Az első részben mily meglepő, egyetlen csúnya szó akadt. Talán azért, nehogy elfeledjük, ki a rendező. Talán azért, hogy lássuk, ilyet is tud. Vagy azért, hogy elaltassa a gyanúnkat (bár a sarokban történnek gyanús dolgok), és a képünkbe vághassa a második rész 18+-os öt percét.

A férfi nézők bizonyára örülnek majd a látványnak, talán vissza is kell fogniuk a képzeletüket az előadás alatt. Úgy érzem, mindennek megvan a helye. Van, ami illik egy színházba, s van, ami nem. Számomra a színház a kultúra szentélye volt. Eddig. Alföldi Róbert porig rombolta ezt az illúziómat. De ez az egyetlen, amit a szemére vethetek.

A történet hátterét ismerve középkori helyszínt vártam, de a rendező ezúttal modernebb környezetbe helyezte a szereplőket. Vártam, hogy a vörös csillagnak és a magyar címernek lesz-e jelentősége a darab szempontjából, de nem jöttem rá, ha volt is. Hacsak nem az örök emberi gyarlóságot – hatalomvágy, kapzsiság – jelképezte, mely mindenkor és minden korban jelen van.

A vakhitű, belül mégis rettegő, de leginkább anyagias Parris tiszteletes (Mertz Tibor) feldobja a magas labdát, a lányok csak leütik. A tömeghisztériát valójában a pap indítja el, de elszabadul a pokol, és már nincs visszaút. Abigail (Fekete Linda) kihasználja az alkalmat, hogy bosszút álljon szeretőjén, aki a feleségét választja őhelyette. A barátnői fején is olvad a vaj, ezért csatlakoznak hozzá. Amint ráébrednek, mekkora hatalom került a kezükbe, bevádolnak mindenkit, aki akárcsak ferdén nézett rájuk valaha, és nem szólal meg a lelkiismeretük.

A legfőbb bíró (Szerémi Zoltán) megszállottan kutatja az igazságot, de csak addig, míg kétségbe nem vonják a mindenhatóságát. Amint a személyes – bocsánat, a bíróság – érdekeit sérti, már nem olyan fontos. Ez annyira jellemző ma is, hogy még az okostelefont és a láthatósági mellényt is elnéző mosollyal vettem tudomásul miatta.

A díszlet nincs túlcicomázva. Egyetlen kép az egész, ahol ajtók alkalmazásával oldották meg – szimbolikusan – a helyszín-váltást.

Némi humort is becsempésztek a locsolócső és a felfújható gyerekmedence alkalmazásával. Igen, nevetni támadt kedvem, miközben átéreztem, hogy a vízbefojtogatás jelképesen is vízbefojtogatás. Anno sok emberéletbe került az ostobaság. (S kerül még ma is, legfeljebb nem máglyán…)

A színészek játékát csak dicsérni tudom, remekül hozták a karakterüket. A második részből – a sűrűjéből! – hiányoltam az alázatosan álszent, birtokgyűjtögető Putnam házaspárt (Kelemen Zoltán, Nagy Cili). Pedig ők egyik alappillére az elszabadított káosznak. Hale tiszteletes (Kálmánchelyi Zoltán) nagy utat tesz meg a vakhittől a felismerésig, de választania kell, pap vagy ember legyen. Mary, a kis szolgálólány olyan, mint a nád, arra hajlik, amerre erősebb szél fúj. Jól áll a szerep Hartai Petrának, akárcsak a járókeret Kiss Marinak.

Nem mindennapi előadást láthat, aki jegyet vált Arthur Miller drámájának Alföldi-változatára. Lehet töprengeni, ami az ezerhétszázas években Salemben történt, vajon megismételhetetlen-e…

A fotó a színház honlapjáról származik.