Megosztás ezzel:

       Karácsonyi szünet volt a tündériskolában. Lili, a kis tündérnövendék boldogan repkedett apró, aranypettyes szárnyain. Nagyon örült az előtte álló napoknak. Végre! Nem kell iskolába mennie.
        Nem, mintha nem szeretett volna suliba járni, dehogy! Csak jobban szeretett játszani, ugrabugrálni, bukfencet vetni a levegőben, miközben a szárnyaival fenntartja magát. És olyan jó, hogy most egy ideig nem kell tanulni, varázsszavakat magolni.
        A minap is belekeveredett a varázsigékbe, és nem sikerült a házi feladatát megoldania. Szépen fel akarta öltöztetni Cirmost, a kendermagos, tarka tyúkocskát, aki Mári néni udvarában kapirgált. Mári néni előző nap hozott egy szép, termetes kakast a házhoz, és Lili úgy gondolta, hogy Cirmosnak, a menyasszonynak varázsol egy gyönyörű, hófehér tollruhát.
       Még mindig nem jött rá, hol rontotta el annyira a dolgot, hogy Cirmosnak vámpírfogai nőttek. Meg is ijedt tőle a kakas rendesen, de még Lili is megdöbbent a látványtól. Az a két hatalmas, kilógó agyar egyáltalán nem illett a csőrhöz. Úgy nézett ki, mint a rozmár bajusza, csak sokkal félelmetesebb volt. A legnagyobb baj mégis az volt, hogy nem tudta visszacsinálni! Álló óráig szenvedett vele, mire a jérce csőre ismét a régi formáját mutatta. Még szerencse, hogy Mári néni nem látta a vámpírfogakat, most legalább nem tudja, miért menekül a délceg kakas a nyeszlett tyúkocska elől?
        „Ha valamit elrontasz, hozd is helyre! Addig nem végeztél egy varázslattal, amíg valami nincs rendben. Minden, de minden körülményt meg kell vizsgálnod, ha azt akarod, hogy jó tündér váljon belőled.” – A fülében csengett a tanárnő hangja. Hányszor elmondta ezeket a figyelmeztetéseket! És ők, a tanítványai, hányszor vágták rá magabiztosan, hogy ők aztán nem fogják elrontani! Hát, dehogynem!
       – Mit csináljak a kakassal, hogy ne féljen Cirmostól? – töprengett. – Megvan! Felejtés-varázst küldök rá!
        El is kezdte azon nyomban. Elővette kis aranypálcáját, és miközben megsuhintotta, bűbájszavakat dünnyögött. Szerencsére erre a versikére pontosan emlékezett. A vége meg… hogy is van? Csiribi-csiribá? Igen, biztos, hogy így szól a varázslat – döntötte el, és rögtön véghezvitte. Aztán kíváncsian leste a hatást.
        A kakas ott állt az udvar közepén. Büszkén, délcegen, kukorékolásra készen. És mereven. Tátott csőrrel bámult Cirmosra, aki közeledett felé. De hiába illegette magát, a kakas nem mozdult. Aztán tétován emelgetni kezdte a lábait, mint aki nem tudja, melyikkel induljon el. Végül összekuporodott, a fejét elrejtette a szárnya alá, hogy tudomást se kelljen vennie a külvilágról.
        – Még mindig nem jó! – zsörtölődött Lili. – Most meg talán azt is elfelejtette, hogy kakas vagy tyúk! Sok lett a bűbáj, vissza kell vennem belőle.
       Hókuszpókusz… csiribi… egy könnyed suhintás…
        A kakas zsugorodni kezdett. Már csak akkorka volt, mint egy rigó, abból is a fióka méretű. Színe szürkére váltott, csőre cincogó szájnak adta át a helyét. Farka elvékonyodott, a tollak helyett szőrszálak nőttek. Pillanatok múlva egy kisegér szaladt keresztül a tyúk előtt. Riadtan tűnt el egy lyukban.
        De nem lehetett riadtabb, mint Lili! Tanácstalanul verdesett párat aranyporos szárnyaival, majd újfent suhintott. Megrökönyödve észlelte a földmozgást. Az udvar közepén domb emelkedett elő a semmiből. Aztán a domb megrázta magát, hátáról potyogott a száraz föld. Alóla előkerült az egérke, ami már nem volt egérke. Mert egy embermagas lény nem lehet egérke. Még egérnek is óriás volt. Inkább elefánt, egér képében!
        Lili elkeseredett. Miért nem sikerülnek úgy a varázslatai, ahogy szeretné? Pedig most nagyon gyorsan kell tennie valamit, mielőtt ez a hatalmas állat megindul, és letapossa a háziakat. Már így is akkorát legyintett a farkával, hogy szegény Cirmos elszállt tőle.
        Lili erősen gondolkodott. Van egy bűbáj, ami semmissé teszi az aznapi varázslatokat. Hogy is van? Próbálta felidézni a tanult szavakat, versikét…
        „Bármit tettem, rosszul sült el,
        Bajt okoztam, felejtsük el!
        Égő gyertya, izzó parázs,
        Tűnjön el a mai varázs!”
        Végre! Végre a kakas ismét büszke kakas volt, bár a Cirmosnak nem lett fehér menyasszonyi ruhája… de ez nem zavarta egyiküket sem.
       És most szünet van! Karácsony lesz hamarosan. Az emberek már nagyon készülnek, Lili titkon figyelte őket, ahogy ajándékot vásárolnak, és dugdossák egymás elől. Aztán, amikor egyedül vannak, szépen becsomagolják, és elrejtik egy másik, biztonságosabbnak vélt helyre.
        Az a kisfiú is, akit egy órája figyelemmel kísért már, itt vesződött a csomagolópapírral, és sehogy nem tudta olyan szépen összehajtani, hogy elégedett lehessen vele. Az anyukájának vett egy hajcsatot, és szerette volna csinosan becsomagolni. De látszott, hogy nem szokott hozzá ilyen munkákhoz. Talán még soha nem csinált ilyet. Lili megsajnálta. Odaröppent az íróasztalra, ahol a fiúcska foglalatoskodott, és leült a radírra. Két könyökét a térdeire támasztotta, fejét az ökleire, és figyelt…
        Beletelt néhány percbe, amíg a kisfiú észrevette. Akkor rábámult.
        – Te ki vagy? – kérdezte.
        – Te látsz engem? – csodálkozott Lili. A fiú csak bólintott. – Én Lili vagyok. Tündér leszek, ha megnövök. És te ki vagy?
       – Én Álmos vagyok – felelte a fiú.
       – Akkor nem zavarlak, csak feküdj le, és aludj! – állt fel a radírról Lili, és megrezzentette a szárnyait. De a következő szavak mégis maradásra bírták.
       – Nem vagyok álmos, csak Álmos a nevem. Te tényleg tündér vagy?
       – Nem, még nem… vagyis… igen, tündér vagyok, bár még nem tudok jól varázsolni. Még iskolába járok. Csak most szünet van, és én nagyon, de nagyon örülök ennek.
        – Nekem is szünet van a suliban. Mert karácsony lesz, tudod? És vettem az anyukámnak ajándékot, de a papír nem akar engedelmeskedni, és mindig másfelé hajlik, mint én szeretném. Tudsz nekem segíteni becsomagolni? Te mégis csak lány vagy, és a lányok ehhez jobban értenek.
       Lili ránézett a dobozra, ami a hajcsatot rejtette, és ami kétszer akkora volt, mint ő maga. Aztán rápislantott saját aprócska kezeire, és megrázta a fejét.
        – Sajnos, én ehhez kicsi vagyok – jelentette ki. – De megpróbálhatom másképp…
        Elővette a varázspálcáját, és megsuhintotta. Közben mormolt valamit. A doboz fordult egyet a tengelye körül, a papír közepére feküdt. A papír egyik oldala lassan felhajlott, és rásimult a dobozra. Aztán a szemközti lap tette ugyanezt, majd a két széle. Szépen, pontosan behajlottak, ráfeszültek a dobozra, aztán egy kis átlátszó ragasztószalag rögzítette őket. Még egy szép, piros masni, és kész is volt az ajándék. Lili összecsapta két tenyerét örömében. Sikerült! Egyedül, segítség nélkül varázsolt!
        – Nagyon ügyes vagy, Lili! – dicsérte meg Álmos. – Köszönöm! Kakaós csigát is tudsz varázsolni?
        – Kakaós csigát? Valószínűleg tudok. Minek az neked?
        – Éhes vagyok!
        – Megeszed a csigát? – ámult Lili.
        – Hát… ha varázsolsz nekem egyet, akkor igen.
        És Lili nem tudott nemet mondani. Hiszen újdonsült barátja éhes! Elő a pálcát, és csiribi-csiribá!
       – Hapci! – hallották, nagyon halkan. – Happciiiiiiiiii!
       Az asztalon egy kis foltos csiga mászott, hátán cipelve barna házát, és erősen tüsszögött.
       – Megfáztál? – kérdezte tőle Lili szánakozva.
        A csiga arrafelé fordult, és két tüsszentés között válaszolt.
        – Nem. Nem fáztam meg. Allergiás vagyok a kakaóporra. És valaki nagyon beszórt vele. Az egész házam tele van kakaóval.
        – Ne haragudj, én tehetek róla – mentegetőzött Lili. – Álmos kakaós csigát kért tőlem…
       – De nem ilyet! – szólt közbe a kisfiú. – Nálatok, tündéreknél ilyen a kakaós csiga? Nálunk, embereknél a pékségben sütik, a tésztája fel van tekerve, közte finom édes kakaóréteg, és egyáltalán nem mozog. Nem mászik odébb, nem beszél, és nem is tüsszög!
        – Hűha! Akkor elrontottam! – keseredett el Lili. És rögtön eltüntette az allergiás csigát.
        Kintről hangok szűrődtek be. Cipőkopogás, léptek zaja. Aztán egy női hang Álmost szólongatta.
       – Hazajött az anyukám. El kell rejtenem az ajándékát – szólt a fiú, és egy gyors mozdulattal bedugta a fiókba a dobozkát. Épp jókor, az ajtó nyílt, és belépett az anya. – Köszönöm a segítségedet, Lili! – súgta még oda Álmos, mielőtt a mami nyakába ugrott.
       Lili finoman köddé változott és eltűnt a szobából. Kiröppent a rétre, amit fehér hótakaró borított, átlibbent Tündérország kapuján, és máris ragyogó napfény és mezei virágok özöne vette körül. Boldogan vetett néhány légi bukfencet, és nagyot kacagott. Aztán előkapta varázspálcáját, és megsuhintotta.

„Béke szálljon a világra,
Boldogság minden családra,
Szeretetvirág nyíljon a szívekben,
Karácsony legyen egész esztendőben!”

Megosztás ezzel: