Tündér Anyák napja

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


– Mi lesz a tanulással? – kiáltott Petra után az anyukája.

– Később, anyu! Ma szombat van! – felelte a kislány, és kiszaladt a kertjük mögött elterülő rétre.

Petra második osztályba járt, de nem szeretett tanulni, hacsak tehette, elmenekült a könyvek közül. Inkább a réten futkározott Buksival, a méltóságteljes kuvasszal. Vidám kacagása összekeveredett a kutya lusta vakkantásaival. Hirtelen furcsa hangokat hallott. Körülnézett, honnan jöhetnek. A réten se közel se távol nem járt senki rajtuk kívül. Vagy mégis? Ott mintha mozogna valami! Egy szép zöld fűcsomón apró lények ültek, csilingelő hangon verset szavaltak:

 

Május első vasárnapja, ez a legszebb ünnep,

Minden házban édesanyját köszönti a gyermek.

Elébe áll, úgy kiabál – van…

 

– Ti meg kik vagytok? – lépett oda hozzájuk Petra.

A kicsi emberkék félbehagyták a költeményt. Heten voltak, kisebbek, mint Petra tenyere. Most ijedten bújtak össze, szárnyuk rebbent, de elrepülni sem mertek, mert Buksi orra ott szimatolt közöttük, s ők rémülten bámulták a hatalmas állatot.

– Te látsz minket? – szólalt meg végre az egyik lény összeszedve bátorságát. Aranypettyes szárnyacskáit félénken megrezegtette, szeplői izgatottan virítottak az arcán.

– Látlak. Talán nem lenne szabad? – kérdezte Petra.

– Kevés ember lát minket, főleg a gyerekek. Néha a felnőttek is, csak nem hisznek a saját szemüknek. Mi ugyanis tündérek vagyunk, és csak azért jöttünk át az emberek világába, hogy titokban készülhessünk Anyák napjára. Bárhová mentünk volna gyakorolni, mindenhol meghallotta volna valaki.

– Nagyon szép vers! – dicsérte meg a kislány.

– Én írtam – szerénykedett a vörös hajú tündérlányka. – Lili a nevem, és az anyukámnak fogjuk elszavalni.

– Meg az én anyukámnak is! – mondta kórusban a többi tündérke.

– Elmondanátok újra? Az előbb nem fejeztétek be.

A tündérek rázendítettek. Néha belezavarodtak a szövegbe, de Lili eléjük állt, és mutogatni kezdett. Széles taglejtésekkel eljátszotta a verset, így könnyebben megjegyezték. Időnként Petra is bekapcsolódott, Lili játéka nyomán benne is egyre jobban megmaradt a szöveg. Néha Buksi is belevakkantott, ilyenkor nagyot nevettek, és újra kezdték a verset, mert elfelejtették, hol tartottak.

– Lili! Ha nagyon szépen kérlek titeket, az én anyukámnak is elszavaljátok?

– Miért mi? – nyitotta nagyra zöld szemeit a tündérke. – Te is megtanultad, elmondhatod neki. Biztos jobban örülne, ha tőled hallaná.

– De én nem merem! Félek, hogy elhibázom. Eddig még mindig elhibáztam a verseket. Az iskolában folyton kinevetnek, mert elfelejtem, hogyan van tovább.

– Kinevetnek? De hát az iskola azért van, hogy ott tanuljunk meg mindent! Mi még a csillámpor-hintést, a bűbájigéket, sőt a varázslást is a tündériskolában tanuljuk.

– Tudtok varázsolni? Igaziból?

– Még nem mindent, de már tudunk kisebb varázslatokat – felelte Lili, a kis tündértanuló. – A harmadik osztályba járunk, még sokat kell tanulnunk, hogy olyan ügyesek legyünk, mint a felnőtt tündérek.

– Azt meg tudnátok tenni, hogy ne akadjak el a versmondásban?

A tündérkék összedugták fejecskéiket, megtanácskozták a dolgot. Végül úgy döntöttek, segítenek Petrának.

Anyák napjának reggelén a tündérek ébresztették Petrát. Elmesélték, hogy ők már jó korán meglepték a tündéranyukákat. Mindannyian azt mondták saját mamájuknak, hogy a tündérkirálynő kéreti őket a palotájába. Természetesen odamentek, mert a királynő meghívását illik elfogadni, és akkor ők előadták a versüket. Egy másik tündérlány-csoport pedig dalokat tanult, és énekeltek. A nagyobb tündértanulók terülj-terülj asztalkát varázsoltak mindenféle tündérfinomsággal. Aztán átadták saját kezűleg készített ajándékaikat, melyekhez szigorúan tilos volt bűbájt alkalmazni. A végén mindannyian táncra perdültek, és még most is ott táncolnának, ha meg nem ígérték volna Petrának, hogy segítenek neki.

Ekkor a kislány kiszökött a kertbe, és anyukája féltett virágai közül leszakított egy szál hófehér jácintot. Óvatosan vitte be, ő akarta felébreszteni a mamit, de Buksi megelőzte, és beszaladt előtte a nyíló ajtón szülei hálószobájába. Boldog csaholására anya felült az ágyban. Apa csak a szeme sarkából figyelte az eseményeket.

Petra odaállt anyukája ágya mellé, ellenőrizte, hogy a tündérek mellette vannak-e. Épp akkor szálltak le hárman a bal vállára, hárman a jobb vállára. Lili előttük repdesett, ő volt a súgó. Ahogy begyakorolták, most is elmutogatta a szöveget, nehogy elakadjanak.

– Figyelj, Petra! – vezényelt. – Egy, kettő, és…

Anya ámulva nézte az ő édes kicsi lányát, ahogy ott áll, jácinttal a kezében, és boldogan, hibátlanul verset mond. Nem számított, hogy ő másnak szánta a virágot, maradt még ott az ő édesanyjának is. Az sem számított, hogy Petra nem őrá néz, hanem valahova kettőjük közé a semmibe. Az számított, ahogy átszellemült hangocskája visszacsengett az ablak üvegéről, Buksi vakkantásából, apa mosolyából.

 

Május első vasárnapja, ez a legszebb ünnep,

Minden házban édesanyját köszönti a gyermek.

Elébe áll, úgy kiabál – van, aki csak suttog:

– Édes, drága anyucikám, legyél nagyon boldog!

 

Kaptam tőled szeretetet, szidást és jutalmat,

Attól függőn, hogy melyikre adtam én alkalmat.

Tanítottál türelmesen minden szépre-jóra,

Lázadoztam, szót fogadtam – elszállt sok-sok óra.

 

Jó voltam vagy rosszalkodtam? Megöleltél gyorsan,

Hozzád bújtam, megnyugodtam két meleg karodban.

Nincsen senki a világon, ki így szeret téged,

Ha megnövök, én vigyázom minden egyes lépted.

 

Egyetlen nap van az évben – ma én adok néked,

Szívem minden melegével köszöntelek téged!

Húsvét elmúlt réges-régen, elvitte a nyuszi,

Minden fehér hajszáladért jár neked egy puszi!

 

Ezzel Petra anyukája nyakába vetette magát, és összevissza puszilta. Majd végre átadta a virágot is. Közben boldogan tekintgetett jobbra-balra, és köszönömöt suttogott.

– Mit köszönsz? – kérdezte apukája értetlenül az ágy másik felén.

– A tündérek segítségét – válaszolta Petra. – Nem látjátok? Itt repkednek körülöttünk.

– Én csak egyetlen tündért láttam – felelte anya mosolyogva.

– Én kettőt látok – ölelte át őket apa.

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Share

Vélemény, hozzászólás?


Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A képzelet tengerén hajózom…

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát!