Megosztás ezzel:

Tihamér huszonnyolc éves, nagydarab, macsó srác volt. Először csak nézett a hír hallatán, fel sem fogta. Ez olyan női dolog, mit ért ő ehhez? Bár… a test az test, akár nőé, akár férfié. A betegség egyformán bánik mindkettővel. Szorosan átölelte a barátnőjét, óvó mozdulata azt fejezte ki: megvédi mindentől. Akkor is, ha lehetetlen!

Egész nap ezen törte a fejét. Most először találkozott a daganatos betegséggel, a közvetlen környezetében nem ismert senkit, aki ebben szenvedett volna. Komoly feladat volt tudatosítani magában ezt az információt.

Tihamér egy éjszakai bárban dolgozott, mint kidobóember. Bár ma már biztonsági őrnek nevezik, a lényege mégis az volt, hogy a nemkívánatos személyeket eltávolítsa. Robusztus testalkata megfelelő hivatással párosult.

Reggel, hazafelé tartva, a templom előtt vitt el az útja. Ahogy már évek óta mindig, de eddig még soha nem érzett késztetést, hogy belépjen Isten házába. Ma erős hívó szót hallott a lelkében. Nem sokat teketóriázott, határozott lépésekkel tartott a kapuhoz…

Három óra tájban ébredt fel. Edina most ér haza munkából – nyugtázta a kulcscsörgést. Kéjesen nyújtózkodott még egyet, tudta, a barátnője úgyis benéz hozzá…

– Nem igaz! – kiáltott fel döbbenten Edina, belegyökerezve az ajtónyílásba. Tágra meresztett szemekkel bámulta Tihamér kopasz fejét. – Mit csináltál magaddal?

– Nem tetszik? – akadt fenn a mérges hangon a fiú.

– Nem! Az a gyönyörű, fekete, hullámos hajad… úgy szerettem beletúrni… Hogy tehetted ezt?

– Meleg volt nagyon. Így könnyebb elviselni a hőséget.

– Hogyne… A forró napsugarak rögtön a tar fejbőrödet érik. Holtbiztos, hogy nem lesz olyan meleg, mint, ha a hajad búraként védene… Még az agyvized is forrni fog!

– A munkámhoz jobb így, egy nagydarab, kopasz pasas félelmetesebb…

– Meg utálatosabb! – vágta rá Edina. Odalépett a félig ülő helyzetben falnak támaszkodó barátjához, megérintette a fejét. – Mintha a seggedet simogatnám… – biggyesztette le a száját.

– Most miért vagy ilyen, Edina? – sértődött meg Tihamér.

– Hogy miért? – replikázott a lány. – Emlékszel még, amikor én le akartam vágatni a hajam? Nem is kopaszra, csak vállig érőre. Emlékszel, mit mondtál?

– Azt, hogy ne!

– Azt – bólintott a lány. – Meg azt, hogy imádod belefúrni az ujjaidat, ahogy a selymes szálak végigsimítják a kezedet… Emlékszel? – Már vádló volt a hangja. – Hát én is imádtam ugyanazt tenni… Eztán meg simogassam a meztelen seggedet? – mutatott a fejére.

– Majd megszokod – békítgette Tihamér. – A fodrász szerint jól áll nekem…

– Jól állt a hátközépig érő sörényed. És milyen büszke voltál rá!  Most meg…? Szétállnak a füleid, mint az agyagkorsóé. A különbség köztetek, hogy a korsóban van is valami, míg a te fejed… – legyintett lemondóan.

– Gyere, bújj mellém! – duruzsolta a fiú. – Megmutatom, mire képesek a kopasz férfiak. Nagyságrendekkel többet teljesítenek az ágyban, minőségileg is!

– Ezt valami hülye találta ki, aki szégyellte a hajatlanságát! – kiáltotta a lány. – Bár még az is előfordulhat, hogy igaz, de nyilván csak a spontán kopaszodókra, mert azoknak megváltozott a hormonháztartásuk. Amitől kihullik a haja, az emelheti a szexuális teljesítményét is. De hogy a művi kopaszra ez nem igaz, arra mérget vehetsz!

Edina bosszankodva fordult ki az ajtón. De hiába volt minden szava, Tihamér újra és újra leborotválta növekedő haját. Hetek, hónapok teltek el örökös vitával. Időközben Magda, Tihamér édesanyja átesett egy műtéten. Az orvosok szerint sikeresen eltávolították a méhéből a daganatot, igaz, a méhével együtt. De időben elkapták, és teljesen ki tudták irtani. A biztonság kedvéért kapott utókezelést, de végre öt hónap után gyógyultnak nyilvánították.

Tihamér munka után a templom felé indult. Hálát adott Istennek, amiért meghallgatta imáját, és elfogadta felajánlását édesanyja egészségéért. Végre befejezhetik a vitákat Edinával, mától többé nem kell borotválnia a fejét…

Megosztás ezzel: