A vándorlegény balladája

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Élt egyszer egy ifjú legény,
Az élete egész regény.
A családja olyan szegény,
Asztalukra nem jut lepény.

Ismerte a „nincsen” arcot,
Mégsem adta fel a harcot.
Készített pár míves karcot,
Így fizette meg a sarcot.

Hívták őt a magas hegyek,
Tanácsot kért: „Mit is tegyek?
Vállaimra botot vegyek,
Országúti koldus legyek?”

Kanyargott a keskeny ösvény,
Elkergette őt egy fösvény.
Nem tarthatja vissza törvény,
Legfeljebb egy légi örvény.

„Távolban egy magas halom,
Tövében a régi malom.
Vígabbra vált lassú dalom,
Mind a tíz ujjamat nyalom.

Ott egy falu, talán népes,
Vándort jól tartani képes.
Méz is lesz tán, finom lépes,
Az sem baj, ha kicsit pépes.”

Folyóparton szilva érik,
Éhes szájnak ingyen mérik.
Vándorlegényt szépen kérik,
Simogatják, ahol érik.

Köpenyének széle lengett,
Lépte nyomán a föld rengett.
Hegedűhúr lágyan zengett,
Csinos lányok szívén pengett.

Vándorlegény gyorsan döntött,
Kulacsába vizet öntött.
Titkon pásztorórát töltött,
S újra vándorcipőt öltött.

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Share

2 hozzászólás a(z) “A vándorlegény balladája” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?


Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A képzelet tengerén hajózom…

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát!