Apróhirdetés

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


       apróhirdetésA minap unalmamban az újság apróhirdetéseit böngésztem. Újfent megállapítottam, hogy mindenki eladni akar, holott a kereslet pang. Arcomba vagdosták, mennyire szerencsétlen, műveletlen, ronda és antimodern vagyok, amennyiben nem rendelkezem ezzel-azzal, természetesen az ő termékük a legjobb a világon, stb… Lapoztam.
Álláshirdetés? Nézzük! Munkát keres féloldalnyi hirdető, ajánl kettő, azaz kettő vállalat.
Társkeresés. Úr keres hölgyet. Őszintén mondom, meglepődtem, micsoda kívánságokkal képesek előállni egyesek.

       “Keresem azt a 18 és 30 év közötti, melegszívű, családcentrikus lányt vagy asszonyt, aki a klasszikus 90-60-90-es paraméterekkel rendelkezik, hátára omló szőke haja lágyan göndörödik, hosszú pillái alól csodálkozó kék szemekkel tekint a világba. A magassága 165-175 cm, szeret sportolni, túrázni, extrém sportok űzése előny! Szeret és tud főzni, imád enni, mégis őrzi az alakját. Ismeri és szenvedélyesen alkalmazza a Káma Szútra tanításait, kényeztet és kényeztettet. Mindig vidám, a fejfájást hírből sem ismeri. Végtelen türelemmel lesz képes foglalkozni leendő gyermekeinkkel, minden tudását latba vetve segíteni őket tanulmányaikban. Okosan társalog, de tud hallgatni is. Igényli a rendet maga körül, mindig friss és üde. Lehetőleg 8 és 17 óra között legyen a munkaideje, mint nekem, hogy minden szabad óránkat együtt tölthessük.
Amit mindezekért felajánlok: kertvárosi kétszintes családi ház úszómedencével, hátul veteményeskerttel, két autó, végül kölcsönös szimpátia esetén házasság egy őszülő halántékú negyvenes, négydiplomás erotika-orientált férfival.”

       Nőből vagyok – azonnal felment a vérnyomásom. Felháborodásom totális volt, kapásból válaszoltam a hirdetőnek:

       “T. Uram!
A koromat kivéve – kissé fiatalabb vagyok – az ön által felállított összes kritériumnak megfelelek. A nevem Angelika, sorozatszámom Beta47. Alapból a bal mellbimbóm a bekapcsológomb, a jobb pedig a kikapcsoló, de extraként rendelhető mélyre rejtett billenőkapcsoló, melyet kizárólag speciális szerszámmal lehet működésbe hozni…
Árajánlatot külön kérésre küldök, természetesen ingyen kipróbálhat, készítőm 14 napos pénz-visszafizetési garanciát vállal…”

       Elszaladtam a postára, amíg meg nem gondolom magam. Szívesen megnéztem volna a kedves hirdető ábrázatát, amikor olvassa a „választ”.

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Share

21 hozzászólás a(z) “Apróhirdetés” bejegyzéshez

  1. Apróhirdetés

    Balatonfüreden nyaraltunk. Egy hasonló korú párral ismerkedtünk meg, amilyenek mi vagyunk. Balatonfüredről Tihanyba hajóval akartunk átkelni. Vártuk, hogy rászállhassunk a hajóra. Mögöttünk arról beszélgetett egy hölgy és egy férfi, hogy mikor jön visszafelé járat. Párom átadta nekik azt a prospektust, amelyen olvashatták a hajóindulást visszafelé. Így kezdődött az ismeretség. Tihanyban is összefutottunk. A fák hűse alatt egy padon pihengettek. Mi is leültünk és el kezdtünk beszélgetni. Már ismerősként integettünk egymásnak Keszthelyen, amikor a kastély előtt fényképezgettünk. A nyaralás elteltével címet és telefonszámot cseréltünk. Sokszor kerestük egymást telefonon. Majd a számítógépen írogattunk egymásnak E-maileket.
    Eljött a következő nyár. Párommal úgy határoztunk, meghívjuk őket. Bemutatjuk nekik városunkat és a környék nevezetességeit. Elfogadták a meghívást. Sajnos az első nap nagy zivatar köszöntött ránk. A nappaliban ültünk ebéd után egy kicsit lustálkodva és beszélgettünk. Klárika a könyvespolcokon levő könyveket nézte. Megjegyezte:
    – Rengeteg könyvetek van.
    Odament a könyvespolchoz és kissé hangosan olvasgatta a címeket.
    Aztán egyszer csak ezt olvasta:
    – Levelek.
    Párommal összemosolyogtunk. Szinte egyszerre mondtuk:
    – Ezt mi írtuk.
    – Hogy- hogy? – csodálkozott Klári.
    Párom, Zoli belekezdett a mesélésbe:
    – Tudjátok, sok- sok évig egyedül éltem. Elveszítettem a szüleimet. Csak a munkám volt. Reggel elmentem dolgozni, estefelé hazamentem. Kicsit irigykedve hallgattam a kollegáim mesélését, családról, gyerekekről. Mivel szabadidőm nem sok volt, elhatároztam, apróhirdetés útján ismerkedem. Az első levelemet úgy írtam meg, hogy abból azt tűnt ki, én egy gazdag és nőfaló ember vagyok. Gondoltam, ha válaszolnak rá és személyes találkozásra kerül a sor, úgyis mindent bevallok. Féltem, ha magamat egyszerűen mutatom be, akkor senki sem reagál. Ugyanakkor az is az eszemben volt, hogy talán erre sem válaszolnak. Mindenesetre próbálkoztam.
    – Megkérdezhetem, hogy milyen volt az említett leveled?- tudakolta Klárika párja Pisti.
    Zoltán elővette a dossziéból a levelet, s pár mondatot olvasott belőle:

    „Keresem azt a 18 és 30 év közötti, melegszívű, családcentrikus lányt vagy asszonyt, aki a klasszikus 90-60-90-es paraméterekkel rendelkezik. Szeret és tud főzni, imád enni, mégis őrzi az alakját. Mindig vidám, a fejfájást hírből sem ismeri. Végtelen türelemmel lesz képes foglalkozni leendő gyermekeinkkel, minden tudását latba vetve segíteni őket tanulmányaikban. Okosan társalog, de tud hallgatni is. Igényli a rendet maga körül, mindig friss és üde. Lehetőleg 8 és 17 óra között legyen a munkaideje, mint nekem, hogy minden szabad óránkat együtt tölthessük.
    Amit mindezekért felajánlok: kertvárosi kétszintes családi ház úszómedencével, hátul veteményeskerttel, két autó, végül kölcsönös szimpátia esetén házasság egy őszülő halántékú negyvenes, négydiplomás férfival.„

    Amikor Zoltán befejezte az olvasást, én folytattam a mesélést.
    – Amikor a hirdetésben megláttam ezeket, a sorokat, egyből mérges lettem. Egyáltalán hogy lehet ilyen levelet hirdetésbe adni. Azonnal válaszoltam. Hallgassátok!

    „ T. Uram!
    A koromat kivéve – kissé fiatalabb vagyok – az ön által felállított összes kritériumnak megfelelek. A nevem Angelika, sorozatszámom Beta47.
    Alapból a bal mellbimbóm a bekapcsológomb, a jobb pedig kikapcsoló, de extraként rendelhető mélyre rejtett billenőkapcsoló, melyet kizárólag speciális szerszámmal lehetműködésbe hozni…
    Árajánlatot külön kérésre küldök, természetesen ingyen kipróbálhat 14 napos pénz-visszafizetési garanciát vállal…”

    Megint Zoltán folytatta a beszélgetést:
    – Sok női választ kaptam, amelyből egyből kitűnt, hogy tetszik nekik, hogy van autóm, lakásom. Ez pedig nekem nem tetszett, hogy csak ez a lényeg, ezért ismerkednének. Aztán egy nap megkaptam Erika levelét. Gondoltam, ez igen! Választékosan megfogalmazza az ellenszenvét irántam. Azt is tudtam, ilyen hangvételű levél után nehéz lesz megmagyaráznom neki, valójában milyen is vagyok. Olyan társat keresek, aki szintén csak boldog akar lenni és nem számít a ház, autó, egyebek. Írni kezdtem.
    Zoli felolvasta Erikának írt levelét.

    Kedves Erika!

    Elnézést kérek, hogy ilyen bizalmasan szólítom meg. Ön a felháborodását tükröző levelében aláírta a keresztnevét. Engedje meg, hogy elmondjam, én nem az a férfi vagyok, akit leírtam. Csak féltem, ha csupa egyszerű mondatokat írok magamról, senki sem keresi a társaságom. Leveléből kitűnik, hogy önt is csak a felháborodása vezette levele írásakor. Kérem, adjon esélyt, hogy megismerjük egymást, igazi énünket.

    Ezt a levelet írtam. Beletettem borítékba. Akkor jutott eszembe nem biztos, hogy van cím. Megnéztem Erika borítékát. Valóban csak a városnév volt rajta és az utca és a házszám. Megpróbáltam a lehetetlent, így adtam fel.

    Ismét Erika folytatta a mesélést:

    – S képzeljétek! Amikor hazaértem a munkából, egy postai cédulát találtam a postaládámban. Értesítettek, hogy levelem érkezett. Másnap reggel bementem a postára. Ott elmondták, hogy a címemre levél érkezett, de nincs címzett. Ismerem- e a feladót. Rájöttem ki ő. De még mindig olyan mérges voltam rá, hogy nem vettem át a levelet.
    – Hát igen. – folytatta Zoli. – Visszajött a levél. Gondoltam, elutazom Erika városába. Mivel kis város, megkerestem az utcát és a házszámot. Ez alapján a postaládába bedobtam a már egyszer elküldött levelet.
    Erika vette át a szót:
    – Képzelhetitek mennyire, meglepődtem, mikor a kezembe vettem. A címzés nem volt pontos, a feladó pedig, az, aki a múltkori borítékon, illetve akinek már írtam egy levelet. Felbontottam és a szöveg most már barátságosabb volt. Sokáig azonban nem foglalkoztam vele. De egyszer mégis válaszoltam. Amire megint jött válasz. Sokáig E-mailen írtunk egymásnak, illetve telefonon beszéltünk. Ezt követően személyesen is találkoztunk. Levelezésből szerelem lett. S végül házasság.
    – Ez nagyon érdekes találkozás. Látjátok, az apróhirdetés során vannak valóban olyan emberek, akik csak egyszerűségük miatt másnak adják ki magukat. Nálatok is a véletlen játszott közbe, hogy megismertétek egymás jó oldalát. Véletlen volt, mint minden az életben. De örülök, hogy így alakultatok. – jegyezte meg Klárika.
    – S ti hogy ismerkedtetek meg? – kérdezte Erika.

    Klárika elkezdte az ő ismerkedésük történetét. Két pár, más-más találkozással. Mindkettőjüknél azonban egyforma az, hogy szeretetben, megértésben élnek.

