A bohócherceg

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


(Valentinának)

 

Volt egyszer egy vándorcirkusz. Hosszú-hosszú konvojjal járták az országokat, ha találtak egy jó helyet, ahol szívesen látták őket, ott felverték a sátrukat, és mulatságos előadásaikkal szórakoztatták a népet. A cirkuszosok között voltak légtornászok, bohócok, artisták, de még állatidomárok is. Bizony, veszélyes ragadozókat is vittek magukkal, oroszlánokat, tigriseket, medvéket. De vittek apró lovacskákat, és nagyobbacskákat. A gyerekek mindenhol szerették a produkciójukat.

A legjobb mégis az volt, hogy az előadások között meg lehetett nézni-simogatni a szelídebb állatokat. Az oroszlánokat természetesen csak távolról csodálhatták, mégis olyan, de olyan jó volt, hogy csuda!

Történt, hogy ez a cirkusz egy messzi-messzi országba érkezett. Szerencsére még az Óperenciás-tenger innenső oldalán, ahova még könnyűszerrel eljuthat bárki, ha nagyon akar. És ők nagyon akartak, mert hallották hírét az ott lakók vendégszeretetének, örökös jókedvének. Úgy gondolták, remek alkalom lesz ott bemutatni az előadásukat.

Amikor megérkeztek a főváros határába, a cirkuszigazgató és még néhányan bementek, megkeresni a királyi palotát, hogy engedélyt kérjenek a letelepedéshez, sátraik felállításához.

– Természetesen felverhetitek a sátraitokat! – egyezett bele a király. – A népem nagyon szereti a mulatságokat, biztos, hogy mindig lesz nézőtök. Azonban, mielőtt megtennétek, szeretném, ha egy rövid bemutatót rögtönöznétek itt a palotában a tudásotok legjavából.

– Rendben van – felelte az igazgató. – Elhozzuk a kellékeinket, és tartunk egy kis előadást…

– Nem-nem! – vágott közbe a király. – Most azonnal, és ami megy a kellékek nélkül is. Ezért mondtam, hogy a tudásotok legjavát adjátok. Csak azok tudnak jól rögtönözni, minden segítség nélkül, akik igazán rátermettek. Ti azok vagytok?

– Kívánságod számunkra parancs, felséges királyom! – lépett közelebb az egyik cirkuszos asszony. – Ha megengeded, leveszem ezt rólad…

Ezzel a király füle felé nyúlt, és előhúzott egy kártyalapot. Majd még egyet. Aztán egy aranytallért. A király a füléhez kapott, megtapogatta, hogy vajon honnan jönnek ezek a tárgyak, de nem érzett semmit. A bűvésznő elmosolyodott, és újra felé nyújtotta a kezét. Megcsippentette egy színes keszkenő sarkát, és húzta-húzta…

– Azt hiszem, ennyi elég lesz nekem, a többit már meghagyom neked, királyom! – mondta, és kihúzta az utolsó kendőt.

Társai ugrálni kezdtek. Bukfencet vetettek a levegőben, felugrottak egymás vállára, végül piramist építettek önmagukból. Legalul állt három férfi, vállaikon két nő, legfelül egy tízéves forma kisfiú. Ahogy felépült a piramis, ugyanúgy egy szempillantás alatt leugrottak a földre. A király megtapsolta őket. Tetszett neki a fiúcska teljesítménye.

– Ez nagyon meggyőző volt – mondta a királyné. – Mit tudtok még?

– Az attól függ – felelte sejtelmesen az egyik artista.

– Mitől? – kérdezte kíváncsian a királylány.

– Hát, hogy mennyire vagy ijedős! – vágta rá a férfi és kezét nyújtotta a hercegnő felé.

Azt hitte, a cirkuszos kezet akar fogni vele, és ő is kinyújtotta a karját. Ebben a pillanatban a férfi kabátujjából előbújt egy kígyó, és villámgyorsan rátekeredett a hercegnő karjára.

– Jaj! – kiáltott fel a hercegnő. De rögtön azután kíváncsian végigsimított a hüllő tarka testén. Az állat kettőt szisszentett és visszahúzódott a kabátujjba.

– Ritkán találkozom olyan nővel, aki nem fél a kígyóktól – biccentett fejet elismerően a cirkuszos. – Ajándékul kapsz tőlem valamit.

Számtalan rejtett zsebének egyikéből elővett egy kicsi dobot. A másikból egy dobverőt. Ahogy a hangok előtörtek, gyönyörű vérvörös rózsaszál pottyant a hercegnő lábai elé. Pár percnyi dobpergés után egy halom rózsa illatozott a földön. A hercegnő még a legelsőt felemelte, és azóta szagolgatta.

– Ez micsoda? – kérdezte. Az ő országában ismeretlen volt ez a virág.

– Úgy hívják, hogy rózsa – felelte a férfi.

– Nagyon finom illata van. Nálunk miért nincs ilyen? Még soha nem láttam hozzá hasonlót. Köszönöm az ajándékodat!

A hercegnőnek tetszett a csinos fiatalember, aki ilyen csodálatos ajándékkal lepte meg őt. Cserébe adott neki egy ragyogó mosolyt.

Ezek után ugye, nem csoda, hogy megkapták az engedélyt, előadásokat tartani. Sőt, a királyi család is kivonult, hogy a teljes műsort végignézzék. A padokon nem maradt üres hely, tele volt a nézőtér. Minden egyes műsorszám után tapsvihar tombolt.

A hercegnő azonban hiába kutatta a csinos ismeretlent, nem látta sehol. Pedig itt kell lennie valahol – gondolta –, hisz közéjük tartozik. Fürkészte az oroszlánidomárokat, izgult a tigrisek között mászkáló emberért, aki képes volt a fejét az állat éles fogai közé dugni. Megcsodálta a pompás díszekkel ékesített pónikat, ügyességüket. A légtornászokat, az artistákat, a bohócokat, csiricsári ruhájukat, hatalmas piros orrukat. Megtapsolta a gyerekek produkcióját, akik még csak most tanulják a szüleiktől a mutatványokat. Nagyon élvezte a műsort, de valaki hiányzott! És állandóan ezt a valakit kereste. Nagyon csalódott volt, hogy ő nincs itt…

Ekkor az egyik bohóc odalépett az első sorban ülő hercegnőhöz. Letette a földre a dobját, rá a szájharmonikát, mellé egy kis csengettyűt… Feneketlen zsebéből elővette csillogó trombitáját, és máris potyogtak a rózsaszálak a lány ölébe. Ő pedig csak most ismerte fel a rikító zöld haj alatt rejtőző, pirosorrú férfit. A gyönyörű szürke szemeit, amelyek rá nevettek, és csak rá.

Ezután még nagyon sokszor találkoztak a cirkuszban, és a cirkuszon kívül is. Nagyon sokat beszélgettek, észrevétlenül egymásba szerettek.

Egy nap aztán a bohóc merészen odaállt a király elé, és megkérte tőle a lánya kezét. A király nem támasztott akadályt, neki a lánya boldogsága volt a legfontosabb, nem a vőlegény gazdagsága. Így hamarosan hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak.

Az esküvőjükön én is ott voltam, és a hercegnő maga mesélte el nekem a szerelmük történetét. Bizony ám! Ha nem hiszed, akkor is így volt!

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Share

2 hozzászólás a(z) “A bohócherceg” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?


Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A képzelet tengerén hajózom…

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát!