Eliza Beth – Tóthárpád Ferenc: Zsuzsi, a nyuszi

 Zsuzsi, a nyuszi ránézett a mamájára.

– Ugye, nem mondod komolyan, hogy ezt a rengeteg tojást mind nekem kell megfestenem? Aztán elrejteni őket világszerte bokrok mélyén, zöld fű tövében, mindezt egyetlen nap alatt?

– De bizony, hogy meg kell tenned, ha húsvéti nyúl akarsz lenni – felelte a mamája.

– Már nem akarok az lenni – konyult le Zsuzsi füle bánatosan. – Különben is a tanító néni ötlete volt.

– Mert te rajzolsz a legszebben az egész iskolában. Minden esztendőben a legügyesebb nyuszika kapja a megtisztelő feladatot és a vele járó „Húsvéti nyúl” címet. Én soha nem tudtam olyan szép hímes tojásokat festeni, mint amilyeneket te készítesz.

– Én inkább játszanék, mami! Olvasnék, tévét néznék, bújócskáznék a többiekkel, de ezekre nem is marad időm! A tanító néni azt nem mondta, hogy a tojásfestés ilyen sok munkával jár!

– De rengeteg örömmel is!

– Örömmel? Nem bírok annyi tojást hímezni, ahány gyerek van a világon. Nem fog jutni mindenkinek. Mi ebben az öröm? Szomorúak lesznek, és sírni fognak. Miért nem tojnak a tyúkok legalább húsvétra rögtön piros tojást?

– Aztán hímezzék is ki a csőrükkel?

– Igen! Nagyon szép mintákat tudnának rá karcolni. Gyönyörű lenne!

– Csakhogy nem az ő feladatuk, ők kizárólag az alapanyagot adják. Nyugodj meg, Zsuzsi! Mindenre marad időd. Festeni is, játszani is.

– De hogyan?

– Majd meglátod, ahogy nekilátsz az első tojásnak…

Zsuzsi nyuszi kiment a kertbe, szemrevételezte újra az ósdi, zörgő társzekérre felhalmozott tyúktojáshegyet. Szabadíts meg! – üzente a szekér elé fogott szürke csacsi bánatos szeme. Képtelenség! – gondolta, de felemelte az ecsetet és belemártotta a piros festékbe. Abban a pillanatban megállt az idő. Persze ezt Zsuzsi nyuszi csak jó sokára vette észre. Már nagy halomban álltak a frissen festett hímes tojások a virágzó cseresznyefa árnyékában, amikor feltűnt neki, hogy a csacsi furán ásít. Szája nagyra tátva, fogai szinte vicsorognak, szeme kidülled, legyet hessentő farka az ég felé mered, farkasszemet nézve a bogárral.

A nap még mindig ugyanolyan magasan járt, mint amikor elkezdte a munkát. Körülnézett a kertben. Mamája ugyanott állt, ahol órákkal ezelőtt. Arcán csodálkozó kifejezés ült, bár mozdulatlan volt. Úgy tűnt, a kész halmot figyeli, nagyra nyitott szemekkel. A cseresznyevirágok előtt méhecskék lebegtek, a fa tetején fehér-szürke galamb moccanatlan pihent. A fűben feketerigó ugrott éppen magasra, egy legyecskét, mely kitátott csőre előtt libegett, szeretett volna bekapni. Mindketten a pillanatba merevedve várták, hogy újrainduljon az idő.

Zsuzsi elámult. Szóval ez a trükkje, hogy egyetlen nyuszi ily rövid idő alatt ennyi hímes tojást alkothasson! Vett egy nagy levegőt, újra a tojások felé fordult. Színes virágokat, lepkéket rajzolt, kicsi szíve minden szeretetét odavarázsolta. Most, hogy már tudta, nem kell sietnie, biztos vonásokkal húzta meg a mintákat. Csíkokat, pöttyöket variált össze alakokkal. Szitakötő, méhecske éppúgy került a tojásokra, mint pipacs, vagy ibolya. Csodálatosnál csodálatosabb motívumokkal díszítette őket. Ahogy az egyik halom fogyott, úgy nőtt a másik.

Már érezte az örömöt, amit édesanyja említett. A jól végzett munka büszkeséggel töltötte el. Végigpillantott a tojáshegyen. No, most még szét kell hordani! De az már gyerekjáték lesz!

Kosarába tett egy halom hímes tojást, elszaladt, lerakta a bokrok alá, fűcsomók árnyékába. Hamar elfogyott, visszament a kertbe újabb adagért. Úgy gondolta, mivel nem volt túl nehéz, most többet visz. Rakta, csak rakta a tojásokat a kosárkába, addig rakta, mígnem az összeset beletette. Rácsodálkozott, hogy férhetett bele, aztán legyintett egyet: Ez a csodák pillanata!

Világgá-szerte szaladtában látta, hogy a már elhelyezett hímes tojásokat kisgyerekek keresgélik, boldogan tapsikolnak, amikor megtalálják. Itt egy anyuka mesélt a kislányának, ott egy apuka segített kisfiának előhúzni a biciklit. Máshol két testvérke simogatott egy hófehér kisnyulat, mellettük felhalmozva pirostojás, csokinyúl. Egy zöldellő kertben szőke hajú anyuka verset mondott két pici gyermekének. 

Tóthárpád Ferenc: Hímes árnyak

Forrás: http://totharpadferenc.com

Serénykedik a kis nyuszi,
ecset van a kezében.
Megérkezett a tyúktojás
zötyögve társzekéren.
 
A fű fölött, a lomb alatt
ajándékok hevernek,
kopogtat már az alkonyat,
csodára vár a gyermek.
 
Fonott kosár telis-tele,
s a kertben hímes árnyak:
a képzeletbeli mesék
valóságossá válnak.

Zsuzsi nyuszi úgy érezte, ő is hozzájárult a munkájával, hogy szeretettel telt meg a világ. Amikor az utolsó hímes tojást is elrejtette egy fa tövében, hirtelen visszatértek a hangok. Fel sem tűnt neki, hogy a cseresznyevirág előtt lebegő méhecskék nem zümmögnek, rigófütty sem hangzik. A csacsi hörrent egyet, a bogár méltatlankodva röppent odébb a hátáról. 

Alkonyodott. Zsuzsi nyuszi a mamája elbeszélését hallgatta.

– Csak azt láttam – mesélte a mami –, hogy a szekérről eltűnt a tojás, emitt pedig megjelent a hímestojáshegy. Mindez egyetlen szempillantás alatt, mint egy varázslat. Büszke vagyok rád, Zsuzsikám!

– Pedig milyen sokat és sokáig dolgoztam velük! Mégis neked lett igazad, mami, mert maradt időm játszani is.

Kinyújtóztatta a nagy munkában elfáradt tagjait, felpattant és elszaladt, hogy az esti mesefilm előtt még fogócskázhasson egy jót a barátaival…