A vadrózsa álma

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


 Egyszer egy kis halovány vadrózsabimbó elhatározta, hogy ő igazi rózsává fejlődik. Lágyan suttogó szellőtől, friss hajnali harmattól hallotta, hogy távoli rokona mily szép, mily illatos. Gyönyörű, sötétvörös színét kedvelik az emberek, szeretetük jeléül adják egymásnak.

Ő is ilyen jel akart lenni! Kihúzta hát magát, hogy büszke tartásától szép hosszú, egyenes szára nőjön. Susogó szelektől tudta, hogy az emberek barnulnak a napon. Ezért fejét folyton a napocska felé fordította, hogy szirmai sötétedjenek. Mindhiába!

Pedig ő mindent megtett, hogy kitűnjön testvérei közül. A vadrózsabokor ágain százával virító nővérkéitől alig látta magát az előtte csörgedező patak csillogó tükrében. Amikor sikerült mégis megpillantania szirmait, szomorúan vette tudomásul, hogy nem és nem sötétednek.

Hát soha nem lehetek oly gyönyörű, mint a rokonom? – pityergett. Nagy-nagy bánatától nem látta, hogy fehéres-rózsaszín, szív alakú szirmaival mily csodaszép. Az általuk övezett vidám-sárga kis porzói radarként fordultak a Nap irányába, magukba szívva annak éltető erejét.

– Ne búsulj! – susogták neki a levelek. – Szép vagy. Téged is szeretnek az emberek.

– De a vörös rózsa sokkal szebb! – kesergett a kis vadrózsa.

– Az lehet, hogy szebb, de semmi másra nem való. A szépségén kívül nincs semmije!

– Nekem sincs semmim, és még szép sem vagyok!

– Hogyne lenne! – tiltakoztak a levelek és a virágnővérek. – Tele vagyunk életerővel! A vörös rózsa csak a szemüket gyönyörködteti, mi viszont belülről szépítjük az embereket. Óvjuk az egészségüket, tápláljuk a testüket.

– Hogyan?

– Tavasszal a virágainkat gyűjtik össze, édességeket ízesítenek illatos szirmainkkal. Vagy rózsavizet készítenek belőlünk. A leveleinkből gyógyteát forráznak. Gyümölcsünk a legjobb vitaminforrás számukra! Akár frissen, akár dércsípetten, nyersen vagy lekvárrá főzve. Még a magunkat is szeretik! Minden porcikánk hasznos az emberek számára. Ne mondd hát, hogy nincs semmid!

– De nem vagyok szép!

– Figyelj csak! – szólalt meg mamája, a vadrózsabokor.

Hangok közeledtek. Egy fiú és egy lány sétáltak a patak partján. Fogták egymás kezét, úgy beszélgettek. A lány karján kiskosár himbálózott. A bokorhoz léptek, és óvatosan, a tövisek szúrását elkerülve gyűjtögetni kezdték a virágokat.

– Meglátod, ha iszik ebből a teából, a mamád hamar meggyógyul – mondta a lány a fiúnak. Keze szaporán járt, telt a kosárka.

– Már a puszta jelenléted is jó hatással van anyámra – felelt a fiú. – Nemcsak én szeretlek, ő is a szívébe fogadott téged, ahogy meglátott.

Egyszercsak a fiú leszakított egy hosszabb ágat, épp a szomorú vadrózsát.

– Látod, milyen szép ez a kis virág? – mutatta a lánynak. – Valahogy jobban tetszik nekem, mint a virágboltban árult nagyképű rokonai. Kedves és ártatlan. Illik hozzád, nem úgy, mint azok a vérvörös rózsák…

Míg ezeket mondta, vigyázva eltávolította róla a tüskéket, nehogy megszúrja a lányt, és kedvesen a hajába tűzte. Aztán felkapta, és játékosan megpörgette.

– Hallottad? – susogták a levelek, virágnővérek. – Szép vagy! Szebb, mint azok a rokonaink, amelyekről álmodoztál.

A kis vadrózsa álma így mégis beteljesedett. Bár nem lett nagy, hosszúszárú, sem vérvörös, mégis a szeretet jelképévé vált. Boldogan húzta ki magát, és szirmait az ég felé tárva varázslatos illatfelhőt árasztott.

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Share

Vélemény, hozzászólás?


Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A képzelet tengerén hajózom…

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát!