Szökkenő Szarvas

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Peti, a fekete fürtös kisfiú kedves piros biciklijén tekert a dombra felfelé. Nagyon szerette azt az érzést, amikor a lejtőn a bicaj magától gurult, egyre gyorsabban és gyorsabban, a szél fütyült a füle mellett és ő úgy érezte, szárnyai vannak, és csak repül, repül… Órákig el tudott így játszani, hogy a faluszéli kis emelkedőn biciklizett oda-vissza. Juhééé! – kiáltotta, és csak szállt Szökkenő Szarvas hátán.

Ám egy napon baleset érte őket. Éppen, amikor lefelé száguldott a dombról, megjelent egy autó. Szembejött az úton, és a kereke alól felcsapódott egy kő, egyenesen Szökkenő Szarvas küllői közé. A bicikli megingott, Peti megijedt, elrántotta a kormányt, de nem tudta elkerülni a bukást. Leesett, kiszakadt a nadrágja és a bőre. Apró vércseppecskék jelentek meg a térdén. Peti odasántikált a biciklijéhez, de bizony Szökkenő Szarvas sem úszta meg a balesetet. Kitekeredett a kereke, még tolni sem lehetett. Peti elsírta magát.

– Nem esett bajod, kisfiú? – kérdezte egy ismeretlen bácsi, aki az autóból szállt ki.

– Vérzik a térdem és összetört a biciklim! – hüppögte Peti.

– Hol laksz? Hazaviszlek téged is, a bicajodat is, jó?

Peti anyukája lemosta, bekötözte a sérült térdet. Puszit és vigaszt adott a fiának, aki már csak a biciklijéért aggódott. Szökkenő Szarvas Misi bánál, a lakatosnál kötött ki. Misi bá öreg volt már, olyan öreg, hogy a település közepén áthúzódó postautat is látta épülni, de még mindig hozzá vittek minden eszkábálnivalót a falusiak. Most is csak ránézett a rokkantra, máris közölte, hogy „holnapra kész lesz”, ahogy már megszokták tőle. A környéken mindenki kívülről fújta az öreg ezermester szavajárását.

Misi bá neki is állt azonnal a reparálásnak. Peti ott üldögélt egy farönkön és figyelte. Misi bá leszerelte a kereket, kalapált, kicsit egyengetett, méricskélt, újra kalapált, megint méricskélt, megsimította, visszaszerelte, majd késszé nyilvánította Szökkenő Szarvast. Peti boldogan pattant nyeregbe.

– Óvatosan! – figyelmeztette az öreg. – Először ki kell próbálni, hogy jól működik-e, csak aztán lehet „mindent bele!”

A bicaj döccent, kottyant, zörgött, de biztosan gurult. Peti vígan kerekezett haza, és még nagyon sokáig száguldozott a dombon a Zökkenő Szarvasnak átkeresztelt kedves, piros biciklije hátán.

 

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Share

Vélemény, hozzászólás?


Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A képzelet tengerén hajózom…

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát!