Mese a hitről

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Bandika késő éjjel megébredt. Valami nagyon rosszat álmodott. Azt hitte, azért hall még mindig sírást, mert az álombéli folytatódik. De nem! A hang a sarok felől hallatszott. Nem merte felkapcsolni a kislámpát, igazából megmozdulni sem mert. Nem tudta, ki lehet a szobájában, de megijedt.

Meresztgette a szemét, hátha meglátja, ki zokog olyan keservesen. Hirtelen észrevette, hogy az ablak előtt álló virágcserép világít. No, nem nagyon, csak halványan, ködszerűen, de fénylett. Tudta, hogy szép erős, zöld levelei vannak a virágnak, aki a cserépben lakik, de eddig még soha nem világítottak. És nem is sírtak.

Összeszedte minden bátorságát, és suttogva megszólalt.

– Miért sírsz? Éhes vagy?

A zokogás elhalkult, mintha a kérdezett meglepődött volna. Vagy el akart volna rejtőzni. Aztán egy visszafojthatatlan hüppögés után mégis válaszolt.

– Nem vagyok éhes. Megbüntettek!

– Kik büntettek meg? És miért? Rossz voltál? És ki vagy te?

– Tündér vagyok, hát nem látod? Vagyis leszek, ha felnövök. De még a tündériskolába járok. És a szüleim megbüntettek, mert elhanyagoltam a tanulást. És most nem tudok varázsolni! Pedig már egész jól ment…

– Te tudsz varázsolni? – ült fel Bandika az ágyában. Kezdte érdekelni a dolog.

– Nem tudok, épp most mondtam! – felelte türelmetlenül a tündérke. – Elvették a varázserőmet. Büntetésből. Egy egész hónapra.

– Milyen kár! – szontyolodott el a kisfiú. – Nekem nagy szükségem lenne a segítségedre. De, ha nem tudsz varázsolni… Azért ne sírj! Hamar eltelik egy hónap, majd meglátod. Én is voltam büntetésben, nem mehettem focizni a barátaimmal, aztán annyira unatkoztam, hogy mindent megtanultam, még azt is, amit fel sem adtak leckének.

Kimászott az ágyból, és mezítláb odaosont a cserepes virághoz.

– Hol vagy? – kérdezte halkan, hogy meg ne ijessze a tündérkét. Egész közel dugta az orrocskáját, és látta, hogy az alig hüvelykujjnyi kis varázslópalánta rémületében a növény szára mögé menekül, és maga elé húz egy levelet védekezésül. – Ne félj, nem bántalak! Hogy hívnak?

– Lilinek – felelte a tündér. Még egy halvány mosolyt is megengedett magának. Bandika ámulva látta, hogy az a sejtelmes fény, ami körülveszi, felerősödik. A szemében maradt könnycseppek apró gyémántokként ragyogtak. Hófehér ruhácskájára a szivárvány színeit vetítették.

– És hol laksz? Még soha nem láttalak.

– Mert elbújunk előletek, emberek elől. Csak a gyerekek álmaiban merünk előjönni, és éjszaka, mint most. Napközben elrejtőzünk a virágok szirmai között, a nap fényében, a folyók vizének tükrében. Felolvadunk a szélben szálló illatokban. Ott vagyunk mindenhol és mégsem láttok minket. Vagyis… – gondolkodott el egy pillanatra. – Ti, gyerekek, még láthattok, ha jól figyeltek. De a felnőttek már nem vesznek észre minket akkor sem, ha nem bújunk el. De te… te más vagy!

– Miért vagyok más? Azért, mert beteg vagyok?

– Hát gyógyítsd meg magad! – mondta Lili.

– Én? A doktor bácsinak sem sikerül…

– Neki nem is sikerülhet. Csak neked! Jaj, ha meglenne a varázserőm! – siránkozott újra a lányka. – Segíthetnék rajtad. De így magadnak kell megcsinálnod…

– Mit kell tennem, hogy meggyógyulhassak? – kérdezte Bandi.

– Először is hinned kell benne. Ez az egyetlen dolog, amit senki más nem tehet meg helyetted. Aztán meg kell mondanod magadnak, hogy mit akarsz.

– Megmondani magamnak? De hát én tudom!

– Úgy kell tenned, mintha valaki másnak mondanád. Erősen, hittel. Minden reggel, és minden este, amikor fogat mostál, nézz bele a tükörbe. Nézz bele a saját szemedbe jó mélyen, mintha valaki más volna, és mondd meg neki – vagyis saját magadnak –, hogy meg fog gyógyulni. Mondd, hogy minden nappal egy kicsit jobban érzed magad. Mondd, hogy egyre erősebb vagy. És hittel mondd!

– És ettől meggyógyulok?

– Tudod, Bandi, én még csak kicsi tündér vagyok, de már sok helyen jártam a szüleimmel. Láttam több olyan gyereket, és felnőttet is néhányat, akik így gyógyították meg magukat. A gyerekek gyorsabban gyógyulnak, mert ők még mernek hinni a csodákban.

– A hit gyógyít?

– Te gyógyítasz. Ha elhiszed. Ha el mered hinni. Láttam egyszer egy apukát, aki képes volt arra, hogy egy új számítógépes programot írjon a kisfiának, csak azért, hogy segíthesse a gyógyulásban. Egy izgalmas, lövöldözős játék volt, ahol a szervezetét megtámadó vírusokra kellett vadászni. Nagy figyelmet igényelt, sokan voltak a vírusok, és egyre csak jöttek… De az a kisfiú teljes átéléssel irtotta őket, és közben tudta, hogy a saját testében levő kórokozókat ritkítja. És egyszer csak elfogytak! És a doktorok csodálkoztak, hogy mi történt? Hát az történt, hogy a kisfiú játékosan, de a saját erős hitével elűzte a betegségét. Meggyógyult!

– Nekem nincs számítógépem, és nincs is pénzünk rá – sajnálkozott Bandika.

– Nem számít! Képzeleted van! Láttam a fakardodat. Milyen szép! Azzal is hadakozhatsz ellenük. Nem a sárkányokat irtod, hanem a vírusokat. Képzeld el, hogy ott vannak előtted a levegőben, és szeld ketté a kardoddal. Vagy, amikor a törököt kergeted… kergesd a vírusokat! Bármit megtehetsz, Bandi! Bármit! A képzeletnek nincsenek határai. Nem kell hozzá számítógép sem. Csak akarat, kitartás, és a hit.

– Segítesz?

– Varázsolni nem tudok – görbült le a tündérlányka szája. – Pedig úgy szeretnék segíteni neked! Most látom csak, hogy milyen kemény büntetést kaptam. Nem csináltam meg a varázslat-házifeladatomat, és most, hogy használnom kellene az erőmet, nem tehetem. Nem is az a büntetés, hogy nem használhatom, hanem az, hogy akkor nem használhatom, amikor szeretném! De itt leszek veled. Támogatlak, biztatlak, nem hagylak magadra.

– Látni foglak? Nappal is?

– Te talán igen. De ha nem látsz is, itt leszek a virágok illatában, a lágy szellőben, az ég kékjében. Anyukád szemében, mosolyában. A csillanó fényekben…

És Lili megtartotta a szavát. Ott volt mindenütt. Napfény képében ráragyogott az ablakon át, amikor reggel a fogmosás után Bandi a tükörbe nézve meggyőződéssel mondta: egyre jobban vagyok. Amikor esténként megismételte a szavait, édesanyja mosolygott rá szeretettel. Lágy fuvallatként hűsítette felhevült homlokát, amikor a kertben futkározva fakardjával kergette a törököt, akikről csak ők ketten tudták, hogy kórokozók. Ott volt, amikor a kezdeti lassú tempó egyre gyorsabb lett. Már ugyanolyan sebesen szaladt, mint rég. Bandi arcára visszatért a szín.

Lili ott volt akkor is, amikor a doktor bácsi megdicsérte, hogy javulnak a leletei. Sehol nem látott virágot, de rózsaillat szállt az orrába, és tudta, hogy a tündérlányka jelen van. Ott volt akkor is, amikor meglátogatta Janit, azt a beteg kisfiút, akivel együtt feküdt a kórházi szobában. Amikor megsúgta neki a titkot. A gyógyulás titkát. És akkor az ő mosolyában Jani is meglátta a tündérlánykát, és elhitte, hogy mindez igaz. Este kivánszorgott a fürdőszobába, és belenézett a tükörbe…

Néhány hónap múltán Bandi nagyot rúgott a fociba. A másik osztállyal mérkőztek meg, és az edző a legjobbakat választotta ki a játékra. Bandi is bekerült a csapatba. Senki nem tudta, miért olyan jó focista. Csak Lili.

Mert a képzeletnek nincsenek határai. Bandi azóta is, akárhányszor fociba rúg, azt képzeli, hogy a betegségbe rúg bele, jó erősen, hogy minél messzebb kerüljön tőle.

Lili  pedig szorgalmasan tanult, soha többé nem hanyagolta el a varázslat-leckéjét. Nehogy még egyszer úgy járjon, hogy nem tud segíteni. Testben apró maradt, de lélekben felnőtt, és igazi tündérré vált. Bandikával nagyon jó barátok lettek, és már megtehette volna, hogy segít a fiúnak. Az erejét visszakapta a büntetés lejárta után, de már nem volt szükség rá. Bandi meggyógyult a saját erejéből, a saját hitétől.

De a focit nem kíméli… biztos, ami biztos!

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Share

4 hozzászólás a(z) “Mese a hitről” bejegyzéshez

  1. Érdekes játék, amelyik segített a gyereknek meggyógyulni. Ez a mese lelkesítheti a betegeket, nem csak a gyerekeket. Jó volt olvasni. Elgondoltató írás! 😀

Vélemény, hozzászólás?


Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A képzelet tengerén hajózom…

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát!