Megosztás ezzel:

Ma, az Úr 2012. esztendejének Kisasszony havában, annak is a negyedik napján hírét vettem, hogy a törökök – 480 évvel hajdani vereségük után – újfent támadásra vetemednek, s már megszállták Kőszeg várának környékét. Nem, csak nem tanulnak a történelemből, hiába ismétli az önmagát. Jöttek, s wellnessfürdőt nyitottak a Fő téren. Jó szándékuk, s szívük forró szeretetének jeléül nőket – néha férfiakat – raboltak a városban, s a hőguta elhárítására megmártogatták őket a vízben.

Este hatot mutatott a napóra, midőn a végvárvédők gyülekezni kezdtek a falon. Őrző szemekkel fürkészték a távolt, hol Szulejmán szultán sátrai álltak.

A janicsárok harcra készen rázták jatagánjukat a vigyázók sorfala felé, de őket sem viaszból faragták, meg nem ijedtek tőlük. Messzire hangzott az asszonyok bátorító éneke, bekapcsolódtak a férfiak is, zengett a környék a horvátajkú daloktól. Jurisich uram – immár szokás szerint – újra jelezte, ő aztán nem adja meg magát, sem a végvár népe, inkább ott halnak, de megvédik hazájukat. Kifüggesztette alig használt koporsóját, értsen belőle az ellen.

De jaj! Ott jő a török! Hozzák félelmetes lajtorjáikat. Ágyúikat már felállították a szőlőhegyen, sötét torkuk fenyegetőn ásít.

Foglyaik vannak, hát nekik is sikerült! Sebaj, rögtön megmutatjuk, nekünk is van cserélnivaló rabunk. – Még csata előtt kiegyezett a két sereg, a várfal tetején figyelmeztetésül ketrecbe zárt törököket odaadják a magyar foglyokért. Más engedmény nincs! Nem adjuk fel a védelmet! Soha!

Az igazhitűek népes serege leborult Kőszeg vára felé, aztán gyorsan javították az irányt keletre, dzsámi híján a müezzin a földről buzdította híveit. S megkezdődött a véres küzdelem. Repültek a kövek a várfalról, ontották a halált a védők. Nyílvesszők, tüzes szalmakoszorúk szálltak a levegőben. Ágyú dörgött, akna robbant, lángolt a várfal, füst és korom lepte be a tájat…

A százszoros túlerőben lévő oszmán sereg kacagva hajigálta vissza a fejére zúduló vizes rongycsomókat. Létrákat támasztottak a falhoz, szaporán másztak felfelé, miközben a magyar védők segítőkészen tartották a lajtorját, nyújtották a karjukat, hogy biztonságban fel is érjenek.

Csattogtak a kardok, szablyák, hullottak a fejek, de Jurisich szedett-vedett katonái lezavarták a falról az ellenséget, s egy végső kirohanással visszaverték a támadást.

Győztünk!

A kőszegi várostrom végre jó időben, esőtlenül szórakoztathatta nézőit és résztvevőit. Zúgó fülek, nevető arcok mindenütt, a „csata” jó móka volt a helyi önkénteseknek s a városba látogatóknak egyaránt. Jövőre ugyanitt! – búcsúzott egymástól magyar s török.

Megosztás ezzel: