Egyenjogúság?

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


             1857. március 8. New York
            Nesztelen surranással érkezett a jármű. Az asszonyok nem is vették észre. A majd’ negyvenezres tömegben senkinek nem hiányzott az a maroknyi nő, aki szempillantás alatt vált köddé. Csak vonultak az utcán büszkén, harciasan, egyenlőséget követelve maguknak a férfiakkal szemben. Megelégelték a textilipar kizsákmányolását, az alacsony béreket, a hosszú munkaidőt. Többet és kevesebb pénzért dolgoztak, mint a teremtés koronái. Elég volt! Elég! – kiabálták!
            – Elég! – kiáltották azok a tüntető nők, akik hirtelen egy ismeretlen helyen, ismeretlen emberek között találták magukat. Még a ruházatuk is furcsa volt, egész más, mint amiket ők hordtak. Tanácstalanul tekintgettek körbe. Idegen, villódzó fények mindenütt. Komor, mosolytalan arcok. Nők. Csak nők.
            – Hol vagyunk? – lépett előre az egyik lány, szemlátomást magára vállalva a maroknyi csapat vezetését.
            – Hamarosan megtudjátok – felelt egy asszony a furcsák közül. – Nem kell félnetek, nem esik bántódásotok. Épségben visszaviszünk benneteket.

            1789. október 5. Versailles
            – Liberté, Égalité, Fraternité! – kiabálta a tömeg a királyi palota felé menetelve.
            Újabb nőcsapat érkezett. Éhesek, szakadtak, alig élők. Egymást támogatták, egyikük abban a pillanatban ájult el, amikor megjelentek. Riadt szemekkel bámultak, félelmük felülkerekedett az elszántságukon.
            Az egyik idegen asszony sorra odament mindegyikhez, valami kis szerkezetet érintett hozzá meztelen nyakukhoz. A forradalmárlányok arcszíne megélénkült. Szemlátomást jobban érezték magukat.

            1889. július 14. Párizs
            Clara Zetkin a II. Internacionálé alakuló közgyűlésére igyekezett. Beszédet készült mondani az anyák és gyermekek védelmében, jogot követelni a nőknek a munkához, tanuláshoz, politikai eseményekben való részvételhez. Bár pontosan tudta, mit fog mondani, magában elismételte újra és újra. A konflison ülve becsukott szemmel összpontosított az előtte álló feladatra. Arra riadt fel, hogy nem érzi a kerekek rázkódását a macskakövön.
            – Üdv köreinkben! – szólította meg egy ókori ruhába öltözött görög hölgy. Felismerte a jellegzetes öltözéket, festményeken látott már hasonlót. De élőben?…
            – Te ki vagy? – kérdezte kíváncsian.
            – A nevem Lüzisztrata…

 

            – Mindannyian itt vagytok, akiknek szeretnénk mutatni valamit mi, 21. századi nők – lépett elő az idegenek közül egy csinos, fiatal nő.
            – 21. század? – hallatszottak az értetlen kérdések.
            – Kik vagytok egyáltalán? – Ezt egy Mary nevű asszony kérdezte, a new york-i csoportból.
            – Mi a ti jövőtök vagyunk – jelentette ki határozottan a másik. – Az én nevem Liberty. Tudom, tudom… – emelte fel a kezét, hogy megállítsa a feltörekvő kérdésözönt. – Nem értetek semmit. Máris elmagyarázom az elejétől fogva. Gyertek utánam!
            Egy nagy terembe vezette a különböző korok asszonyait. Több sorban székek voltak elrendezve, szemben egy hatalmas képernyő, most épp működésen kívül. Csak a kezével intett, hogy foglaljanak helyet. Ő maga szembe állt velük, és beszélni kezdett.
            – Ti valaha, a saját korotokban valamennyien a nők egyenjogúságáért harcoltatok. Azért mondom múlt időben, mert nekünk ez már távoli múlt. Mi a 21. század közepén élünk, pontosabban a 2047-es évben. Mostanra elég fejlett már a tudomány, és az ipar, mégis… de nem szaladok előre, rögtön meglátjátok. Most csak annyit, hogy egy nőkből álló tudóscsoport megtalálta a módját, hogyan lehet az időben visszautazni. Ezt a felfedezést titokban tartjuk, a férfiak nem is sejtik még.
            – Ezek szerint nem harcoltunk hiába – szólt közbe Mary. – A nők végre egyenjogúak lesznek a férfiakkal. Sőt! Szavaidból úgy veszem ki, okosabbak is lesznek talán…
            – Miért kezdtetek harcolni? – kérdezte Liberty.
            – Mert dolgoznunk kellett, reggeltől-estig, fele-, vagy negyedannyiért, mint a férfiak!
            – Mutatok valamit. – Liberty megnyomott egy gombot. A képernyő kivilágosodott. A nőmozgalmi harcosok ámulva nézték a filmet.
            Hatalmas gyárüzem. Sosemlátott gépsorok mellett nők dolgoznak. Fémdarabokkal teli vödröket emelnek, tartalmukat egy tárolóedénybe öntik, aztán szaladnak a géphez, beépíteni az alkatrészt. A sor nem állhat meg, a következő munkás várja az anyagot. És a szalag csak megy körbe-körbe, az asszonyoknak egy pillanat megállása nincs.
            Mellettük négy férfi támaszkodik egy hatalmas ládának. Egyikük leül a szélére, kezében valami apró dolog, rajta ugyanolyan világító izé, mint itt előttük, csak sokkal kisebb. A férfi elmélyülten nyomkodja rajta a gombokat. Néha felnevet, bekapcsolódva a másik három harsány kacagásába – bizonyítva, hogy figyel rájuk. Látszik, jól érzik magukat, vidáman beszélgetnek. Időnként rápillantanak a gépsoron dolgozó nőkre. Valamivel odébb, egy másik gyártósoron egyedül üldögél egy férfi, szeme lecsukva, békésen szunyókál. Nem zavarja álmát a gépek kattogása, a mellette dolgozó nők motoszkálása.
            – Amit láttok, az a mi időnkben történik, 2047-ben – kommentálta Liberty. – Egy autóalkatrészeket gyártó üzemben. Hogy az mi? Most nem fontos… Ezek a férfiak itt – mutatott rá a beszélgetőkre – magasabb bérért “dolgoznak”, mint mi, nők…
            Lüzisztrata felhördül. Egy férfi közeledik az egyik dolgozó asszony felé. Kezében hatalmas szobor. Hosszabb, mint a férfi karja. Formája az, amin felháborodott az ókori hölgy! Óriási falloszt mintázott a szobor, elég hevenyészett volt, de felismerhető. A férfi büszkén odadugja a nő orra elé, és hatalmas röhögés közepette a kezébe nyomja.
            – Nem igaz, ezek még mindig azzal vannak elfoglalva? Évezredek múltán is csak az jár a fejükben, más nincs is benne? Miért gondolják, hogy nekünk semmi más nem kell, csak az ő aprócska darabkájuk? Miért??? Ráadásul válogatás nélkül, ahogy ezt a jelképet elnézem…
            – Csillapodj, Lüzisztrata! – csitította Liberty. – Bár igaz, azért hoztunk ide titeket, hogy lássátok a jövőt, de hidd el, lesz még ennél felháborítóbb is!
            Újabb gombnyomás, újabb film. Építkezés. Hatalmas gépek túrják a földet. Az egyik gödör mellett tucatnyi férfi áll. Kettőnek a kezében csákány, egynél talicska, háromnál lapát. Kényelmesen rátámaszkodva a szerszámok nyelére, figyelik azt az egyet, aki lapátol. Közben hallgatják az üreskezűeket, figyelik széles gesztikulálásukat. A háttérben az újonnan épített többemeletes ház ablakait mossák a lányok, színes kendővel kötve el hajukat a szemükből. A hátramaradt törmeléket kannaszám hordják ki az épületből. Seprűkkel, lapátokkal, gereblyével veszik fel a harcot az udvaron heverő szeméthalmokkal. Elöl a lapátoló abbahagyja a munkát, nyélre támaszkodik, helyét egy csákányos veszi át. A többiek érdeklődve nézik…
            – Nagyon fáradtak lehetnek – jegyzi meg szarkasztikus hangon Mireille, egy francia asszony. – A takarítás viszont mindig a szolgálólányok dolga volt. Évszázadok múlva is így lesz?
            – Nincsenek már szolgálólányok abban az értelemben, ahogy te gondolod – felelte Liberty. – Joguk van dolgozni, kapnak is fizetést érte, a kérdés: találnak-e munkát maguknak és milyet? Ők a takarítást találták, vagy csak ez jutott… Biztos, hogy szívesebben csinálnának valami mást.
            Liberty filmet vált. Nyüzsgő városi forgatag, sötét éjszaka… alig öltözött lány egy utcasarkon. Épp beszáll egy autóba. A film követi őket. Ócska motelszoba, a férfi ráveti magát a lányra. Ő nem látja, amit a kamera: a nő arcát…
            – Hát hiába mondom én, hogy tagadjuk meg a nemi életet tőlük? – csattant fel Lüzisztrata. – Ha nem elégítjük ki a vágyaikat, előbb-utóbb engednek a követeléseinknek…
            – Ennek a lánynak nincs munkája. Egyetlen lehetősége, hogy a testét bocsátja áruba. Különben éhenhal. Nagyon sokan vannak így. És vannak, akiket kényszerítenek, hogy megtegye…
            A nőmozgalmi harcosok között felháborodott hangok hallatszanak. Bár nekik nem újdonság – hiszen ők még a feltétlen engedelmesség korszakában éltek -, hogy a férj elveszi, amit akar, akkor is, ha az asszonynak nem tetszik. De hát épp ez ellen harcolnak!
            Forgalmas utca. Egy autó fékez, kinyúl egy kéz, és berántja az autóba a szép, fiatal leányt. Sikoltását elnyomja a felbőgő motor hangja. Tű szúr a karba, a lány elernyed… Nyilvánosházban tér magához, szabadulásra esély sincs. Az ablakon rács, az ajtó zárva. Ha mégis nyílik, felajzott férfi lép be rajta…
            Dohányfüstös, sötét helyiség látszik, pultnak támaszkodó bárgyúképű, züllött férfiak emelnek poharat. Egyik dülöngélve távozik. A kép követi, ahogy dörömböl egy ajtón. Mivel nem nyílik rögtön, erőteljes rúgással nyitja. Közben elveszíti az egyensúlyát, orral érkezik felesége lába elé. Az asszony szoknyája mögé két rémült kisgyerek bújik. Az apjuk feltápászkodik, megragadja a nőt.
            – Adj pénzt!
            – Nincs.
            – Van! Tudom! Ma kaptál fizetést. Ide vele!
            – És mit fogunk enni? Mit adok a gyerekeknek? Az iskolába is kell vennem…
            Elcsattan az első pofon…
            – Ugye, nem csak ilyen férfiak lesznek? – kérdezte letörten Mary. – Ugye, nem, Liberty! Mi azért harcolunk, hogy velük egyenlő feltételek mellett élhessünk, de ebből nem az tűnt ki, hogy elértük volna a célunkat…
            – Kell, hogy legyenek másféle férfiak is, ahogy másféle nők is! – tette hozzá Clara. – Nem voltunk, nem vagyunk, és nem is leszünk soha egyformák.
            – Igen, természetesen vannak másfélék is – ismerte el Liberty. – Azt is megmutatom, mert az igazsághoz tartozik.
            Képek villannak, sorra… Elegáns férfiakról, sikeres üzletemberekről, boldog családokról, gondoskodó apákról, szerető férjekről. A régi korok asszonyai elégedetten figyelik, néha felsóhajtanak. De jó is lenne, ha ők is megérhetnék azt a kort, amikor így bánnak velük!
            Bányamélyben koszos, izzadt férfi törli meg homlokát. Végre vége a munkának, hazamehet a családjához. Otthon tiszta lakás, friss vacsora, meleg ágy várja… Még játszik egy órát a kisfiával, kikérdezi a leckéjét, míg asszonya végez a konyhában…
            Csendes tó vizén csónak ring. Apa tanítja a fiát evezni, a csónak körbe kering. Nagyokat nevetnek, nem adják fel, bár az anya játékosan sikítva, látványosan kapaszkodik. Pajkos jajgatásából, szemeiből árad a szeretet. A csónak a tó közepe felé veszi az irányt. Az apa büszkén figyeli buzgólkodó gyermekét…
            – És milyenek vagyunk mi, nők, a ti korotokban? – szegezte a kérdést Libertynek Mary. – Ezt is meg tudod mutatni?
            – Természetesen – válaszolt a kérdezett, és újólag babrált a kezében tartott ketyerén.
            A képernyőn csinos, jólöltözött nő ül egy íróasztal mögött. Épp utasításokat ad ki, majd belemélyed a papírjaiba. Látszik, nagyon fontos ember, a titkárja türelmesen várja, hogy aláírja az iratokat. Amikor végez, felemeli a fejét, mosolyogva köszönetet mond. Ekkor látják, milyen szép. Hatalmas szemeire hosszú pillák borítanak árnyékot. Bőre hibátlan. Haja a feje tetejére tornyozva, néhány elszabadult tincs leng az arca körül…
            – Férfiruhát hord! – csodálkozott egy lány, ahogy felállni látta. Liberty szótlan mosolyra húzta a száját.
            Egy másik lány elmélyülten muzsikál. Mögötte a zenekarban férfiak és nők vegyesen. A karmester utolsót int, a lány a zongora mellől felállva meghajol a közönség felé. Tapsorkán hangzik fel…
            A következő asszony nagy tömeg előtt mond beszédet. Egy emelvényen áll, körülötte nagydarab férfiak őrködnek. Fél szemük a környezetet kutatja, fél szemmel a nőt figyelik. Ő erőteljes hangon, szuggesztíven szónokol. A sokaság tombolva ünnepeli.
            – Rövid a haja! – szólalt meg egy francia lány. – Mit követett el, hogy így büntették? Bár elég, ha a ruházatát megnézem… Alig van rajta valami. Nem csak a bokája, a térde is látszik!
            – Nem követett el semmit – mosolygott Liberty. – A rövid hajhoz is jogunk van. Olyan frizurát, és olyan ruhákat viselünk, amilyet akarunk. És bizony rövid hajjal is lehet valaki az ország első embere. Vannak köztünk tudósok, politikusok, művészek, még katonák is! Szabadon megválaszthatjuk, hogy mit akarunk tanulni. De vannak mások is…
            A film váltott. Mocskos utca, szeméthalmokkal borítva. Egy szakadt ruhájú, koszos asszony épp egy hatalmas kukába dob egy csomagot. A csomagból gyermeksírás hallatszik, egyre halkuló. A nő nem törődik vele, részegen tovatántorog…
            Jólöltözött, csinos fiatalasszony főzőcskézik egy csillogó-villogó konyhában. A kész ételt tányérra meri, majd elővesz egy apró üveget, és az egyik tányérra szórja a tartalmát. Kicsit összekeveri, hogy ne látszódjon. Szépen elrendezi az asztalt, majd hívja élete párját ebédelni. Mosolyogva nézi végig, ahogy a méreg hatására fuldoklani kezd…
            – Mi nők sem leszünk jobbak, mint régen… – dünnyögte Lüzisztrata.
            – Nos… – húzta el a szót Liberty. – Láthattátok harcotok eredményét. Az “egyenlőséget”, amiért küzdötök. Elégedettek vagytok?
            – Igen. Én elégedett vagyok – jelentette ki Mireille. – Akkor is, ha a te hangodból rosszallást hallok. Mi megtettük, vagyis megtesszük az első lépéseket. A többi az utódaink dolga…
            – Így van! – helyeselt Mary. – Láttuk, sikerülni fog elérnünk, hogy a férfiakéval egyenlő esélyekkel élhessünk. Tanulhassunk, dolgozhassunk. Ha nektek ez nem elég, harcoljatok ti is!
           – Férfiak és nők között mindig voltak és meg is maradnak a különbségek – tette hozzá Lüzisztrata bölcsen. – A férfiaknak a testi ereje nagyobb, nekünk a lelkierőnk. Meg kellene tanulnunk kiegyenlíteni egymást… De ahogy láttam, kétezer év is kevés hozzá…
            – Megmutattad a két végletet – szólalt meg Clara is. – A sikereseket és a züllötteket. Az öntudatosakat és az elnyomottakat. Nyilván mindkét nem tagjai között vannak-lesznek ilyenek is, olyanok is. Az egyensúly fenntartása a ti harcotok! És azoké az asszonyoké, akik a köztünk lévő korokban élni fognak. Én a társaim nevében is megköszönöm nektek, hogy mindezt láthattam. Erőt adtatok a folytatáshoz. Ha nem is tökéletes, még a ti időtökben sem, mégis elérjük a célunkat. Megbecsült emberként dolgozhatunk, szavazhatunk, politizálhatunk, tanulhatunk… Olyanok meg mindig voltak és lesznek, akik nem képesek élni a jogaikkal. Ez természetes velejárója az életnek. Szeretném, ha visszavinnétek, hogy újult erővel folytathassam a küzdelmemet!

 

            1889. július 14. Párizs
            A konflis megérkezett a kongresszusi épület elé. Clara Zetkin elsöprő, mindenkit magával ragadó beszéde nyomán a nők végre jogokat kaptak. Jogot a munkához, a férfiakéval egyenlő bérezéshez, tanuláshoz, a politikai életben való részvételhez. Két évtized múltán pedig, mindezek emlékére egy ünnepnapot is, március nyolcadikát!

            1789. október 5. Versailles
            Az asszonyok menetében néhány nő az élre tört. Ők valamivel jobban tartották magukat, kicsit több volt az erejük. Próbáltak lelket önteni a többiekbe, éhező, fáradt társaikba. Szemükben a győzelem fénye égett.
            – Liberté, Égalité, Fraternité!

            1857. március 8. New York
            A textilipar sztrájkoló munkásnőinek negyvenezres tömegében egy maroknyi csoport elgondolkozva vonult az utcán. Még nem tudták teljesen feldolgozni az imént látottakat. Néha összepillantottak: “Este megbeszéljük!” – mondta ez a pillantás. Majd magával ragadta őket a tömeghangulat…

 

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Share

4 hozzászólás a(z) “Egyenjogúság?” bejegyzéshez

  1. Ez örök téma, a nők harca az egyenjogúságért! Tetszik az a megoldás az írásban, hogy a különböző korok vannak összehasonlítva. 🙂 Liberty részletesen bemutatja a 2047. évben élő nőket. Szerintem hasonló bemutatót tarthat 2012- ben is egy “Szabadnő” nevű hölgy ! Nagyon komolyan el lehet gondolkodni a különböző korú nők helyzetén. Azon is, mit ér a harcunk?! Lehetne sokat vitatkozni és érdemes? A gond (vagy nem gond?), hogy nőnek születtünk.! 😀 😀 😀

Vélemény, hozzászólás?


Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A képzelet tengerén hajózom…

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát!