Édesanyámhoz

Megosztás ezzel:


Hófehér szobában ősz hajú anyóka,
Otthon egy polc mélyén pihen a paróka.
Rebbenő tekintet – örülni sem képes,
Szíve mélyén tudja, az élete véges.

Hónapok óta kísért a mondat:
„Úgy hazamennék már holnap!”
Sóvár szemmel nézett rám az ágyból,
Alig láttam könnyem fátyolától.

Megfogtam két kezét, ráncos volt és gyenge,
Búcsúzott az élettől – mint a naplemente.
Ereje elfogyott, nem volt, mi itt tartsa,
Szemét lehunyva indult a nagy útra.

Az Úr így akarta, elvitte magához,
Az idő – ígérte – majdan megnyugvást hoz.
Te ott fenn, én itt lenn, sohasem feledlek,
Édes anyukám, örökké szeretlek!

Megosztás ezzel:


Share

Vélemény, hozzászólás?




Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A képzelet tengerén hajózom…

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát!