Szigligeti Ede Liliomfija az 1848-as szabadságharc leverése után íródott, talán vigaszul a népnek, hiszen mint tudjuk, sírva vigad a magyar.

Szombathelyen a Mohácsi testvérek állították színpadra, humoruktól a közönség időnként kifekszik. Poén poén hátán, nincs olyan egyértelmű szó, ami ne lenne kétértelmű.

Az eredeti történet megtartásával – amit a több élettapasztalattal rendelkező nézőknek nem kell bemutatni, a szemtelenül fiatalok meg kérdezzék meg a „barátjukat” –, új ötletek beszúrásával fergeteges előadás kerekedett. Koszorús költőnk nemhogy forgott a sírjában, de ki is pattant onnét, hogy személyesen láthassa, miként szövik őt magát, a verseit – és gyermekkori mondókáinkat – a bohózat hálójába. Petőfi élt, Petőfi él, Petőfi élni fog! Akkor is, ha elhurcolják a persecutorok. A reményt nem lehet megölni.

Ezt vallja az összes szerelmes. Márpedig ebben a darabban mindenki szerelmes, ki ebbe, ki abba, keresztbe és hosszába, csak győzzük kibogozni a fonalat.

Nem mellékesen ott van a második csoport, akiket kényszerítenének, hogy szeressenek, de ők ellenállnak, nem és nem!

A háttérben meghúzódik még egy harmadik vonal, aki csak szeretné szeretni, de rajta kívül mindenki más meg nem szeretné, ha szeretné, és meg is tesznek ellene mindent, ami csak eszükbe jut. A kalamajka nem kicsi, viszont roppant szórakoztató. Felvonul a komédia teljes fegyvertára, álruhától a nemváltáson keresztül a szerepcseréig. A végére persze minden a helyére kerül, de addig túl kell élni három óra hasfájdító nevetést.

A rendező kihasználja a színház adottságait, megnöveli a színpadot azzal, hogy igénybe veszi a nézőteret is, és bevonja a játékba a közönséget.

Bár a darab régi (Ajjaj, de még milyen régi! Mondhatni, „minden komédiák öreganyja”.), sikerült modernizálni, aktualizálni úgy, hogy mégsem a mai politikai helyzetről szól. (Kivéve, ha feltétlenül látni akarod az összefüggéseket!) Ami soha nem változik, amióta a föníciaiak ránk küldték az átkot, az a pénz, a vagyon. Vagy áhítjuk, vagy átkozzuk, kergetjük vagy kerüljük, egyesítjük vagy pont nélkülözzük… de nem élhetünk úgy, mintha nem létezne. Liliomfi is csak a színpadon gondtalan hősszerelmes, a való életben már csak egy gondokkal terhelt szerelmes. Hogy mit hoz ki az életéből? Azt már a képzeletünkre bízza író és rendező egyaránt.

Könnyed, felhőtlen szórakozást ad ez az előadás. Akinek jobban szereti a tragédiákat, vagy csak éppen borongós hangulata van, az feltétlenül keressen magának más programot. Nehogy már bánatában nevesse magát halálra! Úgysem tudná végigülni komoly képpel.

Nagy gratuláció az egész gárdának, mindenki megérdemli, ezért inkább nem is emelek ki senkit külön.

 

Szereplők:

Liliomfi, hősszerelmes legenda/Lábodi Ádám m. v.
Szellemfi, minden színészek öregapja/Róbert Gábor
Róza, színésznő/Alberti Zsófi
Szilvai Tódor, orvosprofesszor/Kálmánchelyi Zoltán
Mariska, a gyámleánya/Dunai Júlia
Kányai Kamilla, vénkisasszony/Vlahovics Edit
Kányai fogadós, a bátyja/Endrődy Krisztián
Erzsi, a fogadós tűzrőlpattant lánya/Gonda Kata
Gyuri, pincér/Antal D. Csaba
Szomszédasszony/Nagy Cili
Feri, örök beugró/Jámbor Nándor
Schwartz, pesti fogadós/Szabó Tibor
Ifjú Schwartz, a fia/Balogh János

a vak menyéthez címzett kocsma népe:

Kolompár Károly/Kenderes Csaba
Boglárka/Nagy-Bakonyi Boglárka
Flóra/Herman Flóra e. h.
Róbert/Szabó Róbert Endre
Kecsa, táncoskedvű törzsvendég/Móri Csaba
Viki, pultos/Takács Viktória

valamint:

Bajomi Nagy György

Kovács Márton és szedett-vedett népizenekara:
Kovács Márton (hegedű)
Horváth Dániel (hegedű, brácsa)
Horváth Ferenc (cimbalom)
Nagy Olivér (bőgő)

Zene: Kovács Márton
Díszlettervező: Khell Zsolt
Jelmeztervező: Remete Kriszta
Koreográfus: Tóth Richárd
A koreográfus jobb keze: Móri Csaba
Korrepetitor: Falusi Anikó
Súgó: Jenei Ági
Ügyelő: Móri Csaba
A rendező jobb és bal keze: Ostyola Zsuzsanna
Rendező: Mohácsi János

Fotó: Mészáros Zsolt, a színház honlapjáról