Egy bizonyítás, mely végül nem lett bebizonyítva. Ahogy több másik sem.

Adva van egy őrült (saját szavaival: becsavarodott) matematikus, aki tolószékéből felállni nem tud, de a „gépezet” csúcsformában, gondolkodni pedig járásképtelenül is lehet. Sőt! Száz jegyzetfüzetet teleír a teóriájának levezetésével. Hiszen a világ sokkal szegényebb lenne az elmélete nélkül!

Lánya önfeláldozóan ápolja, és szép lassan mellécsavarodik. Nehéz eldönteni, az apai gének a bűnösök, az apa maga, vagy a matematika. Egy ideig úgy tűnik, a temetés után helyrezökken Catherine lelke. Hal (Jámbor Nándor) belopja magát a bizalmába, a szerelem pedig csodákra képes. Ha hagyják.

Clair (Alberti Zsófi) aggódik a húgáért, de a túlzott aggodalom mellé társult bizalmatlanság együttesen erősebb a szerelemnél. Amikor Hal sem áll ki Catherine mellett, a lányon is kitör az őrület. Sajnos én mint néző sem voltam képes eldönteni, vajon az őrült professzor, vagy a szintén becsavarodófélben lévő lánya írta meg a zseniális matematikai képletet, mely a prímszámok új tulajdonságain keresztül megváltoztatja a világot. De talán nem is a szerző a fontos.

A nagy dráma Chaterine élete. Kiharcolta magának, hogy egyetemre járhasson, tanulhasson, mégis feladta az apja kedvéért. Végül megcsúszott azon a bizonyos borotvaélen, melyen egyensúlyozott a zsenialitás és az őrület között. Szerencsétlenségére rossz irányba dőlt, és… de ezt már nem árulom el.

Ágoston Katalin meggyőzően alakítja a gyászoló leányt. Fájdalmában ott az apa hiánya, az életcél elvesztése, a remény, hogy minden jóra fordulhat – meg az intő jelek, hogy az ellenkezőjére is bőven van esélye.

Szabó Tibor mint visszajáró lélek, rajta már nyoma sincs a háborodottságnak. Megnyugodott. Talán a jól végzett munka okán, talán egyszerűen a másik világban hiánycikk a stressz.

Horgas Ádám ismét lenyűgöző előadást produkált. Lám, kevés szereplővel is lehet felfokozott idegállapotot előidézni a nézőkben. Olyat, ami sokáig elgondolkodtat még a vastaps után is.

 

fotó: Mészáros Zsolt