Megosztás ezzel:

Volt egyszer a nagy hegyeken túl, de még az Óperenciás-tengeren innen, a Kerekerdő szélén egy gyönyörű fenyves. Kerekerdő lakói telente kijártak csodálni a havas ágakat, az itt-ott előbukkanó zöld tűleveleket.

Történt, hogy menekülniük kellett, mert emberek jöttek. Kerekerdő lakói pedig kerülték az embereket, mert féltek tőlük. Most is közeledtek, már messziről hallatszott a hangjuk. Az állatok távolról leskelődve, ámulva figyelték, ahogy hatalmas fejszéikkel kivágják a fenyőfákat, szánkóra rakják, és elhúzzák. Vajon minek kell nekik? De, mivel egy pár nap után már nem jöttek, el is felejtették a dolgot.

Ősszel aztán visszatértek, és a kivágott fák helyébe ültettek piciket. És ez így ment éveken át. Kerekerdő lakói már nagyon kíváncsiak voltak, hogy mire kell az embereknek minden évben az a sok szép fenyő. Elhatározták, hogy a végére járnak a titoknak. De nem mertek utánuk menni, csak akkor, amikor már beesteledett.

Leóvakodtak a falu széléig. Már az első ház ablakaiból szép színes fények szűrődtek kifelé. Csalogatták őket egyre beljebb a faluba. És minden házban színes égőkkel feldíszített fenyőfát láttak. Csak úgy csilingelt rajtuk a sok gömböcske! A fák körül embergyerekek álltak, és áhítattal bámulták. Odakünn az utcán az állatgyermekek ugyanúgy…

Annyira ráfeledkeztek a csillámló fényekre, hogy az óvatosság messze szaladt tőlük. Nem is hallották meg, amikor kinyílt az egyik ajtó, és egy kislány lépett ki rajta, vastag kabátba burkolózva. Amikor meglátta a ház előtt a szarvasokat, őzeket, nyulakat, vaddisznókat, először megijedt. De a legöregebb szarvas megszólította.

– Mondd csak, kislány, miért csináljátok ezt a fenyőkkel?

– Nem tetszik? – kérdezett vissza a kislány. Picit csodálkozott ugyan, hogy érti az állatok nyelvét, de hát egy ilyen varázslatos éjszakán bármi megtörténhet. – Pedig nagyon szépek!

– Nagyon szépek! – helyeselt a szarvas. A kicsik szaporán bólogattak. – De miért fénylenek? És, ha ilyen széppé tudjátok tenni őket, miért csak pár napon keresztül teszitek? És, ha nektek, embereknek van ilyen csodátok, nekünk, erdőlakóknak miért nincs?

– Karácsony van – válaszolt a lányka. – A szeretet ünnepe. Ilyenkor a Jézuska díszruhába öltözteti a fenyőket, és megajándékoz mindenkit. Látjátok azokat a dobozokat a fa alatt? Abban vannak az ajándékaink. Főleg mi, gyerekek kapunk ajándékot, de a felnőttek is találnak meglepetést maguknak a fa alatt. Mert a Jézuska mindig oda teszi. Én is kapok valami szépet, mert nagyon jó kislány voltam, és szót fogadtam az anyukámnak. De, hogy mit fogok kapni, az még titok, és csak remélem, hogy azt, amit kértem…

– Én is szót fogadtam a maminak – szólt közbe egy őzike. – Az a Jézuska nekünk miért nem hoz ilyen szép fát, és hol vannak a mi ajándékaink? – Bánatában elpityeredett.

– Hát ti nem kaptok? – csodálkozott a kislány. – Pedig még a fa is meg van rakva mindenféle finomsággal! Van rajta dió, csoki, meg néha szép, piros alma is. Nektek nincs? Pedig az erdő teli van gyönyörű fenyőfákkal…

– Még soha nem volt! – panaszkodott egy kis nyuszika. – Milyen sok, szép sárgarépa lehetne rajta, de hát mi hiába vagyunk jók és szófogadóak…

– Gyertek velem! – kiáltott fel a kislány hirtelen ötlettel. És elindult a magas hóban a templom irányába. Az ajtajában megállt, és így szólt.

– Itt lakik a Jézuska. Megyek és megkérem, hogy rólatok se feledkezzen meg.

Belépett a templomba, néhány ifjabb erdőlakó kíséretében. Az oltár elé állt, és halkan, de azért érthetően elrebegte a kívánságát a Jézuskának. Az oltárképről lekacsintott rá az Úristen, legalább is ő így látta. Ezzel elfogadottnak vette a kívánságot, és biztos volt benne, hogy teljesülni fog.

– Mire hazaértek, nektek is visz a Jézuska karácsonyfát – jelentette ki erős hittel.

Az állatok megköszönték a segítségét, és hazaindultak. Már elhagyták a fenyvest, de még nem láttak semmit. Kerekerdő közepén, de a kellős közepén ám, ahol egy tisztás terült el, ott tündöklött egy hatalmas karácsonyfa! Az alsó ágain, ahol még mindannyian elérhették, gyönyörű, ropogós-friss sárgarépák lógtak. Vidámzöld fűcsomók, ami ilyenkor télvíz idején bizony ritka kincs errefelé. Piros almák, hogy csak úgy harsogott a fogaik alatt, ahogy elropogtatták. Aranyló diók, mogyorók, vaddisznóbendőbe való makkok kínálták magukat. Nem is tudták, melyikhez nyúljanak, körbejárták a fát, és falatoztak róla innen is, onnan is.

És bármit ettek le róla, azon nyomban ott termett helyette egy másik.

Kerekerdő lakói örvendeztek, hancúroztak a hóban, és boldogok voltak. Azóta minden évben, karácsonykor megjelenik egy óriási, feldíszített fenyőfa az erdei tisztáson, és az állatok oda járnak ünnepelni.

Ha nem hiszed, járj utána!

A Jászberényi Városi Könyvtár egyik dolgozójának előadásában:

Megosztás ezzel: