Megosztás ezzel:
Ez itt a reklámok helye 😀
Ha jelent meg saját köteted, ha benne vagy egy közös kötetben, és szeretnéd eggyel több helyen megmutatni a művedet, itt az alkalom.
Ide várom (hozzászólásban) kedves látogatóim könyvajánlóit néhány sor kíséretében, és egy borítófotót (vagy a linkjét, és akkor én beteszem a borítót). Rendelési lehetőséget, hátha megtetszik akár nekem, akár másnak az ajánlott könyv.
Olvasóktól is várok ötleteket. Ha nem saját művet ajánlasz, feltétlenül írj róla valamit, hogy felkeltsed az érdeklődést iránta. Nyilván olvastad… tetszett vagy éppen nem tetszett, ha igen, miért, ha nem, miért nem? Gyerekeknek szól vagy felnőtteknek? Hány 🙂 mosolypontot adnál rá ötös skálán?
Nos, induljon a reklámhadjárat! 😀
Megosztás ezzel:
Bódai-Soós Judit véleményét a Molyról hoztam át…
Köszönöm, Judit!
Eliza Beth: A tizenhármas / Nabek
A könyvben két kisregény szerepel. Mindkettő a tudományos-fantasztikum műfajának remek képviselője.
A tizenhármas egyetlen helyszínen, gyakorlatilag egy irodában játszódik néhány szereplővel, de ez cseppet sem teszi unalmassá vagy monotonná. A robotok, a mesterséges intelligencia, a bionikus technológia korába csöppen az olvasó. Olyan jövőbe, ahol a világűr és az idegen, földönkívüli civilizációk felfedezése komoly erőkkel folyik. Ám az emberek nem csupán technikailag fejlettebbek korunk emberénél, a különleges képességeik is kibontakozóban vannak. Mindemellett az emberi természet kevésbé kívánatos tulajdonságai sem vesztek még ki belőlük, például a hatalomvágy vagy az erőszakra való hajlam a kisregényben is megjelenik.
A Földön már csak igen kivételes esetekben van halálbüntetés, mely kizárólag az Egyesült Földi Birodalmak elnökének rendkívüli engedélyével alkalmazható. A történetben Solan elnök egy űrhajós lázadásának esetét vizsgálja. Az ő döntésétől függ, hogy végrehajtják-e a hadbíróság által már kiszabott halálos ítéletet vagy sem.
A Nabek története a jelenkorban indul, és a múlton átívelve ismét a jelenbe, illetve a közeli jövőbe vezet.
Nabek, a titokzatos idegen váratlanul, hívatlanul bukkan fel a New York-ban élő újságíró, Bryan életében, de nem időzik ott sokat, inkább kalandra hívja Bryant, aki önmaga számára is meglepő módon vele tart.
Aztán visszacsöppenünk a múltba. Újabb események szemtanúi leszünk, és újabb szereplőket ismerhetünk meg. Egyszer, kétszer… hétszer. Nabek pedig minden esetben feltűnik. Gyűjtöget. Mindenhonnan magával viszi a kiválasztottat, míg végül egy helyen egyesül a kis csapat, hogy megismerje és megkapja új feladatát mindegyikük.
A tizenhármas számomra Asimovot idézi. A Nabeket olvasva pedig óhatatlanul Szepes Mária egyik könyve (sorozata) jut eszembe, a Raguel hét tanítványa. Korokon átívelő nagy emberek, nemes jellemek, apró gyarlóságokkal, amitől még emberibbek. És a közös feladat, amiért együtt, mégis külön-külön úton kell küzdeniük. Megindító, felemelő, reményt adó.
Eliza romantikus vénája mindkét kisregényben megcsillan. Az ember szerelemben fogan, a jövő pedig ebből születik. Elengedhetetlen része az életnek és Eliza írásainak. Kulcs, mozgatórugó vagy irányt adó szál, esetleg kapaszkodó.
A cselekmény minden résztörténetben precízen kidolgozott, a párbeszédek élnek, ahogyan a szereplők is. Minden történet önálló, mégis érezni, hogy a nagy egység része, de mindegyikből lehetne akár egy nagy regényt is írni és/vagy filmet forgatni.
Az egész könyv izgalmas, kalandos, magával ragadja az olvasót és olyan világokat és embereket mutat be, amiket/akiket jó érzés megismerni, bármennyi fájdalommal, borzalommal szembesüljünk is közben, mert a rossz örök életét nem lehet elhinni, a jó győzelme pedig a kibontakozó tiszta jellemek fényében eleve elrendeltetett.
Szeretem Eliza romantikáját, misztikumát, bölcsességét. Remek tollú író, stílusa kiforrott, erőteljes, de még a legdurvább jelenetekben sem durva, mert a tapasztalt nő profi módon, mesteri precizitással adagolt finomsága elfogadhatóvá, a teljesség részévé teszi azokat is.
Ronnie W. A.: A róka vére
Jó erős a kezdés, mindjárt az első sorokban közölni, hogy szexklubba megy a lányzó. Eszébe se jusson az olvasónak, hogy letegye. (Mondjuk, nekem egész végig nem jutott eszembe.) Nem pornókönyv, de szinte nincs olyan oldal, amit ne a vágy, a szex uralna. Kicsit sok is talán, de hát mit várhatunk egy szexistennőtől? Nem játszadozhat Barbie-babával, neki az élő Ken kell, finoman és durván, ráérősen és gyorsan, de leginkább folytonosan.
Rita, a főhősnő, gyógyulófélben lévő, belső vizsgálatra váró FBI-ügynök. Küzd a démonaival, a rémálmaival, harcol a testét megszálló istennővel, már amikor képes rá, és ha éppen nem egyezik a kívánságuk. A testhasználatért cserébe fergeteges szexet, a fájdalomtűrés és a gyorsan gyógyulás képességét kapja, melléktermékként pedig az istennő emlékeit. Nem mindig örül neki.
Matt, Rita főnöke, majdnem-pasija, jelenleg majdnem-mostohaapja, legfőbb kísértés a lány testében lakozó szexistennő számára. A vonzás olyan erős, hogy átlép a férfiba is, és bár nem akarja, érzi és testileg nem bír ellenállni neki.
Lee igazi férfi, és hogy még férfiasabb legyen, mi más lehetne, mint profi bérgyilkos? Amire a végén még persze visszatérünk, de nem lövök le minden „poént”. Ő a lelki nyugalom szigete Rita számára, a testük viszont a tökéletes két fele. Éppen ezért a lány hátat fordít az elveinek, és ügynökhöz nem illő dolgokat tesz, leginkább elfogadja és elhallgatja Lee tetteit.
A hajdanvolt azték istennő mit is akarhatna mást, mármint a szexen kívül, mint hazamenni. Eget-földet megrengető az érkezése az ősi piramisokhoz. A múltidéző fesztivál véres valósággá válik, a szó szoros értelmében.
Ki és miért vágja ki szép és egészséges lányok szívét New Yorkban? Mi köze ennek az azték istenekhez? Hogyan került a rókaistennő egy kőből faragott medálba, ahonnan aztán Rita testén keresztül rászabadult a gyanútlan világra?
Míg Rita a saját és Itzase a vágyát igyekszik kielégíteni, a háttérben dolgoznak a régi istenek, egy bosszúszomjas hajdanvolt szerető, a lélekvadászok, és persze maga a rókaistennő is. Hogy ki fog győzni és milyen áron? A végére kiderül.
Gina Fodor – A tenger csókja
A legelső benyomás a látvány. Gyönyörű a borítófotó. (Nem csoda, mint megtudtam, a szerző saját fotója.) Tenger, kék víz, sziklák, végtelen horizont. Roppant csábító kép.
A beltartalom minőségéhez sokat hozzátehetett volna egy korrektor. Eleve csúnya a tabulátoros behúzás, és rengeteg a szövegben az elütés, +/- betű, helyesírási hiba. A sorvégi elválasztás kritikán aluli, számtalan helyen egyetlen betűt választ le. Nagyon-nagyon rossz tördelőprogramja (vagy tördelője) lehet a kiadónak. Biztos, hogy nem viszem hozzájuk a könyveimet, max, ha úgy hagyják a szöveget, ahogy én átadom.
A móka kedvéért: maradt a szövegben vicces megfogalmazás is, ami ugyebár egészen mást jelent, ha pajzánul olvassuk. Mutatom: „Egyik tálat elém tette, a másikat magáévá tette”
Ezek mind olyan hibák, amit simán ki lehetett volna küszöbölni, és amik felett simán átsiklik egy átlagos olvasó. Most én is ezt teszem, mert igazából a történet a legfontosabb egy könyvben.
Elsőként Éva szemével látjuk Massimót, durva, akarnok, érzéketlen tuskó. Aztán megismerkedünk az életével, mennyit küzdött, mire sikeres vállalkozóvá vált. Elég kettős személyiség. Egyszerre van jelen benne a szerelmes férfi és a bunkó.
Éva magyar. Magyarországon zaklatott és boldogtalan életet élt, szabályosan elmenekült a hazájából. Küszködött a fennmaradásért, míg nem találkozott Massimóval. Mellette nyugalmat és szeretetet talált. A szerelem később lángol fel benne, csak nem a férje iránt.
Enzo szekerének kitört a kereke. Mélyre csúszott, összecsaptak felette a hullámok, de baráti segítséggel és erős akarattal még a felszínen tartja magát. Ártatlan ismeretségnek indul a kapcsolata Évával, míg lassanként gyötrő szerelemmé alakul.
Hármójuk útja időnként összetalálkozik, majd szétválik. A regény folyamán nyomon követhetjük az érzések változását, a személyes tragédiákat vagy éppen pozitív sorsfordulatokat. A végére kiderül, a háromszög melyik csúcsa tűnik el az élet tengerén, hogy a legutolsó sorokban egy meglepő csavarral ígéretet kapjunk a visszatérésére, és egy második kötetre.
Sok az olasz szó, kifejezés a szövegben, röpke nyelvleckét is kap az olvasó a történet mellé.
Amin javítanék, az a szereplők életútjának bemutatása. Kicsit felsorolásszerűre sikeredtek, lehetne részletek bemutatásával, több párbeszéddel pörgősebbé tenni őket.
Összességében egy szép romantikus történet, boldog befejezéssel és egy „jaj nekem, mi lesz még ebből?” érzéssel a végén. Szóval… KELL az a második kötet!
Adam J. Clarke: A lehetetlen
Kezdem mindjárt a borítóval. Azzal, hogy kék, alapból megnyer magának. A stilizált emberalakok digitális ér- és ideghálózata, ami behálózza az egész borítót, mint az egész világukat, nagyon találó és informális egyszerre. A nagyon hosszúkás könyvforma annyira nem jött be nekem.
Furcsa világot fest elém a szerző. És ahogy a szereplői, emberi és mesterséges egyaránt az élet értelmét keresik, úgy kerestem én is a választ a könyv sorain keresztül, hogy ilyen világban érdemes-e élni, kell-e élni, élet ez egyáltalán? A válasz nyilván igen, hiszen azok a jövőbéliek nem ismernek mást, nekik az a természetes, nekik az az ÉLET. De valójában csak vannak. A legapróbb döntést is a gépek hozzák meg helyettük, akár akaratuk ellenére is, ők meg már csak lustálkodnak, félnek kimenni a szabadba (azt sem tudják, mi az!), még a mozgó képtől is félnek a vetített „ablakban”.
Ahogy a technika fejlődött, úgy csökevényesedett el az emberi agy, mert nem használták. A Petri-csészében fogant, gépek által nevelt gyermekek azonnal chipet kaptak az agyukba. Minden adat, ismeret tárhelyre ment, minek fárasztották volna magukat emlékek őrizgetésével.
Kihaltak a nyelvek, mert a gondolatnak nincs nyelve. De mivel a programoknak van (hát persze, hogy az angol), az megmaradt, így a különcöknek, akik még szavakkal is hajlandók beszélni, van mivel kifejezni magukat.
Gépek tervezik a gépeket, és egyre jobbakat, okosabbakat, de ezeket az emberek már csak használni tudják, a működésük felfoghatatlan számukra. Egy biológiai ember, egy ház, egy mindent irányító, elszemtelenedett házi számítógép, ami már képes érzelmeket letükrözni, ironizálni, sőt hazudni – tulajdonképpen ez így együtt jelentett egy embert.
/Nagyon ismerős helyzet, chip az agyba, tudat-irányítás, népességcsökkentés. Ember és gép egyesítése. Totális kontroll kiépítése. Hasonló szándékú világban élünk! Remélem, a szerző nem jóstehetség, és a mi jövőnk más irányt vesz./
Ebben az elgépiesedett világban él Ádám. Eszik, iszik, alszik, szeretkezik. Egymaga. No, itt rendesen megmutatkozik a szerző fantáziája. Persze, ahol semmi sem drága (hiszen nincs pénz), semmi sem lehetetlen (a gépek mindent megoldanak), és nincsenek extra kívánságok (hiszen nem is sejti, hogy lehetnének), ott kész a megoldás a digitális távszexre. Nem lövöm le a poénját, a mi felfogásunkkal „húha!”, de ő csak azt ismeri, így képes élvezni is.
Aztán amikor éppen szexpartnert keres, találkozik Évával.
Éva nem tudja, de a legfőbb mesterséges intelligencia, Szuperagy kontrollcsoportjának tagja. Ő lazán van fogva. Többet enged neki a rendszer. Nem fél elhagyni a házát. Napozik a kertben. Megeszi az almát a fáról. Sőt elmegy Ádámhoz, hogy őt is megtanítsa nemfélni.
Kettejük kapcsolata a szexen alapul. Ezt használják örömforrásként, nyugtatóként, elterelésként, rábeszélésként, szóval szex szex hátán. Ebben nem változtak a férfiak még addigra sem, ahogy Ádám maga is elismeri, hogy a férfiak nem tudnak másra gondolni. Éva viszont irányító karakter, és ha kell, a szexet is felhasználja Ádám terelgetésére.
Kirándulnak a külvilágba együtt, rácsodálkoznak a tájra, a megmaradt néhány, de csodás épületre, kapunk magyarázatot az aranyló búzamezőkre és a precízen karbantartott infrastruktúrára. A gépek egy halott világot szolgálnak, és a végső megoldás alapján feleslegessé is vált minden belefektetett energia.
Szuperagy az ősi matriarchális felfogás szerint ezer nőt választott ki a feladatra. Végül kiderül a szándéka. Megadja a lehetőséget Évának, hogy megismerhesse a régvolt világot, és vezetője lehessen az újnak. Kedves olvasó, ha eddig nem találtál kedvedre való teremtés-magyarázatot, ebben a történetben a szerző eléd tálal egy újabb lehetséges verziót. Érdemes elgondolkodni rajta, hiszen akár így is lehet. Honnan tudhatnánk, hogy mi magunk most nem Ádám világának valamely változatában élünk-e?
Éva, Ádámmal és ezer emberpárral az oldalán, gépek és technológia nélkül megoldhatja-e a rábízott hatalmas feladatot, az emberi faj fennmaradását, újraindítását a Földön?
Ami kis negatívum számomra, az elején a három információs fejezet. Túl tömény volt, néha úgy éreztem, társadalomtudományt olvasok. Tudom, kellenek, de talán máshogy adagolva, apránként jobb lett volna.
Megmosolyogtató logikátlanság: Ádám nem ismeri, nem ismerheti a régi mondásokat, vagyis az értelmüket, de használja, hogy „lennél szíves abbahagyni a papolást” mintha tudná, mi az, vagy egyáltalán mi az a pap. Egy dolog, hogy Éva versében állt a mondat, de honnan tudhatná az értelmét? Meg ez is: „Nem kell ennyire felkapnod a vizet!” Ezek olyan szófordulatok, amiket akkor már nem használnak, hiszen nem beszél a többség hangos szóval, meg nincs is kinek mondani, tehát Ádám sem mondhatná. A logika szerint a nyelvekkel együtt ezek is kihaltak. Úgy tűnik, a szerzőt elragadta a történet és kizökkent az általa alkotott világból. Saját tapasztalat, hogy milyen könnyű ebbe a hibába beleesni.
Engem is elragadott a történet, kíváncsian vártam, mi lesz a sorsuk, mit vállalnak és mit nem, hogyan változik meg egy bezárva vegetáló ember érzésvilága a szabadság hatására, és közben rácsodálkoztam velük együtt arra az utópisztikus/disztópikus (hát igen, ízlés kérdése, hogy melyik!) világra, amit a szerző bemutatott a szereplői életén keresztül.
Bódai-Soós Judit – Más világok
Valahol a múlt ködében, talán 2007-ben lehetett, hogy útjaink keresztezték egymást Judittal, egy darabig egymás mellett haladtunk, aztán más irányba indultunk, de nem vesztettük egymást szem elől. E kötet novelláinak nagy részét már régebben olvastam, de van néhány számomra is új írás benne.
Azt mindig tudtam, hiszen a kapcsolatunk nem szakadt meg teljesen, hogy Juditnak hatalmas képzelőereje van, ami a megfelelő mértékű szókinccsel párosítva mesék, versek, novellák, regények formájában tör elő.
A Más világok című novellagyűjtemény ennek egyik ékes példája. Hogy mi vár rád, ha kinyitod a könyvet? Nos…
A poén lelövése nélkül elmondhatom, hogy mindjárt az első mondatok felkeltik a kíváncsiságomat. Tényleg, mi is lenne, ha időnként módomban állna találkozni önmagammal? Pontosabban egy párhuzamos dimenzió-béli énemmel? Érdekes szituáció. Annyi minden történik a világban, amit nem tudunk, nem sejtünk, nem hiszünk el, vagy elképzelni sem tudjuk… Miért pont ez ne lehetne igaz? De mivel ez csak egy novella, a sok felmerülő kérdésre nem ad, nem adhat választ.
Tizennégy rövid történet vezet minket téren és időn át, a képzelet szárnyán egyensúlyozva jó és rossz, utópia és disztópia között. Spirituális kérdések is felmerülnek a morális dilemmák mellett.
Ki is a fejlettebb lény? A csatát vesztett, üres testből kiszabadult éteri lélek, vagy a testet használó, földhözragadt győztes?
Mi a család szerepe a régmúltban és mi a távoli jövőben? És vajon amellett, hogy a család apraja-nagyja összegyűlik elbúcsúzni a százötven éves, ép és egészséges ükapától, akinek ennyi volt megszabva (mint mindannyiuknak abban a világban), és ebben a tudatban élte az életét (mint mindannyian abban a világban), békében, szeretetben, és ugyanilyen békében és szeretetben búcsúznak el tőle… vajon ez az ükapa maga hogyan éli ezt meg? Mert egyszer eljön az idő, amikor nem én kísérek, hanem engem kísérnek.
Van-e bűnbocsánat embertől embernek, vagy csak a halál markában törik meg a büszkeség?
Változtathatok-e a sorsomon, ha jól döntök bizonyos helyzetekben? Talán igen, de keveseknek adatik meg, hogy előre megtudhassák döntésük következményeit.
Véletlen, avagy a gondviselés sms formájában vigyáz ránk?
A legrövidebb novella alig fél oldalas, mégis elgondolkodtat: meddig vagyok hajlandó küzdeni a célomért, illetve eljön-e az idő, hogy inkább feladom.
Nekem tetszettek a novellák, persze ízlésfüggő, hogy sorrendben melyik lenne a kedvenc és melyik a kevésbé, ezért most nem is rangsorolom őket. Viszont mindegyiken el lehet gondolkodni, továbbálmodni, megoldani, lezárni, megválaszolni, kiből mit hoznak elő a történetek.
Keglovich T. Milán illusztrációival adnak egy kis plusz élményt a lapozgatáshoz. Lehetne több is belőlük
Bár nincs benne erőszak és vér, sem horrorisztikus elemek, mégis inkább felnőtteknek való olvasmány, éppen a gondolkodásra ösztönzés miatt.
Demeter Attila: Atlantiszi menyasszony
El tudsz képzelni egy világot, amelyben Beethoven festő volt, John Lennon meg focista? Én nem. A szerzőnek sikerült. Olyan világot festett elém, amelyben soha nem létezett a zene semmilyen formája. De erre sok-sok csodálkozás és megválaszolatlan kérdés után jöttem rá. Lehet úgy élni, hogy nincs muzsika? Nincs dúdolás, még a zuhany alatt sem? Ahogy a kutyások mondják a kutya nélküli életre: lehet, de minek?
Racionális agyam ragaszkodik a tényekhez. A megtanult ismeretekhez. De kit érdekel, ha egy sci-fiben összemosódik Atlantisz kora a görög mitológiával és a keresztény világgal? Ettől (is) sci-fi. Bár nehéz agyilag ráhangolódni.
Claud történésznek készül, de úgy szívvel-lélekkel. Némi kis törvénytelenségre is kapható, csak hogy kutathasson a múltban. Történelmi ismereteknél azonban sokkal többet kap. Megismeri, elveszíti, majd újra megtalálja a szerelmet. De vajon el kell-e veszítenie megint, immár végleg, vagy együtt ki tudják játszani a sorsot? Hogy mit okozott egy félkész történész látogatása Atlantiszon? Na, ezt már nem árulom el!
Kedves Eliza Beth!
Megtiszteltél azzal, hogy elolvastad a regényemet és véleményezted. Köszönöm szépen!
Szemán Zoltán: Egy őrangyal naplója
“Ugyan még csak a Kobo-n, de végre megjelent az “Egy őrangyal naplója” című regényem.
Launiel, egy friss diplomás őrangyal, aki élete első megbízatására indul a Földre. Feladata, hogy őrizzen, védjen egy fiatal nőt, Jasmine-t.
Főhősünk még tapasztalatlan az emberi világ dolgaiban, de lelkes. Néha kicsit túlságosan is. Az első napok viszonylagos nyugalma azonban hirtelen megváltozik, mikor a lány húga, Betty odaköltözik Jasmine-hez.
Vele együtt pedig egy angyal számára nagyon nem kívánatos, hívatlan vendég is megjelenik a lakásban, és teljesen felforgatja mindenki életét…
És hogy milyen stílusú is a könyv? Nos, azt hiszem, ez a rövid részlet elég jól demonstrálja:
“Kezdjük az alap dolgokkal. A nevem Launiel, és tegnap vettem át az Akadémián a Képzett Őrangyal (Egyes Szint) diplomámat. Nem mondom, hogy nem örültem neki, bár igazából csak azért jelentkeztem erre a szakra, mert nem nagyon volt más választásom.
A Szerelmi szak soha nem vonzott, a Vigasznyújtó szakirány tetszett volna, de az elméleti felvételi vizsgán úgy elhasaltam, hogy öröm volt nézni. Mármint a rosszakaróimnak, ha voltak ilyenek. Ki gondolta volna, hogy az örömkönnyek és a fájdalomkönnyek között ekkora különbség van? Én biztos nem, mert lazán összekevertem őket. Megpróbálkoztam a Védelmi és Harcos szakkal is, de mikor Michael arkangyal fél másodpercen belül kicsavarta a kezemből a kardot, és a saját szárnyamra taposva hanyatt estem, a felvételi bizottság úgy döntött, talán mégsem ez a nekem való pálya. Jó vicc! Pont egy arkangyalt kaptam felvételiztetőnek. Ki a fene tudná legyőzni Michaelt?” ”
https://www.kobo.com/nz/en/ebook/egy-orangyal-naploja
Száznevű város
Fantasy novelláskötet a Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóház világáról. A kötetben szereplő írók:
Trux Béla
Urbánszki László
Mason Murray
Mészáros András
Izolde Johannsen
Mab Tee
Andy Baron
Mickey Long
Tim Morgan
Norbert Winney jr.
Vihartáncos
Illyana Sanara
Early Moon
Elisa Beth
Szilágyi Heléna
Sütő Fanni
Esvy
Josh Sword
Johhny Silver
Barbara Liney Woods
Craz
A borítófestményt Juhász Ernő készítette.
Eliza Beth: Gulu meséi
Gulu egy gyönyörű tibeti masztiff kutyalány. Kölyök- és serdülőkora idején számos barátot szerzett magának, embert, állatot, varázslatos lényeket. Az ő hol szomorú, hol vidám, hol hétköznapi, hol hihetetlen kalandjaikat meséli el e könyv sorain, rajzain keresztül, hogy te is részese lehess mindannak a csodának, amit ő átélt.
John Saxon: Jane könyve
Részlet a szerző utószavából:
“Egy név, amelyet tisztán, minden változtatás nélkül írtam le, az Ő neve, aki emlékének szentelem e pár gyarló sort, melyekkel, az én szerény képességeimhez mérten megkíséreltem elmesélni mindent, úgy, ahogy az megtörtént.
Neked Jane, ki sokkal többet érdemeltél volna, mint amit kaptál. Magamnak, mintegy emlékeztetőül, hisz gyarló ember vagyok, egyszerű halandó, aki nem látja, nem láthatja azt, amit talán Te már igen. Te bizonyosan választ kaptál már rá, miért is mérték ily kegyetlen szűkre az időt, s talán látod, az enyémet még meddig engedik. Addig is, mivel tudom sajnos, hogy eljön a nap, mikor édes emlékek, helyzetek kezdenek megfakulni, elveszni a szürke hétköznapok kegyetlen monotóniájában, én az utolsó pillanatig emlékezni akarok, őrizni minden másodpercet, melyben segít e pár oldal. Neked Jane, ki ott vagy minden napom, minden percében, s ha valóban létezik az a bizonyos Nagy Föld… egy nap tudom, újra ott állhatunk egymás előtt, mellett… ”
Nyolc évet vártam, hogy kezembe vehessem Jane könyvét. Most, az utómunkáknál Johnny hangján szólt a fejemben. És bizony rá kellett ripakodnom magamra, ne olvasóként olvassam, mert magával ragadott a történet, hiába ismertem a romantikus kezdettől a tragikus végig…
Bódai-Soós Judit: Petya, Matyi és a duliánok
Kedves gyermekregény. Nem az a kis ötperces altatómese, hosszabb lélegzetű, izgalmas cselekménnyel, komoly beleszőtt tanításokkal.
Petya és Matyi, a két ikerfiú szokásos csínyüket készülnek elkövetni, amikor meglátják ŐT. Innen már nincs visszaút, különben irtó nagy baj lesz a világban. De hát nem olyan fából faragták őket, hogy megfutamodjanak a lehetetlennek tűnő feladat elől.
Megismerjük a duliánokat (ugye, te sem hitted, hogy léteznek?), és szurkolunk, hogy a gyerekek segítségével győzedelmeskedjenek a rossz felett, közben szinte észrevétlenül megtanuljuk a színek jelentését. Megtudjuk, hogy viselkedésünk megnyilvánul a külsőnkben is, s bár ezt nem mindenki látja, sokan érzik.
A történet folyamán a gyerekek ráébrednek, hogy sokkal erősebbek, ha összefognak, mert a bizalom és szeretet ereje mindennél hatalmasabb. Megismerik a felelősség fogalmát jobbról balra és balról jobbra, hogy biztosan megértsék, aztán, mire idáig eljutnak, rájönnek, nem is olyan nehéz dolog az.
Ezek után, ugye, számodra is természetes, hogy győznek? Győznek a szörny felett és önmaguk felett is, hiszen a két csibész a kalandok végére felelősségteljes ifjúvá érik.
Dancsházi B. László: Téves riasztás
Ezen novellák némelyikét olvashattam még a könyv megjelenése előtt, nem ért hát váratlanul a sorokon átütő „életszag”. Bizony, nagyon mai és nagyon húsbavágó témák bizonyítják írójuk tájékozottságát a modern világ dolgaiban. A múlt, a holokauszt, a roma-kérdés, a drogozás, a népbutítás, az érzelmi kiszolgáltatottság, a felnövekvő generáció félrenevelésének problémája, az emberi jellem elferdülése mind-mind kiköveteli magának a figyelmet. Mert van, lenne mire figyelnünk a környezetünkben. A közvetlen életterünkben és a tágabb környezetünkben is.
Hat novella feszült tempóban, olvasmányos formában vetíti elénk korunk sürgető, megoldhatatlannak tűnő problémáit. Van, amelyik jól végződik, de a tragédia sem kerüli a lapokat. Érdemes odafigyelve, gondolkodva olvasni, és okulni addig, míg nem a mi bőrünkre megy a „játék”.
Bogár Erika: Tullia meséi – Őrző
Egy csodálatos mese a felnőtté válásról, kötelességtudatról, szerelemről, halálról. Bogár Erika egy régmúlt idősíkra helyezte a történetét, külön, saját világot építve szereplőinek. Olyan világot, ahol a hagyományok szerint élnek, a becsület érték, és a hit erőt ad.
Triart kezelhetetlen kamaszként ismerjük meg, aki ráfázik hiperaktivitására. Törzsfő édesapja elküldi őt az őrzőkhöz, ahol sok nélkülözés, szenvedés árán harcos férfit faragnak belőle. Az ott töltött évek alatt megismerkedik a fizikai és lelki fájdalommal, megtanulja uralni a testét. Szerez barátokat és ellenségeket, szerelmet és szeretőt.
De az igazi küzdelem a lelke mélyén várja. Nem elég hitük ellensége felett győzni, nem elég a gyilkosokat űzni, önmagát is le kell győznie, hogy boldog lehessen. Amíg lehet. Amíg hagyják. Amíg nem késő.
Szerettem olvasni. Pergő, magával ragadó történetszövés, nincs felesleges (vatta)szöveg. Annyi leírás, amennyi szükséges a megértéshez. Elvarázsolódtam.
Egyetlen apró gondom a ropogós nevekkel akadt. Mivel nem túl hosszú neveket talált ki Erika, és kilencven százalákában szerepel az r-betű, néha el kellett gondolkodnom, most ki is az, és ki amaz? De ez semmit nem von le a könyv értékéből. Csak ajánlani tudom, aki még nem olvasta.
Én kaptam egy elektronikus, recenziós példányt. Bár lenne rá esélyem, hogy az elkövetkező két héten belül elolvassam! Az első kb. 30 oldalból viszont én is csak meg tudom erősíteni, hogy jó olvasni. Tetszetős a stílusa, érdekes a világ, amit felvázol. Az eleje alapján ifjúsági fantasy-ként is ajánlanám, de gondolom, később felnő a központi karakter. A világteremtés nem direkt, nem tolakodó. Érződik, hogy a karakterek beleszülettek a környezetbe és nem utólag írták őket hozzá.
Amint elolvasom, jelentkezem én is ajánlóval. Addig javaslom mindenkinek, hogy szerezze be a könyvet!
Andy Baron: A 0,07-es ügynök utolsó bevetése
Helyszín egy kisvárosi nappali.
Jelen vannak: Egy ártatlan kinézetű könyv, egy rejtett kamera és egy gyanútlan olvasó (neme megállapíthatatlan, mivel folyton azonosul valamelyik szereplővel)
Nincs jelen: Ártatlan Kinézetű Könyv szerzője, csak a Rejtett Kamera végpontján kukkol.
Gyanútlan Olvasó a kanapén fekszik, kezében könyv. Rejtett Kamera árgus szemmel figyeli Gyanútlan Olvasó minden rezdülését. Ártatlan Kinézetű Könyv Szerzője árgus szemmel figyeli a monitort valahol a közelben.
Gyanútlan Olvasó faarccal felnyitja Ártatlan Kinézetű Könyvet, belelapoz. Keresztapa konferencia? Hűha! Lássuk, mi ez! Belemerül az olvasásba.
Rejtett Kamera remekül szórakozik. Bár nem látja, amit Gyanútlan Olvasó olvas, az időnként meglepetésszerűen felhangzó tetszéshangok, úgymint nyihogás, vihogás, röhögés, csuklás, nem engedik unatkozni. Bőszen teljesíti feladatát, közvetíti Gyanútlan Olvasó tevékenységét.
Gyanútlan Olvasó magában beszél. „Ez ku… (körülnéz, nem hallja senki, de inkább finomít) nagyon jó! Hogy is volt? 15 éves háború, 30 éves háború, első és második világháború, rózsák és narancsok háborúja, csillagok háborúja… hahaha! Remek felsorolás.”
Ártatlan Kinézetű Könyv kiugrik Gyanútlan Olvasó kezéből, halkan susog a lapjaival, és önkényesen kinyílik valahol. Gyanútlan Olvasó a lapokra pillant. „hívjalak Cickánynak? Mert csak erre a névre rebbent a szemhéjad, amikor a teljes Brehm Állatok világát felolvastam. Rögvest a telefonkönyv után”
Gyanútlan Olvasó megint szóba áll magával. „Na ne! Ennyire nem lehet hibbant, még a titkosszolgálat sem.” Gyanútlan Olvasó a hasát fogja nevettében, Rejtett Kamera bőszen közvetít. Ártatlan Kinézetű Könyv szerényen sütkérezik Gyanútlan Olvasó tetszésreakcióiban. Ártatlan Kinézetű Könyv Szerzője ugyanezt teszi valahol a közelben.
Gyanútlan Olvasó kimegy, de magával viszi Ártatlan Kinézetű Könyvet. Félig rágott almával tér vissza, elfoglalja előbbi helyét a kanapén. Majdnem tragikus pillanat, amikor nyelési kényszere egybeesik a szeme által közvetített szavak értelmének felfogásával. „Kukk Antónia”… és pont itt kellett Ártatlan Kinézetű Könyv Szerzőjének bekukkantania, legalább bősz hátütlegeléssel megmenthette kísérleti alanyát.
Rejtett Kamera: Adás vége, kikapcs!
A könyv elérhető a szerző FB-oldalán
Éber Béla, nagyon pipogya ügynök: Ööö, most mi van? Vérfürdő? Ha a vér a testemből áramlik, akkor testvérfürdő? De, ha én egyke vagyok, akkor elmarad? Meg lehet ezt úszni, kérem? Vennék ebből a szendvicsből, ami a százötven kilós, kopasz úr előtt van, mert nagyon megéheztem, így gondolkodás közben és, ha megengedik, mivel tetteim következményeit részlegesen felismerem, nagyon gyorsan szaladnék a kijárathoz, kérem szépen…
Kurtakrimi – Antológia
Ma előre megfontolt szándékkal kivégeztem.
Egy könyvet.
Néhány nevet ismertem a szerzők közül, de meg kell mondanom, az eddig ismeretlenekben sem csalódtam. Az összes kis krimi nagyszerű. Volt, amelyik egyszerűbb volt, és már az elején sejtettem a csattanót, de volt több, ahol menet közben többször is módosítanom kellett a tippemet, és a végén vagy bejött, vagy nem. Értek meglepetések, pedig – minthogy pályázati anyagból lett összeállítva a könyv, ezért megadott karakterszámon belül kellett maradni – nem lehetett könnyű ennyi remek, rövid történetet összehozni.
Kiemelhetném a kedvenceimet, de nem szeretném a többieket hátrébb sorolni a listán. Tényleg jó volt mind! Csak gratulálni tudok a szerzőknek!
Én még el sem kezdtem:-( Most egy írótársunk könyvét olvasom, aki véleményezésre kért, utána jön a Szeretemváros, mert abból már olvastam egyet:-D
Andy Baron: A 0.07-es ügynök újabb bevetése
„Véletlenül kihallgattam, hogy az a zsákocska, amit keresnek, le van plombálva. De ezek mindig virágnyelven beszélnek. Olyan érthetetlenül, hogy ne értse, aki nem maffió… mafla filozófus, mint ők. Vagyis ez a „plomba” csakis bombát jelenthet.
– Hallottam ám, hogy azt mondták: ez a pofa csakis bambán jelentget…”
Nem ismertem a 0.07-es ügynök előző bevetését, úgyhogy sejtésem sem volt, mi vár rám. Szójáték, szófacsarás – a könyv első részét olvasva Csákányi László hangja szólt a fejemben. Frédi-Bénihez pedig csak annyi köze van az írásoknak, hogy próza létükre a sorok gyakran (szinte mindig) rímelnek. Időnként azt sem tudtam, sírjak vagy nevessek, azon a szinten volt humoros, amikor én már le szoktam állni a viccelődéssel. Mert nem bírtam tovább, „kifeküdtem”.
A színpadra ácsingózó jelenetek után kis morbidok következnek a fekete humor kedvelőinek. Pl. képzelt könyvek ajánlói, melyeket végigrágva eldobtam az agyam, és mivel azóta sem találom, az ajánlott könyvekre már nincs is szükségem. „Hírek, hírecskék”, rövidkék és hosszabbacskák, rímek, kínrímek, kémrímek, kémrémek… ja, az nem, bocsi.
„Születéskor az orvosom fogást talált az orromon.
Kirángatott annál fogva, azóta is krumpli forma!”
Minthogy személyesen még nem volt szerencsém (szerencsémre?) a szerzővel találkozni, így csak tippelem, hogy egy művelt pasi lehet, hiszen aki valamiből képes viccet gyártani, azt ismernie is kell ahhoz, hogy kellőképpen kifigurázhassa.
No, ha ez nem lenne elég, az illusztrációkat is Andy illusztrációzta, valószínűleg illuminált állapotban, fő, hogy tele vele a könyv.
A könyv elérhető a szerző FB-oldalán
A szerző a könyv írásakor feltette magában a (minden szerzőt foglalkoztató) kérdést: és ki fogja ezt elolvasni?
Szerencsére, őnála is intelligensebb olvasók segítették a munkáját (ezzel megválaszolva töketlen kérdését is). És legolvasóbbikja most referált is erről a közös munkáról; köszöni a szerző! 🙂 🙂
Andy Jazz: Humor receptre
Köztudott, hogy a nevetés gyógyít. Amikor első ízben olvastam Andy írását, azonnal megnyert magának. Az a fergeteges humor, mely soraiból áradt, midőn beavatott minket, olvasókat a tetőantenna felszerelésének titkaiba, fityiszt mutatott búnak-bajnak. Akkor még nem tudtam, amit ma, hogy az a humor valójában önirónia. Andy, bár belenyugodott a nyakába akaszkodott Parkinson úr nemkívánatos jelenlétébe – aki albérlő, majd főbérlő lett az életében –, a tulajdonjogát mindmáig teljes erőbedobással védi tőle. Lépten-nyomon kicsúfolja őt, s teszi ezt oly módon, mintha csak önmagán mulatna. S valóban! Mulat, hogy mulattathasson, hiszen saját lelkének pátyolgatása helyett inkább arra törekszik, hogy sorstársaiban tartsa az erőt.
Akinek akadt már gondja az egészségével (s akinek még nem), ebből a könyvből megtudhatja, mi vár rá, ha orvos kezébe kerül, pláne, ha abban a kézben szike van… s hogyan lehet ezt a gyógykezelések ellenére is túlélni. Mit tegyen (és mit nem kellett volna!) a profi ezermester, ha először találkozik a számítógéppel? Megismerhetjük – többek között – az aranyhaltartás rejtelmeit, gyermekünk első halovány megkívánásától kezdve a végső megszabadulás trükkjéig, de részt vehetünk a szúnyogok első világtalálkozóján is.
Vidám és megható történetekbe csomagolt bölcs tanácsok, komoly tapasztalatok kifigurázott változatain keresztül kukucskálhatunk be egy olyan ember életébe, aki képes könnyeket csalni a szemünkbe. Nevetve elsírt könnyeket, hiszen ez a titkunk nekünk, magyaroknak. A legkisebb bolhát is elefánt méretűre fújjuk, de a legnagyobb elefántot is elpöccentjük, mint a bolhát. Búból-bajból viccet kerekítünk, mert mint tudjuk, a nevetés gyógyít. Andy pedig a gyógyítás professzora.
Utóirat: A könyv elolvasása után ajánlatos a szervezet só- és folyadékveszteségét pótolni.
Havasréti Roland: Tiszta energia
Akár én is írhattam volna. Csak a szükséges mennyiségű leírás, nincs vatta-szöveg, csak pergés és cselekmény. Akárha én írtam volna. De nem én írtam. Sajnos. Mert oltári (mondhattam volna q-val kezdődőt, de én olyat nem vetek papírra, még virtuálisra sem) jó könyv.
Több szálon fut a történet, de a szerző biztos kézzel irányít. Két fiatal, akikből az egyik pontosan tudja, mit akar, a másik ellenben nincs tisztában önmagával. A fiú annyira gyengének és védtelennek tűnik, hogy a lány nem látja meg hatalmas lelkierejét. Vonzza is, taszítja is, és ő a taszításnak enged. A fiú pedig elfogadja az ő akaratát, háttérbe helyezve saját vágyait.
Emili maga sem tudja, mit akar. Matt isteníti, de később kiderül, hogy a szerző által az olvasókkal megszerettetett nő nem érdemli meg a tiszteletünket. Csapódik erre, arra, férfitól férfihoz, csak az az egy nem kell neki.
Matt valószerűtlenül tiszta, nyugodt, holott hatalmas viharok dúlnak a lelkében. Mindig csak ad magából, de kapni hiába szeretne, örökös elutasítás a része, még sincs egyetlen erőszakos gondolata sem. Mindentudóan belenyugszik és vár. Ilyen férfi nincs a világon, Rolandnak mégis elhiszem, mert olyan pontosan, kifejezően írja le az érzéseket, érzelmeket, hogy hinnem kell.
Egy titokzatos férfi, aki mi mást akarhatna, mint a világ ura lenni? Aki tesz is ezért évtizedek óta, pénzt és életet nem kímélve. Természetesen csak a pénz a sajátja.
Egy másik férfi, aki az előbbi teremtménye, alázatos szolgája, minden parancsának teljesítője. Hataloméhes kísérleteinek első alanya, aki teremtője szerint emberibb a legtöbb embernél. Erős, okos, tanult, intelligens, legyőzhetetlen harcos. Mindvégig vártam, hogy fellázad, hogy kitör belőle az önös embertermészet…
Egy parancsnok, aki megszervezi és összetartja az ország elit kommandós csapatát. Aki nem csak az emberei testével, de a lelkükkel is törődik. Aki képes hónapokon át azért dolgozni, hogy valaki megértsen valamit. Ami fontos. Valakinek.
Egy katona, akinek örömtelen életébe a kommandós csapathoz tartozás hozza el azt a változást, ami segít elviselni emberpróbáló sorsát. Hihetetlen megérzéseit nehezen fogadják el, mégis kénytelenek elismerni tudását. Erős testileg-lelkileg egyaránt.
Egy régi, misztikus emberfaj, mely megőrizte tiszta vérvonalát, miáltal tagjai majdhogynem természetfeletti képességekkel rendelkeznek. Majdhogynem! Mert csak a mai ember számára természetfeletti, az ősöknek az volt természetes. Vissza lehet-e hozni eme képességeket?
Vajon Zoé, a tízéves kislány, aki játszi könnyedséggel győz le képzett katonákat anélkül, hogy valaha harcolni tanult volna, ezen ősök leszármazottja, vagy az új korszak rémsége? Mivé fejlődik, melyik oldalra áll, mire felnő?
Havasréti Roland biztos kézzel játszik olvasóinak érzelmeivel. Megszeretteti a hőseit, majd megutáltatja őket. Aztán megint csavar egyet a történeten, és már nem is tudom, mit higgyek. Aki eleinte szimpatikus, később még inkább, aztán kezd fura lenni, majd azon töprengek, miért teszi, amit tesz, és miért úgy, ahogy. Gyűlöljem vagy sajnáljam? Áldozat-e ő maga is, vagy elfogadta, sőt nagyra értékeli sorsát?
Mindez körítve egy kivédhetetlen, pusztító tragédiával, melynek következményeivel meg kell küzdeniük a főhősöknek, szó szerint átverekedni magukat szép magyar tájainkon, mialatt a háttérben erők és ellenerők dolgoznak értük és ellenük. A ki és miért kérdés megválaszolásáig rengeteg csavart rejt a történet, és sosem tudhatjuk, ha éppen valami jónak tűnik, valóban jó lesz-e a végére.
Az általam kiemelt sorsok átfedik egymást, de azt már nem árulom el, melyik jellemrajz kihez tartozik. Tessék elolvasni a könyvet, érdemes!
Vájtszemű helyesíróknak és szerkesztésben gyakorlottaknak ajánlom, kapcsolják ki ezirányú figyelmüket, és csak a történésekre összpontosítsanak! Tudom, a könyvben rengeteg hiba van, de ez mind javítható a második kiadásnál, a cselekményszövés izgalmaiból egy cseppet sem von le.
A szerző nagyon ügyesen befejezetlenül hagyja a történetet, ami számomra roppant idegesítő, mivel nagyon is olvastam volna tovább. Gyanítom, hogy ha nem tartja be a könyv végi ígéretét, miszerint „Folytatása következik”, sokan, akik olvastuk, „Ne legyen nyugtod, míg meg nem írod…” kezdetű átkokat szórunk a fejére.
A könyv megrendelhető az omlit@hotmail.hu email címen, vagy a Líra hálózatában.
Barabás Zoltán: Tépett szárnyak
(könyvajánló)
„A műsorvezető most egy számára új területen mutatkozik be. Azt gondolja, több hölgy olvasója lesz, mint férfi, de biztos abban is, hogy a hölgyek vitatkozni fognak vele. Miért? Mert több időt töltenek a tükör előtt, és őket jobban zavarja az, amit ott látnak. Ez a könyv pedig tükröt állít mindannyiunk elé.” – olvasható a kötet hátoldalán.
Én belenéztem ebbe a „tükörbe”, és jó szívvel ajánlom figyelmébe mindenkinek, hiszen a tartalom rólunk, és nekünk, embereknek szól. Mindannyian félünk az öregedéstől, az elmúlástól, és miközben ettől rettegünk, nem ismerjük fel, hogy nem a haláltól kellene félnünk, hanem sokkal inkább attól, hogy még el sem kezdtünk élni, és élvezni az életet!
A Fény ura által kiválasztott sas újjászületésének mesés, misztikus története megtanít arra, hogy nincsen olyan helyzet, amiből ne lehetne újra talpra állni. Csak hinni kell magunkban, meg kell hallani egymás szavát, gondolatait, s akkor a körülöttünk lévő világ is meg fog változni, legyőzve a béklyóba kötő visszahúzó erőket.
A könyv kíméletlen őszinteséggel szembesít gyarlóságainkkal, hibáinkkal, és rávilágít arra, hogy létezésünk értelme nem más, mint a szeretet.
A lebilincselő olvasmány egyszerre elgondolkodtató, rejtélyes és szórakoztató, nehezen lehet félbehagyni. A könnyfakasztó részek mellett helyet kap a játékos könnyedség és humor, és olyan bölcsességek, melyeket sorvezetőként használhatunk életünk tartalmasabbá, jobbá tételéhez.
Az író képzelete határtalan magasságokat jár be, szinte szárnyal, mint Tom, a „Kezdet és Vég sziklájánál” testi-lelki kínok árán újjászülető „fejedelmi madár”. Olvasás közben éreztem az energiaáramlást, érzékeltem a világegyetem harmóniáját, mely az univerzum (és énünk) magasabb szintre emelését hivatott biztosítani a szeretet mindent felülmúló ereje által.
S a betű, az írott szó jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint a könyv elején található idézet: „Az írás hatalmas eszköz. Idegenek szívét érintheted meg általa, fájdalmakat törölhetsz ki magadból, színt vihetsz mások életébe…”
E lélekérintő írást úgy gondolom, nem elég elolvasni, a sorok mögé kell látni, és mindenképpen érdemes továbbgondolni.
Köszönöm a megjelenési lehetőséget és a kedves ajánlót!
Ezen az oldalon keresztül megrendelhető a könyvem dedikálva, kedvezményes áron: http://tomasas.oldalunk.hu
Én is köszönöm Csillának az ajánlót, figyelemfelkeltést! Neked pedig, Zoltán, a kiegészítést, hol érhető el a könyv. Kívánom, sok olvasód legyen! 🙂
Vjacseszlav Iljusin: Versek és versfordítások
Na persze, könnyű annak fordítani, aki kétnyelvű – mondom én. De tudom, nem így van. Sok minden kell ahhoz, hogy a fordítás hiteles legyen, ne csak a szöveg, az érzés is pontosan átjöjjön, s mindezt úgy, hogy a versforma is megmaradjon.
Szia Eliza!
Hát idetaláltam…neked mindig vannak remek ötleteid.
Köszönöm, hogy a Ragyogást már föltetted, most hozom a következő linkjét ( ha jól mondom) : http://undergroundbolt.hu/percek-sulya.
Szeretném, ha fölkerülnének a Tollal.hu-ra is, de nem tudom, hogyan. Esetleg a
postaládikába írjam be a linkeket és Te a helyére teszed?
Köszönettel és öleléssel: Zsuzsa
A képet feltettem, információk a megadott link alatt találhatók a könyvről. Zsuzsa, írhatnál néhány szót, mégis csak te ismered legjobban a kötetet. Nem akarom kimásolni a kiadó honlapjáról, nem biztos, hogy örömmel vennék (szerzői jogok stb.)
Eliza, kedves!
Köszönöm, írtam pár sort hozzá:
E verseskötetembe az elmúlt 3 év pergő homokszemeiből
válogattam. A Természet szépségeibe fonva próbálom
megmutatni a bennünk és körülöttünk lévő Lét-perceket
az emlékek, szerelmek, vágyak tükrében.
A ránk nehezülő percek súlyát szeretném könnyebbé tenni verseimmel.
Üdv: Zsuzsa
Bódai-Soós Judit: Visszafelé szaladó fák
Ez a könyv egy gyermek álmairól, vágyairól, örömeiről, bánatairól mesél. Elsőként a bánattal találkozhattam, mely feldolgozatlanul haragként tört elő.
Az apa elvesztése olyan fájdalom, amely egy kisgyermeknek felfoghatatlan. Időbe telik, míg rádöbben, mit jelent a „nincs többé”. De addig harag tombol az ártatlan lélekben a világ, az egész ellenségessé vált világ ellen.
Egy felnőttre azt mondanánk, mérhetetlenül önző, de egy gyermek még nem lát tovább a saját gyötrelménél. Neki az fáj, amit megél, átél. Az elkerülhetetlen változás. Amikor az ő kis nyugodt, rendezett magán- és társasági élete a feje tetejére áll.
Julcsi a fővárosból egy kicsi, eldugott faluba kerül a nagyszüleihez. Új iskola, új barátok, akikkel-akikért meg kell küzdenie, miután legyőzte önmagában a változással szembeni dacot, ellenállást. Az erős akaratú kislány kitartó, jószándékú környezetben fedezi fel a vidéki élet szépségeit, miközben korrajzot ad a hetvenes évek számomra oly ismerős közegéről. Elfeledettnek hitt emlékeimet felidézve újraélette velem a gyerekkoromat. Aki akkoriban gyerekeskedett, volt kisdobos, úttörő, netán őrsvezető, annak kellemes nosztalgiát ébreszt a szívében.
Akinek ismeretlen az a miliő, lehetőséget kap bepillantani szülei-nagyszülei gyerekkorába, amikor még a réteken, patakparton, akár erdőkben zajlottak a stratégiai játékok a monitorok helyett. Amikor az összefogás még kézzelfogható volt, és nem lehetett egy gombnyomással kikapcsolni.
Néhány hónap alatt összecsiszolódnak a gyerekek, tiszta szívvel, együtt, egymásért cselekszenek, úgy, ahogy kevés felnőtt képes önzetlenül adni önmagát. Ők megteszik, az erősek felkarolják a gyengébbeket, még, ha a nyári szünidejük egy részét kell is rááldozniuk, hogy társaik se bukjanak meg év végén. Közös tanulás, közös játékok, közös vágyakozások… tiszta, őszinte kamaszszerelem. S a vége? A végén minden a helyére kerül. Az apa emléke a szív csücskében nyer örökös helyet, a fiúk a másik csücsökben, s az iskola is hívogatóbb már, mint a régi…
Julcsi új osztálya – és velük együtt természetesen Julcsi is – jelesre vizsgázik szeretetből.
Egyetlen negatívuma van a könyvnek: Rövid!
Szilágyi Perjési Katalin: Mackó Úr repülni akar
Novelláskötet, melybe az utóbbi három év legsikeresebb novelláiból válogatott a szerző. Történetek, melyeket az ifjabbak már csak hallomásból ismerhetnek, hiszen nagyrészt megtörtént esetek fájdalmas elmesélése ez a könyv.
Radmila Marković: A csérogó
Radmila szavai: Ha marketinget tanultam volna, most könnyű dolgom lenne.
Mit is mondhatnék? Ha valakinek kedve van beszélgetni velem, vagy meghallgatni életem napos és árnyékos oldalát, vegye kezébe a könyvemet, illetve olvassa el, és remélem kellemes időtöltésben lesz része. Olyan ez a könyv, felnőtteknek szánva, mint amikor mesét olvasnak a gyerekek, csak épp a tartalma változatos, fordulatos, és az élet írta. Semmi köze a valótlan világhoz.
Szereti a humort? Megtalálja
Szereti a verset? Megtalálja
Hisz a hihetetlenben? Ha nem, ezek után hinni fog.
Dezső Ilona Anna: Bolda, az utolsó igazi sámán
Réges-régen, a letűnt korok idejében élt egy nép, mely kitűnt a többi közül. Egy békés nemzet, melynek férfijai egyik vadászatból nem térnek vissza a tél közeledtével, így a törzs vezetése a legbölcsebb asszonyra, Boldára, az öreg sámánra hárul.
A legyengült nép és Bolda menye, Arina, a szomszédos nemzet célpontjává válik, melynek következtében az egész falu a kényszerházasság és a lehetséges bosszú előli menekülésre kényszerül. Egyik este felszólalnak a dobok, és az éj leple alatt, az öregeket hátrahagyva, elindulnak az asszonyok egy jobb élet reménye felé. Ám az üldözőik sem akarnak lemondani a könnyűnek tűnő prédáról, és a kincseknél is többet érő asszonyok öléről…
Innentől kezdve Dezső Ilona Anna regénye behálózza az olvasót, és átbillenti abba a képzeletbeli világba, melyben együtt él az ármány és a szerelem, a háború és a haza keresése, a valóság és a varázslat birodalma. Ebben a könyvben nem csak olvasunk a szereplőkről, de meg is ismerjük őket, és míg rójuk a sorokat, velük együtt is lélegzünk. Egy olyan korba varázsol el bennünket a szerző, melyet lehetetlen addig magunk mögött hagyni, míg végig nem érünk az egész könyvön.
Tóth Balázs Gábor
Tollal.hu – Közélet és Kultúra főszerkesztője
Egy sámános könyv, ami mégsem sámános, mert nem a sámánságról szól.
Egy kedves kisregény, melynek főszereplője Bolda, a füvesasszony, aki rendelkezik sámáni képességekkel és tudással, de főleg emberséggel, felelősségérzettel, szeretettel.
Bolda népe elhagyni kényszerül lakhelyüket. A menekülés évekig tart, mire sikerül eljutniuk egy védett helyre, ahol felépítik újra társadalmukat, életüket. Vándorlásuk során, míg a jó megküzd a gonosszal, szépséges természeti és emberi értékeket ismerhet meg az olvasó.
Szilágyi Marcsi
Élő Irodalom- Élő Könyv főszerkesztője
Nekem megvan, ajánlom mindenkinek! Letehetetlen!
Zsuzsa
Döme Zsuzsa: Verset ír a nagymamám
Szemlesütve,
lassan számolj
egymás után
szépen százig,
s tégy úgy, mintha
nem is tudnád,
hova bújtak
mind egy szálig!
Ilyen, és hasonló kedves gyermekversekkel van teli ez a könyvecske. A verseket a szerző unokái inspirálták, s egy író hajlamú nagymamának gyermekek között szinte kötelező a versírás. 52 vers, 52 hét egy évben, talán véletlen, talán nem, de heti egy versikét könnyedén meg lehet tanítani a kicsiknek. Főleg, ha fülbemászó dallamuk nem hagy nyugton, és folyton ott mocorog a nyelvünk hegyén.
A nagymamám elég vékony,
ráadásul találékony.
Magától is kitalálja,
hogy a papát hogy szekálja.
Az illusztrációk B. Nóra munkái, s a kötet címét ki más írhatta volna a borítóra, mint az egyik unoka.
Drága Eliza! Csak most fedeztem fel ezt a kis méltatást, köszönöm szépen. Elküldenéd-e nekem a Verset ír a nagymamám fotóját és a róla írt kedves szavakat zsuzsa.dome@gmail.com címre mellékletben, úgy, hogy én továbbítani tudjam? Fel lehetett ajánlani egy könyvet a MeseLes születésnapi játékára, s egy fotót és egy kis leírást kérnek róla. A tiéd éppen megfelelne erre a célra. Köszönöm szépen előre is.
Vedres Ferenc – Vedres-Nagy Ibolya: Megmozdított kövek
Negyedik közös kötetével jelentkezik a kiskunmajsai pedagógus-házaspár.
A kötet illusztrációit most is Pócsik Olga készítette, nagy művészi pontossággal és precizitással.
A Megmozdított kövek újfent bizonyítják a kapcsolatok fontosságát, az egymás iránti feltétel nélküli tiszteletet, még akkor is, ha a hétköznapokban időnként nagyok a távolságok. Mélyen megélt vallásosság, az ősök és szakmai elődök mérhetetlen tisztelet és szeretete sugárzik írásaikból.
Az alkotók a modern művészet szószólói, verseik, novelláik képei tiszták, érthetőek és őszinték. Úgy, ahogy a Vedres házaspár egész élete, sok évtizedes pedagógusi munkája.
Juhász Kató: Kirekesztve
Huszonöt évvel ezelőtt a megváltozott társadalmi viszonyok nagyon sok ember, család életét átrendezték.
A könyv három különböző terjedelmű írásban, példákkal mutatja be a gyakran megrendítő élethelyzeteket.
Az első részben a fikció és valóság keveredik. Egy törvényesen, de nem etikusan meggazdagodott ember gondolkodásmódjának átalakulását követhetjük nyomon, miközben megismerhetjük a rendszerváltoztatás veszteseit, akik erkölcsi tartásuk, vagy életkoruk miatt kerültek hátrányos helyzetbe.
A további két írás élethűen ábrázolja egy elszegényedett ipari város tartósan munka nélkül maradt lakóinak, és leszármazottjaiknak helyzetét.
Megjelent az Underground kiadónál.
L. Horváth Zsuzsa: Ragyogás
Valamennyien őrzünk szívünk rejtett csücskében reménytelen, viszonzatlan, plátói szerelmeket. Életünk során legalább egyszer álltunk már szemtől szembe azzal az „ismeretlen ismerőssel”, aki különös, sejtelmes vágyakat ébresztett szunnyadó lelkünkben. S bár ezek soha valóra nem váló, beteljesületlen álmok maradtak, mégis meg tudják szépíteni könnyes-fájó pillanataik felidézésével a magány szürkeségébe merülő napokat. A lélek gyöngyházfényű emlék-tavának rezdülései versekbe öntve idézik e sosem-volt szerelmek könnyes varázslatát.
Megjelent az Underground kiadónál.
Róna J. László verseskötete. Mivel én alapból nem vagyok verses, csak az ajánlóját teszem ide:
“Ebben a kötetben ismét verseket kínálok a Tisztelt Olvasónak.
Bevallom, engem minden újabb kiadásom nagy örömmel és várakozással tölt el.
A vers számomra az érzések, gondolatok erőteljes, tömör kifejezését jelenti.
Amikor a próza erre nem ad lehetőséget, átlépek a líra világába.
Ez a színes világ módot kínál, hogy megszólaljanak a sorok közéletről, természetről, szerelemről, sok minden másról.
Remélem, elnyeri az Ön tetszését ez a válogatás, megtalálja benne, amit keres.
Megtiszteltetésnek veszem és köszönöm, ha véleményét felém a kötetben megtalálható email címemen kifejezi.”
Megjelent az Underground kiadónál.
Recenzió egy általam olvasott könyvről:
Jan-Philipp Sendker: Szívszelidítő
A könyv egyenes folytatása az író előző könyvének, a Hazatérésnek, s ahogy ott, úgy itt is a főszereplő érzései, útkeresése ad keretet a történéseknek.
Sendker simán elmehetne pszichológusnak (ha nem az, mert ezt nem tudom), de nála valóban találóbb lenne a lélekbúvár kifejezés. Remek, átélhető és hihető leírást ad a mániás depresszióról. Akkor is, ha ezt abban a világban (Burmában) másképp nevezik, illetve nem diagnosztizálják. Olyan mélységekben festi le szereplői lelkivilágát, mutatja be a miérteket, ami hatalmas beleérző-képességről, vagy saját átélt élményekről árulkodik. Hogy melyik az igaz? Ezt csak ő tudja…
Egy olyan hiedelemvilágot mutat be, mely nekünk nyugatiaknak felfoghatatlan. Nem maga a hiedelemvilág, hanem az, hogy olyan mélyen képesek hinni benne, és hozzáigazítani az életüket. S mégis, ahogy olvasom, magam is elhiszem, hogy létezik a fügefában lakó szellem, aki szereti a banánt.
A könyv alaposan körülírja a témát, melyet nyugati felfogással nehéz hinni, de akár úgy is lehet. Mert miért is ne létezhetne lélekvándorlás? Akár oly módon, mint ebben a történetben? Oly módon, ami Burmában természetes, mint a napsütés, míg nyugaton annyira félelmetes, hogy gyógyszerekhez menekülnek előle.
Úgy kezdődik, hogy Julia hangokat hall. Nem részeg, nem skizofrén, de szabadulni akar… ezért nagy útra indul. Nagy útra, melynek végén nem csak a keresett embert találja meg, de önmagát is, végre.
Több mesélő szavaiból ismerhetjük meg végül Tar Tar életét.
Azét a férfiét, akit már magzatkorában halálra szánt az anyja.
Azét, aki nyolc éves gyerekként megöli, és a piacon eladja feldarabolt barátait (a tyúkokat), hogy a testvéréről és az anyjáról gondoskodjon. Az anyjáról, akitől nem kapott szikrányi szeretetet sem.
Azét a férfiét, aki folyton azt érezte, ő nem kell, s egy idő után a szabadító halált kereste.
Azét, aki mégis, minden átélt borzalom ellenére képes volt újra szeretni.
Magával ragadott a történet, nem tudtam letenni, egy nap alatt elolvastam. Néha jól elhelyezett mondatok serkentették a kíváncsiságomat, s néha ezek a mondatok nem kaptak direkt magyarázatot. Hosszan és mélyen kell elgondolkodni a jelentésükön.
Végig lehet futni a könyvön úgy, mint egy izgalmas történeten, és végig lehet olvasni úgy, hogy közben magamba engedem a belőle áradó bölcsességeket. A döntés az olvasó kezében van.
Csak, hogy valami rosszat is írjak…
Úgy tűnik, a korrektor vagy nem olvasta elég figyelmesen, vagy túlságosan megbízott a helyesírás-ellenőrző programban, mert van jónéhány baki, ami kiszűrhető lett volna. De ezeket úgyis csak én vettem észre, aki maga nem foglalkozik szerkesztéssel, annak nyilván nem tűnnek fel. Főleg, hogy a sztori értékéből semmit sem vonnak le.
A fotó a Tericum Kiadó honlapjáról származik.
S az említett első rész:
Jan-Philipp Sendker: Hazatérés
Haladjunk kívülről befelé!
Tetszetős borító, kemény kötés, szép kivitelezés. Olvasható betűméret, viszont a betűtípus nem nyert meg. Igaz, nem szokványos, de bántja a szememet, hogy a t-betű csak magánhangzó magasságú. Gyakran félreolvasom r-nek.
Ráfért volna egy alaposabb korrektori szem, mert nagyon sok hiba van benne, ami persze a tartalmi élvezetből semmit sem von le, s aki maga nem ír helyesen, tán észre sem veszi. Bár nem kerestem, de időnként szemet szúrtak, pl.: mondaton belüli múlt és jelen idő. Valószínűleg fordítási hiba, ahogy a rengeteg indokolatlan szóismétlés („megcsúszott a csúszós kavicsokon” „településen telepedett le”). Pedig szép szókincsünk van, s csak kevés olyan kifejezésünk, melynek nincs szinonimája.
Érdekes szavakat használ, hacsak nem fordítói/korrektori hiba eredménye a „gyakrabbá” és „zizgett”
De menjünk beljebb!
Egyes szám első személyben indul a történet, mely rögtön a titkok mélyébe vezet. Figyelemfelkeltő, hiszen a sok beszéddel is alig árul el valamicske konkrétumot. S amikor azt hiszem, végre megtudok valamit, „az öreg mesélni kezd”. Új szereplők, új szituációk… mígnem rádöbbenek, hogy épp az imént hiányolt titkokat közli, miközben az élet mély kérdéseit feszegeti – az elején válaszok nélkül – roppant olvasmányosan.
Nagyon élethű karaktereket rajzolt az író. Sajnálatos módon egyik részletesen jellemzett személyiség sem ismeri a boldogságot. Kívülről szemlélve érzéketlennek, apatikusnak láttatja őket. Ha vannak érzéseik, márpedig vannak, titkolják. Másrészt viszont olyan részletességgel mesél az érzésekről, amilyen őszinték és nyíltak csak kevesek képesek lenni, még önmagukhoz is.
Mia Mia az örökös félelmeivel színtiszta depressziós. Nyugati észjárásnak felfoghatatlan az ilyen mértékű babona. Természetesen, ha akarjuk, minden történetbe bele lehet magyarázni, hogy egy átok miatt van, mindent át lehet formálni úgy, hogy illeszkedjen a hitünkhöz, hiedelmünkhöz.
Tin Vinnek már születésekor megpecsételték a sorsát. Anyja babonás hitvilága, mely egész kultúrájukra jellemző, szerencsétlen irányt adott életének. Örökös rettegésre ítélte, a fiú félt mindentől és mindenkitől, tán önmagától is. Pedig kivételes adottságai révén megbecsült ember lehetett volna. (Ahogy lett abban a pillanatban, amint megfelelő mértékű és fajtájú szeretetet kapott, és képessé vált a viszonzására.)
Az anya elmegy, és magára hagyja hatéves fiát. Nem érdekli a sorsa, menekül tőle. Mindezt azért, mert szombaton, ráadásul decemberben született! Nyugaton is előfordul, hogy egy anya eldobja a gyermekét, de itt ekkor intézetbe kerül a gyerek, jobb esetben magához veszi egy rokon. Ott egy idegen egyszerűen úgy dönt, hogy odaköltözik, gondozza, anyja helyett anyja lesz, még az anya munkáját is átvállalja, folytatja, és senki sem kérdőjelezi meg. Itt ezer törvényt sorolnának, miért nem lehetséges – ott természetesnek veszik.
Éles az ellentét a keleti és nyugati életszemlélet között. Itt szinte elképzelhetetlen, ami ott magától értetődő: az a belenyugvás, alázat, az idősebb rokon akaratának elfogadása, sajátunk alávetése amannak. Nincs ellenkezés, nincs dac, csak engedelmesség, akkor is, ha szinte belepusztul a lelki fájdalomba, mert sorsa egyre messzebb – Amerikába – űzi Tin Vint.
Sendker érzékletesen írja le a fiú magába fordulását (ilyennek képzelem az autistákat), de ugyanolyan láttató a tájleírás, avagy az életmód bemutatása.
Megismertet a keleti életbölcsességekkel, melyek súlyos igazságokat rejtenek, amennyiben hajlandók vagyunk elgondolkodni rajtuk. Ezeket elfogadva rájövünk, miért is annyira más az ottani emberek életfelfogása, hozzáállása a léthez, létezéshez, miért olyan nyugodtak. Mi azt mondanánk, beletörődők – ők azt, elfogadók.
Néha felcsillan a humor a sorok között: „ételeink olykor megviselik a külföldieket”, lehetne több belőle.
A Hazatérés egy szép szerelem – a SZERELEM – története, mely oly mélységekig emelkedett, ahol már nem volt fontos a testi közelség. Mely fél évszázad múltával sem gyengült annyira, hogy ne érezzék egymást téren és időn túl. Mely egymáshoz vonzotta őket a világ másik végéről, hogy együtt fejezhessék be földi életüket. Melyben a nő az érzékeken túli üzenettel jelezte: most, most kell jönnöd, s a férfi, otthagyva mindent, repülőre szállt.
Négy évvel később a lánya Tin Vin keresésére indul. Nagy a távolság Amerika és Burma között, s nemcsak térben.
A könyv türelemre nevel, hiszen U Ba egyetlen mondattal elárulhatná Juliának, hol van az apja, de inkább elmeséli az életét. S elég szuggesztív a hatása, hogy felébressze a kívánságot a titok megismerésére. Bennem is.
Kiadó: Tericum Kiadó
Jöjjön hát elsőként a sajátom, a legutolsó.
33 Magyar névmese – színezhető mesekönyv, 33 mese 36 magyar utónév köré szőve. A mesék a keresztnév jelentése köré íródtak, kicsiknek-nagyobbaknak egyaránt ajánlom.
A borító
http://eliza-beth.hu/wordpress/wp-content/uploads/2014/03/Eliza-Beth-33-Magyar-névmese-kicsi.jpg