  2. Válaszlevelek

    Kíváncsisággal eltelve, és felfokozott izgalommal mentem be az újság szerkesztőségébe. A közönségszolgálatos fruska nem végzett semmilyen beazonosítást személyemre, csak a jeligémre kérdezett rá, a beérkezett levelek odaadása miatt. „Tökéletes pár!” rebegtem kellő komolysággal ismertető jelem. Mintegy tízpercnyi keserves keresés után egy hatalmas halmot, százegy írásbeli választ kaptam, „no maga is jól megdolgoztatott!” szóbeli kifakadása kíséretében. Elfojtott köszönöm, futó kézcsókom kíséretében lábaim nyakamba kapva gyorsan hazasiettem. Otthon a dolgozószobám gondosan előkészített íróasztalára (érdektelen; érdekes; válaszolok) előre elkészített kategóriajelzők elé kiöntöttem táskám tartalmát. Ellenőrizvén belenézve láttam, hogy egy benne maradt. A kiáradó illatorgia közepette kiemeltem a ragaszkodó levelet. Orrom izgató lehetőséget regisztrált. „Utolsóból legyél az első!” mondtam a vaskos borítéknak, és ezüst levélnyitó késemmel gyorsan felbontottam. Egy gyöngybetűkkel teleírt lapot és öt képet emeltem ki. Először olvasni kezdtem…

    „Tisztelt Uram!
    Örömmel olvastam a hirdetését, amelyet betűről-betűre rólam írt! A nevem Barbara, barátaimnak Barbi. 21 éves, családcentrikus (még mindig az apukámmal alszom) lány vagyok. A fizikai jellemzőim: 90/60/90, lágyan hátamra omló szőke hajam incselkedőn göndörödik, hosszú pilláim alól csodálkozó kék szemekkel tekintek a világba. A magasságom 175 cm, súlyom ideális, szeretek sportolni, túrázni, extrém sportok űzni! Szeretek és tudok is főzni, sőt enni is imádok. Alakom tökéletességét mindezek ellenére híven őrzöm. Ennek egyik oka lehet, hogy ismerem és szenvedélyesen alkalmazom a Káma Szútra tanításait. Kényeztetek és elvárom, hogy kényeztessenek. Mindig vidám vagyok Fejfájás? az meg mi lehet???. Végtelen türelemmel foglalkozom leendő gyermekeinkkel, minden tudásom latba vetve segítem őket tanulmányaikban. Okosan társalgok, de hallgatni is tudok. Igénylem a rendet magam körül, mindig friss és üde vagyok. 8 és 17 óra között vannak a tanóráim. Elfoglaltságom olyan mint neked, azaz minden szabad óránkat együtt tölthetjük. Epekedve várom, hogy kertvárosi kétszintes családi házad úszómedencéjében koktélozásom közepette lássam, ahogy a veteményeskertedben munkálkodsz. Megjutalmazásul négydiplomás, negyvenes őszülő halántékú buksid megsimogathassam, homlokodra puszit adjak, Te erotika-orientált leendő férjem. Jogosítványom ugyan nincs, így a két autó megléte kellő biztonságot ad a tanulási időszakomra.

    Tisztelt leendő Uram!
    Vagy inkább hívjalak Papinak? Mindig szerettem érettebb férfiakat, ezért is válaszoltam Neked! A mellékelt képeimből láthatod a még eddig nem ismert életpályám:
    Az 1. képen kéthetes vagyok, és épp a fürdés-pelenkázás közben mutatom meg hibátlan alakom.
    A 2. képen az addig megélt hétévem nevelte szőke sörényem láthatod.
    3. kép…a tízedik születésnapomon készült szűk családi körben: szüleim, nagyszüleim, unokatestvéreim, azok szülei adják a közel ötven embert.
    A 4. képen az érettségi tablóm mellékelem. Amint láthatod, nevem felett sajnos csak fehér folt van. Úgy történt ugyanis, hogy a szigorú papám nem engedte, hogy egy ismeretlen férfival kettesben maradjak, ő meg fotózgasson engem.
    Végül az 5. képem az idei nyár terméke, a fürdőruhás fotóim kavalkádja. Elnézésed kérem, de sajnos nem volt elég anyaga a személyi varrónőmnek abból a tüneményből, amiből készítettem a fürdőruhám. Ezért a felsőrészét nem a klasszikus háromszög alakra alakította ki, hanem attól sokkal egyszerűbbre, ún. Csiki-vonalra (a saját neve után nevezi így, ugyanis Csiki Gizella a varrónőm becsületes neve). Ez azonban csak a szemből takarja keblem bimbóját, oldalról nem. Amint láthatod az alsóm részére sem a „ruhagyuriság” a jellemző. Szemből nézve láthatod a harmadik Csiki-vonalam, míg a hason fekvő, napozó képemen nem pőrén láthatsz, hanem a barna selyemcérnát, ami megtartja „nadrágocskám” szó szerint beleolvad napsütötte bőrömbe.
    Remélem, mind levelem, mind képeim megnyerték tetszésed, és hamarosan jelentkezel: a hű/feleség telefonszámom. „Eddig ragyogó, és még humorérzéke is van Barbarának!”

    Másodikként egy pézsmaillatú levelet nyiszált csillogó szerszámom. „ T. Uram! Hirdetését rólam írta! Elvárásai mellet még: határozott, céltudatos, ötdiplomás igazi NŐ vagyok. Nem szeretem a felesleges köröket. 02-222-22-222 a telefonszámom. Hívjon! Amazon” A négysornyi tömörség szuperszónikus repülőként érkezett meg feles termékgyűjtőm mélyére.

    Egy apró, nagyon lapos levélke nyerte el a harmadik bontási helyet. „Sorozatszám Beta47” olvasom a boríték bal felső sarkában lévő jelzést. A levél olvasása során mosolyom egyre szélesbedett. „Igen, Téged kerestelek, Te Istennő! Könnyen kezelhető, tömör értelem! Minek túlbonyolítani azt, ami egyszerű? Csak célszerűen! Minimum 14 nap mennyország fogad engem, ráadásul mindez díjmentesen.” Válaszom gyorsan megírtam:
    „Angelika angyal, már leveled az egekig repített, kedvem a zeniten van! Kérlek hívj fel a 30/60906090 számon, hogy had halhassam csivitelő csacsogásod! Eördögh Jenő.”

  3. Apróhirdetés

    Női újságokat ritkán olvasok, mivel férfi vagyok. A minap a fogorvosnál várakozva mégis a kezembe vettem egyet az asztalon található magazinok közül, pusztán kíváncsiságból, mi az, ami érdekli a gyengébbik nemet. Gondoltam, valami felettébb izgalmas cikket fogok találni a nagyon fontos celebekről, vagy a sminkelés fortélyairól. Ehelyett, érdekes módon a társkereső hirdetéseknél nyílt ki a lap, mintha ez egy jel lett volna. Lehet, hogy itt a megoldás magányom elűzésére? Régóta „szingliként” élek, bár nem vagyok benne biztos, hogy ezt a jelzőt férfiakra is szokták használni.
    A fogorvosnál hamar végeztem – a szokásos rutinellenőrzés, se lyuk, se szuvasodás -, s gondoltam, az estét arra használom fel, hogy első felbuzdulásomat tettekre váltva, végigolvassam az összes hölgy bemutatkozását, majd magam is írjak egyet. A legtöbben unalmas, semmitmondó, egyenszöveget fogalmaztak meg, de aztán felfigyeltem egyre. Annyira más volt, mint a többi. Meghökkentő, sőt, megdöbbentő! Pontosabban felháborító! Háromszor olvastam el, mert nem akartam hinni a szememnek! Íme:

    „Harmincas, dúskeblű, hosszúcombú, 173 cm magas, vékony, ideális testalkattal rendelkező szőkeség vagyok. Nagy étvággyal áldottak meg az égiek minden téren. Te legyél magas, dús fekete hajú, kreol bőrű, rendkívül jóképű, izmos, edzett, szexuálisan aktív. Hozzászoktam a kényeztetéshez, s elvárom leendő élettársamtól (esetleges későbbi férjemtől), hogy eltartson, s mindent megadjon nekem. Igényeim: úszómedencés, több szobás, extrákkal felszerelt családi ház, saját autó, személyzet (nem tudok főzni, mosni, takarítani, nem is akarok), nyaraló, yacht. Kétdiplomás, tanult nő vagyok, tehát a férfi, akit társamul választok, legalább ugyanilyen műveltségi szinten kell, hogy álljon. Kedvenc időtöltéseim: lovaglás, úszás, tengerparti nyaralások, olvasás, wellness hétvégék, színház, mozi, étteremben vacsorázás. Leendő gyermekeink okításához nevelőnőre lesz szükségem, életvitelemet miattuk sem fogom feladni. Bár tudok kompromisszumot kötni, de nem tűrök ellentmondást! Jeligém: kényeztess, hogy élvezhess!”

    Mit ne mondjak, rendesen kiakasztott a kicsike! Még hogy elvárja a kényeztetést, meg igényei vannak! No – gondoltam – majd adok én neked! Kapsz te olyan kényeztetést, hogy három hétig forogsz! Sajnos azonban legfeljebb papíron mondhatom meg neki a magamét, hiszen – ha kézhez kapja a levelemet – biztosan nem akar majd velem találkozni. Sokáig gondolkoztam, mit is válaszoljak neki. Kétféle verziót írtam. Íme, az egyik:

    „Tisztelt Szőke Hölgy!

    Itt tartom kezemben értékes levelét, melyet akárhányszor olvastam végig, mindannyiszor majd’ elaléltam a gyönyörtől. Soha egyetlen percig, még álmomban sem gondoltam volna, hogy létezik ezen a földön egy Önhöz fogható tünemény, egy valóságos csoda.
    Mint fentebb említettem, többször is magamévá tettem – No, nem Önt, sajnos. Bárcsak már ott tartanánk! – mondatait az utolsó betűig. Sőt, kívülről fújom! Ritkán van az életemben megható pillanat. Az Ön hirdetése annak számít. Vegyük csak sorjában. Harmincas? Nem éppen hamvas már, de még elmegy! Dúskeblű? Szeretem a hatalmas csöcsöket! Nagy az étvágya? Az enyémnél biztosan nem nagyobb! Magas vagyok, fekete hajú, rendkívül jóképű, izmos, kidolgozott testű, szexuálisan abszolút aktív. Mit szól a gruppenhez? No és a párcserés formát kedveli? Jut eszembe, ismeri a 69-es pózt? Volt már a kezében korbács? Fedte már a testét bőrszerkó, s parancsolt férfinak dominaként? Isteni! Nálam kardinális kérdés, hogy a nőm benne legyen az efféle élvezetekben. Ház, autó van. Személyzet is. A sofőr rendelkezésre áll. Mindenben! Akárcsak a kertész. Ja, egyébként, az autóban is nagyon szeretem csinálni! Akárcsak a medencében! Ugyanilyen izgalmas a színházi páholyban, vagy a moziban! Amikor jön a gyilkos, s behatol az ablakon,… én meg máshol. Na, majd meglátja! Így születtek az eddigi gyerekeim is. Már három van. Mind más anyától. Jó kis muff mindegyik. De én most rád vágyom! Bocsi, nem baj, hogy átváltottam tegezésre? Írj mihamarabb! Jeligém: Pista, a szexista”

    Vagy inkább ezt küldjem el neki?

    „Tisztelt Szőkeség!

    Én egy negyvenes, rosszul karbantartott, kissé lepukkant, félig alkoholista férfi vagyok. Magas és fekete, ahogy kegyed igényli. Csak éppen nem a hajam színe miatt, hanem a rám ragadt kosztól. Egy komfort nélküli, büdös lakótelepi lakásban élek zajos szomszédokkal. Még a szellentést is meghallani! Az aztán a tuti!
    Kettesre érettségiztem, úgy rugdaltak át a tanáraim minden tantárgyból. Azt mondták, hülye vagyok, kár is tanulnom. Megfogadtam a tanácsukat. Voltam kukás, takarító, betanított munkás. Jelenleg nem dolgozom, várom azt a nőt, aki gatyába ráz és eltart engem.
    A mosást, főzést, takarítást, vasalást, gyereknevelést a személyzet végzi el. Vagyis te! Utána – ha marad energiád – tőlem oda mész szórakozni, ahová akarsz. Csak nem az én pénzemből. Mert az nincs. Egyszóval mindenben teljesen megfelelek az általad támasztott követelményeknek, kész főnyeremény vagyok! Jeligém: velem az élet állandó kaland!”

    Természetesen ezekből egy szó sem igaz, no de kit érdekel. Kicsinyes elégtétel, tudom, de az efféle sznob libák megérdemlik. Ha tehetném, személyesen is beolvasnék neki. Majd eldöntöm, melyiket küldöm el. Kár, hogy nem láthatom az arcát, amikor olvassa.

  4. Kedves Eliza Beth!
    Ez egy nagyon jó játék, amit pályázatként kiírtál! Gratulálok az ötlethez! Sajnos csak most találkoztam a kiírással, de azért igyekszem jövő hét vasárnapig néhány novelládra novellával válaszolni.
    Íme az első:

    Apróhirdetés

    Micsoda öröm! Végre a kanapéra vethettem magam a fárasztó nap után. Nem, nem kapcsoltam be a tévét. Így is zsongott a fejem az egész napos zsivajtól. A vevők, a munkatársak, a folyton Klárikám így, Klárikám úgy, ezt tedd ide Klárikám, azt vidd ki Klárikám. Elegem volt a hangokból! Az újságot vettem kézbe. A lapozás megnyugtatott és felfrissített. Néha elolvastam egy-két mondatot, hogy értelmet nyerjenek mozdulataim, de igazából nem érdekelt egyetlen cikk sem. Aztán valahogy leragadtam az apróhirdetéseknél. Igen, azok a legizgalmasabb olvasnivalók a napilapok hasábjai között. Rövidek, tömörek, szórakoztatóak, felháborítóak és legfőképpen őszinték, még akkor is, ha át akarnak verni. Mert tudni lehet, hogy át akarnak verni! Nem úgy a cikkeknél, amelyekről csak sejtésünk van, hogy nem teljesen felelnek meg az igazságnak, de olyan jól takaróznak, hogy nem vesszük észre hol a hiba. Az apróhirdetés egészen más. Hányaveti módon vannak rávetve azok a bizonyos takarók, ezért inkább mosolyogni lehet rajtuk, mint sejteni és gyanút fogni. Mindenki kínál, mindenki vesz. Igazi dolgokat! Valódi dolgokat! Ki bútort, ki autót, ki könyvet, kutyát vagy macskát, állást, állástalanságot, barátságot, szerelmet, hűséget és hűtlenséget. Mindent, ami eladó! Mindent, ami megvásárolható! És ezek között egyszer-egyszer megbújik valami meglepő, amit többször is el kell olvasni, hogy jól lakjunk vele. Gátként emelkedik a magasba, feltartóztatva a szemet, és azt a végtelennek tűnő betűtengert, amit eddig átfutott a tekintet. Ezek a sorok képesek olyan világba repíteni az embert, amelyet eddig csak nézőként szemlélhetett. De most a színpadon van, és kiderül, hogy tényleg létezik az ittben és a mostban az a határtalan emberi szellem, ami mozgatórugója az egész létezésnek. Ha jobban megnézem, akkor még a betűk nyomása is másmilyen ennek a pár mondatnak. Valahogyan egyenletesebben oszlik meg rajtuk a tinta. Szerintem a nyomdagépeknek is van lelkük, hogy ennyire szépen vésték bele a szavakat a modern kőtáblába. Mert ezeket vésték! Ezeknek örökérvényűnek kell lenniük, éppen ezért kellett vésni! A többi? A többi éppen-nyomat. Azoknál örüljünk, hogy legalább elütés nélkül sikerült foltot hagyni a papíron. Ez is nagy dolog! Ami az enyészetnek készül, azt nyugodtan lehet félvállról venni. Az örökkévalóság viszont komoly. Nagyon komoly!
    Elővettem egy vonalzót és segítségével kitéptem az apróhirdetést. Az újságot félredobtam. Tudtam, hogy már nincs rá szükségem. A legértékesebb része ott hevert előttem. Az asztalra tettem ezt a rovatszeletet, kisimítottam, majd kisiskolás módjára, az ujjamat követve betűztem ki a szavakat, lassan megrágva őket, hogy egyenként érezhessem ízűket. Nem volt jó! Érdekes, de nem volt jó! Ez a lassúság elvette az ízét. Egyszerűen nem szabad ennyit időzni a részleteken. Az idő függvényén is múlik a harmónia. Ha nem megfelelő ritmusban tódul az agyba a szavak által felépített történet, nem ér semmit. Nem lesz kerek egész, csupán csak egymás után pakolt részek összevisszasága. Olvasni kell, nem rágni! Hogyan? Dinamikával, váltakoztatva a tempót, a hangsúlyt, ahogyan azt az írásjelek megkövetelik. Így tettem én is, és újra jöttek az ízek, újra ott volt előttem az egész. Színes ceruzák dolgoztak az agyamban, hogy az idő elnyújtásával előidézett szánalmas képeket élővé tegyék. Ez volt az, amit kerestem! Ez volt az, ami egy fárasztó nap után pillanatok alatt kiűzte fejemből a zsongást!

    „Keresem azt a hölgyet, aki augusztus 10-én, szombat délelőtt a szegedi piacon három nagy csokor sóvirágot vásárolt, melyet 12 apró vázába kívánt helyezni. Könyörögve kérem, jelentkezzen! Aki az említett virágokat – fehér, kék, sárga, piros és rózsaszín – bárhol látta, hívjon vagy írjon!”

    És én írtam. Azon nyomban tollat és papírt ragadtam magamhoz.

    „Tisztelt Uram!
    Nem én vagyok az a hölgy, akit keres, mert sem sóvirágot nem vásároltam, sem a piacon nem jártam szombat délelőtt. Csupán meg szeretném köszönni, hogy igazi emberi érzéseket csempészett az újság sorai közé, amit nagyon jó volt olvasni. Még azzal a gondolattal is eljátszottam, vajon mi lenne, ha én lennék az a nő? Az biztos, hogy azonnal írnék magának. Talán letagadnám először, hogy én voltam ott akkor a sóvirágos néninél, majd egyszerű olvasóként megköszönném ezt a néhány szívmelengető sort. Miért írom mindezt? Mert bizonytalanságot akarok kelteni önben, hogy azt higgye, hogy akár én is lehetek. És ha elhinné, hogy én vagyok, akkor válaszolna. Ismét írna valami gyönyörűségeset. Elkezdődne egy folyamatos levélváltás közöttünk. Így lassan valóban azzá válhatok, akit keres. Találkoznánk, elmennénk vacsorázni, azután beszélgetnénk, eltelne egy nap, egy hét vagy kettő, meghívnám vacsorára, amit én magam főzök, maga eljönne és meglátná a 12 apró vázában a fehér, a kék, a piros és a rózsaszín sóvirágokat, és tudná, hogy én voltam ott aznap. Lehet, hogy az arcom nem ugyanaz, a haj hosszúsága és színe sem stimmel, de mégis tudná, hogy akit meg akart találni, akit keresett, az áll ön előtt.
    Látja, nekem nem is kell nagyon könyörögnie, jelentkeztem!”

    Borítékba zártam a levelet, megcímeztem és az asztalra tettem. Nagyon rosszul aludtam aznap éjszaka. Másnap reggel az első dolgom volt, hogy elrohantam a postára. Kértem bélyeget, annyit, hogy elsőbbséggel fel tudjam adni. Felragasztottam mindet a borítékra. Már majdnem elengedtem a levelet a levélszekrénynél, amikor a kishitűség rakoncátlan ördöge belém bújt, és megakadályozta, hogy végig vigyem a mozdulatot. Ujjaim görcsösen szorították a borítékot, és nem akarták elengedni. Keserű szájízzel mentem haza. Üres lett minden. Be kellett volna vallanom magamnak, hogy miattam, de ezt soha nem mertem megtenni.

  5. Apróhirdetés

    FÉRFI…így, csupa nagy betűvel!!!

    Azon filóztunk tegnap Katával,hogy mit is takart anno, igazándiból ez a szó számunkra.

    1.IZOM…húúúúú,de renegeteg!
    2.HOSSZÚ haj!!- mintha elképzelhetetlen lett volna számunkra, hogy álmaink lovagja után NE lobogjon dús hajkorona a szélben..és így volt!
    3.MOCI!!!- Nem is akármilyen, ugye..olyan,aminek “nimfa-korszakom” formás combjai teljes megdicsőülésben simulhattak volna a benzintankjához!
    (A moci-mániám eltűnt idővel a nimfacombokkal!)
    BŐRCUCC!!!-Amiből ha egyet láttunk volna akár a falusi postáson is este a didzsiben, már akasztottuk is volna lelkesen a zsákját a nyakunkba!
    És persze: legyen ROSSZFIÚ!
    Olyan IGAZI, sármos és belevaló!! KŐKEMÉNYEN!
    Olyan, hogyha belenézek a szemébe…a cigim meggyulladjon a számban!
    (Persze mindig lesz nála eredeti,benzines gyújtó!)

    És persze a stílusa is ilyesmi lesz: “Helló BABY! Mi az ábra..?”
    (Azon már csak jóval “érettebb” korszakomban filózgattam, hogy mondjuk rá egy ilyen pasival miről tudnék BESZÉLGETNI órákon át..?)

    MINDIG legyen pénze! És soha ne tudjam HONNAN!
    Mert ugye dolgozni azt nem fog!
    (És én sem..)

    Csak felülünk reggel a mocira és egész nap száguldozni fogunk!
    (OK. Néha elmehet “gengszterkedni” egy kicsit!)
    Bejárjuk egész Európát, útközben megpihenve egy-két ötcsillagos szállodában!!

    Na kérem, ilyen elképzeléseink voltak nekünk az “álompasiról”!
    (Tiszta egy szerencse, hogy nem futottam vele össze! Most valami “gengszternéként” tengetném a napjaimat, és csinálhatnám a szalámis szendvicseket,
    meg töltögethetném a piákat egy kártyapartin “életem szerelmének”, meg a haverjainak!)

    Most már másként látom.
    Na persze, már jó ideje!

    A FÉRFI:

    Ha belenézek a szemébe, ŐT lássam.
    Mindent belőle. Egyenesen és tisztán.
    Már nem vonz a titokzatosság. (Annyira..)

    Legyen képzelet és fantázia világa…és képessége, hogy abból a jó dolgokat meg tudja valósítani..

    Legyenek ÖNÁLLÓ gondolatai, és azokkal el tudjon gondolkodtatni engem..
    Legyen agya..és LELKE is..
    Legyen türelme és egy “picikulcsa”..hozzám.
    Az én világomhoz.
    Ami annyira egyforma és mégis annyira különböző az enyémtől.

    Érezzem a biztonságot. (És most nem az anyagiakra gondolok!)

    Legyen különleges..ahogyan én is az lehetek mellette..

    Örül, ha kimutatom, kimondom: szeretem és erre Ő is képes,mert fontosnak tartja.
    (És persze, mindig érezteti velem, hogy NŐ vagyok!
    Akár egy “előre engedlek az ajtóban” mozdulattal..)
    Akinek majd hosszú évek múlva is kíváncsi leszek a véleményére..ahogy Ő is az enyémre!
    Akinek ugyanazzal a szeretettel-szerelemmel fogok a szemébe nézni…mindig.

    Mert Ő mindig Ő lesz.
    Ahogy én is mindig ÉN maradok.

    Isten hozott Baker!!:-)

    (Ez az írásom körülbelül öt évvel ezelőtt született a blogom oldalain, máshol nem jelent meg.
    Rád bízom a döntést, elfogadod-e pályázatnak.
    Semmi probléma, ha nem,mert megihlettek a novelláid, talán írogatok még ezek kapcsán valamit.(Már ha tetszenek valakinek az írásaim..:-) Remélem, Te sem bánod!:-)
    Viszont, miközben olvasgattam ezt a novellát, beugrott, hogy ezt itt szívesen megosztanám Veletek!:-)

    1. Rád bízom a döntést, hogy pályáztatod-e ezt az írásodat, annyit súgok, hogy mielőtt igent mondasz, pillants rá a kiírás karakterlimitjére 😀 . Ha a pályázat mellett döntesz, én elfogadom, és kilinkelem a többi közé.

      Nem bánom, ha írogatsz, Majuli eddig a nyerő, a három pályázatán kívül is írt mindenhez, ami megihlette.

      1. Akkor ez maradjon csupán egy “szösszenet”!
        Most érek lassan a novelláid végére..megfogott az oldal.
        Örülök, hogy olvasgathattalak és ha megpróbálkozom még valamivel ezek kapcsán, elküldöm a pályázatra.
        (Majuli írásai még kimaradtak, de szánok rá időt!)

        Szeretném még megkérdezni, mert nem értek hozzá különösebben: ha a régi blogom oldalairól másolok valamit, az már “publikált” műnek számít, tehát elvileg sehol sem pályáztatható?

      2. Általában a pályázatot kiírók közlik, mit fogadnak el, s mit nem. Van, aki csak a nyomtatásban megjelentet zárja ki, és van, aki a netes, sőt, saját honlapos megjelenést is. Ha nincs ilyen kitétel, akkor pályázhatsz a blogodban közzétett írással. (Nálam nincs ilyen kitétel.)

  6. Végeláthatatlan hullámokon

    Ott ült egyedül a sötétségben. Mindenki aludt körülötte a szobában. Emi néni is hazament, lejárt a munkaideje. „Ó, Istenem, bárcsak jönne álom a szememre… Honnan jöttem ide, a nagy sötétség kellős közepére? Miért nincs anyukám?” – Mennyi, de mennyi éjszakán riadt fel Lehel cikázó gondolataira, éber remegésre, míg a félelem újra álomba nem ringatta.
    Újra reggel lett, fénnyel jött az ecset, a festékkel pedig egy új színes világ a vásznon – bizonytalanság és hiány nélkül. Egymás mellett fürgén szorgosan mozogtak a kezek. Finom vonásokkal hintették a kicsi árvaház óriási fantáziavilágát. Varázsolt a fény sugarait maga köré szórva. Emi néni tálalta az ebédet – fánknak nevezték a lekváros kenyeret. Este lett és reggel, gyűltek a festmények. Lehel tizennyolc éves lett és felvették a Képzőművészetire. „Biztos azért került be, mert roma. Kapják utána a támogatást.” – mondták a háta mögött az egyetem folyosóján.
    Sudár épp rohant haza szombaton munka után. Fáradtan – lakáshitel, vállalkozó munkáltató, Magyarország. Zene, takarítás, tervek. Kiről is írjon legközelebb? Az élet olyan, mint egy sűrű légtömeg pillanat. Egyedül nehezedik, mégis magával ragad sodrásában. „Minden a legnagyobb rendben. Minden megoldódik.” – válaszol telefonon a mindennapos anya sikolyra apa pótlékaként. Vajon ki az árva? Akinek édesanyja meghal, vagy aki édesapjának koronázza meg lányát? Férfi legyen a nő talpán, aki ezt megválaszolja. Jobb nem a földön járni – jutott el Sudár a következtetésre.
    Lehel bármilyen szorgalmasan tanult, bármilyen jó eredményeket ért el – roma maradt. Nem tetszett az egyetemista lányoknak, nem is mert randira hívni senkit. Ha valami eltűnt a teremben, azonnal meggyanúsították. Lehel pedig csak festett és festett… Néha könny csordult le arcán, maga sem értette miért.
    Sudár férfi lett a talpán, vezetőtanár, egyedül tartotta fent magát. Sosem tudott édesanyjának elég jó férje lenni. Sosem lett hát elég jó gyerek. Száz százalékos teljesítmények – még, még, még, ennyi nem elég!
    Az árváknak nem hiányzik a karácsony – nem úgy. Ha még nem ettél halászlét és mákos bejglit, nem is vágysz rá. Hogy vágynál arra, aminek az ízét nem ismered? Lehelnek valami nem stimmelt. Miért pont ő az állandósult bűnbak? Sudárnak hiányzott valami, fogalma sem volt mi.
    Teltek az évek, teljesedtek az álmok… Lehel körül mindenkinek barátnője lett, Sudár körül mindenki férjhez ment.
    Lehel egyetem után el kezdett pályázni és nyert. Kiállítást szervezett és jöttek sorra a nívósabbnál nívósabb események. Nyugodt mágus módjára ment a fény után és alkotott. Egyik kiállításának megnyitója után – miközben a büféhez rohant – hirtelen egy nő termett előtte. Összeütköztek. Az érdeklődő szempár azonnal lehajtotta arcát miután találkozott a tekintetük, elnézést kért és elrohant.
    Sudár véletlen keveredett egy argentin tangó előadásra. Rájött mi hiányzott eddig: hogy nő lehessen, hogy őt vezessék, hogy tiszteljék és bízhasson. Egy argentin táncos kérte fel Lehelt, hogy fessen partneréről és róla egy képet, ami visszaadja a tangó szenvedélyes dinamikáját. Ezért eljárt a táncmester tanfolyamaira, hogy minél jobban átérezhesse, ezáltal visszaadhassa képein a tangó esszenciáját. Egyik alkalommal, ugyanazzal a szempárral futott össze, mint két évvel ezelőtt a kiállításon. A lány ugyanúgy elnézést kért és elrohant.
    Sudár amennyire szerette az argentin tangót, annyira szenvedett a táncpartnerétől. Nem tudott megbízni benne, nem tudta magát átengedni a táncnak. Az egyik óra után Lehel megvárta a nőt és felkérte egy bónusz táncra. Ösztönösen folyt a tánc Sudárból Lehel sziklaszilárdsága köré. Sudár megköszönte a táncot és elrohant. Lehel hiába nézett utána…
    „Így nem lesz senkid! Hogy nézel ki? Semmi célod az életben csak a koncertek meg az írás. Befizetted a számlákat? Kitakarítottál?” – kiáltott Sudár fülébe anyuka a vonal másik végén.
    Lehelt szokás szerint átmotozta a biztonsági mikor kilépett az üzletből. A roma lányok olyan csúnyán beszélnek és buták. „Hogy kellenél te egy rendes magyar lánynak? Még neki esetleg, na de aztán jön a családja…” – mondta Gáspár roma barátnője mellett sétálva Lehelnek.
    A budapesti római katolikus egyház a roma egyesület megsegítésére ajánlotta fel a misén gyűjtött adományokat. Lehel meghívást kapott a misére. Sudár pedig épp azon a héten is elment a templomba. Ott mindig kapott választ, útmutatást, megnyugvást, tisztaságot. Lehel csodálkozott, hogy nem unta a liturgiát, annyira feltöltődött erővel és hittel, hogy mise után nem engedte el a lányt. Most már aztán nem! Elhívta a galériájába.
    Sudár elment, interjút készített a roma festőkkel, ajánlót írt a következő kiállításhoz. Épp Lehel egyik festményében gyönyörködött, mikor Lehel a háta mögött állva átölelte, magához húzta a lányt és megcsókolta. Ettől a pillanattól kezdve nem tudtak elválni. Valami lélekhúr tartotta össze őket bármilyen távolságban is voltak egymástól. Szavak nélkül érezték a másik rezdülését. Egyre közelebb kerültek egymáshoz a közös élmények által és egyre több közös céljuk lett. Sudár szorgosan publikált az épp aktuális kiállításokról ezzel még több táptalajt adva a pályázati lehetőségeknek. Besegített az események szervezésében, alkotóműhelyt nyitottak fiatal tehetséges roma gyerekeknek, az árvaház megsegítésére ajánlották fel a kiállítás belépőket. Lehel pedig csak festette a boldogság kék madarát, a szeretet univerzális sugárfényét, a szerelem dobbanó szívét.
    A családban nem volt ilyen harmonikus a gondolatiság. Sudár anyukája nem egyszer fejtette ki ellenséges érzéseit roma társa ellen, nem is vihette haza szülőházába Lehelt, még csak be sem mutathatta édesanyjának. Unokatestvérei megalázóan mutogattak Sudárra. Ha valamit elloptak a család bármelyik tagjától azonnal Sudárt hibáztatták – „Roma maffia áldozatának tette ki saját családját!” – mondták annak ellenére, hogy a lopások több mint száz km-re történtek Lehel és Sudár lakóhelyétől. Lehelben régi árvaházi barátai tartották a gyanút – „Egy fehér lánynak csak a pénzed és a lehetőségeid miatt kellesz. Amint kiélte írói vénáját ezen a területen, vagy megszerzi az ugródeszkát alkotói pályafutásában, dobbant mellőled.”
    Mindketten dobbantottak – együtt. Zarándokútra mentek. Nem volt más út, mint a teljes elszakadás a visszahúzó gyökerektől. Lehel és Sudár csak mentek, mentek egymás kezét fogva az egótól, az előítéletektől az Én-hez, hogy találkozzanak a Mi-ben. Egy teljes évig zarándokoltak. Sudár megírta élményeit, úton-útfélen interjút készített eredetibbnél eredetibb egyéniségekkel. Lehel pedig festette a gyönyörű körülölelő tájakat. Csak szűnne már a bűntudat! Hiszen ők nem menthetnek meg embereket, még a szüleiket sem. Imádkoztak mindazokért, akik fájdalmat okoztak nekik, akik bántották egymást és őket.
    Sudár állapotos lett, Lehel a hír hallatán egekig emelte az ő szeretett Sudárját. „Otthon születne a gyermekem, haza kell mennünk, hogy ott neveljük fel.” – mondta Sudár.
    Hárman érkeztek Budapestre. Már nem fájtak az emlékek, nem bántottak a lenéző, gyanakvó tekintetek, a mocskos pletykák. Mint valami sugárzó burokban – a szeretet áldásában éltek hárman, aztán négyen, majd öten. Feltett céljuk volt gyermekeiket az előítélet támadások közepette azoktól megvédve és a helyes irányt mutatva felnevelni. Alapítvány formájában támogatták a rügyező tehetségeket, romákat, árvákat.
    Postán érkezett a levél, Sudár édesanyja halálos beteg. Azonnal haza rohant hozzá gyermekeivel és férjével. Félve lépett be a szobaajtón. Az anya magához hívta, megfogta a kezét, átölelte és bocsánatot kért. „Sajnálom, hogy ebben az életemben nem tudtam kimutatni mennyire szeretlek.” Átölelte az unokáit és Lehelt is: „Nagyon szeretlek titeket és nagyon büszke vagyok rátok. Vigyázzatok egymásra.” „Nagyon szeretlek édesanya!” – mondta Sudár. „Tudom kislányom, veled maradok, mert szeretlek.” – ezzel behunyta szemét és örök álomba szenderült. Lehel anyósával való találkozása után bocsátott meg édesanyjának, akiről csak annyit tudott, hogy tizennégy évesen szülte őt és miután bevitte az árvaházba, soha többé nem kereste és nem is érdeklődött gyermeke felöl.
    Sudár soha olyan közel nem került édesanyjához, mint az utolsó találkozásuk után. A halál nem határ. A lélek állandó és örök. A gyerekek pedig céltudatos felnőtté cseperedtek: a lány egy szimfonikus zenekar állandó csellistájává, a nagyobbik fiú karmesterré, zongoratanárrá, míg a kisebb hittan oktatóvá. Lehel csak festette gyermekei életét, unokái cseperedését, míg Sudár írta az ajánlókat gyermekei fellépéseiről és a meséket unokáinak.
    Lehel átölelte drága feleségét: „Mennyország? Van élet a halál előtt és után. A halál, mint a test színe, formája, ideje csak egy félelem kitaláció kincsem-lelkem.” – mintha örökké egyek lettek volna és lennének Isten áldásával, az ő végtelen szeretetében elmerülve, lebegve az élet-halál gyönyörű varázslatos hullámain.

    1. Kedves Elizabeth!
      Nagyon megtetszettek az itt olvasható novellák, amelyek közül különösen az Apróhirdetés ragadta meg a fantáziámat. Bár tudom, a bevezető inkább egy vígjátéknak indul, nekem mégis sikerült belőle egy “klasszikus romantikust” varázsolnom. Remélem, azért ez a változat is elnyeri majd az olvasók tetszését.
      Köszönöm a bemutatkozási lehetőséget.

      Apróhirdetés

      Gábor késve érkezett a szerkesztőségbe, mert egy ötpercesnek induló lustálkodásból alapos elalvás lett.
      A kávéját is csak kutyafuttában ihatta meg, ezért sem volt rózsás hangulatban. Morcossága csak akkor enyhült, amikor megtudta, hogy még a főnök sincs benn.
      Az irodájában Karcsi várta, aki nem csak a munkatársa, de a legjobb barátja is volt. Habár fiatalabb nála négy évvel, kisgyerekes apaként és hűséges férjként azon kevesek közé tartozott, akik képtelenek voltak megérteni, hogy Gábor a felesége, Judit halála után három évvel miért is él még mindig egyedül.
      Pontosabban, nem teljesen egyedül, hanem Zsömivel, a vizslával, akit akkor hozott ki a menhelyről, amikor a lánya, Emma is férjhez ment, és elköltözött otthonról. A kis házi kedvencet valójában csak azért vette magához, hogy esténként a munkából hazaérve ne kelljen azzal szembesülnie, hogy még a kutya sem várja odahaza.
      Ahogy Karcsi most elnézte az irodába beviharzó Gábort ugyanabban a szörnyű zakóban és nadrágban (amely már előző nap is borzalmasan állt rajta), ismételten megállapította, hogy barátjának igencsak szüksége lenne már egy asszonyra, aki odafigyel rá, és a gondját viseli. De most mégsem ezért várta olyan izgatottan, hanem ezért, hogy azonnal elújságolhassa a nagy hírt, miközben egy rózsaszín borítékot lobogtatott:
      – Képzeld! Jött egy leveled!
      Gábornak a későn elfogyasztott koffein miatt beletelt egy kis idejébe, hogy milyen levélről is lehet szó, de amikor végre felfogta, kíváncsian nyúlt érte:
      – Ne csigázz már! Hadd nézzem!
      Miközben a levelet bontotta, felidézte azt a délutánt…

      Akkor is az irodájában voltak, amikor Karcsi azzal a javaslattal állt elő, hogy adjon már fel végre egy társkereső hirdetést. Karcsi már évek óta nyaggatta, hogy mozduljon ki otthonról, menjen ismerkedni, de ő a gyászra hivatkozva elhárította a lehetőséget, és hallani sem akart erről. Úgy érezte, hogy Juditnál jobbat, különbet úgysem találna. Hiszen ők példás házasságban éltek huszonkét éven át, soha még csak eszébe sem jutott, hogy más nőre nézzen, boldog volt a felesége mellett. Amíg aztán egy napon az asszony rosszul nem lett, és kórházba nem került.
      Amire a betegségét megállapították, már menthetetlen volt.
      Judit halála után Gábor teljesen összeroppant, majd beletemetkezett a munkába. Eleinte naponta járt ki a temetőbe, aztán már csak hetente, később még ritkábban. De a szívében mindezek ellenére is még mindig megmaradt a gyász, és ott élt az asszony alig homályosuló emléke.
      Karcsi azonban nem hagyta békén. A hirdetések szerkesztőjeként szinte naponta állt elő az ajánlattal, hogy adjon már fel Gábor is egyet, aztán majd meglátják, hogy mi sül ki a dologból. Kitartóan ostromolta barátját, végül sikerült elérnie, hogy Gábor rájött: addig úgysem lehet nyugta, amíg nem hirdet! Egy kikötése volt, hogy a szöveget ő fogalmazhassa meg.
      Amikor Karcsi meghallotta a barátja által leírtakat, rögtön arra gondolt, hogy nem létezik a Földön épeszű nő, aki erre válaszolni fog, de mivel ígéretet tett, hogy a hirdetést változtatások nélkül teszi közzé, így nem maradt más választása, és legfeljebb csak reménykedhetett, hogy mégiscsak akad jelentkező.
      Gábor azonban egyáltalán nem aggódott. Őt egyszerűen nem is érdekelte, hogy kap választ vagy sem. Valahol a lelke mélyén nem hitt a tárkeresés ezen módjában, így azt gondolta, nyugodtan írhat bármilyen képtelenséget. Még tíz perc sem telt bele, és már elégedetten olvasta is fel Karcsinak a következő sorokat:
      “Keresem azt a 18 és 30 év közötti, melegszívű, családcentrikus lányt vagy asszonyt, aki a klasszikus 90-60-90-es paraméterekkel rendelkezik, hátára omló szőke haja lágyan göndörödik, hosszú pillái alól csodálkozó kék szemekkel tekint a világba. A magassága 165-175 cm, szeret sportolni, túrázni, extrém sportok űzése előny! Szeret és tud főzni, imád enni, mégis őrzi az alakját. Ismeri és szenvedélyesen alkalmazza a Káma Szútra tanításait, kényeztet és kényeztettet. Mindig vidám, a fejfájást hírből sem ismeri. Végtelen türelemmel lesz képes foglalkozni leendő gyermekeinkkel, minden tudását latba vetve segíteni őket tanulmányaikban. Okosan társalog, de tud hallgatni is. Igényli a rendet maga körül, mindig friss és üde. Lehetőleg 8 és 17 óra között legyen a munkaideje, mint nekem, hogy minden szabad óránkat együtt tölthessük.
      Amit mindezekért felajánlok: kertvárosi kétszintes családi ház úszómedencével, hátul veteményeskerttel, két autó, végül kölcsönös szimpátia esetén házasság egy őszülő halántékú negyvenes, négydiplomás erotika-orientált férfival.”
      Igaz, a végét kicsit túlzásnak gondolta önmagára vonatkozóan, különösen azok után, hogy az erotika szó jelentését három év magány után már csak az idegen szavak szótárából ismerte, de gondolta, ha lúd, akkor legyen kövér. Amúgy is a legtöbben ehhez az utolsó mondathoz már el sem fognak jutni.

      – Bontsd már fel, kérlek! – sürgette Karcsi , aki már alig várta, hogy kiderüljön, hogy a levél írója mennyire gondolja komolyan az ismerkedést.
      – No, lássuk a medvét! Humora az van, ez már biztos! – állapította meg Gábor, közben felbontotta és átfutotta a levelet, majd odaadta Karcsinak is, aki döbbent csalódottsággal olvasta :
      “T. Uram!
      A koromat kivéve -kissé fiatalabb vagyok- az Ön által felállított összes kritériumnak megfelelek. A nevem Angelika, sorozatszámom Beta47, univerzális házicseléd és szexrobot. Alapból a bal mellbimbóm a bekapcsológomb, a jobb pedig a kikapcsoló, de extraként rendelhető mélyre rejtett billenőkapcsoló, melyet kizárólag speciális szerszámmal lehet működésbe hozni.
      Árajánlatot külön kérésre küldök, természetesen ingyen kipróbálhat, készítőm 14 napos pénz-visszafizetési garanciát vállal. Felárért speciális, pl. BDSM szex, egzotikus konyhaművészet, profi rúdtáncos, úszómedence-takarító és egyéb programok kérhetőek.”

      – Sajnálom haver! Ezzel alaposan melléfogtunk! – veregette meg Gábor vállát, mert úgy gondolta, hogy az ügy már szóra sem érdemes.
      Barátja azonban inkább vidám volt, mint letört, és a levelet azonnal félre is dobta, mert jobban aggódott, hogy nem fogja utolérni magát a munkában, mint amiatt, hogy valaki csak szórakozik vele.
      Délutánig eszébe sem jutott a levél, csak amikor interjúra indult a helyi bokszklubba, akkor akadt ismét a kezébe. A diktafonját kereste, amikor is váratlanul megpillantotta a sok fehér papír között lapuló rózsaszín borítékocskát.
      Akkor tűnt fel neki, hogy azon a feladó neve és címe is szerepel. Már ha egyáltalán valósak azok az adatok.
      Most azonban nem volt ideje ezen tűnődni. A diktafont és a borítékot is zsebre vágta, aztán már rohant is.
      Munka után kiment a temetőbe, mivel aznap lett volna a huszonötödik házassági évfordulójuk. Útközben vásárolt egy szál vörös rózsát is.
      A virágot a vázába helyezte, majd gondosan lesepregette a sírról a fákról odahullott száraz akácszirmokat. Arra gondolt, hogy Judit is mennyire szerette az akác illatát.
      Miközben Gábor ott hajladozott felesége márvány síremléke felett, a boríték kicsúszott a zsebéből, és a földre esett.
      Bosszankodva hajolt le érte, mert egyáltalán nem örült, hogy ebben a meghitt pillanatban egy másik, ismeretlen nő furakodik közéjük a visszaemlékezés édes perceiben.
      De éppen akkor, amikor a levelet felemelte, a felhők közül teljes pompájában ragyogott ki a nap, és sugarai vidáman cirógatták meg felesége képét, aki mintha rá mosolygott volna.
      – Talán te is ezt szeretnéd? – sóhajtotta a férfi még mindig kételkedve, és a borítékon a feladó nevét olvasgatva: Varga Elizabeth.
      – Milyen különös név! – gondolta, majd amikor újra felnézett, ismételten csak úgy tűnt neki, mintha Judit biztatóan rámosolyogna.
      Már nem kételkedett tovább.

      Odahaza aztán gyorsan papírra vetette, majd másnap postára is adta a következő sorokat:
      “Kedves Hölgyem!
      Köszönöm őszinte levelét, és a felajánlott próba lehetőségét, de nem hinném, hogy erre a típusra lennék rászorulva. De a biztonság kedvéért szívesen elfogadnék öntől egy telefonszámot, hogy szükség esetén megkereshessem, ha mégis aktuálissá válna számomra az ajánlata. Üdv: Gábor”
      Az esélytelenek nyugalmával küldte el a levelet, mert hitte is meg nem is, hogy azon a borítékon egyáltalán valós adatok lennének.
      Maga lepődött meg a legjobban, amikor két hét múlva mégis válasz érkezett. Küldője csak két sort írt: az elsőben közölte, hogy csak egy kórházi kezelés miatt késett ennyit a válasszal, de a másik sorában már ott lapult az áhított telefonszám is, amelyet Gábor azonnal tárcsázott. Kellemes női hang köszöntötte:
      – Tessék! Itt Varga Elizabeth, kihez van szerencsém?
      Gábor is bemutatkozott, majd röviden elmondta annak a hirdetésnek a történetét. Elizabeth kissé meglepődve, de ugyanakkor kíváncsian fogadta, hiszen írónőként azonnal fantáziát látott a témában. Így maga állt elő a javaslattal, hogy még aznap este találkozhatnának, és Gábor elmesélhetne neki mindent.

      Amikor néhány órával később a férfi egy vörös rózsával belépett a cukrászdába, azonnal felismerte Elizát, és döbbenten állapította meg, hogy külsőre mennyire hasonlít a feleségére. Aztán csodálkozása csak tovább fokozódott, amikor kiderült, hogy az asszony is akkoriban vált el, amikor ő megözvegyült, és hogy ő is örök magányossági fogadalmat tett.
      Mennyi véletlen egybeesés a sorsukban! Ez már elképesztő! Vagy talán mégsem az, és létezhetnek különleges, csodás találkozások?
      A vidám társalgás közben az órák csak úgy repültek, és ők észre sem vették, hogy múlik az idő. Dacára annak a borzalmas apróhirdetésnek, és a még borzalmasabb válasznak, ők egyszerűen csak belefeledkeztek egymásba, és szinte egyszerre döbbentek rá arra, hogy mennyire egymásra találtak.

      Már a csillagok is kiragyogtak az égen, amikor a cukrászdából kiléptek, de fényük valósággal eltörpült ahhoz a ragyogáshoz képest, amelyet a szívükben éreztek. Valahol egy belső hang azt súgta nekik, hogy ennek a történetnek még közel sincs vége, és hogy talán egy új fejezet kezdődik most mindkettejük életében, amit már lehet, közösen fognak tovább írni…

  7. (Pályázatra)

    Apróhirdetés

    – Ebből most már elég! – csaptam be magam után az ajtót. – Nincs jobb dolgotok?! Tudjátok mit?! Egy hónapon belül megnősülök!
    – Komolyan mondod kisfiam? – nyílt az ajtó, anyám dugta be a fejét. – Már az öcséid is megnősültek, és a két húgod is…
    – Komolyan – vágtam a képébe félbeszakítván a csak nőkre jellemző szóáradatot, aztán hirtelen beugrott egy gondolat. – Ha találok megfelelőt – vigyorogtam el magam.
    Anyám visszavonult, én pedig tovább vigyorogtam. Nem is rossz ötlet, most megmutatom nekik, milyen agyament gondolat engem megnősíteni. Engem, aki ágyában ezerszerte több férjes asszony fordult meg, mint szűzlány. Biztos anyatejjel szívták magukba a hűtlenséget.
    Na, nézzük! – ültem a számítógép elé.

    ”Keresem azt a 18 és 30 év közötti, melegszívű, családcentrikus lányt vagy asszonyt, aki a klasszikus 90-60-90-es paraméterekkel rendelkezik, hátára omló szőke haja lágyan göndörödik, hosszú pillái alól csodálkozó kék szemekkel tekint a világba. A magassága 165-175 cm, szeret sportolni, túrázni, extrém sportok űzése előny! Szeret és tud főzni, imád enni, mégis őrzi az alakját. Ismeri és szenvedélyesen alkalmazza a Káma Szútra tanításait, kényeztet és kényeztettet. Mindig vidám, a fejfájást hírből sem ismeri. Végtelen türelemmel lesz képes foglalkozni leendő gyermekeinkkel, minden tudását latba vetve segíteni őket tanulmányaikban. Okosan társalog, de tud hallgatni is. Igényli a rendet maga körül, mindig friss és üde. Lehetőleg 8 és 17 óra között legyen a munkaideje, mint nekem, hogy minden szabad óránkat együtt tölthessük.
    Amit mindezekért felajánlok: kertvárosi kétszintes családi ház úszómedencével, hátul veteményeskerttel, két autó, végül kölcsönös szimpátia esetén házasság egy őszülő halántékú negyvenes, négydiplomás erotika-orientált férfival.”

    Felraktam egy társkereső honlapra. Az első napok válasz nélkül teltek, ami nem lepett meg. Aztán el is felejtettem az egészet. Illetve felejtettem volna, de anyám nem hagyta.
    – Na, találtál, valakit kisfiam? Negyvenegy éves vagy, a te korodban már minden férfi…
    – Nézzétek meg a neten, a jeligém: „Kandúr” addig iszom egy sört – dobtam oda flegmán. – Hugi úgyis gépben van.
    Juli valóban az internetet böngészte, és nőkre jellemző módon nem hagyta ki a társkeresőket. Érdekes, ha nős lennék, eszembe sem jutna. A konyhában kibontottam egy párától gyöngyöző üveget, meghúztam.
    – Van egy jelentkező! – ordította Juli gyanús hangon.
    Hitetlenkedve mentem a szobába, de igazat mondott, valóban érkezett levél.

    ”T. Uram!
    A koromat kivéve – kissé fiatalabb vagyok – az ön által felállított összes kritériumnak megfelelek. A nevem Angelika, sorozatszámom Beta47. Alapból a bal mellbimbóm a bekapcsológomb, a jobb pedig a kikapcsoló, de extraként rendelhető mélyre rejtett billenőkapcsoló, melyet kizárólag speciális szerszámmal lehet működésbe hozni…
    Árajánlatot külön kérésre küldök, természetesen ingyen kipróbálhat, készítőm 14 napos pénz-visszafizetési garanciát vállal…”

    A húgom visító röhögésben tört ki, anyám lekevert neki egy pofont, amitől még jobban röhögött. Leültem a számítógép elé.

    „Kedves Angelika!
    Illik bemutatkoznom, Vibri István vagyok. Örömmel fogadtam a levelét, úgy vélem, hasonló elveket vallunk, miszerint a hosszantartó kapcsolat titka az őszinteség. A Beta47-ről idáig csak jókat hallottam. Úgy tudom a guminők elektromos változatának munkabíró képessége, Duracell energiaforrás esetén, eléri a televízióból már jól ismert reklám nyuszik mozgáspotenciálját. Nem nyafognak, nem beszélnek vissza, szex közben nem zavarja őket a kéthetes szakáll, a sörhas, valamint a sodrófát csakis tésztagyúrásra használják.
    Sorai alapján úgy tűnik, ön még kiskorú. Remélem, a randevúnkra elkíséri gyámja, aki férfi esetén tűzifát apríthat az udvaromon, ha pedig hajadon nő, második feleségnek szerződtetném. Elvégre a Duracell elemek sem tartanak örökké, bár kissé tovább, mint a nők szerelme.
    Tisztelettel,
    az ön Vibrikéje
    ö… izé…
    Pistikéje”

    – Te hüje vagy – mondta Juli, pontos j-vel, mert négy diplomája van, miután átfutott a levelemen.
    Megvetően mértem végig, kimentem a fürdőbe, lehajítottam a szárítóról a női bugyikat, melltartókat, és beültem a kádba kiáztatni a hangulatom.
    Nem kellett sokáig várnom a válaszra, Angelika találkozót kért, természetesen igent mondtam. Megérkeztem a Szex Shop elé, a jövendőbelim az üzlet előtti park szélén várt egy padon. Természetesen a gyám sehol, de sebaj. Átadtam a virágot, majd átkaroltam és az autómhoz ballagtunk. A négykerekűmnél termetes rendőrnő írt valami cetlit, mivel várakozni tilos helyen álltam meg.
    – Ön nem mozgássérült! – mutatott a jármű szélvédőjénél heverő kártyára.
    – Ön viszont zseniális megfigyelő – válaszoltam –, valóban nem én vagyok a mozgássérült, hanem a mennyasszonyom.
    – Igen? És hol a mennyasszonya?
    – A karomban. Mutatkozz be kedves! – szóltam Angelikának, de hiába. – Úgy tűnik vagy néma, vagy némasági fogadalmat tett. Épp ezért lesz tökéletes feleség.
    – Ön szórakozik velem? – fortyant fel a rendőrnő, a döbbenettől eszébe sem jutott megnézni a kártya hátoldalát.
    – Eszem ágában sincs. De amint látja, van mozgássérült kártyám, és, ha tanúskodni kell, az arámmal ketten vagyunk egy ellen. Nyugodtan írja meg a bírságot, bár most nincs nálam sok pénz – nyitottam ki a tárcámat, hogy látszódjon a parlamenti sajtóbelépőm –, ezért az első dolgom lesz kivédeni a vádat.
    Pillanatra megakadt a tekintete a nemzeti csíkos kártyán, látszott a vívódása, aztán döntött.
    – Na jó, most az egyszer elengedem, de többé ne forduljon elő!
    – Hölgyem, ön nem csupán csinos, az alkalmazkodóképessége egyszerűen felülmúlhatatlan. Segítene, berakni az menyasszonyomat az anyósülésre?
    – Miért nem engedi ki belőle a levegőt?
    – Isten ments! Taszítóan hatna rám egy löttyedt, ráncos vénasszony.
    – Hát az ágyban újra felfújja – kezdte tuszkolni Angelikát az ülésre, amíg én a kocsiba mászva, a túloldalról húztam.
    – Nem olyan idős ön, hogy ne emlékezne az anyósüléses spontán szeretkezésekre – közelebb hajoltam, súgva folytattam. – Ne árulja el neki, de Dömös után leteperem.
    Ez már sok volt a rendőrnek, elengedte Angelikát és hátra se nézve elsietett.
    Juli, és anyám kikerekedett szemekkel fogadták a mátkám, az öcséim röhögtek. Másnap a férfiak elgondolkodtak. Két hónap elteltével a család minden férfitagja rendelkezett guminővel. Elvégre nem nyafognak, nem beszélnek vissza, szex közben nem zavarja őket a kéthetes szakáll, a sörhas, valamint a sodrófát csakis tésztagyúrásra használják.
    Újabb két hónap múlva rendeződtek a házasságok, de a szekrények alján leeresztve, mementónak, ott hevertek az első feleségek.

  8. Akkor itt lenne a második pályázat -ez nem annyira folytatása a novellának, inkább csak távoli-közelebbi rokona a tekintetben, ami a hirdetéseket és a férfiúi igényeket illeti.

    Nem is olyan apró hirdetés.

    A http://www.miazhogynemtalaljamegazigazitmimegoldjukdelegalabbismegprobaljukdetajekoztatnunkkellhogyreszvetelevelbeleegyezikhogyhirdetesetkesobbioromterapiaformajabanharmadikfelekfelhasznalhatjakmegegyebkentishamareddigelolvastaeztazekezetnelkuliszabalyellenesenhosszuoldalcimethajjajmagaaztantenylegmaganyos.com –ról:

    Alapfunkcióiban működőképes nyugalmazás előtt álló ötvenes műszerész férfi türelmetlenül keresi társát hosszú távra:

    Önálló, igényes férfiként előnyben részesítem a nagy, hosszú, fényes feketét, aki társam különböző sporteseményeken, mint a foci, forma-1, kézilabda, vízilabda stb., illetve szereti a társaságot, érzelmileg stabil, keveset szól –kivéve, ha a sportról van szó-, éles, színes egyéniség, és bármit megmutat, amit kérek tőle. Nem horkol, és nem tisztel meg a bizalom –egyébként felettébb hallatlan- hangjaival sem nappal, sem éjszaka. Nem zavarja a többnapos arcszőrzet, és hogy a rendszeres sörfogyasztás velejárójaként nem kockákra, hanem csíkokra gyúrok hastájékon. Ha véletlenül elszundítanék, ő az, aki néz engem. Ó, és amihez mindenképpen ragaszkodom: a nevében kell, hogy szerepeljen három nyomtatott nagybetű, melyeket most nem ismertethetek, nehogy már azt gondolják rólam, hogy fizettek nekem ennek a hirdetésnek a megírásáért. (Bár úgy lenne, akkor nem pötyögnék itt már két órája a jobb és bal kezem mutatóujjával, mint egy ihletgörcstől szenvedő zeneszerző a zongorán)

    Még egy kicsit magamról: ízlésem változott az utóbbi 25 évben: cseppet sem bánom, ha széles, de legyen viszonylag könnyű, mert a tavalyi köldöksérv műtétem óta az orvosom óva int az emeléstől –amit természetesen nevetségesnek tartok, mert mégis milyen férfi az, aki nem tudja a karjába venni azt, ami fontos neki? Mindenesetre nem szeretnék neki mindenben ellent mondani, tehát: minél könnyebb, annál jobb. Be kell valljam, nem is olyan régen, huszonévesen egy buldózer sem állíthatott meg –most azonban már nem kizárólag korom érlelte bölcsességemnek köszönhetően szert tettem egy behatóbb önismeretre, mely azt mondatja velem, hogy az egészségemet jobban kell őriznem –főleg most, hogy az orvosom minden ellenőrzés alkalmával három-négy medikust is hoz magával, akik szorgosan jegyzetelnek, miközben a doktor úr latin kifejezésekkel teletűzdelt, körmönfont mondatokban beszél rólam. Ilyenkor nem tudok nem mosolyogni –szerintem egyfajta híresség lettem.

    Ha már vallomásoknál tartunk, el kell árulnom: ragaszkodó típus vagyok. Az előző társam majdnem húsz évig volt mellettem –bárki is jön, őt nem pótolhatja egészen. Sajnálom, de ezzel kénytelen lesz együtt élni. Őt, a korábbi társamat egy tragikus balesetben vesztettem el. A részletekbe ne menjünk bele, mert még mindig fájdalmas számomra beszélni róla, de legyen elég annyi, hogy nem volt már fiatal, és aznap az évtized legborzalmasabb vihara tombolt, és hát a földelés –amit azóta Gyula barátom maszekban megjavított- nem bírta. Részben az ő tanácsára is adom fel ezt a hirdetést, mert abban igaza van, hogy nem vagyok még olyan koros, hogy ne próbálhatnám ki az újat, és részben, mert szerintem a volt társam sem akarná, hogy feladjam az életemet, csak mert ő már nincs velem.

    Amit kínálni tudok: szépen rendben tartott, régebbi típusú családi ház, nagy, világos nappalival, ahol a sötétítőfüggönyökkel természetesen megoldható a jótékony félhomály, amennyiben arra kerül sor. A ház szerencsésen a falu szélén áll, ezért a szomszédokat nem zavarja a zaj sem. Továbbá kiemelném a rendszeres gondoskodást, amit biztosítani tudok, és minden évben a kéthónapnyi nyaralást a Balaton déli partján, a nyaralómban, ami meglepő módon tényleg csak kétköpésnyire van a vasút bélatelepi oldalától. A rövid séták persze az én kedvtelésemet hivatottak szolgálni, mert a választottamat szó szerint a tenyeremen hordozom majd.

    Ha mindez nem lett volna elég meggyőző, hadd dobjak be még valamit: tudok cserét ajánlani! Ötvenhat éves, kiváló munka- és teherbírású, zömökebb stílusú, kissé rugalmatlan, de kiváló –nekem néha már tűrhetetlenül- hangerővel bíró, ugyanakkor megszólításra nem reagál. Mit is mondjak még: néha még akkor is folyamatosan megy a műsor, ha már inkább lennék a pokolban, mintsem hallgassam. Kedves, potenciális cserepartner, félre ne értsen: ha nincs jobb, társaságnak megteszi. Sőt, vannak olyan funkciói is, amiről nem is álmodott! Hol is kezdjem: főz, mos, takarít – mindezt olyan kommentárok közepette, hogy azt sem bánja majd, ha harminc éve nem volt cirkuszban! Mindezt ingyen megkapja vele a saját otthonába! Az alapszintű használati utasítása mellé, kérem, fogadja el személyes tapasztalataimból szerzett jótanácsaimat is, melyek minden reményem szerint felhasználó-barátabbá teszik Önnek az élményt, melyet a csere nyújt. Először is: ha véleménye szerint indokolatlan hangok jönnek ki belőle, ne essen pánikba! Tegyen úgy, mintha nem is hallotta volna –egy darabig ugyan még folyatódni fog, de aztán abbamarad. Ha mégis úgy döntene, hogy érdemi információcserét kíván vele folytatni, de a folyamat közben elvesztette a fonalat –ami minden bizonnyal meg is fog történni-, használja gyakran a következő szavakat és kifejezéseket tetszés szerint: „igen”, „igazad van”, „holnap megcsinálom”, „nem tudom, mi ez a szag” vagy mindközül a leghatásosabb: „én is szeretlek”, melynek értelmét még nem sikerült megfejtenem, mégis roppant jól működik.

    – Ejha, Géza! Milyen szépen összeszedted a gondolataidat! Csak egy baj van. Az LCD tévé nem hozza ki neked a sörödet.
    – Én is szeretlek.

  9. Kedves Olvasó! A pályázatra küldöm be lenti soraimat. A történetnek más befejezést kreáltam, így az a “Nőből vagyok”-bekezdés után folytatódik az alábbiakkal. Fogadjátok szeretettel, én pedig a véleményeteket köszönettel!

    Nőből vagyok – azonnal felment a vérnyomásom. Felháborodásom totális volt, kapásból válaszoltam a hirdetőnek:
    „A Társkereső rovatban láttam meg állásajánlatát. Amiket leírt, annyira elgondolkodtatott, sőt: mélyen megérintett, hogy ezúton javasolnék Önnek egy személyes találkozót.

    Amit viszont mindenképpen kérnék előtte: töltesse meg a medencéjét hideg vízzel (de jéghideggel, ez fontos!), azután ugorjon fejest bele. Remélem, hogy ettől a halántéka nemcsak őszülő, de erősen lüktető is lesz. Ha mindenben a szerény kéréseim szerint jár el, akkor észreveszi majd, hogy a felsorolásában kikötött feltételeinek csekély esélye van a megvalósulásra. Miért is? Mert (felsorolás következik) 1. egy melegszívű, családcentrikus lány ilyen hirdetésre alapból nem válaszol. 2. ha mégis válaszol, annak hangneme a csodálkozó kék pillákhoz nem illik 3. Ha a (90-60-90) paramétereknek igyekszik megfelelni, nem imádhat enni. 4. továbbá, ha a rendet olyannyira igényli, hogy önerőből meg is teremti, akkor máris nem friss és üde. Kisebb gond, de (ez az 5.) egy guminő nem támogathatja megfelelően a gyermekeit a tanulásban, még ha be is veti minden tudását, az eredmény –attól tartok- túl egysíkú lesz. (Arról már nem is beszélek -mivel Önnek erre valószínűleg van épkézláb elképzelése-, hogy egy guminőből hogyan lehet anyuka?)

    Őszintén kívánok sok sikert (a merüléshez), és -ha mégis kijött a víz alól, akkor – kérem, feltétlenül keressen meg a személyes találkozónk időpontjának mielőbbi konkretizálásához. Amit ezesetben cserében felajánlok: vázolt nézeteim megvitatását az ígéretes veteményeskertjében, ahol a gyomok helyett az ősz hajszálait szedem ki, egyenként!”

    Szinte egyszuszra írtam a válaszom sorait, miközben úgy fortyogtam, mint békeidőben a baracklekvár az üvegbe rakása előtt. „Mit képzel! Még egy ilyen felfuvalkodott hólyagot a hátán nem hordott a Föld!”-gondoltam magamban. Mérgem -lévén Bika a horoszkópom- hamar a tetőfokra hágott, ez segített abban, hogy a levél másodpercek alatt a nyomtatóba, majd a borítékba kerüljön. Ahogy leragasztottam, olyan elégtételt éreztem, mint amikor a vesztes az utolsó pillanatban szakítja szét a győzelmi szalagot, megnyúlt ábrázattal hagyva maga mögött magabiztos, fennhéjázó ellenfelét. A postára adandókkal együtt raktam az előszobai fiókba és napok teltek el, mire eljött a szokásos postajárat. Addigra már a méreg és – az amúgy nagy erőt adó – düh lecsengett bennem, csak egy kaján, elégedett félmosolyt váltott ki belőlem a megcímzett boríték látványa. Részemről lezártnak tekintettem az ügyet, ezért nagy volt a meglepetésem, amikor a postaládámban nemsokára egy nem várt levelet találtam. Pontosan másolom ezt is, a hitelesség kedvéért:
    „Kedves Önérzetes és önkéntes gyomláló! Kérek szépen engedélyt innentől a tegeződésre!

    Úgy érzem, megtaláltalak!

    Kezdjem az elején: őszinte bocsánatodat kérem, hogy csak így tudtalak kirángatni a bokorból, ezzel az ál-apróhirdetéssel.

    Évek óta kereslek! Voltam az elvesztegetett évek alatt ezernyi randevún, ezeken pedig külön-külön ugyan, de minden, az álhirdetésemben szerepeltetett „kritérium” forrása megtalált és el akarta velem hitetni, hogy Benne, csakis Benne megtalálom a MINDENT: a paraméterek szerinti nőt, a tökéletes szeretőt, az áhított családcentrikus anyát, a szabadidő eltöltéséhez az eszményi párt. Nem róható talán föl, hogy bizony egyiknek másiknak, ideig-óráig el is hittem. Adtam fel számos hirdetést, vizsgálgattam sok-sok jelentkező beküldött fényképét. Döntöttem felszínesen, csak a látszatra adva és élveztem a szemrevételezést személyesen elégszer. Sokáig tartott, de rájöttem, mit keresek: az öntudatos, önmagával és a belső értékeivel tisztában levő nőt, akinek van SZÍVE. És ha már szíve van, az a helyén legyen, merje vállalni, amit gondol, és persze ezzel engem is a helyes úton tart, mert az elmúlt évek alatt arra rájöhettem: az őszinteségnél nagyobb kincs nincsen!

    Ehhez egy hasonló értékrend, csipetnyi humor, és már könnyedén is éljük az életünket. De legalább egy vacsorát, kezdetnek, ugye, megér?! Benne lennél?

    Kérlek, bocsáss meg az ál-hirdetésért, mégegyszer, de így találhattam csak Rád. (Megjegyzés: ilyen tartalmú levél egyedül Tőled érkezett!! míg „komolyan” érdeklődő közel száz…)

    U.I.: Ugye, nem gond, hogy nincsen medencém?

    Veteményeskert sincsen, de gyomok helyett felajánlom a fejem, és hozzá – ha elfogadod – mindenem!”

    És szép, lendületes (mint később kiderült, a remény színeként: zöld tollas) aláírással zárta a sorokat! Sőt, szándékát jelezvén, a hátlapján egy mail-címmel, egy fényképet is csatolt magáról. Egy mélybarna tekintetű, kedves mosolyú, (valóban őszülő halántékú) úriember állt egy vízesés előtt, egészen kicsi pocakkal, hátizsákkal. Talán egy baráti társasággal megtett erdei kirándulás alkalmával készítették, olyan természetes pózban áll a természetben. Ez volt az első szó, ami eszembe jutott Róla: természetes. Szerethetően természetes. Bámultam, tartottam a kezemben a sebtiben, állva végigfutott levelet és a fotót és nem tudtam, mit gondoljak. Aztán leültem és vagy tucatszor olvastam el a sorait, egyre jobban belemélyedve, míg döntöttem végül: „Ugyan, mit veszíthetek?” Határoztam: „Vacsora? Benne lennék!” Nagyon izgatott lettem a döntésem után: egyszerre fogott el felszabadult öröm a levélben írtak és a bizonyosság miatt, hogy döntésem helyes, ugyanakkor a helyzet váratlansága miatt pánifélelem vett erőt rajtam az ismeretlentől és a csalódástól és azzal karonöltve járt a bizonytalanság. Viaskodtak, tőlem teljesen függetlenül bennem ezek az érzések, de szerencsére csupán egy levélváltás idejéig maradtam ebben az állapotban. Csak ennyit írtam: „Rendben, egy vacsora.” Szinte azonnal válaszolt, ahogy a monitor előtt ültem. Még arra a hétvégére időpontot és helyszínt egyeztettünk és… találkoztunk… Már messziről láttam: egy nagy csokor orgonával várt, maga szedte, mint mondta. Azonnal elolvadtam. Hát kell ennél természetesebb?! Azonnal tudtam, hogy valóban Ő az. Maga a férfi, a sokat tapasztalt, a biztos támasz, mert helyén ugyan az esze, de még inkább a szíve. Humora élt, huncut mosolya miatt pedig már azon az estén is gyakran jóleső borzongás járta át az egész testemet.
    Mintha ezer éve ismertük volna egymást, úgy kitárulkoztunk. Pár perc alatt azonos hullámhoszzra kerültünk, és tudtuk: lesz folytatás.
    Azóta néhanap együtt olvassuk az apróhirdetéseket, egyetértésben kritizáljuk az egész fogyasztói társadalmat és böngészés közben találgatjuk, vajon a tömérdek apróhirdetés közül melyik társkereső hirdetése lehet valós. ?
    🙂

  10. Áthoztam a kommenteket a Tollal.hu oldalról. Néha visszaolvasom, jól elszórakozom rajtuk 🙂

    Eliza Beth
    #27. 2011. május 10. 08:57
    Köszi, Tara, de ugye olvastad, hogy nem megtörtént eset? 🙂
    előzmény: Tara Scott hozzászólása, 2011. május 9. 19:46

    Tara Scott
    #26. 2011. május 9. 19:46
    De sok mindent odaadnék azért, ha láthattam volna, milyen képet vág! Vajon eljutott odáig, hogy elszégyellje magát? Nem. Ugye? Hihetetlen Vagy! Borzasztó jó ez az írás! Csak gratulálni tudok hozzá! Köszi, hogy megleckéztetted!!!!!!!!!!

    Eliza Beth
    #25. 2011. május 9. 16:27
    Kíváncsivá teszel! Nem ér! :-)))))))))))))
    előzmény: Báró von Shenczky hozzászólása, 2011. május 9. 16:09

    Báró von Shenczky
    #24. 2011. május 9. 16:09
    Nagyon jó. Jót nevettem. Ami elszomorító, hogy biztosan lenne jelentkező erre a hirdetésre. Ha megengednéd kimásolnám, és felraknám. Az eredményről meg tájékoztatnálak? 🙂

    Báró von Shenczky
    #23. 2011. május 9. 16:06
    😀 Én is rájöttem! 😀
    előzmény: Eliza Beth hozzászólása, 2011. május 9. 13:49

    Eliza Beth
    #22. 2011. május 9. 13:49
    A csudába! Akut köhögőrohamot hoztál rám. Nevetnem kellett, de most nem nagyon megy (így megfázva)….
    Köszi!
    Azért rájöttél, ugye?
    előzmény: katuska hozzászólása, 2011. május 9. 13:34

    katuska
    #21. 2011. május 9. 13:34
    Hosszasan elgondolkodtam a mélyre rejtett billenőkapcsolót működésbe hozó szerszámon, ojjé :)) Azért ez is megérne egy misét! Nagy vagy:))

    Eliza Beth
    #20. 2011. május 9. 06:29
    Kedves Ili, az egész történet kitalált, a hirdetés is! De ha valódi lenne, nyilván igazad lenne a válaszlevél hatásában.

    Köszönöm, hogy meglátogattál! Sajnos nem jelent meg a bejegyzésed, valószínűleg, ha a mentésre kattintottál, a piszkozatok közé tetted, és ott meg is találhatod… 🙂
    előzmény: dezsoili hozzászólása, 2011. május 8. 20:01

    dezsoili
    #19. 2011. május 8. 20:01
    De jó! Még ötletnek is haláli, csak ámulok… az írás jó, a helyzet valós. Valamikor 4 évvel ezelőtt olvastam utoljára hirdetéseket, mert kerestem valami fontos dolgot, de helyette csak ehhez hasonló butaságokkal volt az ominózus újság tele. Remélem megkapta a leveledet, de azt szinte biztosra veszem, hogy hatással nem volt rá, az ilyen emberekre ez semmilyen hatással nincsen. Még az is lehet, hogy egy kamasz gyerek tetette fel polgárpukkasztás gyanánt. Bár az volna a jobbik eset. Voltam nálad látogatóban, akartam nyomot is hagyni magam után, így beírtam a fórumba, de a megjelentetés helyett, a mentésre kattintottam. Eltűnt minden. Ha nem jelenik meg, akkor tudd, hogy nagyon tetszik a tartalmi része. Gratulálok!

    Eliza Beth
    #18. 2011. május 8. 16:27
    Pedig józan voltam :-))))
    Csak jött az ötlet, ahogy a többi, ebből ilyen kis izéke lett. Örülök, hogy tetszett nektek!
    előzmény: Gitka_61 hozzászólása, 2011. május 8. 16:08

    Eliza Beth
    #17. 2011. május 8. 16:26
    Én köszönöm, Béka, máris megérte!
    előzmény: béka hozzászólása, 2011. május 8. 15:56

    Eliza Beth
    #16. 2011. május 8. 16:25
    Kedves J.C. Smooth!
    Az egész poén, nem valódi hirdetés volt, a hirdetés is az én “művem” :-)))
    előzmény: Szente Cs.János hozzászólása, 2011. május 8. 11:56

    Eliza Beth
    #15. 2011. május 8. 16:24
    Köszi, Answer! Akkor tetszett? Maga a szituáció sajnos valódi, ami az álláskínálatokat illeti… Dolgozz, de hol?
    előzmény: answer hozzászólása, 2011. május 8. 11:51

    Eliza Beth
    #14. 2011. május 8. 16:22
    Köszönöm, Mara! Hirtelen felindulásból íródott, de erősen eltúloztam természetesen, ha már paródia, akkor kacagtasson 🙂
    előzmény: Mara hozzászólása, 2011. május 8. 08:40

    Eliza Beth
    #13. 2011. május 8. 16:21
    Én egy picit csicsásabb guminőt ajánlottam :-)))
    előzmény: janos hozzászólása, 2011. május 8. 08:24

    Gitka_61
    #12. 2011. május 8. 16:08
    Ez remek! Hogy jutott ilyen csodás ötlet az eszedbe!? Na, azt én is megnéztem volna, milyen képet vág hozzá. Sajnos a munkáltatók is az ilyen alkalmazottat keresik: fiatal, csinos, dekoratív, tapasztalt…stb.

    Igazán jót nevettem a csattanón!

    Köszönöm! Gitta

    béka
    #11. 2011. május 8. 15:56
    Felháborít, nem háborít, igaz, nem igaz, poén, nem poén, az írás meg a kommentek együttes elolvasása derűt keltett bennem.
    Köszi, Eliza Beth!

    Szente Cs.János
    #10. 2011. május 8. 11:56
    Mindenképp, egy ilyen hirdetés felháborító lehet a nők szemében.Így autót vagy hifitornyot kell vásárolni.

    Tudod mi a lényeg ? Az, hogy aki így keres társat az sosem volt szerelmes.
    ….amennyiben igaz a hirdetés az újságból és nem csak poénból tette fel valaki …

    A reakciód szerintem totálisan jogos.

    answer
    #9. 2011. május 8. 11:51
    Állásbörze: szinte csak bébiszitter, bártáncos,
    pultoslány(?) külföldi munka. Társkeresés:
    valóban amit a pali keres, az vagy a mesében létezik (mint tudjuk mesék nincsenek, vagy mégis?), vagy gép, előre legyártva.
    Gratulálok kedves Eliza!

    Mara
    #8. 2011. május 8. 08:40
    Kedves Eliza Beth, én bezzeg jókat kuncogtam.. A társkereső igénytelenségén” és a válaszod meg tökéletesen felvidított.
    Szeretettel gratulálok!

    janos
    #7. 2011. május 8. 08:24
    Lehet a négy diploma,ha nincsen modora És az a büszke,gőgös magatartás.Ajánlanék neki egy gumi nőt.A reagálás az Isteni. Gratula.

    Juhász Kató
    #6. 2011. május 7. 22:24
    Igénytelen a hírdető. A kölcsönös szerelem?

    Eliza Beth
    #5. 2011. május 7. 22:05
    Köszi, Emmike!

    Időnként előtör belőlem az irónia 🙂
    előzmény: Emmike hozzászólása, 2011. május 7. 22:04

    Eliza Beth
    #4. 2011. május 7. 22:05
    Amit a vevő rendel! 🙂
    előzmény: markusdeak hozzászólása, 2011. május 7. 22:02

    Emmike
    #3. 2011. május 7. 22:04
    Ez a mai világunk :(( igen hiteles tükre! Tetszett!

    markusdeak
    #2. 2011. május 7. 22:02
    Óriási vagy! Pusztán egy kérdés: készítőd gyárt-e olyan típust is, melynek a hátán is van két melle? Lassú tánc közben nagyon kellemes.

Vélemény, hozzászólás?


Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A képzelet tengerén hajózom…

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát!