Hogy ezek a nők folyton agyalnak valamin! Most például azon, miért van Chandebise úrnak minden nap csütörtök. És ha egy nő gondolkozni kezd, ott a férfiak rettegjenek! Raymonde, a felesége egyből kitalálja (naná!), mi lehet a gond, és rögtön tesz is ellene, ezzel meglöki az első dominót. Innen aztán nincs megállás, mindenki ért és félreért mindenkit, mindenki titkol valamit és mindenki fél a lebukástól.

A beszédes nevű Hotel Numera élénk forgalmat bonyolít, van, ki önként megy oda, van, akit küldenek, és van, aki félve, de akkor is elmegy, aztán fejvesztve menekül ez is, az is.

Van itt, kérem, szerelem és féltékenység, kacérság és macsóság, nyers erő és ostobaság, félreérthető és félre is értett szavak, tettek, meg persze egy hasonmás – tehát minden adott egy fergeteges komédiához.

Chandebise a biztosító parancsolgatáshoz szokott igazgatója, de otthon tutyimutyi férj, aki nem meri elmondani a gondját a feleségének. Orosz Róbertnek jól áll a karakter, főleg, amikor Poche is megjelenik a színen. Innentől árgus szemmel lesem a technikáját, villámgyorsan öltözhet, de rájöttem, hogyan csinálja (vagy nem csinálja). Néha már szinte csalódtam, hogy Chandebise kiment, de Poche nem jött be, pedig vártam, de hát nem én írtam a darabot. Két különböző jellemábrázolás, mindkettő hiteles, de a bugyuta, alkoholista Poche jobban tetszett.

Kedvenc karakterem mégis Camille Chandebise lett, a farkastorkú rokon, akinek a beszédhibáján kívül semmi baja nincs, hacsak az nem, hogy nem értik meg. Sipos László Márknak külön gratula, nehéz lehet szándékosan hibásan beszélni, és nem kevés szövege van. (Nem tudom, másnak hogyan áll rá a füle, nekem régen volt ilyen ismerősöm, így elég jól megértettem.)

Csak elismerően szólhatok az összes művészről, a főszereplőtől a mellékszereplőkig. Fontos része a nagy egésznek a vérével nem bíró angol (Antal D. Csaba) és a forgó ágyon rendelésre jajgató, alibi álbeteg (Kelemen Zoltán) ugyanúgy, mint a szabadidejében „más” Finache doktor (Némedi Árpád). Kellően viccesek a karakterek, néha nem is kellett hallani, elég volt meglátni, és már nevetésre húzódott a szám. Valójában egészen hétköznapi figurák, a maguk hétköznapi életével, apró vágyaikkal, titkaikkal, amelyek egészen ismerősek lehetnek a nézőnek is, de így csokorba szedve mutatós, színes bokréta lett belőlük.

Tetszik a díszlet, az igazgató otthona nincs túlgondolva, de minden jelen van, ami kell. Ajtó itt, ajtó ott, lehet pörögni, egyiken be, másikon ki. A Hotel Numera látványosabb, főleg a színeknek köszönhetően (a korhatáros játékszereket nem is említem), és igen, nagyon frappáns ötlet, hogy a közönséget is bevonják a történetbe, mégha csak egy meglepetésszerű kergetőzés – bocsánat, üldözés – erejéig is.

Azért a legvégén azt az angol mondatot sajnálom, hogy nem értettem, biztos vicces volt, mert mások nevettek rajta. Én is nevettem, de részemről ez itt olyan volt, mint maga a komédia: magával ragadó.

Szereplők:

Victor-Emanuel Chandebise/Poche – Orosz Róbert

Raymonde Chandebise – Nagy Cili

Camille Chandebise – Sipos László Márk

Romain Tournel – Balogh János

Carlos Homenides De Histangua – Domokos Zsolt

Lucienne Homenides De Histangua – Nagy-Bakonyi Boglárka

Finache doktor – Némedi Árpád

Étienne – Gyulai-Zékány István

Antoinette – Mari Dorottya

Baptistin – Kelemen Zoltán

Augustin – Ferraillon Horváth Ákos

Olympe – Ferraillon Bálint Éva

Rugby – Antal D. Csaba

RENDEZŐ – Béres Attila

Fotók – Mészáros Zsolt (a színház honlapjáról)