Macska János

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Macska János vagyok. Ne vigyorogj, lehetne rosszabb is, ismerek Bugyi Istvánt és Betegh Lászlót, no, akkor már inkább Macska János, hát nem? Szép szál fekete legény vagyok, bár – talán éppen ezért? – néhányan tartanak tőlem, pedig én aztán nem bántok senkit. Békésen, nyugodt méltósággal viselem el, amit az élet rám mér, mint pl. a „kedves” szomszédokat, vagy a hívatlan látogatókat. A családomat viszont imádom, mindent megtennék értük, főleg az én Böbikémért. A többieket is szeretem, bár van, akit csak elviselek, mert ugye a családunkat készen kapjuk, nem magunk választjuk, mint a barátainkat. Éppen ezért a család szent dolog, mégha változatos összetételű is.

Böbikém, szívem legkedvesebbje, Pocoknak szólít engem, s bár van nekem becsületes nevem, tőle még ezt a becézést is szívesen veszem, mert mindig van hozzám jó szava, sosem mulasztja el, hogy cirógasson, babusgasson, butaságokat suttogjon a fülembe. Érte a tűzbe is bemennék, de hál’istennek erre még nem volt szükség. Féltem, aggódok érte, ha munkából jőve késik. Olyankor mindig elébe megyek, hogy megvédhessem, ha bajba kerülne.

A minap is ott tipródtam a kapuban, lestem-vártam érkezését. Sötét éjszaka volt, s már a sarokig elértem, pedig nem is akartam odáig kimenni, csak valahogy folyton előrébb vittek a lábaim, meg aztán hallottam az autó hangját is, megismerem a zörgését, azzal szokták hazahozni… Szóval elsündörögtem a kereszteződésig, és leültem a kerítésre, hogy majd jól meglepem Böbikémet. Persze, igazából azon lepődne meg, ha nem várnám, tudom, hogy tudja, hogy mindig várom.

De ma az a ronda zörgős autó nem állt meg! Lehet, hogy ez egy másik? Befordult és valamivel odébb elhallgatott. A csendben meghallottam Böbikém hangját. Szóval mégis! De miért nem jön már hozzám? Azt a mindenit!

Pihe-puhán közelebb osontam. Nyitva volt az ajtó, benéztem, nem vettek észre. Böbikém beszélgetett azzal a másikkal, rám sem hederített. Féltem, hogy megszid, de közelebb mentem még egy kicsivel. Akkor a másik ember előrehajolt, a szemembe nézett, és megkérdezte Böbikémet:

– Ez a te macskád?

Hát persze, hogy az övé vagyok, mit gondolsz, miért jöttem ide?

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Share

Vélemény, hozzászólás?


Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A képzelet tengerén hajózom…

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát!