Csokoládé

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer, valaha nagyon régen két hatalmas, szomszédos ország. Az egyik hófehér volt, a másik koromfekete.

A fehér országban cukorból voltak a hegyek, a dombok, a fák. Még az erdő állatai is fehérek voltak, mert alkalmazkodniuk kellett a körülményekhez. Az emberek mind világos ruhákat hordtak, és ha valamelyikük megéhezett, csak szakított egy levelet a fáról, és elszopogatta. Tisztavízű folyó kanyargott a távolban, partjait finom porcukor borította, akárcsak a mezőket, réteket. Ha valamelyik réten kimerészkedett egy kicsi színes virág a napfényre, és észrevették, rögtön beszórták porcukorral, hogy az is fehér legyen. Hófehér cukorkristályokból épült a király palotája, szikrázott a napfényben, a ragyogó kék égbolt alatt. Mert az égbolt itt is kék volt, bár óriási tejszínhabként tornyosuló felhők vonultak rajta naphosszat.

Cukorország királyának szépséges leánya született, akit szülei Sugarnak neveztek el, mert olyan édes kisbaba volt, hogy a legédesebb kristálycukor is elszégyellte magát, ha meglátta őt.  Sugar királykisasszony gyönyörű nővé fejlődött az elmúlt tizenhét év során. Mint minden nő, szerette a szép ruhákat. A varrónői már a hajukat tépték idegességükben, mert csak a fazonon változtathattak, a színen nem. A királylányka folyton fehér ruhákban járt, és nem engedett semmi színt vinni rájuk. Nem tűrt meg még egy icipici mintát sem, akár piros, akár kék, akár zöld vagy sárga lett volna. Legszívesebben azt a csodálatos mézszőke haját is fehérre festette volna.

A fekete országban puha, bársonyos kakaópor borított mindent. Sötét, kesernyés kakaó lepte a földeket, kakaóbányából kitermelt kövekből építették a házaikat. Királyuk ifjú ember volt, nemrég vette át a hatalmat édesapjától, aki már öregnek érezte magát a kormányzáshoz, és inkább lemondott a trónról, hogy pihenhessen végre, oly sok évi uralkodás után.

Cocoa királyfi méltó volt hazájához, koromfekete hajához, sötét íriszéhez fekete ruhát viselt. De a kedve soha nem volt fekete, vidám volt, és vállalkozó kedvű. Szívesen kipróbált minden új dolgot, aztán, ha megnyerte a tetszését, továbbra is foglalkozott vele. Ő modern gondolkodású volt, nem úgy, mint az édesapja. Tisztában volt azzal, hogy a világ a színeké. Elhatározta, nem engedi tovább a sötétséget uralkodni hazájában, követi az új idők szavát, megy, és színt hoz alattvalói életébe. Fekete lován elindult hát feleséget keresni.

Ment-mendegélt, hagyta, hogy paripája vigye, nem irányította. Rábízta magát a sorsra. Tudta, oda fog megérkezni, ahova kell. Ahol megtalálja a neki legmegfelelőbb asszonyt. Hallgatta, hogy lova patája koppan a sötét sziklán, mert már a kopár hegyeket mászták meg, hogy előbbre jussanak. Ahogy felért a hegygerincre, hihetetlen táj tárult a szeme elé. Minden hófehér volt! A távoli hegyek, a hegyeken az erdő fái, talán még a fákon füttyögő madarak is!

Cocoa királyfi nem volt hozzászokva ekkora fehérséghez, hisz náluk minden fekete volt. Vagy majdnem fekete. Országának legvilágosabb színe a sötétbarna volt, kivéve az ég kékjét, és a nap sárgáját, amit szinte teljesen elnyelt az odalenn uralkodó sötétség. Vakította is a szemét rendesen a látvány. Hunyorognia kellett, hogy lásson valamit. Bármilyen haladó szellemű volt, eddig csak hallott arról, hogy létezik más is, mint az ő szépséges, de fekete hazája.

Hát most itt állt a határán, és az ellentét a két ország között olyannyira lenyűgöző volt, hogy a lélegzete elakadt tőle. Rögtön tudta, hogy jó helyen jár, és ebből a rengeteg fehérből neki muszáj hazavinnie valamennyit. Ahogy elképzelte, hogy világosabb lesz odahaza, ha kinéz a palota ablakán, nem csak feketeséget fog látni, örömteli mosoly ömlött szét az arcán. Halálosan biztos volt abban, hogy innen, ebből a csodálatos világból választ feleséget. Megveregette a lova nyakát, mintegy elismerve, hogy jóra bízta magát, és elindultak lefelé a hegyről.

A két ország határvonalán apró forrást fedezett fel. Mivel szomjas volt ő maga is, és a lova is buzgón emelgette a fejét, és tekintgetett a víz irányába, hagyta, hogy odavigye. Leszállt a hátasáról, letérdelt a forrás mellé, és belemerítette két tenyerét az összegyűlt vízbe. Sűrű masszába markolt! Ez meg mi a csuda? – töprengett, de óvatosan megkóstolta. Óriási meglepetés érte, mert nagyon finom volt! Erre aztán nem számított! Hmm… Érdekes gondolatok kezdtek kibontakozni a fejében.

Tett egy adagot a masszából a tarisznyájába, és továbbindult. Lova patája nyomán finom porcukor szállt fel a levegőben, majd gyengéden rájuk telepedett az eddig odagyűlt kakaópor fölé. Mire beporoszkáltak a királyi palota udvarára, már ló és lovasa egyaránt hófehér volt.

Az idegent bevezették a király színe elé. Cocoa pedig elmondta, ami az úton eszébe jutott. Tapasztalta, milyen ízletes, édes ebben az országban még az út pora is. Milyen jó lenne, ha vegyíteni lehetne az ő hazájának kesernyés földjével!

Csilingelő kacagás hallatszott, majd beszaladt egy hófehér ruhába öltözött tündér. Tánclépésekkel közeledett, de megtorpant az idegen láttán.

– Gyere csak, Sugar! – szólt hozzá az apja. – Ez az idegen Cocoa király, a szomszéd birodalomból, és igencsak érdekes ajánlattal keresett fel minket. Elmondanád a lányomnak is, Cocoa?

De a királyfi csak állt bénultan a csodálattól. Talán nem is hallotta a kérdést. A szíve oly hangosan dübörgött, hogy elnyomta a külső hangokat. Csak a belsőt hallotta, ami azt zakatolta: ő az, ő az, ő az! Ő lesz a feleségem!

– Cocoa! – szólította meg erélyesebben a cukorkirály.

– Igen… – tért magához valamelyest Cocoa. Azonnal javította az eddigi javaslatát. – Nos, úgy gondoltam, hogy ha egyesítenénk a két királyságot, egyesíthetnénk a természeti kincseinket is, és valami olyan, de olyan finomat készíthetnénk, amivel az egész világot meghódíthatnánk, és az uralmunk alá hajthatnánk!

– És mi lenne az? – kérdezte a királylány.

– Csokoládé! – válaszolta Cocoa. A nevet most találta ki, jobb híján… – Van belőle mintám, ha szeretnétek megkóstolni! – Ezzel elővette a tarisznyájából a forrásból szedett masszát, és megkínálta vele a királyt meg a lányát. Először ők is ugyanolyan fintorogva csippentettek belőle, mint Cocoa, amikor megtalálta, de aztán szélesre húzódott a szájuk és kértek még!

– Finom. Csak túl sötét! – akadékoskodott Sugar.

– Nem baj, majd teszünk bele tejet! – hárított a királyfi.

Ki is próbálták azon nyomban, és lám, a csokoládé világosabb lett.

– És milyen ízletes! – nyalta meg a szája szélét Sugar királykisasszony.

Hát így történt, hogy Cocoa és Sugar házassággal pecsételte meg a két birodalom egyesítését. Szép lassan mindkét országban megjelentek a színek, a fehér már nem vakít, és a fekete már nem sötét… viszont egyre több a piros, a sárga, a kék, a zöld…

Te nem is tudtad, hogy így indult világhódító útjára a csokoládé? Tényleg elhitted, hogy kakaóbabból készül? Pedig Cocoa és Sugar gyermekei a tejcsokoládé és az étcsokoládé. Az unokáik pedig a mogyorós, mazsolás és krémmel töltött csokoládé. A déd- és ükunokáik a müzlis, meg a kekszes, meg a likőrös, meg a fehércsoki, meg a Milka, meg a Boci, meg… meg…

 

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Share

Egy hozzászólás a(z) “Csokoládé” bejegyzéshez

  1. Micsoda “finom” mese! Végre megtudtam, honnan ered a csábító eledel, a csokoládé. Az ünnepek alatt én is elcsábultam. Tetszett az ötletes mese.

Vélemény, hozzászólás?


Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A képzelet tengerén hajózom…

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát!