Szóval, ami most jön, az az én szubjektív véleményem. Nem bántásból, de muszáj elmondanom, mert ha udvariasságból megdicsérem, hogy „hű, de jó volt”, még komolyan veszik, és a jövőben több ilyen (ne adj isten, csakis ilyen) előadást rendeznek. Biztos lesz, aki másképpen látja, de az tuti nem az én korosztályom.

Tehát:

Minden elismerésem a Weöres Sándor Színház művészeinek, főként a Kivilágos kivirradtig szereplőgárdájának. Bámulatra méltó a teljesítményük, az az állandó vad vonaglás, ami facsarnivaló ruhákat eredményez és kék foltokat hagy a bőrön. (Gyanítom, a próbákon történtek kisebb balesetek azokkal az imbolygó műanyaghordókkal.) Komolyan fejet hajtok a tudásuk és a kötelességtudatuk előtt. Ilyen sz..t (bocsánat!) a Titus Andronikus óta nem nyomtak le a torkomon, és csak az én ’kötelességtudatomat” dicséri, hogy nem menekültem el az első öt perc után, pedig istenuccse akartam. De legkésőbb az első szünetben. Kitartottam, megnéztem az előadást, végig, bár eszement rendezés volt, de a színészek nem tehetnek róla. Gondolom, nincs beleszólásuk, ahogy nekem sem volt anno a munkahelyemen, és hát ugye fizetésből él a legnagyobb színész is. Szóval gratulálok a szereplőknek, amellett szívből jövő, hatalmas PFUJJJJ! és lefelé fordított hüvelykujj a rendezésnek. Esküszöm, hallottam, ahogy Móricz Zsigmond forgott a sírjában. Pedig ő nem is látta, csak hallotta, és a szöveggel nem volt gond.

Őszinte részvétem a következő előadások gyanútlan nézőinek. Akinek pedig tetszik, annak jó szórakozást hozzá, de nem tudom őszintén kívánni nekik, hogy „még sok ilyet”.

Fotó Mészáros Zsolt