Hanka és a vonuló pocakok

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


 

Hosszába csíkos, világos, gyűrt anyagú ing. Ismerte már az enyhe sörhas gazdáját. Ő szinte mindig hasonló inget hordott, legalábbis ott, bent. A nő csak egy pillanatra emelte fel a szemét, nyugtázta a látványt és dolgozott tovább. Már nem idegesítette a szeme előtt elnyúló, kék állvány. A léc, ahogy magában nevezte, holott fémből készült.

Nehezen szokta meg, hogy ha mozgást észlel a szeme sarkából, és ősi önvédelmi ösztöntől vezérelve felnéz, tekintete egy másik tekintet helyett korlátba ütközik. Az elébe tornyozott, beépítésre váró alkatrészhalom némán terpeszkedett a sok kicsi ládikában, elfogva Hanka elől a kilátást. A polcrendszer összekötőjét éppen szemmagasságba tették a karbantartók. Ha felnézett, általában egy vonuló pocakot látott. Csak keveseknek adatott meg, hogy az arcukat is megmutassák a szalagon dolgozónak. Ezek egyike Bóbita, akinek felturbózott frizurája sem ért a korlát magasáig, vagy néhány termetesebb férfi a Góliát-klánból, akiknek a feje a polc fölött imbolygott. Ők alapból kiestek Hanka önszórakoztató játékából.

A nő hébe-hóba suttyomban mosolygott. Olykor rábólintott saját gondolatára, néha viszont érdeklődve lehajolt, hogy átlásson a dobozok és a léc közti résen, ellenőrizni a találatot.

Az évek folyamán sok pocakkal megismerkedett. Ott volt például az a hatalmas, kerek hordó, melynek gazdája Döbrögi uraság önteltségével haladt el előtte. Tartása a terhes nőkére emlékeztette Hankát. Zsebeiből csavarhúzók nyele kandikált, nadrágjánál csak a karja volt olajosabb. Karbantartó, megy, ha hívják, és sokszor hívják.

Az a hosszú vékony fiú, akinél túlzás lenne pocakot emlegetni, hiszen még a hasa is behorpadt, mindig úgy ment, mint akit a belei kergetnek nagyon hamar megtalálni a legközelebbi kishelyiséget. Állandó társa ellenben fel-le rugózva járt, mint ki pompás paripája hátán vágtat a végtelenben.

Ujjnyi vastag, rikító sárga csövek jelentek meg Hanka látómezejében. Látszólag semmi sem tartotta őket, csak úsztak a levegőben. Pólóujjtól csuklóig tetovált kar, a vastag bicepszen tigris vicsorog, erős marok, szoros nadrágszíj fölött övtáska, domború mellkas, majd újra a csövek. Karcsi, a villanyszerelő készül valahol kábelt cserélni.

Ráérősen andalgó kockahas, kigyúrt izmok, a testtartása alapján a szalagon dolgozó fiatal lányokat bámulja, felhívná magára a figyelmüket. Minthogy van mit nézni rajta, kap egy mosolyt, egy odakiáltott kedveskedő szót, így aztán láthatóan megvidámodnak a léptei.

Feszes egyenpóló, a gömbölyű csípő felett karcsú derék, majd természetellenes méretű mellek. Enyhén hullámos rézhaj, lófarokba kötve himbálózik a hátán. Ez Bibi lesz a túlszivacsozott melltartójában! – kukkantott át a polc alatt Hanka. Talált! Cigi az ujjai között, sietős léptek, kis kitérő sasszé. Kékkockás westerningnek köszön, a cigit gyorsan a háta mögé rejti. Az ingben kisportolt test, alatta fekete farmer, felette mosolygó arc. Hanka nyugtázta, hogy főnöke megérkezett, tekintetük egy bólintásnyi időre összekapcsolódott.

Irattartó tábla, rátűzött A/4-es lappal, a toll a tetejére csíptetve, mindez egy vasalt, fehér ing hóna alatt. Gazdája tétován járkál. Keresgél, figyel, megfigyel. Már megint ellenőrzést kaptak! – legyint gondolatban a nő. Testhezálló fekete póló, fekete nadrág tol egy kiskocsit mindenféle jóval megrakva. A karcsú leányzó társa nagy zacskó zsemlét visz. De miért vannak hárman és ki lehet a harmadik pólóban? Egy kukkantás, és „aha, Móni az!” Szaporán haladnak, hamarosan nyit a büfé

Szemből sietős, hosszú lábak, pocak semmi, jobb keze könyökben hajlítva, biztosan telefonál. Mint szinte mindig. Kolos összetéveszthetetlen figura, általában pasztellszínű inget hord, ma halovány mályvát. Az ő tekintete a magasban keresendő. Sötét szemek néznek vissza Hankára a léc fölött.

Műszakváltás ideje közeledett, sorra érkeztek a dolgozók. Az apróléptű, férfiszem-vonzó, formás csípő, pink dzseki az ő elmaradhatatlan, zacskónyi gyümölcsével. A derékig lógó szürke hátizsák, amit tulajdonosa időnként egy válldobással próbál helyre igazítani. A nagykockás rövidnadrág, mely csak a fagyok beköszöntével nyúlik le bokáig, a hozzá tartozó kék-piros póló, ma a kilences, amit nagy fehér szám jelez a hátán és a mellén. Égnek álló kefehaj a léc felett, dús szakáll alatta, Pokolgép feliratú fekete póló, csuklón himbálózó szütyő. Hanka tudja, hogy a sok szőr közül gyönyörű barna szempár néz a világba. Robi ráérősen megy, ma korábban érkezett a szokottnál, talán elhozta valaki kocsival. Kazalnyi rasztafrizura a léc alatt és felett, neonzöld izomtrikó, szélsebes járással, szűk, tépett farmerban. Láttára felbukkan az örök kérdés Hanka fejében, hogy a csudába tudja tisztán tartani azt a kóctömeget?

És csak jönnek, jönnek a nagy pocakok, kis pocakok és pocaktalanok, míg a munkaidő végét számláló óra komótosan a célegyenesbe vánszorog, hogy azután néhány percig Hanka lehessen egy másik pocakfigyelő játéka.

 

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Share

Vélemény, hozzászólás?


Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A képzelet tengerén hajózom…

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát!