Georges Feydeau: Kis hölgy a Maximból

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Igazi búfelejtető komédia. Ember, ki beülsz erre az előadásra, készülj fel, hogy három órára megszabadulsz minden gondtól, bánattól. Add át magad a könnyedségnek, lazulj, élvezd!

Annyi a poén, hogy elmondani sem lehet (csak előadni). Szójátékok tömkelegével igyekszik a bajbajutott Petypon doktor tisztára mosni magát. Ha már megesett, hogy hazahozta a Maxim üdvöskéjét, mi több, a dizőz ébredt az ő ágyában, míg ő maga a kanapé alatt töltötte az éjszakát, legalább a felesége ne tudja meg. Aztán az sem lenne túl hátrányos, ha Petypon tábornok, a bácsikája, jövendő örökhagyója sem jönne rá, mekkorát tévedett, amikor a hálószobában nyújtózkodó szemrevaló hölgyet unokaöccse feleségének hitte.

Amit össze lehet keverni, az össze van keverve, amit félre lehet érteni, azt félreértik, amit nem lehetne, azt félremagyarázzák. Ezzel kész is a recept.

Mignonne, bártáncosnő – Van, akire passzol egy szerep. Gonda Kata gyönyörű, hajlékony, mozgékony és még énekelni is tud. Csoda, ha minden férfit megbolondít? De hogy még a nőket is? Persze, nem tagadhatja meg magát, élvezi a figyelmet, a rajongást, a vagyonnal járó előnyöket. Fess ifjú katona, korosodó tábornok, vagy „elsőbálos” herceg… oly mindegy.

Lucien Petypon, kissé tutyimutyi orvos – Elég egyszer vétkezni, jó sokáig kerülgetheti a szívbaj, mire sikerül úgy kevernie a lapokat, hogy nyerésre álljon. Természetesen mindig akad valaki, aki keresztbetesz neki. Orosz Róbert jön, megy, bujkál asztal mögött, zongora alatt, bájolog, hazudik, könyörög, szól arkangyalként és álomból ébredve, őszintén. Ezer hangszín, ezer mimika, mire mindezt megvalósítja.

Gabrielle, a felesége – Amikor a pénzéért vesznek el valakit, nem mondják a szemébe, amit gondolnak róla. Egy ilyen malőr szembesíti a környezete véleményével. Nem kevés sértést kell elviselnie. Németh Judit annyira valós a bányarém feleség idegesítően gondoskodó, „minden lében kanál” szerepében, hogy néha megsajnálom Petypont.

Étienne, Petypon inasa – Kelemen Zoltán és az ő méltóságteljes tartása, akár az angol lordok, pedig csak egy inas, aki a lekezelő hangnem ellen védekezik. Teszi a dolgát, de megtartja a véleményét, úgysem kíváncsi rá senki. Ha mégis, hát kiolvashatják kifejező testbeszédéből.

Jules Petypon tábornok – Annak a filmnek köze nincs ehhez a darabhoz, Szabó Tibort látva mégis Dustin Hoffman jutott eszembe, és a Kis nagy ember. Meg a bors. Kicsi, erős, csípős, pattogó. Igazi katona, aki bátran szembeszáll akár egy repülő virágcsokorral is. A becsület kérlelhetetlen harcosa. De azért ott szunnyad a mundérban a férfi, és Mignonne nem rest felébreszteni.

Édouard Mongicourt, orvos – Szerémi Zoltán – Kicsit leharcolt, de örök barát, aki előbb bajba sodor, aztán igyekszik kihúzni belőle. Ahogy mondja: három órát utazik egy pofonért. Persze, nem tartja meg, és bár sok mindent… de párbajozni már mégsem!

Vidauban, biztosítási ügynök – Endrődy Krisztián – Mi mást is árulhatna fél szemmel, féloldalasan, mint életbiztosítást? És azzal a baljós hangszínnel előbb-utóbb el is éri, hogy kiszemelt áldozata aláírja a szerződést.

Mme Vidauban – Balogh János ennivaló hölgy, ha nem tudom, ki az, elhiszem, hogy nő lapul a smink alatt. Képes a hangját egy markánsabb, mégsem erőszakos női hangra változtatni. Vártam, lesz-e valami oka, hogy férfi alakítja a karaktert, de igazából nem derül ki, szóval lehet találgatni. A mai világban bármi megeshet, ha elég pisz… szóval, ha van fantáziánk.

Sauvarel, polgármester – Bajomi-Nagy György – Igazi bunkó, felkapaszkodott politikus, aki elvárná nem éppen légies asszonyától, hogy igazi társasági hölgyként viselkedjen. Már amit, Mignonne/Mme Petypon láttán párizsi divatnak hisznek. Két poén közti légvételi szünetben az ő sajátos hanglejtésével odaveti: „Te miért nem tudsz ilyet?”

Tristan Valmonté herceg – Jámbor Nándor simán elhiteti velem, hogy lángra lobbant, nyakigláb kamaszfiú, annyira élethűen formálja meg a karaktert.

Sorolhatnám tovább, mert minden szereplő kiváló játékkal kápráztatott el. Borítékolt a vastaps, már, ha marad még erőnk a háromórányi tömény kacagás után.

Le vagyok nyűgözve a jelmezektől. A hölgyek habos-babos színes ruhái – a nők számára legalábbis – szemgyönyörködtetők. A díszletek praktikusak, semmi fölösleges, mégis megvan minden, amire szükség van akár az orvosi rendelőben, akár a hálószobában. Még tűzijátékot is kapunk. Igazán egy szavam sem lehet panaszra.

Remekül szórakoztam, és az ilyen bohózatoknak éppen az a lényege, hogy kiszakítsanak a valóságból, legalább néhány órára. Gratulálok minden közreműködőnek, és köszönöm az élményt!

A fotó a színház honlapjáról származik.

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Share

A képzelet tengerén hajózom…

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát!