Megosztás ezzel:
Szalainé Sepsei Annamária kérésére készült mese
„Sziasztok!
A kisfiam Kristóf András mégcsak 14 hónapos de odahozza a mesekönyvet és az ölembe ül ezért szeretnék tőletek mesét kérni neki .
Szeretném ha lenne benne az, hogy a névnapjára, a füles (imádja a micimackós fülest) imádja a vonatokat és az autókat ezért ha ezek is lennének benne azt nagyon megköszönöm nektek!!!”
A megadott szavak:
Névnap(Kristóf András) füles, vonatok, autók
Eliza Beth: Kislegény
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, akit Kristófnak is, és Andrásnak is hívtak egyszerre. Ez a fiúcska olyan pöttöm volt még, hogy egy kutya mögül ki sem látszott. Hát még Füles mellett milyen pirinyó volt, pedig a legjobb barátok voltak, habár Füles icipicikét szomorú volt, amiért neki csak egyetlen neve van, ezért évente csak egyszer ünnepelheti meg a névnapját.
Egyik nap, amikor az eső vigasztalanul esett, és a napocska sötét felhők mögé rejtőzött, Füles megint búnak eresztette a fejét. Úgy érezte, neki most muszáj világgá mennie, ezért vonatra szállt. Hiába volt négy lába, gyalogolni nem volt kedve, sokkal izgalmasabb volt a vonat zakatolását hallgatni. Az a csodás, hosszú kígyó, mely időnként nagyot füttyentve dübörgött tova a síneken, teljesen elvarázsolta őt. Mindig vágyott egy utazásra, amikor nem csak messziről bámulhatja a sok kis ablakot, hanem onnan nézegethet kifelé. Biztos volt benne, hogy a vonatból egészen másnak látszik a világ.
Mélyen beszívta a füstöt, amit a mozdony kieresztett. A torokszorító bűz számára a legfinomabb illat volt, mely izgalmas kalandra csábította. Felkutatta a vagon minden szegletét, belesett a fülke legkisebb zugába, még a szomszédba is átkukkantott. Benézett az ülés alá, hiszen ott is érdekes dolgok lehetnek, de csak egy fél pár kesztyűt talált. Aztán kidugta a fejét az ablakon, s hagyta, hogy hosszú füleit lebegtesse a szél. Ahogy az elsuhanó tájat figyelte, meg is feledkezett a bánatáról, és vidáman dalolni kezdett. Nótáját néha megszakította egy hatalmas i-ááááááááá!-kurjantással. Jókedve a többi utasra is átragadt, hamarosan az egész vonat énekszótól harsogott, még a kalauz is fújta a nótákat.
Egyszeriben egy városba értek. Ahogy leszállt, és kisétált az állomás épületéből, Füles meglátott egy gyönyörű, piros autót, le sem tudta venni a szemét róla. Pedig volt ott több kocsi is, kékek, zöldek, ezüstösek, és mind-mind eladó, de a piros volt a legszebb. Mint ragyogó szemek, világítottak a lámpái, és Füles úgy látta, rákacsintottak. Az ajtaja hívogatóan tárva volt, látszott, hogy az üléseken élénksárga és kék foltokkal tarkított piros huzat feszül. Azonnal Kristóf jutott eszébe, tudta, mennyire szereti az autókat. Megszámolta a zsebpénzét, aztán megkérdezte a boltostól, mennyibe kerül a csodapiros autó, mert ő bizony megvenné a barátjának, még akkor is, ha két neve van. Hiszen nem a néven múlik a barátság – gondolta Füles, hívhatják az én kis barátomat akár Kristófnak, akár Andrásnak, akár Kristóf Andrásnak, akkor is csak az én kis barátom, akit nagyon szeretek. Tehát megérdemli az ajándékot – döntötte el azonnal.
Szerencséje volt, a pénze éppen elég lett az autóra, még ebédre is jutott belőle. Meg is ette az egész borsófőzeléket, amit elébe tettek, mert már nagyon éhes volt a világgá menéstől. Amikor végre jóllakott, beült a vadonatúj piros csodaautóba, és hazahajtott vele a barátjához, aki már türelmetlenül várta őt. Kristóf András soha ilyen szép, szívből jövő ajándékot nem kapott még névnapjára senkitől, mint amit Füles hozott neki.
Nagyon-nagyon sokáig együtt maradtak ezután, egyetértésben, barátságban. Minden örömüket és bánatukat megosztották egymással, többé egyikük sem kívánkozott világgá menni. S ha mégis utazni vágytak, csak beültek a csodapiros autóba, elmentek a vasútállomásra, és felszálltak a leghosszabb vonatra.
Megosztás ezzel:
