Párbaj

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


      Kicsi volt. Talán borsószemnyi. Szinte láttam magam előtt, ahogy összedörzsöli nem létező kezeit. Képén gonosz vigyorral, szemeiben boldog izgalommal készül tettére… Előre örül, hogyan meg fog gyötörni. Lélegzetvételnyi szünetet sem hagy számomra. Csak hadd kínlódjon! – gondolja magában…

       Éjszaka kezdődött, mint mindig… Először csak a nyálát érezte besűrűsödni. Félálomban érzékelte, bárhogy is próbálja, képtelen lenyelni a manduláit. Torkában apró, szúró fájdalmak jelentkeztek. Felkelt, ivott egy pohár vizet, és ezzel elintézettnek tekintette a problémát. Visszafeküdt, aludt reggelig.
       Másnap délben már lázas volt. Estére tovább emelkedett a testhőmérséklete. Fájtak az ízületei, a feje szét akart robbanni… Influenza – mondta ki az orvos az ítéletet. Orvosság, tea, gyümölcs, pihenés. Haha! Azt hiszi, ezzel legyőzhet engem?

       Csak szeretnék pihenni! De az a kis alattomos nem hagy. Orvul támad, és naná, hogy épp akkor, amikor aludnék. Érdekes módon, amíg függőleges testhelyzetben vagyok, nyoma sincs… ellenben, mihelyst lefekszem…

       Két nap alatt elmúlt a láza, nappal már felkelt, hisz a fekvésbe belefájdultak a csontjai. Türelmetlenül vártam, hogy végre este legyen, és ágyba kerüljön… Hagytam neki néhány nyugodt percet. Nem sokat. Aztán elkezdtem…

       Elmondhatatlanul idegesít a saját hörgésem. A tüdőm sípol, zümmög, bugyborékol… Igyekszem szabályosan lélegezni. Hanyatt fekszem, hogy kapjak levegőt az orromon keresztül. De kilégzésnél ingerel, köhögnöm kell. Visszafojtom.

       Nem tudja még, hogy képtelen ellenállni nekem. Úgyis én fogok győzni. Mindig én győzök. Belekapaszkodom minden oldalról, megfeszítem magam… indián harci dob nem lehet olyan feszes, mint én ezekben a pillanatokban. Eleinte halkan, diszkréten duruzsol. Pár légvétel után erősödik a zihálás, hangja vetekszik a szerelmes macskáéval… Remek! Kezdem elérni a célom…

       Elemi erővel tör fel belőlem a köhögés. Függőlegesbe rántja a testem, muszáj felülnöm. Hanyatt fekve képtelenség szabadulni tőle. Rátelepszik a mellkasomra, hullámzik odabenn, megfojtani készül. Két köhögés közt próbálok oxigénhez jutni.

       Egyelőre döntetlen a párbajunk. Ő egyre nagyobb erővel köhög, én egyre nagyobb erővel kapaszkodom a légcsövébe. Elzárom előle a levegőt, élvezem a fuldoklását. Aztán mégis hagyok neki némi szünetet. Hadd higgye, győzött…

       Végre sikerült! Szabaddá vált a levegő útja a tüdőmbe. Megkönnyebbülten vettem pár mély lélegzetet. Füleltem. Nem sípol, nem hörög. Ellenben kiszáradt torkom késpengék hasogatják. Jót tesz a hűsítő víz. Sóhajtva fekszem vissza…

       Hihi… itt vagyok ám! Mindjárt észreveszed, mihelyst lesz bátorságod teljesen kifújni a levegőt a tüdődből… Hallod? Már zümmögök újra… mint a rovarok szárnya a szélben… Csiklandozom a torkodat, ingerellek… nehogy elaludj, hé!

       Szundítottam néhány percet. Órákat szerettem volna, de már megint… Sóhajtoztam, nyeltem, hátha vissza tudom fojtani… Kinyújtott kezem félúton megállt a levegőben, nem érte el a vizespoharat. Két választásom volt: vagy köhögök, vagy megfulladok. Megfulladni roppant kellemetlen érzés… Köhögni is. Beleadtam minden erőmet, a mellkasom zengett, mint a hárfa húrjai, a szomszédok is hallhatták. Egy pinduri sűrű váladék a légcsövemben… és mekkora galibát tud okozni… Csakhogy végre sikerült megszabadulnom tőle!

       Na jó, most te nyertél! De csak csatát vesztettem, háborút nem! A testvéreim még benned vannak…

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Share

4 hozzászólás a(z) “Párbaj” bejegyzéshez

  1. MEGMENEKÜLÖK?

    – Nyavalyás éhes dögök! Állandóan itt pofátlankodnak, azt lesik, mit lophatnának el, ami a fogukra való. Ezt is elkapta egy sietős autó. Úgy kell neki. Hadd dögöljön meg!
    …………………………………………………………………………………………………………………….

    Talán magamhoz tértem. Homály. Csak árnyak mozgását érzékelem, zsibbad a testem, a fejem olyan, mint egy kitömött homokoszsák. Próbálok megmozdulni. Először nem megy. Kis erőlködés után egyik lábomat megmozdítom, de az erős és kibírhatatlan fájdalom miatt lemondok a további erőlködésről. Csak fekszem tehetetlenül. “Lesz, ami lesz”.

    Kis időre megint elveszítettem az eszméletem, szemeim becsukódtak. Nem tudom, meddig feküdtem így. Ismét kinyitottam a szemeimet. A homály eltünt. Megmozdulni nem tudok. Zúg a fejem, fúrcsa hangokat hallok. Minden porcikám borzasztóan fáj.
    És hírtelen látom, hogy egy hatalmas termetű csizmás ember közeledik felém , a csizma már egész közel van, felemelkedik…, éles fájdalom az arcomban …, és elsötétedik minden…

    Felébredtem. Hol is vagyok? Hallom:

    – Anya, úgye meggyógyul?

    – Igen, csillagom, a kutyusok szívósak.

    – Úgye megtartjuk?

    – Nem tudom. A kutyaólat elvítték a Nagyihoz.

    – Sebaj. Majd apa csinál másikat. És Burkus lesz a neve. Jól van?

    – Nem bánom, csak meg kell igérned, hogy időben fodsz lefeküdni.

    – Megígérem, megígérem!

  2. Pár-baj

    Ismételten fáradt, unott arccal érkezett haza. Hiába kérdezem, azt mondja, semmi baja. Ha beszélek hozzá, nem is figyel. Ledobta magát a fotelba, s úgy tesz, mintha egyedül lenne a világon. Nem veszi észre, hogy a társaságára vágyom? Ki kell adnom magamból a mai nap feszültségeit, az összes marhaságot, amit a kollégáimtól el kellett szenvednem. Az eszement főnököm kitalálta, hogy ezentúl minden nap túlórázni fogunk, mert a határidős munkákkal sehogyan sem állunk. Természetesen ismét a privát szféra rovására. Ráadásul az egyik kollégám is fúr engem, mert a helyemre akar kerülni. Abból nem eszik! Szóval ezt mind át kellene beszélnünk. Őt azonban saját személyén kívül más nem érdekli. Nagyon dühítő!

    Erőtlen vagyok, pihennem kell. Szótlanul elüldögélni a kedvenc karosszékemben, s összegezni a mai napot. Egyik „kedves” kollégám megpróbált ma alám tenni. Szerencsére résen voltam. A főnököm – az a vipera – pedig szemet vetett rám. Egy vén szipirtyóról van szó egyébként. A férje elhagyta, magányos, vagy mifene. Tapintatosan felhívtam a figyelmét a köztünk lévő erőviszonyokra, azután megkértem…no nem a kezét, hanem hogy szálljon le rólam, hiszen együtt élek valakivel, akit szeretek. S aki sajnos jelen pillanatban nem hagy békén. Megint jön, és csak mondja, mondja a magáét. Nem veszi észre, hogy most nem érdekel? Nem vágyom társaságra. Azt felelem a faggatózására, hogy semmi bajom, hátha akkor békén hagy.

    Nem hiszem el, hogy nincs semmi problémája. Ha ennyire magába zárkózik, akkor biztosan történt valami negatív esemény a munkahelyén. Ismerem már annyira, hiszen együtt élünk négy éve. Jé, már ennyi ideje? De akkor miért nem osztja meg velem a gondjait? Régen mindent megbeszéltünk. Ennyire nem vagyok fontos neki?

    Sajnos nem jött be a tervem. Továbbra is üldöz a kérdezősködésével. Be nem áll a szája. Felettébb idegesítő! Valamit ki kell találnom, hogy nyugtom legyen tőle. Kimegyek a konyhába, jól fog esni egy pohár sör. Talán akad a hűtőben pár falat is. Remélem, nem fog követni.

    Ez hihetetlen! Beszélek, csak beszélek, erre ő fogja magát, szó nélkül faképnél hagy. S nem átall a konyhában sörözgetni, mintha mi se történt volna! Ehhez igazán pofa kell! Nem is, inkább bunkóság! Miért nem vettem észre eddig, hogy mekkora tahó? Mit képzel ez magáról?

    Bejött! Végre leszállt rólam! Elvonult a fürdőszobába. Milyen dühödten dobálja a szennyest a mosógépbe! Nem szeretnék a ruhák helyében lenni! Ha nem tévedek, megsértődött. Sebaj! Majd kiengesztelem valamivel. Egy szál virág, egy doboz bonbon, egy kényeztető hétvége, s máris vége a haragszomrádnak.

    Micsoda arcátlanság! Azt lesi, hogy mivel foglalatoskodom! A koszos gönceit rakom a gépbe! Annyit kell mosni rá, mint hat másikra! Eszi a ruhákat! No meg a főztömet. Komolyan mondom, csak arra vagyok jó neki, hogy mossak, főzzek, takarítsak, vasaljak rá, s időnként szexeljünk. Mintha csupán egy háztartási alkalmazott lennék! Felrobbanok!

    Micsoda hisztis nő! Számtalanszor elmondtam már neki, hogy ilyenkor kerüljön el messzire, de úgy látszik, nem vette komolyan. Azzal vádolt az imént – megjegyzem sokadjára -, hogy én kizárólag cselédnek, meg szexrobotnak tartom őt. Ami egyébként nem is rossz ötlet! Na jó, csak vicceltem.

    Ez bolondnak néz! Úgy röhögcsél, akár egy jóllakott napközis! Azt képzeli, velem mindent lehet? Nem most jöttem a falvédőről! Esküszöm, hozzávágok valamit, hogy eltűnjön az az idióta vigyor az arcáról!

    Nahát! Sosem gondoltam volna, hogy erre is képes! Odamentem hozzá beszélgetni, de még mielőtt bármit is szólhattam volna, a fejemhez vágott egy vázát. Nagyon zabos a csaj!

    Utálom! Miatta összetört a kedvenc vázám. Azzal dobtam meg. Úgy érzem, betelt a pohár! Belefáradtam, meguntam! Megmondom neki, hogy szakítok vele! Hiába közeledik megint vigyorogva!

    Hűha! Hiába vettem elő a legszebb mosolyomat, nem enyhül! Totálisan begőzölt! Mégiscsak jobb lett volna szóba elegyedni vele, amikor hazajöttem, vagy legalábbis úgy tenni, mintha ott lenne a fülem! Megúsztam volna ezt a cirkuszt! Sürgősen ki kell találnom valamit!

    Valamire készül. Érzem! No de mindegy is! Az elhatározásom végleges. Lapátra teszem! Ebben a minutumban odaállok elé, és véget vetek ennek a kapcsolatnak!

    Hohó! Itt jön! Még jó, hogy eszembe jutott a mentő ötlet! Mindjárt véget vetek ennek a műsornak! Lesz ám meglepetés! Tátva marad a szája!

    Mielőtt kinyithattam volna a számat, kezembe nyomta a kedvenc desszertemet és egy wellness-hétvégére jogosító kupont. Közben azzal a kisfiús ábrázatával nézett rám, mellyel meghódított annak idején. Szóhoz sem jutottam a meglepetéstől! Micsoda férfi! Milyen figyelmes! Imádom! Én pedig egy buta, hisztis nő vagyok! Ostobán viselkedtem! Arra készült, hogy ezekkel meglepjen, emiatt volt ilyen! Naná, hogy megbocsátok neki!

    Teljes siker! Nem tudom, mit akart közölni velem, de nem is lényeges. Könnyekig meghatódott! Ennyire kevés kell ahhoz, hogy kiengesztelődjön! Hiába, a tenyeremből eszik! Ajjaj! Megint akar valamit. Mi van? A hálószoba felé indul. Ja, azt akarja? Naná, hogy megyek!

  3. Belső párbaj

    *RAJT!*

    Életed legjobb idejének kell lennie. Tartsd a csapást, nem lassulhatsz! Forog a törzs, a kezed szemmagasságban, erős húzások, ahogy azt már ezerszer hallottad edzésen. 150 m-nél tartasz, eddig nagyon jó.

    A pulzusod 170, kapkodod a levegőt. Az izmaid kezdenek savasodni, de még viselhető, hiszen hozzászoktál. 150 m-nél jársz. Elég lesz, elfáradtam!

    A mezőny élén állsz. Csak ketten tartják veled a tempót. Kicsit visszavehetsz a csapásból, az erőből viszont semmiképp sem! A hajód csak egy hajszálnyira lassulhat vissza. A többiek bírják, neked is bírnod kell.

    Már hallod a saját szívverésed, szerinted ez normális?! A vállaid, mintha ólomból lennének, a hátad is bekötött. Az oldalad úgy szúr, mint még soha. Meg fogsz fulladni, szét fognak szakadni az izmaid!

    500 m-nél robbantani kell. Mindenki elindul, otthagynak, hacsak nem teszel valamit. Ez az, a hajó gyorsul! Ezt a tempót már tartani kell a végéig. A közönség őrjöng. Hallod a csajok hangját? Ők a te csapatod. Ők álltak mögötted mindvégig. Most csalódást okoznál nekik? Ezt nem teheted, hiszen felnéznek rád! Végig kell csinálnod, küzdened kell!

    Állj meg! Könyörgöm, állj meg! Majd azt mondod, hogy rosszul lettél, vagy, hogy elromlott a kormány, vagy akármit… Meg fogják érteni. Legközelebb megcsinálod. Jövőre, vagy azután… Mindegy, csak most állj meg!

    Már csak 200 m van hátra, és te a második helyen állsz. Innen már 50 méterenként kell gyorsítani. A finis, a hajrá a legfontosabb, hiszen innen még nyerhetsz. A másik lány nem vezet sokkal, még el lehet kapni. Az edződ torkaszakadtából üvölt neked.

    Nem bírod tovább. Nincs benned több erő. Mindent kihajtottál magadból. A szád össze van ragadva, az izmaid kötöttek, már arra sincs erőd, hogy kihúzd magad. Csak összegörnyedve csapkodsz, a mozgásod szétesett, innen már csak evezz be! A második hely így is meglesz.

    Hányan mondták, hogy nem fogsz nyerni? Hogy nem fog sikerülni? Hogy az ezüst is szép teljesítmény? Rengetegen! Hát azt akarod, hogy igazuk legyen? Most kell döntened: inkább irigyeljenek, vagy inkább sajnáljanak az emberek? Még 25 méter. És megvan! Győztél, mert rám hallgattál! Szép volt, bajnok!

Vélemény, hozzászólás?


Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A képzelet tengerén hajózom…

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát!