2012

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Állt az ablaknál, és a petárdákat nézte.
Gyönyörűek voltak, és rengeteg. Több tízezer darab fénylő csoda az égen, színes, villanó, akár az emberi élet.

Állt az ablaknál, és folytak a könnyei.
Sírunk, hogy rossz világ van, drágaság, megszorítások. Aki vett egy tüzijátékot, vajon kifizette-e a villanyszámláját? A devizahiteles, ki az államtól várja a szabadulást, vajon mennyit adott a csillogó, haszontalan fényekért?

Állt az ablaknál, és az éhezőkre gondolt.
Azokra, kiknek talán vacsorára sem telt, s lehet, a reggelijük sem lesz bőségesebb. Azokra, kiknek csak legenda egy szelet rántotthús, kiknek talán egyhavi ebédjét lődözte el egy „szegény magyar” a levegőbe.

Állt az ablaknál, és azon töprengett, miért kell fülsértő hangossággal mulatni.
Miért félünk csendben ünnepelni? Talán azért, nehogy meghalljuk a sokezer jajkiáltást? Azokét, akik egy társadalmi réteggel alattunk vannak, kiknek már semmijük sincs, sem munka, sem étel, sem meleg lakás?

Állt az ablaknál, és figyelte az utcán bolyongó férfit.
Fáradtan vonszolta magát, beletúrt a kukába, a fények villanásánál valamivel jobban látott. Behajolt, kivett valamit és a szájához emelte. Éhes volt, de az égre röppenő csodafények nem tápláltak, nem melegítettek, s már szépnek sem látta őket.

Állt a kuka mellett, és felnézett az ablakra.
Nem szólt, nem is mozdult, csak a szemében villanó fények üzenték: jövő ilyenkor, lehet, te is itt leszel.

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Share

10 hozzászólás a(z) “2012” bejegyzéshez

  1. Yes, Hungary

    Épp nyújtottam a szállodában, a padlóról emelkedtem fel hídba. A nyitott ablakon keresztül egyre hangosabban csalogatott a zene. Örömóda és taps – gyönyörű! Szabadtéri szimfonikus koncert lenne Rómában? Gyorsan letusoltam és rohantam ki, ki a szabadba… Kint azonban autók zúgtak. Megkérdeztem a recepcióst. „Perhaps the Sisters. Number 267.” – válaszolt. Elindultam az úton, a kanyarban Szűz Mária szobra nézett rám. Ave Maria! Néztem a számokat, 267: ez egy női kolostor. Amint odaértem megszólalt az elektromos kapu és lassan kinyílt a kocsibejáró. Néztem a kertet és vártam, vajon ki jön be, ki megy ki. Sehol senki… Ja, hogy én lennék! Nekem nyitotta ki a kaput és én nem mentem be. Lassan bezáródott…
    Vasárnap irány a Szent Péter Bazilika, 11-től mise. Előtte még gyorsan elemózsiát vittem egy, a környéken kolduló néninek. A pápa szeptemberben még a nyári rezidenciáján tartózkodik. Kordonnal kerítették el a szentélyt és a szertartáson résztvevőket. Akkor engedik be a soron következőt, ha kijön egy ember. Jobbra nézek, és azonnal indulok. „Kizárólag az mehet be, aki gyónni szeretne.” „Szeretnék részt venni a misén.” – a teremőr szeme felcsillan és beenged. Mai napig sem értem, hogy juthattam be, rengetegen vártak kint mögöttem.
    Erős nővérek sora vesz körül, engem, a gyengét. Ez valóban Krisztus teste és vére! Bocsáss meg, Te tudod mi a dolgom. Mise után rohantam is a nővérekhez, de olaszul és franciául tudtak. Ahogy imádkoztam, becsukódott a hátam mögötti ajtó. Egy klarissza (a ferences rend női ága) nővért tolmácsolt az öccse. Mindig is Istent akarta szolgálni, nem vágyott társra, családra, mert az elvenné a figyelmét a feladatától. Egy anyának rá kell bíznia a gyerekeit valakire – a nővérére például – mielőtt csatlakozna a rendhez. Csörgött a telefonom, Virág hívott. Klarissza öccse bőszen kiáltotta angolul: „To be a sister is your choice. I believe in God, but I wanna have a partner and a family!”
    Míg e sorokat írtam az obeliszk körüli lépcsőn ülve, a „Bocsáss meg” után közvetlenül a Vatikán egyik vezető biztonsági embere szólított le – mint utóbb kiderült. Civilben volt, így végzi a munkáját már húsz éve. Fotót készített rólam, meghívott ebédre az otthonába és felajánlotta, hogy kivisz este a repülőtérre. Megköszöntem, s folytattam az írást.
    Olaszország Európa csizmája – nyáron kényelmetlen, télen életmentő, fagyban melegítő. Eddig is tudtam, hogy apró vagyok, na de ennyire? Eddig is bizonyos voltam a Mindenható felől, na de hogy a minden tényleg minden! Minden! Minden, minden… A barokk és a reneszánsz, a szobor és a freskó legyen velünk kert utunkon.
    „For me, all Hungarian women are beautiful!” – jegyezte meg a buszsofőr utunkon Airport Ciampiano felé. Yes, English. Yes, Hungary.

  2. Tűzijáték

    A küszöbön állt az aranyos kék szemű unokája és nagy hangon újságolta:
    – Mami, megjöttünk. Képzeld, vonaton utaztunk! És a vonat ablakából láttam egy repülőt! Meg egy fácán kakast. Hú, de szép volt!
    – Nagyszerű, – örömmel és mosolyogva mondta a mami, – Gyertek, már meg van terítve. Ebédelhetünk. Drága Mikikém, finomat főztem nektek. Tudom, hogy szereted a csibe zúzáját. Kár, hogy anya nem jöhetett. A szárnyakat ő szokta fogyasztani, apáé pedig a combok. És most, ha megeszed a levest meg a husikát, vár rád a finom kakaós csiga.
    – Jaj,de jó, jaj de jó, – a mami nyakába ugrott a kis Miki. Az öregasszony elolvad a gyermek érintésétől. Van-e nagyobb boldogság egy nagyszülő számára? A tata is nagyon örülne, ha itthon lenne.
    – Én is sajnálom, hogy csak ketten jöhettünk, de Szilvinek rengeteg a dolga, – mondta Pisti és a fiához fordult.
    – Gyere velem ki Mikikém az udvarra! Egy kis segítségre lenne szükségem .
    – Megyek! – lelkesedve mondta a kisfia és sietett ki az apja után.
    Kovács mama ennek nem örült. “Megint melegíthetem a levest!” – zsörtölődött magában.
    Pár perc múlva berohant a kis unoka.
    – Mamika, mamika, gyere gyorsan ki, meglepetés lesz!
    – Hát erre a meglepetésre kíváncsi vagyok! – mondta.
    A mamát tényleg meglepetés érte. Nagy, nagy meglepetés!
    Pisti állt most az udvar közepén és …egy durranás, két durranás, három, négy… A gyereknek csillogtak a szemei, a mama mellé állt és nézte a tűzijátékot, talán élvezte is, ki tudja. Vagy félt, mert szorosan megragadta a mama otthonkáját.
    Közben Pistinek valami az eszébe jutott, beszaladt a tata műhelyébe. Egy perc múlva már jött is vissza, és látja, hogy a fia a doboz mellett van és bele akar nyúlni.
    – Mama, miért engedte oda a gyereket? – mérgesen kiáltott Pisti és gyorsan elrántotta Mikit a doboztól. Ez a mozdulat olyan rosszul sikerült, hogy a kisfiú elesett és a fejét egy fatönkbe beverte. Fájdalmas lehetett, mert felsírt hangosan. A gyerek sírását az ötödik szomszéd is hallotta.
    – Jaj, nagyon fáj? – siránkozott a mami és máris hozta a vizes ruhát A gyerek csak ordított és ordított. Apja nagyon megijedt és azonnal rohant vele az orvoshoz. Mindez olyan gyorsan történt, hogy Kovács mama alig tudott magához térni. Remegve bement a lakásba, sokáig járkált ide-oda, és végül megállt az ablaknál és céltalanul nézte az udvar füves részét A tűzijátéktól még mindig káprázott a szeme, még akkor is,ha becsukta, villanó fényeket érzékelt. A baleset nagyon megijesztette. Egyáltalán nem örült a váratlan meglepetésnek. Máskülönben a tűzijátékokat sohase imádta. A boldogság érzése most átváltozott aggodalommá. Nézte az udvart, és könnybe borultak szemei.
    Az ebédlőben ott van a megterített ünnepi asztal. A leves is régen kihűlt. Már nincs kinek megint megmelegíteni. Pedig a család minden tagja nagyon szereti azt a tyúk húslevest, amit ő szokott főzni. A süteményeinek sincs párja.
    Kovács Mama állt az ablaknál és potyogtak a könnyei. Szilvi lánya tegnap felhívta őt és panaszkodott. Sajnálja,de nem tud útnak indulni, nincs pénze a vonat jegyre. Sokba kerül az út! Ki tudja, mikor lesz keresete, most nagyon szűkösen jut mindenre. Pistinek pedig van kedvezményes jegye, így csak ő majd a kis Mikivel meglátogatja mamát. “Ne haragudjál drága anyukám!”. Természetes, hogy egy anyuka nem tud haragudni, de gyermekét mindig szeretné látni.
    Tata pedig még mindig kórházban van, majd együtt a család meglátogatja őt. Ez volt a terv. A terv most felborult. Mama másik lánya Andi sem lesz itt, SMS-t küldött, hogy váratlan dolog történt, most nem tud jönni, majd az ünnepek után meglátogatja mamát és tatát.
    Kis idő múlva mami gondolatai már a vő körül forogtak.
    “Meggondolatlan ez az ember, A felesége munkanélküli lett, az adósság náluk csak növekszik napról napra. Ő pedig a spórolt pénzéből tűzijátékot rendez!. Ez felfoghatatlan számomra! És szegény kis unokám! Édes jó istenem, segíts, hogy ne legyen semmi komoly baja a gyereknek! A lányomnak van elég gondja! Segíts, hogy rendbe jöjjön a család helyzete! ”
    Milyen szép is volt az az időszak, mikor az egész család együtt volt, körbe ülték az ünneplő asztalt! Mindenki boldog volt és örült az együttlétnek. Főképpen ő a nagymama. Határtalanul boldog volt ő ilyenkor, pláne, ha jóizüen fogyasztották és dicsérték a főztjét meg a pompás süteményeit is. Megváltoztak az idők!. Nyomorúságos idők lettek!
    Állt Kovácsné az ablaknál, és az éhezőkre gondolt. Nála pedig érintetlen a megterített asztal. Ő hetek óta türelmetlenül várta ezt a napot, mikor ismét itt lesz az egész család. Készült nagyon az ünnepre, sütött, főzött. Hónapok óta tette félre a megspórolt pénzét, hogy kellemes napokat szerezzen a szeretetteinek.
    . Mama igyekezett megérteni a vejét is, aki tűzijátékkal akart meglepetést, örömöt szerezni. Azonban az örömteli pillanatok helyett állt Kovácsné az ablaknál és szomorkodott, szaporán . törölgette szemeit. Az unokáját is féltette. Szidta magát, hogy nem tudta megakadályozni a balesetet. “Olyan fürge az a kis lurkó, észre sem vettem, hogy elfutott tőlem és a tiltott és veszélyes dologhoz akart nyúlni.”
    Sötét gondolatok kezdték gyötörni az öregasszonyt. Kis idő múlva bekapcsolta a tévét és a fotelba süllyedt. Egy akciós film ment, a lövöldözés, a verekedések, a vér látványa nagyon idegesítette. Átkapcsolt egy másik csatornára, ott éppen a Hírek kezdődtek. “Megnézem, mi újság a nagyvilágban”, – gondolta. A Hírekben fél órán keresztül csak nyomasztó eseményekről, balesetekről, gyilkosságokról, szerencsétlen munkanélküli emberekről volt szó.
    Elfáradt. Elnyomta az álom. A TV hangosan szolt, Kovácsné pedig mélyen aludt. Talán több öröme lesz az álombeli emlékekben, lehet, hogy a régi szép időkről fog álmodni, azután pedig mesélni fog az unokáknak, a szomszéd asszonynak, akivel a kerítésnél szokták megbeszélni az “aktuális” falubeli eseményeket.. A családi összejövetelről nem lesz mit Kovácsnénak mondania.

  3. Való igaz,félünk a csendtől és ünnepelni sem tudunk “szépen”.Talán önmagát is becsapja az,aki a petárdák hangja-fénye mögé menekül a hétköznapok szürkesége elől,nem gondolva azokra,akiknek még szomorúbb az élete.
    Én is feleslegesnek tartom az effajta ünneplést(még aug.20-án is).
    Tetszett az írásod.

  4. Tökéletes december 31.-ei körkép….Lentről felfelé emelt szemmel!
    Na, ezért is hunytam le fáradt szemem 22.35 körül…
    (hogyan is van Feró:”kombiné, kombiné, csipkés kombiné, mulat már a művelt magyar nép)”

Vélemény, hozzászólás?


Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A képzelet tengerén hajózom…

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát!