Tengerszem

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi, hegyek által körülvett tavacska. Kristálytiszta vizét tükörként használta a Nap. Vakító sugarait megfürdette a tengerszem-tóban, hegyek zöldjével frissítette magát, ég kékjével törölközött, madárdallal takarózott. Cserébe melegítette a vizet, fénnyel táplálta a környező hegyeket, fákat, virágokat… csodaszép tájat varázsolt a tengerszem köré.

Ő mégis másra vágyott. Igazi tenger szeretett volna lenni!

El is gondolta szépen, hogy mostantól nem hagyja elpárologni a vizét, inkább összegyűjti még a bércekről lezúduló esővizet is, hogy egyre hatalmasabb legyen. Akkor aztán elmegy a tengerhez, feleségül kéri, és boldogan élnek, míg…

– Mit csinálsz, Tengerszem? – zavarta meg álmodozását a Nap. – Homályos a tükröd, nem látom benne magamat…

– Látni fogod hamarosan újra, ha leülepedett a sár – ígérte a tó.

– Mire készülsz, tavacska? – suttogta a szél is.

– Tenger leszek! – felelte a hegyi tó. – Amikor már elég nagy leszek, a völgyeken át útra kelek az én szépséges mátkámhoz. Tudom, hogy vár rám. Egyesülünk, és az idők végezetéig boldogok leszünk egymásban.

– Szomjas vagyok! – sóhajtoztak a fűszálak.

– Elhervadok! – panaszkodtak a virágok.

– Sárgulnak a leveleim a szárazságtól – nyögték a fák.

– Nem adhatok nektek vizet, szükségem van minden cseppre – mondta a tó. – Hogy mehetnék lánykérőbe, míg ilyen kicsi vagyok?

És csak nőtt, csak nőtt… Míg egy napon végre elég daliásnak érezte magát, és útra kelhetett. Kilépett medencéjéből, és lezúdult a völgybe.

Az emberek csodálkozva nézték a közelgő vízfolyamot. Nem hittek a szemüknek, hisz a tavacska még soha nem jött le a hegyről. Kicsit késve kezdték el menteni a házaikat. Becsuktak ajtót-ablakot, hogy ne folyhasson be rajtuk a víz. Biztonságba helyezték az állataikat, majd önmagukat is.

– Nem lesz ez így jó! – figyelmeztette a szél a tengerszemet. – Túlságosan gyors vagy, elsodorsz mindent, ami utadba áll.

– Ne álljon elém semmi! – vágta rá a tó.

Szinte azonnal megrohamozott egy kerítést, ki is döntötte nyomban. Rohant tovább, hisz várta a mátkája.

– Itt emberek élnek! – szólt rá a Nap is. – Tönkreteszel mindent! Menj haza!

– Vár a mátkám! Általa tengerré leszek végre én is!

– Nem leszel te tenger soha, tavacska! – sóhajtott a Nap. – A tenger ragadozó, felfal téged mindenestől. Magába olvaszt, eltüntet. Ha találkoztok, elveszel! A tenger hatalmas.

– Én is hatalmas vagyok! – húzta ki magát büszkén a tengerszem.

– Ő ezerszer nagyobb nálad, hiába nőttél ekkorára.

– Nem hiszek neked!

– Te csakis itt, a hegyekben vagy hatalmas. De itt a leghatalmasabb vagy! Ha kiüríted a medencédet, meghal az egész környék. Nem lesznek fák, virágok, nem lesznek állatok, madarak, pillangók… elköltöznek az emberek, meghal az élet – a semmiért, hisz te sem éled túl!

A tengerszem-tavacska elgondolkozott. Vajon igazat mondhat a szél, való-e, amit a Nap állít? Elbizonytalanodott. Lassított az iramon. Már nem döntögette a kerítéseket, nem rohamozta a házak falát. Észrevétlenül esteledett be. Feljött az égre a Hold és a csillagok serege.

– Mondd meg nekem, kedves Hold, valóban olyan hatalmas a tenger? Ezerszer is nagyobb nálam? Igaz ez?

– Emlékszel még, mekkora egy esőcsepp? – kérdezte a Hold.

– Picurka.

– Nos, te egy ilyen esőcsepp vagy a tengernek. Menj haza, amíg nem követsz el végzetes rombolást! – A csillagok egyetértően pislogtak.

– Megfogadom a tanácsodat, kedves Hold – suttogta bánatosan a tó. – Ha ennyien tanúsítjátok a tenger óriás-voltát, csak igaz lehet!

Óvatosan, hogy több kárt ne tegyen, visszafordult. Útközben megöntözte a növényeket, párafelhő képében felszállt a bércek tetején kornyadozó fenyőkhöz, megitatta az erdő vadjait.

Reggel a Nap örömmel látta, hogy a tavacska újra otthon van. Megfürdött a vizében, tiszta ragyogással, bárányfelhők hadával köszöntötte az újjászületett környéket.

Csak a tengerszem-tó nem volt boldog. Vágyát mélyen magába zárva vigyázta a környék életét, de vize soha többé nem melegedett fel a napsugaraktól.

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Share

Vélemény, hozzászólás?


Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A képzelet tengerén hajózom…

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát!