Március volt. Szép, napos idővel kopogott a tavasz az ajtókon. A kertekben kinyíltak az első virágok, az emberek megkönnyebbülten vettek vékonyabb kabátot magukra. Lili, a kis tündértanuló is vígan repkedett, boldogságát aranypettyes szárnyainak ragyogása is tükrözte. Hirtelen furcsa, a hangulatával tökéletesen ellentétes hangokat hallott valahonnan a közelből.

– Jaj, jaj, mi lesz velem? Happpppppppcccci!

– Hát te meg ki vagy? – kérdezte, amikor meglátta a siránkozót.

– Én? Haaaaaaaaaaaaaaapciiiiiiiiii! Én vagyok a húúúúúúúúúúúúúúúpppciiiiiiii! …a húsvéti nyúl – felelte vacogva a kérdezett. Hosszú fülei bánatosan lekonyultak, szemei bedagadtak, orra megduzzadt. Hangja tompa volt a náthától.

– Szép bundád van. Hogy fázhatsz benne?

– Ajaj! Lázas vagyok, engem is elért az influenza. Mi lesz most? Jajajj…

– Ágyba bújsz és meggyógyulsz, mint más – vigasztalta Lili.

– Nem lehe-het, nem lehet… – dideregte a nyúl. – Várnak rám… Itt a hú-húsvét, és nekem ni-hincs erőm megfesteni a to-tojásokat. Pedig a gyerekek nagyon várják. És so-hokan vannak, na-hagyon sokan… én meg e-hegyedül… haaaaaaaa-haaaaaaaapci!

– A társaid miért nem segítenek neked?

– Mert én vagyok a húúúúúúsvéti nyuhúúúúúúúl! – koccantak össze a fogai. – Húsvéti nyúl csak egy van. Én! – húzta ki magát egy pillanatra büszkén. Azonnal elkapta a köhögési roham.

– De te beteg vagy. Akkor most elmarad a húsvét?

– Nem, az nem lehet! Nem szabad! Van még két napom, és már csak pármillió tojásom, amit meg kellene festenem, szép hímesre, ha nem remegne a mancsom. De remeg!

Lili gondolkodóba esett. Hogy segíthetne a nyuszinak? Gyógyítani sajnos még nem tud, ő még nagyon az elején tart a varázslat-leckéknek. A gyógyítást a felsőbb osztályokban tanítják. Addig még évek telnek el… Mit tehetne, most és itt?

A nyuszi közben elszundított. Feje a mellső mancsaira bukott, melyből már kihullt az ecset. Bal füle belelógott a festékes tálkába. Lili megfogott egy tojást, de nem tudta megemelni. Majdnem akkora volt, mint ő maga, hogy is bírhatta volna el?

– Hát ez nem fog menni – dünnyögte. – Nézzük másképp!

Elővette apró varázspálcáját, és megsuhintotta. Az elhullott ecset felemelkedett a földről. Megmártózott a piros festékben, és rávetette magát a tojásra. Kente-mázolta, de nem lett szép, még Lili avatatlan szeme is látta. Némi gondolkodás után módosította a varázsszavakat.

A kosárban megmozdultak a tojások. Először csak egy hajszálvékony repedés látszott, majd beszakadt a héjuk. Pelyhes, sárga kiscsibék dugták ki a fejecskéjüket, és csipogtak éhesen. Az ecset azon nyomban lecsapott rájuk, vérpiros csíkokat húzva pelyheikre.

A nyúl felrezzent. Tágra meredt szemmel bámulta a csíkos csibéket, a felettük szorgoskodó pamacsot. Megdörgölte a szemét. Hiába. Utána is ugyanazt látta.

– Betegebb vagyok, mint gondoltam – suttogta letörten maga elé.

– Csak Lili, a kis tündér próbál segíteni rajtad – vigasztalta egy ibolyaszál.

– Nem jó, nem jó… – verdesett apró szárnyacskáival Lili. – Abrakadabra, csináld csak vissza! – suhintott.

– Ha segíteni akarsz, gyógyíts meg gyorsan! – kérte a tündért a nyuszi.

– Sajnos én azt még nem tanultam – kesergett Lili.

– Akkor minden hiába… – A nyuszi újra elszunnyadt. Álmában tojásokat festett, pirosat, sárgát, kéket, néhány zöldet is… és virágosat, pillangósat, napsugarasat…

– Nem tudnál segítséget hívni? – kérdezte az ibolya Lilit.

– Csak este… talán… a szüleim dolgoznak, végzik tündérmunkájukat, ahol épp szükség van rájuk. És mindig szükség van rájuk. Nem tudom, mikor érnek rá…

– Akkor nekünk kell megoldanunk – mondta határozottan egy fűszál. – Lili! Meg tudod tenni, hogy a tojás állva maradjon? Persze, nem úgy, hogy betöröd az alját…

Lili nekiveselkedett nehéz feladatának. Az első tojást felállította, de nem sikerült megtartania és eldőlt. A festékes fűszál ferde csíkot húzott rá. Eltüntette onnan, majd újra próbálkozott. Ezúttal sikerrel járt. Sőt! Megperdítette a tengelye körül, így nem kellett a fűszálnak hajladoznia. Az ibolya beledugta szirmait a kék festékbe, majd odanyomta fejét a tojáshoz. Azonnal ott maradt a lenyomata. Példáját követte egy levélke is. Egy apró hangya a fehér festékbe taposott, majd végigszaladt a tojáshéjon, kedves pettyeket hagyva maga után. A napsugár megcsókolta a tojás tetejét, neki ajándékozva aranyszínét. Egy arra járó pillangó szárnyainak csillámporával hintette be a művet.

– Nem is rossz! – dicsérte meg segítőit Lili, a kis tündértanuló.

– De nem ám! – kacagott az ibolya. – Csináljunk még! Mókának is jó.

És hozzáláttak. Egyre jobban belejöttek, szempillantás alatt készen lett egy-egy gyönyörű hímes tojás. A körülöttük lengedező fűszálak is összefogtak a szomszéd virágokkal, százszámra, ezerszámra gyártották a húsvéti meglepetéseket. A nyuszi eközben békésen szundikált mellettük, remélték, gyógyító álmot alszik.

– Lili! Hol vagy, kislányom? – Leheletkönnyű szárnysuhogás hallatszott. – Hát ti meg miben mesterkedtek? – csodálkozott Lili édesanyja. Tündérleánykája tetőtől talpig festékes volt.

– Segítettünk a húsvéti nyuszinak tojást festeni – lelkendezett Lili. – Tudod, megbetegedett, és… Jaj, mami, beteg a húsvéti nyúl! – jutott eszébe, hogy segítséget kérjen. – Meg tudnád gyógyítani? Én ezt még nem tudom… De nagy feladat előtt áll, és neki most igazán egészségesnek kell lennie! Szét kell osztania ezt a rengeteg hímes tojást…

– Ezt mind ti csináltátok? – hüledezett Marica, az anyukája. – Ez hatalmas munka volt! És biztos vagyok benne, hogy óriási segítség a nyuszinak. Biztos hálás lesz érte.

– Meg tudod gyógyítani őt, Marica? – kérdezte az ibolyaszál is.

– Meglátjuk – mosolygott a tündér. Egy suhintás mellett elröppent néhány varázsige. A nyuszi kinyitotta a szemeit. Majd rögtön be is csukta. Esküdni mert volna, hogy nyitott szemmel is az álmát látja folytatódni. Amerre nézett, körös-körül hímes tojások hevertek a fűben. Ha jól látta. Jól látta? Egyik szemét résnyire nyitotta és kisandított. Bizony, jól látta. Tojások mindenütt. És milyen szépek!

– Ezt mind ti festettétek? – kérdezte Lilitől.

– Igen – felelte a kis tündér. – Az ibolya, a gólyahír, a többi virág, a fűszálak, a pillangó, a hangya és a napsugár. Mindannyian segítettek, hogy kész legyél időben. Jobban érzed magad?

A húsvéti nyúl kinyújtóztatta tagjait. Megköszörülte a torkát, megtapogatta az orrát. Úgy tapasztalta, hogy nincs már semmi baja. Nem fáj a feje, sem a torka. Nem könnyezik a szeme, és nem folyik az orra. Erősnek érezte magát. Igen, meggyógyult!

– Remekül! – felelte a kérdésre. – Azt a néhány megmaradt tojást már magam is képes leszek megfesteni. Nagyon szépen köszönöm a segítségeteket, a gyerekek nevében is!

Neki is látott azon nyomban, és időben szét tudta osztani a gyerekek között. Bizony, bizony, a húsvétnak nem szabad elmaradnia semmiképpen!