Megosztás ezzel:
Történt, hogy két ifjú titánt kiemeltek a gyártósorról…
Feletteseik roppant elégedettek lévén a két fiatalember teljesítményével, előléptették őket. János és József így lettek „kisfőnökök”.
Szituációk – viselkedések…
1.
Egy napon Aranka lépett oda Jánoshoz.
– Szükségem van egy nap szabadságra, János! Holnap orvoshoz kell mennem…
– Szó sem lehet róla! Kevesen vagyunk, sürgős a munka, ne is álmodj szabadságról!
József válasza egy másik kollégának:
– Sajnos, most nem tudlak elengedni. Nem tudnád elhalasztani? Muszáj holnap?
– Igen, muszáj. Időpontom van az orvosnál.
– Rendben, akkor menj! Megoldjuk a helyettesítést. Az egészséged a legfontosabb.
2.
Ica és Vali egymás mellett dolgoznak. Közben beszélgetnek. Majd egy érdekes témánál megáll a kezük, egymásra néznek.
János: – Dolgozni, asszonyok, nem beszélgetésért fizetik a kiemelt bért! Megvan már az előírt darabszám?
József: Megáll tőlük néhány lépésre, megvárja, hogy észrevegyék jelenlétét. Nem szól, továbbmegy.
3.
– Ez az anyag egy kissé hibás, de még jó lehet. Beszerelhetem?
János: – Eszednél vagy? Selejtet akarsz gyártani? Nem elég, hogy idáig eljött a rossz anyag, még be is építenéd? Azt hittem, ennél azért több eszed van!
József: – (Megnézi) Nem. Jó, hogy észrevetted, legalább nem megy el a hiba. Figyelj továbbra is!
4.
– Előreláthatólag két hétre táppénzre megyek, a kisfiam manduláját műtik – közli felettesével Marika.
János: – Mi az, hogy táppénzre? Nem te vagy beteg, ilyenkor nem jár táppénz! Menj szabadságra! Legalább nem marad meg év végére.
József: – Jobbulást kívánok a fiadnak, és várunk vissza!
5.
Két munkás anyagot szállít. Az egyik kezeli a villamos targoncát, a másik szabálytalanul felállt a villájára a ládák mögé, és ott utazik. A kanyarban leugrik, de az épp szembe jövő főnök még meglátja a röppenését.
– Útban volt, hát átugrottam – magyarázkodik.
János: – Ha nem volt elég világos, hogy tilos a targoncára ülni-állni, a fegyelmi majd érthetőbben a fejedbe veri. A következő esetnél repülsz!
József: Összeszorított szájjal próbálja visszafojtani a mosolyát. Jelentőségteljesen pillant rájuk, jelezve, hogy látta, amit látott. Rosszallóan megcsóválja a fejét. – Még egyszer meg ne lássam!
6.
Tele van hulladékkal a szalag. Napi parancs: takarítani! Persze, ez nem tetszik az embereknek… Háborognak: „Nem vagyok én takarítónő!”
János: – Ha én azt mondom, hogy takaríts, akkor takarítasz. Ha sokat nyivákolsz, a betont is felmosatom veled!
József: – Nem dolgozhattok ekkora koszban. Belekerül a termékbe, akár tönkre is teheti. A felelősség az enyém, vagy vállalod helyettem?
7.
Reklamáció érkezik. Nagyfőnök jön, szidja a dolgozókat. „Ilyen trehány munkát kiadni a kezünkből, szégyen! Jobban is figyelhetnének a minőségre! Rossz hírét keltik a cégnek…”
János: – Ha nem a szájuk járna munka közben, észrevennék az ilyen szarvashibákat! Aki még egyszer elenged ilyen selejtet, veheti a kabátját!
József: – Biztos vagyok benne, hogy ezután még jobban fognak figyelni. Én is gyakrabban ellenőrzöm majd a munkát, hogy kiszűrjük a hibás darabokat.
8.
Régóta megszokott munkamódszert változtatnak meg, a termelékenység hatásfokának növelése érdekében. Az embereknek furcsa az új mozdulat, nem áll rá a kezük. Tiltakoznak.
János: – Ne te akard nekem megmondani, hogy kell ezt csinálni! Azt mondtam, hogy így, tehát így…
József: – Tudom, hogy úgy szoktad meg, de próbáld meg a másik módszerrel. Úgy pontosabban összeillesztheted az anyagokat.
Történt, hogy két ifjú titánt kiemeltek a gyártósorról…
Egyikükből főnök lett, a másikból vezető!
Megosztás ezzel:
/pályázatra/
Az autógyár szalagőrei
Történt, hogy az autógyárban, mely megannyi gépkocsit hozott világra hozzásegítve ezzel az embereket az utak apró és elszánt vándorokként való ellepésére, motorizálva a vágyaik felé tartó, sebességkorláton inneni avagy túli haladást,szóval az autógyárban két ifjú titán léphetett eggyel feljebb, eggyel magasabbra a gyári hierarchia és a munkahelyi tekintély képzeletbeli, könnyűfém létráján. József, a szája sarkában örök mosolyt rejtegető, kenyérre, cipóra kenhető férfiember kapta meg a nappali műszak ellenőrzését, az éji bíráskodás joga pedig azé a Jánosé lett, akinek eltüntethetetlen olajfoltok feketéllettek munkaruháján, de oly számosak s nagy pamutrészt beterítőek, hogy egy szál óvatlan gyufa mellett talán lángra is kapott volna a kantáros nadrág.
A gyártósor éjt nappallá s nappalt éjjellé téve zakatolt, perpetuum mobileként keringett, akár maga a földgolyóbis, s ontotta magából az alkatrészeket. Az alkatrészekből összeállt a gép, ami kerekeit magas fordulatszámon pörgetve vitte hűségesen az embert az úton.
Egy napon Józsefhez járult egy munkás, s elgyötörve mutatott vérerekkel sűrűn hálózott szemére. Panaszkodott, hogy még a védő maszkban, a modern technika protektorátusa alatt, mögött sem tudja folytatni a hegesztő munkálatokat, mert a szezon hatására rajta elhatalmasodó allergiája kikezdte látószervét. Ambrosia artemisiifolia – parlagfű avagy rossz, ártó istenek eledele, ahogy a népetimológia a gyomnövény nevét fordítja. József ránézett a férfi szemére, melynek lélektükör volta megmutatta tulajdonosa tényleges szenvedéseit, s felmentette az aznapi munka alól.
Egy éjjelen János elé somfordált egy dolgozó. A munkás hebegve csapott a szóhabokba, s hol apályosan, hol dagályosan beszélve próbálta megrövidíteni munkaidejét. Sorjázta másnapi gondjait, miszerint a felesége nem nagyon, egy kicsit beteg, de azért ápolnia kell, a szüleit is szeretné meglátogatni, mert nem volt náluk három, bár lehet csak kettő hete meg amúgy a ház körül is sok a tennivaló. A férfi testét határozatlanul ingatva állt János előtt. János nem nézett keresztül rajta, de átlátott a szitán. Egy szúrós, vizsgálóan néma tekintete elégségesnek bizonyult ahhoz, hogy az elkéredzkedő zavartan visszaálljon a szalag mellé.
A szalag csak szaladt, a déli harangszó nem csábította ebédszünetre, az éjféli óraütés nem lett nyugovása.
Egy másik napon, amikor József a gyártósorok között lépdelt, kiáltó koppanások ütötték meg a fülét. Keresztültörtek a hegesztés sistergő zaján, a karosszérialakatosok éktelen kovácsolásán és a festékszórók egyfejű sárkánykígyó sziszegésén is. Úgy hangoztak, mintha valaki a vészharangot kongatná. József feszülten fülelt, s meglelte a hang forrását: a szalag mellett hajlongó, már időssé érett nő szeme kopogott az éhségtől. József az asszony vállára tette a kezét, elvonta a szalagtól, s kenyérrel kínálta.
Egy másik éjjelen az egyik munkás a tilalom ellenére felkapaszkodott a villás targonca hátuljára. A közlekedő gép egy darabig zökkenőmenetesen haladt, pár pillanat múlva azonban az illegálisan utazó forróságot érzett, s mintha a gyári jármű két villájából halvány tűzcsóvát látott volna kicsapni. Ijedtében leugrott. Felemelt tekintete az egyik gyártósor végén mozdulatlanul, szinte fenyegetően álló Jánoséval találkozott, s míg az égető szempár hatására lesütötte szemét, a targonca hálásan nyikorogva egy megkönnyebbültet sóhajtott.
A gyártósor ütemesen hömpölygött előre, akár egy önmagába visszatérő, önmagát tápláló folyó. Élővilága dinamókból, akkumulátorokból és futóművekből állt, rendhagyó halászai, horgászai, kik nem elvettek, hanem hozzátettek, maguk az emberek voltak.
Egy napon, mely talán ugyanaz volt, mint az előző vagy az azelőtti, egy fiatalasszony kezeit tördelve lépett Józsefhez. Könnyfátyolosan kért távozásra engedélyt, hogy beteg gyermekét ápolhassa, segíthessen a kicsiny embernek a kór legyőzésében. József rámosolygott, s levette a terhet, a keresztet az asszony válláról, s egyenesen parancsolta, hogy térjen meg fiához.
Egy éjjelen, mely talán ugyanaz volt, mint az előző vagy az azelőtti, József a gyártósorok között lépdelt. Látta, hogy az egyik munkás hibát vétett, nem megfelelő hőértékű gyertyát illesztett be az autóba, veszélyeztetve ezzel a motor begyújtását, a leendő gépkocsi-egész indítását. A dolgozó izzadva, lefőve hallgatta, amint János leteremti, s bele se mert gondolni az előcitált lehetséges történésbe, hogy ez az egy gyertya akár öt életerősen lángoló gyertyát is elfújhat.
Az autógyár szalagjai csak mentek, mindig ugyanolyan tempóban mendegéltek, s nem értek oda sehova, mert egy körnek, egy elnyújtott, kissé szögletesített, de mégsem sokszög pályának nincsen vége. József és János váltották egymást, akár a nappal és az éjszaka, egyensúlyt, harmóniát teremtve görgették előre az autógyár kerekét a csíkosra festett, jelzőlámpákkal, táblákkal tarkított betonúton.
Azért, nem ilyen egyszerű a különbség a jó, és a rossz vezető között. 🙂
Az igazán jó vezető – szándékosan nem írok főnököt – minden vezetési módot ismer, és mindig azt alkalmazza, amelyik mind a dolgozó, mint a termelés érdekeinek megfelel. Ha kell, demokratikus, ha kell diktatórikus, és ha kell engedékeny. A stílusa szintén dolgozó, és munkafüggő. Van olyan dolgozó, valamint dolgozói lelkiállapot, amellyel az adott helyzetben keményen kell bánni, más szituációban barátságosan. Pl. ha a dolgozó valamilyen ok miatt maga alatt van, ugyanakkor nincs idő a beszélgetésre utasítani kell, majd a munka elvégzése után elnézést kérni. Nem létezik tökéletes vezető, és persze tökéletes dolgozó sem. Előfordult, hogy valaki ittasan jött munkába, és rámordulva hazaküldtem, ugyanazzal később, más alkalommal “egy tálból” ettünk. 🙂 János 🙂
Természetesen eléggé sarkított ez a néhány jelenet. Apró, valóban megtörtént mozzanatokra adtam két lehetséges választ, melyekből az egyik alkalmazva lett ott, akkor.
Persze, hogy nincs tökéletes vezető/dolgozó. Dolgozói oldalról tudok véleményt nyilvánítani, mert “főnök” sosem voltam… De azt tudom, hogy sok dolgozótársam csak az önös érdekeit nézi, a “főnök” meg főnök, és nem ember. Holott… Neki is meg kell küzdenie a saját nehézségeivel, neki sem lehet folyton jó hangulata stb. A vásár mindig két emberen áll, mindig! Csak hajlamosak vagyunk erről elfeledkezni.
Nagyon jó írás, gratulálok! 🙂
Az ötlet is és a megoldás is tetszik. A rövid kis szituációk magukért beszélnek. (Ehhez szem is kellett, hogy valaki észrevegye, valóban van különbség főnök és vezető közt. 😉 )
És alkalmat ad az embernek elgondolkozni, ő hasonló helyzetekben Jánosként vagy Józsefként viselkedik-e.
Kedves Anna Éva!
Köszönöm véleményedet! Mivel épp tegnap érkezett egy pályázat, de nem az alatt nyomtál Válasz-t, úgy gondolom, értékelésed az én írásomnak szól. Ha mégsem, akkor javíts ki! 🙂
Örülök, hogy meglátogatsz néhanap, köszönöm!
Igen, a te írásodnak szólt. 😀
És szívesen, tudom én, hogy örül az ember a néha-néha visszatérő látogatóknak. 😉
Jó ötlet volt ez a pályázat, felpörgette a látogatottságodat. Ahogy néztem, szinte minden nap érkezik új mű.
Itt válaszolok, mert három válaszlehetőségre van a rendszer beállítva…
Én is jó ötletnek találtam, és úgy tűnik, mások is örülnek neki. Ha egy nap nincs pályázat, másnap kettő is érkezik. Tegnap megérkezett a 36., tehát már biztos, hogy lesz eredményhirdetés, díjazás.
Te is pályázol/pályáztál? Persze, tőled már inkognitót kérek! 🙂
Még nem pályáztam, de szeretnék. Csak eddig minden szabad felhasználású kreativitásomat próbáltam a honlapunk új kinézetére és a készülő “regényemre” fordítani, meg valahogy kijöttem a gyakorlatból. Jó ideje már csak egy munkám született, az is még bőven vakolásra vár.
(Olvastam, és már ismerősnek számítottam magam, úgyhogy meglesz az inkognitó. 😉 )
Ketten félrebeszélnek (pályázat)
Történt egyszer, hogy egy budapesti, bazi nagymagyar cégnél, előlépetések jöttek szóba. Az egész osztály nekiment tisztességgel, nagy ambícióval látta el magát, akinek nem volt tartalékon, az kölcsön vett innen-onnan, gyomroztak, nyeltek és bájmosolyogtak a Főnöknek. Hosszú volt az út a glória felé. Többen feladták, még többen bekerültek az ideg-és elme osztályra, de ketten, nos ketten végigcsinálták ezt a szép pankrációs meccset. És a Főnök, ez a derék, elkötelezett vezetőtípus, nem tudott kettejük között dönteni. Egyik harcos neve János, a másiknak József. Kettejük párbeszédén át derül ki az irodai élet fejlődése, valamint az erőviszonyok alakulása.
János: – Figyelj! Csak azt akarom mondani, hogy Vödrös Viki nem terhelhető és nem is teljesít hatékonyan! És mindig máson nevet, mint a többiek! Nem igazán jön be neki a Főnök! Szólni kéne neki erről! Tudod, az adatszolgáltatás kötelezettsége…
József:- Engem ez nem érdekel, nem fogok senkit jelentgetni. Amúgy, mi újság? Nekem irtó klassz hétvégém volt, úszni voltam a gyerekkel, és utána moziba mentünk, egy francia filmet néztünk meg! Különben, mi hír? Mikor jön az új Vezérigazgató? Elintézzem a szállodai szobafoglalását?
János: – Józsikám, figyuszka, azt a levelet, dobd már össze…a Főnök engem kért meg, de én nem érek rá…a Hyattbe kell mennem a partira! Különben sem megy nekem…izé…a dolog… a számítógép billentyűzete nem az erősségem, és még helyesen írni sem tudok! Hogy a fogalmazásról ne beszéljünk! Hehehe…!
József: – Oké….természetesen! Közben majd kiugrom egy szendvicsért. Szeretek levelezni, gazdagítom a szókincsemet, gyakorolom az üzleti levelezést…azért a partin, helyettem is koccints az új vezérrel! És jól nézd meg! Nehogy másvalakinek gratulálj majd!
János: – Ne félj, szólok majd pár szót rólad is néki…ahogy mindenkiről!
József: – Ebben senki nem kételkedik, kedves János! Miért nem végzel el egy gyorstalpalós computer-tanfolyamot? A cég biztosan kifizeti és munkaidő után eljársz majd!
János: – Ugyan, még érettségim sincs, apafej! Annakidején, még tíz éve, amikor takarítónak felvettek, bele se néztek a papíruszaimba, de ez a nagy frincfrancos szép új világ…újabban már mosogatni is csak főiskolával lehet De minek nekem szövegszerkesztés? Arra itt vagy te!
János: – Most akkor el akarsz menni a temetésre? És a szállítók? A rendezvényszervezők? A számlázás? Külföldi vendégek érkeznek a héten!
József: – Igen, elutazom, elvégre haláleset történt a családomban. Oldjátok meg, ez már tényleg nem az én dolgom!
János: – Hm…jaj, ne haragudj, részvétem. Szegény fejed. Hozok neked egy kávét! Bár…bár mit is mondtál? Ha jól értettem a nagynénéd halt meg. Értem, de akkor ez nem elsőágú rokon és nem jár a két kegyeleti nap! Beszólok a személyzetire, a kávéért menet!
József: – Ne szólj be…a Főnök már megtette! Kivettem két nap szabadságot, az évesből!
János: – Ezt nem teheted meg velem! És ha elveszik megint az áramot? A múltkor Előd megkérdezte tőlem, hogy mégis miképpen jut fel az emeletre, ha nem működik a lift.
János: – Most akkor mi van, kérlek? Ki ad utasításokat kinek, ezt jó lenne tisztázni! A szállítókkal való tárgyalás nem a te hatásköröd…
József: – Semmiféle hatáskörre nem gondoltam, éppen csak nem volt illetékes az egész irodában, és valakinek fogadnia kellett a megbeszélt időre pontosan érkező ügyfelet!
János: – Hogy te mindig megtalálod a megfelelő választ! És milyen jogon teszed szóvá, hogy hányan vagyunk benn? Nekem…nekem…nos, én a Főnökkel ebédeltem!
József: – Semmi közöm ehhez…egészségetekre! Én csak a munkámat végezném!
János: – Ja…mert olyan stréber alak vagy! Megmondjam, mi vagy te? Egy hajnalban rakétaként kilőtt és bizton célba érő kollega, aki éjenként sokhete lejárt, de megírandó szerződések szövegével vinnyogja álomba magát, majd reggel hóna alatt cipeli a kisügyek hat aktatáskányi dicsőségét.
János: – Hol a fenében voltál ennyi ideig? Krisztina soványtejes kávét követel, és én nem tudom, hol tartjuk azt! Egyik menedzser belelépett a malteres vödörbe, amit egy munkás ott felejtett! Gyúr Bandika meg szöget nyelt!
József: – Bennrekedtem a liftben…átkozott átépítések!
János:- Jé…Nem mondod! És hogy jutottál ki?
József: – Hát ordítottam, öklömmel ütöttem az ajtót! Jöttek is a szerelők, kiszedtek nagy nehezen, de a félcipőm beleesett a liftaknába.
János: – Hát ez jó! Ezen fogok röhögni egész héten….és fél cipő nélkül hogy fogsz majd vendégeket fogadni a reptéren?
József: – Látod erre nem gondoltam,…talán te is kimehetnél egyszer!
János: – Most ezt azért mondod, mert totálisan, teljesen tisztában vagy azzal, hogy én,…hogy nem beszélem az ő nyelvüket! Meg akarsz alázni? Igen?
József: – Dehogy. Csak cipő nélkül, érted, egy külföldi előtt,…mit gondol a cégről?
János: – Mindegy. Majd az egyik lány. Jut eszembe, akkor te ordítoztál, tíz perce? Meg is kérdezték többen, hogy ki üvölt ily vadállatian, és miért teszi ezt? Zavartad a tárgyalásokat! Máskor viselkedj a cég imidzsének megfelelően! Elvégre ez egy irodaház!
József: – Jaj de jó hogy megjöttél….remélem, meggyógyultál…mert ez alatt a két hét alatt rendesen felgyűlt a saját munkám, a tiédet muszáj volt elvégeznem, elfelejtetted összeállítani a számlákat, és reklamáltak, hogy két hónapja nem fizettünk!
János: – Milyen érzéketlen vagy,…egyébként, igen, jól vagyok! Kipihentem magam és felgyógyultam! A számlacsomót direkt hagytam neked, te úgyis gyorsabban csinálod meg, mit szerencsétlenkedjek ezzel! Egyébként nem mindegy, mikor fizetünk nekik? Mit ugrálsz, nem a te béredről van szó!
József: – Nem, de mégis, nagyon kellemtelen, amikor telefonálnak, szégyellem magam…a múlt hónapban is, amikor beteg voltál, és hívtak…
János: – Te most akkor azt figyeled, hogy én mikor vagyok beteg? Nincs elég munkád? Hm… szólók a Főnöknek…erről tudnia kell!
János:- Na itt vagyok! Micsoda para volt, át kellett szállnom Düsseldorfban…légkondi nélküli gépen jöttem…Szia Józsi!
József: – Szia! Örvendek, hogy megérkeztél, és…
János:- Mi az, hogy „és”? Meg se jöttem még és te azonnal ezzel kezded, hogy „és”? Talán azt akarod itt, rögtön, most a szememre vetni, hogy nem állítottam össze valamiféle szerződéstervezetet? Vagy irattartóba kellett volna sorba rendeznem az éves jelentéseket, számítógépbe rögzítenem, és utána szólnom neked? Vagy az fáj, hogy három, csak három napot késtem? Mi az a pár nap? Elrontottam a gyomromat…átkozott ivóvíz!
József: – Nem, én csak azt akartam mondani, hogy milyen jól lebarnultál és frissnek és jókedvűnek látszol! Egészen kedves a fizimiskád így!
János: – Mégis hogy gondoltad ezt az egész dolgot…elutaztál egy kerek hétre…jó, hát a Főnök elengedett, én nem mondom, erősen rosszul tette, de mivel jár a szabadságolás neked is…
József: – Igen, tényleg jár… Ha tudnád, hogy mily buzgón esemeseztek a kedves kollegák nekem, hogy hol van a levélbontókés, ez meg amaz, és valakinek ellopták a kabátját!
János: – Igen, történtek dolgok, például Dinnyés Diána nem talált kamillateát és nagyon mérges lett! Kőp Vera meg konzervnyitóval feszegette a fotocellás ajtót! És a tűzriadónál senki nem talált téged…nem tudták, hogy nem vagy itt, nem küldtél körlevelet mindenkinek!
József: – Miért? Az is az én dolgom? A tűz? Meg a körlevél?
János: – Mi az hogy „is” Talán nem bírod a melót? Talán nem vagy képes tovább fejlődni? Nagyon helytelenül állsz hozzá, kérlek, mindehhez…Nem lesz jó vége!
József: – Képzeld János, míg ebédeltél, én leszúrást kaptam a Vezértől, tudod, nagy vihar tört ki, jég is esett!, szóval, hogy nem dolgozom eléggé hatékonyan és nem vagyok proaktív!
János: – Hát ezen nem is csodálkozom!
József: – De én már csak nevetni tudtam…elképzeltem Zayos Marikát, amint rohangál kabát nélkül a szélben és engem szidalmaz, sőt, feljegyzést ír a Főnök felé, amiért ebben az átkozott országban nyáron is esik az eső, és monszunszerű időjárás tombol!
János: – Milyen meggondolásból cselekszel, és beszélsz így? Helytelen hozzáállás….Változtass kérlek a munkához, a kollegáidhoz és a munkaadódhoz való viszonyulásodon!
És így tovább. Talán nyilvánvaló, hogy kit választ a Főnök, de az nem, hogy Józsefből hirtelen nagyon elege lesz. Komoly, pontos és mindenki munkáját el tudja végezni. Őt viszont nem lehet helyettesíteni. Ez mégis csak tűrhetetlen. Főnök felmond tehát neki. És így esett ki József a pikszisből, a nagy iroda finom és halkszavú sikerorientált, gazdagon motivált, kellően megcélzott és telibe talált hatékonyságokkal, problémakezeléssel megterhelt kócsingos mócsingjából, mert az arra felhatalmazott személy, egy ügyes, éveken át gyakorolt csuklómozdulattal, az ő (József), kínkeserves izzadással, töménytelen proaktív bájgúnár vigyorral kiverekedett és fenntartott létét, mint egy varázsszőnyeget, huss, kirántotta alóla.