Este elmentek mulatni. Vacsora közben, és utána is bőven folyt a pezsgő. Felszabadultan nevetgéltek, felemlegették a forgatás legjobb pillanatait. A mulatságos jeleneteket, ami nem volt benne a forgatókönyvben, csak az élet által írt változatban. Újra átélték, újra végignevették a felidézett történeteket.

Amikor Giny nem tudott bánni a korbáccsal, és egy jót húzott vele a saját lábszárára. Még jó, hogy a combközépig érő bőrcsizma megvédte a sérüléstől.

Amikor Stanley-nek folyton összeakadt a nyelve, és tizedik próbálkozásra sem tudott kimondani egy egyszerű szót. Végül ki kellett cserélniük egy másik kifejezésre, mert az eredetinek már a gondolatától nevetőgörcsöt kaptak.

Aztán, az a jelenet, amikor az egyik operatőr valami különleges pozíciójú felvételt akart elkészíteni. Csakhogy nem vette észre a lába előtt az éjszakai eső maradékát. Megcsúszott, fenékre ült, és csak arra vigyázott, hogy a kamerájának nehogy baja essen. Csodálkozó tekintettel ült a hatalmas pocsolya közepén, de nem bírta visszanyerni az egyensúlyát, és lassan hanyatt dőlt. Ám a jobb kezét, benne a kamerával, magasra nyújtotta.

 

Tory elment velük, miután a rendező kijelentette, hogy feltétlenül ott kell lennie az ő megmentőjének. Már csak egy egész picit bicegett, inkább csak izomlázhoz hasonló érzete volt. Most ott beszélgettek az asztal végén, próbálták túlkiabálni a zsivajt.

– Mondd meg igaz lelkedre, lányom – az első pohár pezsgővel összetegeződtek –, te tényleg orvos vagy? Nem vagy egy kicsit fiatal hozzá? Ugye, csak azért mondtátok, hogy hagyjam magam megkínozni?

– Nem csak mondtuk, tényleg az vagyok. Esküszöm! – Tory a szívére tette a kezét. – Külön engedélyeket kellett beszereznem hozzá, de megkaptam. Én vagyok a legfiatalabb orvos az Államokban.

– Miért nem lettél te is színésznő? Micsoda filmet lehetne csinálni kettőtökkel! Két ilyen feltűnő szépséggel! Nem kellene dublőz, nem kellenének trükkök, hogy összevágjuk – ábrándozott. Már hatott nála a pezsgő. Nem fogta vissza magát úgy, mint Victoria. Tory inkább csak nyalogatta az italát.

– Hát még, ha elárulnám, hogy van egy harmadik ikertestvérünk is! – súgta neki a lány.

– Ő is..?

– Igen, ő is!

– És ő sem akar színésznő lenni? Életem nagy lehetőségét teszed tönkre, te lány! Mit vétettem neked, he? Mit vétettem? – Azzal ráborult az asztalra, és robbanásszerűen elaludt.

De legalább nem táncol – gondolta Tory. Ahogy itt fél füllel hallotta, a rendezőben inkább van meg az akarat a táncra, mint a tehetség. Felállt, és odament a húgához, aki Friendly-vel sustorgott az asztal másik végénél. A férfi épp a kezét nyújtotta Ginynek, hogy táncolni vigye.

– Én most elbúcsúzom – mondta nekik Tory. – Reggel előadásra kell mennem, és pihent akarok lenni. Köszönöm a meghívást, Chris! Szórakozzatok jól!

Azok ketten kikísérték az ajtóig, aztán belevetették magukat a táncba. Összesimultak, és nem törődtek semmi mással. Amikor Stanley le akarta kérni Ginyt, Friendly csak rámordult.

***************

Hát ez is elmúlt! Megint befejeztek valamit, hogy kezdhessék az újabbat. Az emberek szétszéledtek, akinek már nem volt dolga ezzel a filmmel, az távozott. Csak azok maradtak, akik az utómunkálatokat végzik. Pár hét, és a kész mű a mozikba kerülhet.

Friendly kisgépével mentek vissza New Yorkba. Az orvoskonferencia után Tory még meglátogatta a húgát, és Chris felajánlotta neki, hogy velük együtt térjen haza. Hiszen ők is oda tartanak.

Virginia elfogadta a férfi kérését, és vállalta, hogy megnézi a házat. Akkor majd talán tud tanácsot adni a berendezéséhez is. Megbeszélték, hogy Chris másnap elmegy Ginyért, és kimennek a villához.

 

A lányok taxiba ültek, és hazavitették magukat a Sanford-házba. Édesanyjuk finom vacsorával várta őket. Még beszélgettek egy jót, aztán lefeküdtek pihenni. Giny beosont Tory szobájába, és mellébújt az ágyban, mint gyerekkorukban. Olyan jó volt megint gyereknek lenni! Hacsak annyi időre is, amíg sugdolóznak egy kicsit.

– Akarsz mesélni róla? – kérdezte Tory lényegre törően. Látta a húgán, hogy beszélhetnékje van. Ő pedig kész volt meghallgatni.

– Igen, akarok. – Giny úgy érezte, valakinek ki kell végre öntenie a lelkét. Annyi minden kavargott benne. Annyi megválaszolatlan kérdés! – Tudod, amikor megismertem Christ, nála ellenszenvesebb embert el sem tudtam volna képzelni. Most meg… – felbámult a plafonra, és elhallgatott. Talán észre sem vette, hogy már nem mondja ki a gondolatait.

– Sokat változtatok mindketten.

– Én is? – csodálkozott a húga.

– Persze. A saját változásodat nem olyan könnyű észrevenned, kivéve, ha nagyon tudatosan figyeled magad. Másokon sokkal könnyebb meglátni a változást. De ne hidd, hogy te ugyanaz maradsz, mint aki voltál.

– Igazad van, Tory, mint mindig. Bizony az én érzéseim is nagyot változtak. Most már néha azon gondolkodom, mi lenne, ha Chris nem lenne? Már el sem tudom képzelni nélküle az életemet.

– Ennyire komoly a kapcsolatotok?

– Nem tudom, Tory – lehelte bánatosan Giny. – Néha az az érzésem, hogy ő is szeret engem egy kicsit.

– Te szereted őt?

Giny elgondolkodott a válaszon. Szereti? Mióta? Hiszen alig egy éve még gyűlölte. Olyan hevesen, hogy az már majdnem fájt. Most meg ugyanolyan hévvel szereti!

– Igen. Szeretem – vallotta be egy nagyot sóhajtva.

– Akkor mi a baj?

– Chris nem akarja szorosabbra fűzni a kapcsolatunkat. Bár néha majd’ elnyel a szemével, annak ellenére mindig visszafogja magát. Pedig le sem tudná tagadni, hogy kíván engem. A teste árulkodik. – Kis szünet után folytatta. – Keresi a társaságomat, sokat van velem, megkér, hogy segítsek berendezni a házát, de mégis… Valahogy tartja a távolságot.

– És a te jelzéseid? – firtatta Tory. – Nem lehet az, hogy még mindig a gyűlöletedet próbálja leküzdeni? Hiszen nem titkoltad el előle akkoriban.

– De már nem gyűlölöm! – tiltakozott hevesen.

– És ő tudja ezt? Érezteted vele? Én úgy láttam, arra vár, hogy te lépj egyet feléje. Önként. És nem azért, mert ő erőlteti.

– Gondolod, hogy bizonytalan? Ő? – csodálkozott Giny.

– Chrisnek hatalmas akaratereje van. Ki fogja várni, amíg te teljesen biztos leszel magadban. De akkor aztán nem menekülsz! – nevetett fel hangosan Tory.

– Talán nem is akarok – felelte ábrándosan. Aztán témát váltott. – Eljössz velünk holnap megnézni a házát? Be kell rendezni, de nem ártana bemérni a földsugárzásokat. Nehogy rossz helyen legyenek az ágyak.

– OK. Neked megteszem. Ha már ilyen szépen kéred. – Tory elnézően mosolygott. Persze, hogy megteszi neki. Mire való egy testvér, ha ilyen egyszerű kérést nem teljesít?

– Kösz, Tory. Most már hagylak aludni, biztos fáradt vagy te is. – Felkelt az ágyból, és visszament a saját szobájába. Elfészkelődött a takarója alatt, és mélyen, pihentetően aludt reggelig.

***************

Délelőtt telefonált Chris, hogy ebéd után jönnek Jessie-vel. Két óra tájékán várható az érkezésük.

A beígért időpontban megszólalt a kapucsengő. Tory ment ajtót nyitni. Chris a kocsija mellett állt, és várt.

– Te ki vagy? – vékony hang, valamivel térdmagasság fölött. Tory lenézett maga elé. Kicsike leányka bámult fel rá. – Úgy nézel ki, mint Giny, de te nem vagy Giny. Akkor ki vagy? – ismételte meg a kérdést.

Tory leguggolt hozzá. Így egy magasságba került a szeme a szöszke lánykáéval.

– Szia! Én Tory vagyok, Giny testvére. Azért hasonlítok rá ennyire, mert ikrek vagyunk. Tudod, mi az, hogy iker?

– Tudom – jelentette ki magabiztosan. – Egyszerre voltatok az anyukátok pocakjában, és egyszerre születtetek.

– Pontosan így volt. Okos kislány vagy, Jessica – dicsérte meg a kicsit.

– Lisa mesélte. Tőle tanultam. Lisa nagyon okos, és engem is megtanít sok mindenre, hogy én is okos legyek, és apa büszke lehessen rám. Nemsokára iskolába megyek! Lisa már megvette nekem az iskolatáskát, vett füzeteket, meg ceruzákat. És szép új ruhát is kaptam, látod? – fordult körbe a tengelye körül. – A régieket mind kinőttem. Giny!

Giny megjelent Tory háta mögött az ajtóban, és a kislány rögtön a nyakába ugrott.

– Olyan nagyon régen nem láttalak már, Giny! És úgy hiányoztál nekem! – Adott egy puszit a lány arcára, és odabújt hozzá. – De a testvéred is nagyon kedves. Őt is szeretem – közölte. Majd a felnőttek mélységes zavarára hozzátette a kérdést. – Nekem is lesz majd testvérem?

Giny Chris szemébe nézett, hosszan, mélyen, kutatón. Úgy válaszolt, hogy nem fordította el a tekintetét.

– Biztosan lesz majd, kicsim. Te szeretnéd, ha lenne?

– Igen, szeretném – válaszolta a gyerek.

– Igen, szeretném – válaszolta Chris is. Nem fennhangon, csak egy néma bólintással. De nem eresztette el Giny tekintetét, hát biztos lehetett benne, hogy a válasz neki szólt. Igen, Chris biztos volt benne, hogy akarja. Ahogy elnézte a lányt, karjában a kicsivel, tudta, hogy ezt akarja. Egy családdá forrni hármuknak, és megerősíteni ezt a családot közös gyermekkel, esetleg gyermekekkel.

Victoria törte meg a romantikus hangulatot.

– Most rögtön hozzáláttok, vagy előbb megnézzük azt a házat? – tette fel a tréfás kérdést.

Beszálltak az autóba, és Friendly elvitte őket jövendő otthonához. Útközben a férfi megkérdezte a kislányát.

– Jessie, honnan tudtad, hogy az a lány, aki ajtót nyitott, nem Giny? – Bosszantotta, hogy a gyerek még véletlenül sem tévesztette össze őket, pedig nem is tudta, hogy ikrek. Ő meg nem képes megkülönböztetni őket egymástól.

– Tory lila – közölte magától értetődően a kicsi.

– Lila? – Chris elámult. Hogy miket beszél ez a gyerek? Belenézett a visszapillantó  tükörbe, de ő nem látott semmi lilát a lányon.

– Lila. És fehér. Giny pedig sárga. – Nagyon komolyan, oktató hangon közölte Jessica az észrevételét.

– Aha – nyugtázta a gyerek válaszát szórakozottan az apja. Hát ettől nem lettem okosabb!

– Nem érted, ugye? – kérdezte tőle Victoria. – Azért van, mert felnőttél. Átvetted a felnőttek gondolkodásmódját. Ezért már nem látod az emberek auráját, de az ilyen kicsi gyermekek még látják. Nekik az emberek nem kedvesek, avagy utálatosak, hanem sárgák és feketék. Ezt tisztán láthatod, ha megnézed a rajzaikat.

– Egyszer, még régebben Jessie tett egy megjegyzést – emlékezett a férfi. – Azt mondta, hogy nagyon fekete a fejem.

– És arra emlékszel még, hogy érezted magad akkor?

– Hogyne. Emlékezetes nap volt – húzta el a száját a férfi. – Életemben nem voltam még annyira dühös, mint azon a napon. Bele is fájdult a fejem rendesen. Azt akarod mondani, hogy Jessie ezt látta rajtam feketének?

– Te mondtad!

Közben megérkeztek a házhoz. Csinos, emeletes épület a villanegyedben, egy csendes, barátságos utcában. A környéken rengeteg zöld fa állt, büszkén törtek az ég felé. Minden házhoz tartozott egy kis kert, árnyas fákkal, ápolt pázsittal.

Chris háza előtt még nem volt olyan szép a fű, mint a szomszédai előtt. Ők már hónapok óta gondozták a pázsitjukat, ideát pedig teljesen letiporták az építőmunkások. Távozásuk után összeszedtek minden hulladékot, kitakarították az udvart, de a fűnek nem lehet parancsolni, hogy milyen gyorsan nőjön.

Friendly elővette a kulcsokat és bementek. Fehérre festett falakon kívül egyelőre nem volt más látnivaló. Az üres helyiségeket hatalmas ablakokon keresztül világította be a nap. A férfi elővette az alaprajzot, hogy Giny bejelölhesse rajta, mit hova képzel el.

Megmutatta, hogy melyik helyiség milyen célt fog szolgálni. A fél földszintet elfoglaló nappali mellett volt a tágas konyha. Már nagyjából készen volt, az összes háztartási gép be volt építve a szekrényekbe.

A fürdőszoba gyönyörű, sejtelmes-halvány zöld színben pompázott. Itt, lenn csak zuhanyfülke lesz. Odafentre tervezték a hatalmas, kényelmes kádat. Akár két ember is elfér benne. Itt a halványkék szín dominált, de a falak csempéin világossárga minták törték meg a kék hatalmát.

Tory elővette a pálcáját, és az emeletre tervezett hálószobákban körbesétált vele. Közösen berajzolták, hogy hova kerülhetnek az ágyak. A többi berendezési tárgyat majd ehhez igazítják.

– Apa, apa! Lehet ez az én szobám? – Jessica körbeugrálta az apját. Rögtön beleszeretett a helyiségbe, pedig még üres volt ez is. De az ablak az utcára nézett, és messzire elláthatott belőle. – Igaz, hogy nem toronyszoba, de innen is látom, ha valaki jön hozzánk. Apa! – kérlelte. – És lehetnek rózsaszínűek a falak? Az olyan szép! És itt a sarokban éppen elfér majd az íróasztalom, és itt fogok tanulni. Mert az iskolában sokat kell ám tanulni, és házi feladatot is fognak adni. Lisa mondta. És a mellettem lévő lehetne Lisa szobája, és akkor ő mindig közel lenne hozzám.

– Úgy látom, Jessie már be is rendezte a házat – nevetett felszabadultan Chris. Már egyáltalán nem zavarta, hogy a kicsi annyit beszél. Ha odafigyelt rá, és mostanában egyre inkább odafigyelt, észrevette, hogy kicsi létére bizony nagyon okosakat tud mondani néha. Olyanokat, hogy neki muszáj elgondolkodnia rajta. – Még jó, hogy elég nagy a ház, és nekem is jut benne hely.

Magának a nappali mellé építtetett egy kis dolgozószobát. Ha úgy hozza a sors, hogy otthon kell dolgoznia, legalább nem zavar senkit. Mind az öt hálószoba odafenn van.

– Akartok még látni valamit? – kérdezte a lányokat. Már az egész házat végigjárták, Giny szorgalmasan rajzolgatott a papírra. Felvázolta az elképzeléseit, Chris csak helyeselt. Férfi létére őt csak a végeredmény érdekelte. – Ha ráértek, holnap akár körül is nézhetünk a lakberendezési áruházban.

– Én ebben már nem veszek részt – mondta Tory. – Nekem mennem kell. A szabadságom lejárt. Holnap reggel már a kórházban kell lennem.

– Akkor most megköszönöm az eddigi segítségedet – fordult oda hozzá a férfi fesztelenül.

– Nagyon szívesen.

Hazavitte a lányokat, és Tory azonnal bement készülődni. A többiek még egy kicsit beszélgettek az autó mellett.

– Még nem is ismered Lisát, Giny! – csacsogott Jessica. – El kell jönnöd, hogy találkozhass vele. Én már nagyon sokat meséltem neki rólad. És a tévében meg is megmutattalak. Ő is szereti Arielt, akárcsak én.

– Igaza van a kicsinek. El kellene jönnöd hozzánk. Ha most ráérsz, akkor estére haza is hozlak. – Hogy a lány tétovázott, még hozzátette. – Akkor látnád azt is, hogy a meglévő bútoraimból tudunk-e használni valamit.

Ez elég praktikus elgondolás – adott igazat neki Giny. Hol van az megírva, hogy a teljes bútorzatot lecserélje, ha akad  köztük olyan, ami illik az új házba?

– Jó, menjünk – egyezett bele fennhangon is. – Csak beszólok, hogy ne várjanak. Bejöttök velem, vagy megvártok idekinn?

– Megvárunk – felelte Friendly.

– Siess, Giny! – parancsolta a kislány. Álmosan bújt az apjához. Kimaradt a délutáni szundikálás.

***************

A nyitott ajtóból Jessie azonnal előreszaladt. Lisát a konyhában találták. Elkeseredetten sírdogált, könnyei leperegtek az arcán. Jöttükre felnézett, és kitört belőle a kacagás.

– Várhattak volna még egy kicsit – mondta. – Még egy pillanat, és befejezem a hagymaaprítást. Addig menjenek beljebb, hacsak nem akarnak csatlakozni hozzám. Ezek a hagymák egyre erősebbek. Vagy én nem bírom már úgy, mint rég. – Néhány mozdulat, és valóban kész volt. Összekeverte a felaprított hagymát a többi zöldséggel, leöntötte valami szósszal, és betette a hűtőbe.

Kinyitotta az ablakot, hogy kiengedje az illatokat, megmosta a kezét, megtörölte a szemét, és újra az a derűs asszony állt velük szemben, akit Chris megismert.

– Virginia, ő Lisa Adams, Jessie dadája, nekem jobbkezem, és néha az élő lelkiismeretem – mutatta be a lánynak.

– Lelkiismeret? Én? – hitetlenkedett az asszony. – Én aztán nem! A lelkiismeret beszél, és figyelmeztet a hibáinkra.

– Maga tudja mindezt szavak nélkül is, Lisa! – ismerte el Chris kedvesen. – Ahogy maga nézni tud olykor, az felülmúlja a szavakat.

Az asszony finom mosollyal lesütötte a szemét, és gondolatban igazat adott a férfinak. Tisztában volt vele, hogy így van, hiszen tudatosan csinálta. A nevelési módszereit a felnőttekkel szemben is alkalmazta, csak éppen másképp. De itt a bizonyíték, hogy beválik.

– Ő pedig Virginia Sanford – folytatta a bemutatást Chris.

– Kíváncsian várom, hogy róla mit fog mondani – kötözködött vele Lisa.

– Virginia sokat jelent nekem. Egyelőre – nyomta meg erősen a szót –, érje be ennyivel, Lisa!

És Lisa beérte ennyivel. Belenézett a férfi szemébe, és sejtelmesen elmosolyodott. Hiszen látta ő, hogy a rendező úr mostanában más lett. Türelmesebb a gyerekkel is, és már nem zavarja el magától. Sőt! Előfordult már olyan hallatlan eset, hogy ő maga kereste a kicsi társaságát. És az okos Lisa ezt Giny hatásának tulajdonította.

Jessica megrángatta Giny kezét.

– Megnézed a szobámat? – kérdezte türelmetlenül. – Gyere, megmutatom! – és már húzta is maga után. A lány hagyta magát. Kíváncsi volt, hogyan él itt a kicsi lány. Bár hiányolja az apját, de nem látszott boldogtalannak. Úgy tűnik, Lisa jó hatással van a személyiségére.

Nem volt ott annyi plüssállatka, mint amire számított. De volt egy akkora mackó, mint egy kétéves gyerek. Finom, puha szőrméből készült, hogy a gazdijának kedve legyen hozzábújni. Giny felemelte. Méretéhez képest meglehetősen könnyű volt.

– Ő kicsoda? – tudakolta Jessie-től.

– Bruminak hívják, és ő a legjobb barátom. Ő szeret engem. Soha nem szid meg semmiért, és neki mindent elmondhatok, ami csak az eszembe jut. Ő mindig ráér engem meghallgatni. Te is mesélhetsz neki, ha akarsz. Lisától kaptam a születésnapomra.

Lisától? És az apjától vajon mit kapott? A kicsi, mintha csak meghallotta volna a gondolatait, folytatta.

– Apa elfelejtette a születésnapomat, és haza sem jött. Pedig én nagyon szerettem volna. Nem az ajándék miatt, tudod, hanem azért, mert olyan jó lett volna az ölébe ülni, és mesélni neki. De apa sosem ér rá. Anyukám meg nincsen, tudod?

– Tudom, kicsim. De sajnos nagyon sok kisgyereknek nincsen anyukája, vagy apukája.

– Nekem még képem sincs az anyukámról, mert apa mindet kidobta. Ő mondta, amikor megkérdeztem tőle. Nagyon mérges lett, és megtiltotta, hogy beszéljek róla. Így aztán nekem csak Lisa van, meg Brumi. – Egészen elszontyolodott. A szája legörbült, és látszott rajta, hogy visszatartja a sírást. Giny megpróbálta elterelni a figyelmét.

– Szeretnéd magaddal vinni a régi bútoraidat az új házatokba? Vagy vegyünk újat? Íróasztalra mindenképpen szükséged lesz, ha iskolába jársz.

– Vegyünk újakat! Szabad nekem kiválasztani őket? – Már el is felejtkezett iménti bánatáról. A gyerekek könnyen váltanak.

– Kérdezd meg apukádat, Jessie – biztatta a lány. – Én ebben nem dönthetek. – Felnézett a férfira, aki az ajtófélfának támaszkodva figyelte őket. Nem látott rajta ellenkezést, valószínűleg teljesíti a kislánya óhaját.

– Kiválaszthatod. Készen kell lennünk, mire az iskola elkezdődik – fordult Friendly Ginyhez. – Addigra oda kell költöznünk, és meg is kell szoknia az új környezetet. Szerencsére nem kell másik iskolába átíratni, mert ez mindkét házhoz egyformán közel van. Csak ellenkező irányban.

Körülnéztek a lakásban, eldöntötték, mi az, amit érdemes átszállítani, és mit kellene inkább eladni. Összeírták, mit ajánlatos feltétlenül most megvenniük, mi az, ami ráér később is.

Másnap elmentek a bútoráruházba, és ráérősen kiválasztottak mindent. Az eladó megígérte, hogy még aznap délután kiszállítják a megadott címre.

Estére egész lakályos lett a ház. Chris segítségül hívta egy ezermester barátját, aki telefúrta a falakat lyukakkal. Felrakták a függönykarnisokat, rá a függönyöket, és máris hangulatosak lettek a szobák.

Amíg ők a bútorokat válogatták, a festő átmázolta Jessie falait rózsaszínűre. A kislány piros függönyt választott hozzá. A felnőttek fintorogtak egy kicsit, de megvették neki. De bútort már nem engedtek pirosat venni. Giny türelmesen elmagyarázta neki, hogy a fehér sokkal szebb lesz. Nem lehet minden piros, mert ha belép valaki, azt hiszi, hogy ég a ház. Jessica hagyta magát meggyőzni.

Most vidáman nézelődött kifelé pirosfüggönyös ablakából. Nézte a szállítókat, ahogy becipelik a sok nehéz bútort.

– Még szőnyegeket kell vennünk – sóhajtotta Chris. Mint majdnem minden férfi, ő is irtózott a vásárlástól. Legalábbis ilyen mennyiségben. De a java már megvan! Hála az égnek! Meg Ginynek!

– Igen, és kislámpákat. De ezek már meglesznek menet közben. Ha beköltöztetek, és szükségét érzed valaminek, akkor megveszed.

– A következő napokban áthordom a holminkat. Lisa segít összerakodni, ami nincs használatban, már mind bedobozolta. Eljössz a házszentelésre? – szegezte neki váratlanul a kérdést.

– Mikor lesz?

– Valószínűleg a jövő hét végén.

– Akkor már nem leszek itt. – Giny sajnálkozva intett nemet a fejével. – Vasárnap megyek vissza Los Angelesbe. Vár az új munka. Hétfőn kezdődik a forgatás.

– Kár. Mármint az, hogy nem leszel már itt. Lehet, hogy elhalasztom az avatót. Megvárom Roy jelentkezését, és a film New York-i premierjét. Arra neked is el kell jönnöd. Majd akkor ünnepelünk.

– Ha elengednek a forgatásról – egészítette ki Giny.

– El fognak engedni. Majd addig más jelenetet vesznek fel, nem a tiedet. Ennyit megtesznek nekem. Elintézem. A repülőjegyedet rendezni fogom, mert ez hivatalos út lesz. Ne tiltakozz! – tette hozzá, ahogy Giny szólni akart.

Nem tiltakozott. Beletörődött, hogy úgyis az lesz, amit a férfi akar. Tudta jól, hogy igaza van. A hivatalos bemutatón ott kell lennie. Már előre borsózott tőle a háta.

– Kérdezhetek valamit? – A lány tétován tette fel a kérdést, mivel tudta, hogy semmi köze nincs hozzá.

– Persze, kérdezz csak! – Chris kíváncsian várta, mi lesz ebből. Nem szokott a lány engedély kérni.

– Tényleg kidobtál minden képet a volt feleségedről? – A férfi arca egyre inkább elsötétedett. Összehúzta a szemöldökét, és várta a folytatást. – Jessie mondta, és azt is, hogy mérges voltál, amikor rákérdezett. Ne haragudj, tudom, hogy semmi jogom nincs ilyen kérdésekkel ostromolni…

Elhallgatott. Vajon dühbe fog gurulni? Vagy már eltemette a múltat? Friendly átnyúlt az asztal felett, és megfogta a kezét. Az ujjaival játszott, amíg válaszolt. Mintha csak onnan merített volna erőt magának.

– Nem haragszom. Nyugodtan kérdezhetsz tőlem bármit. – Maga elé nézett, eltöprengett. – Emlékszem arra a percre, amikor Jessie megkérdezett. – Most kristálytisztán megjelent előtte az a kép, ahogy a kicsi faggatta. És most látta azt is, amit akkor az őt elöntő dühtől nem látott. Hogy a kislányka lehajtott fejjel, sírva ment ki a szobából. – Jessie-n kívül mindent kidobtam, ami Melanie-é volt. Egyetlen képem sincs róla.

– Pedig ő szeretné ismerni az anyját. Látni, milyen volt. Hogy nézett ki. Bármit tett is, neki akkor is az anyja volt. Nincs jogod elvenni tőle – figyelmeztette szelíden.

Chris bólintott. Lassan, megfontoltan.

– Nem is tudod, mennyi jót teszel velem. Még a hibáimat is megpróbálod kijavítani. Most már sok mindenről másképp vélekedem, mint régebben. Köszönetképpen meghívhatlak holnap este vacsorázni? – kérdezte Chris. Szeretett volna még egy estét együtt tölteni a lánnyal.

– Csak akkor, ha valami kicsi, kedves, hangulatos helyre viszel – egyezett bele Giny. – Nem akarok holmi drága, előkelő étterembe menni, ahol folyton viselkedni kell. Szeretném jól érezni magam.

– Rendben – Chris mulatott a lány kérésén. – Tudok ilyet. Ráadásul gyermekbarát vendéglő. Van kifogásod az ellen, ha Jessie-t is hozom? – Eddig még soha nem jutott eszébe, hogy a lányát elvigye valahová.

– Nincs. És Lisa ellen sincs semmi kifogásom. Ha már hálavacsora, ő is megérdemli, nem gondolod?

– Tökéletesen igazad van. Akkor holnap este fél hétre érted megyünk. Jessie miatt nem mehetünk túl későn. Jó lesz így?

– Remek.

 

Az étterem valóban gyermekbarát volt. Még az egész kicsiknek is akadt ott etetőszék, hogy a szülők kényelmesen etethessék a babát. És azért sem szóltak, ha a pici nem volt szalonképes.

Friendly komolyan meglepődött, hogy a hatéves Jessie milyen ügyesen használja az evőeszközöket. Otthon valahogy nem tűnt fel. Igaz, csak nagy ritkán étkeztek együtt. Elismerően nézett Lisára. Tisztában volt vele, hogy ez is az ő érdeme.

Újabb jó pont – könyvelte el magában a nő. Egyszer csak észreveszi végre, hogy a gyerek is emberből van. Még, ha kihagyott is hat évet a gyerek fejlődési korszakából, még nem késő. Soha nem késő.

– Meddig marad velünk, Virginia? – kérdezte a maga természetes egyenességével, a lányhoz fordulva.

– Giny – mosolygott rá Giny. Az asszony apró bólintással nyugtázta a kérést. – Vasárnap már elutazom. Ez a búcsúvacsoránk, Lisa.

– Nem akarom, hogy elmenj! – Jessica bánatos volt. – Szeretem, ha itt vagy velem. Nem maradhatnál még?

– Vár a munkám, kicsim – cirógatta meg a fejét. – De a házszentelésen találkozunk, jó?

– Mi az a házszentelés?

– Az egy nagy mulatság, ahol sok-sok vendég lesz, és mindannyian veletek ünnepelik, hogy új házba költöztetek.

– De hiszen mi már beköltöztünk! Akkor most lesz az a szentelés?

– Még nem tudom, mikor lesz pontosan, kicsim. Ha már teljesen kész a ház, és már semmi sem hiányzik belőle.

– Akkor sosem lesz kész, mert te mindig hiányozni fogsz! – Jessie bölcs megállapítást tett. Az apja megint elámult. Ilyen kicsi, és máris tudja, mit akar. És ki is meri mondani. Persze, a gyerekeknek még könnyű! Bár ő lenne ilyen bátor!

– Ha a szívedbe zártál, mindig ott leszek veled. Akkor is, ha éppen máshol vagyok. Csak rám kell gondolnod, és máris ott érezhetsz magad mellett.

Hogy lehet az, hogy a nők egyből megtalálják a hangot egy gyerekkel? Mindegy, kicsi vagy nagy, fiú vagy lány, pontosan tudják, mit kell mondaniuk neki, hogy megnyugodjon.

– Szeretnél valami desszertet, Jessie? – kérdezte Lisa. – Aztán mi hazamegyünk, neked már rég ágyban lenne a helyed.

– Fagylaltot szeretnék! Epreset!

– Ilyenkor? – De azért megkapta. Hamarosan felkerekedtek, és
Friendly hazavitte őket. Jessica már az autóban elbóbiskolt. A karjában kellett bevinnie a házba. Ott aztán már Lisa gondjaira bízta.

– Volna kedved még elmenni valahová? – Chris nem akart még elválni Ginytől. Talán még sikerül elcsalni valami mulatóba. Ha csak egy órácskára is.

– Mire gondolsz?

– Zene, tánc… ilyesmire.

– Az ilyesmi biztatóan hangzik. Menjünk!

És mentek. A férfi ismert egy kis bárt, ahol hajnalban van záróra, és remek zenét játszanak. A vendégek átlagemberek voltak, akiknek nem az alkoholgőz volt a legnagyobb mulatság. Részeget csak nagy ritkán kellett kitessékelni onnan.

Táncoltak összesimulva, lágyan az andalító zene ritmusára. Giny a férfi mellkasára hajtotta a fejét, beszívta az illatát. De jó is lenne reggelig így maradni! Csak átölelni, és lehunyt szemmel hozzábújni!

Chris ugyanazt érezte. Nem merte a kezét lejjebb csúsztatni a nő derekáról. Félt, hogy valami illetlen dolog sülne ki belőle, és mégiscsak nyilvános helyen vannak. Pedig lehetnének máshol is! Nála!

– Menjünk haza, Virginia! – suttogta a lány fülébe. Már nem bírt magával, és a lány is érezte ezt. Hiszen szorosan összesimultak! Nem kellett mondania, tudták mindketten, hogy ma éjjel meg fog történni!

Giny párás szemekkel felnézett rá, és lassan bólintott.

Amikor hazaértek, Jessica már aludt. Lisa ablakából még halvány fény szivárgott, talán olvas még egy keveset lefekvés előtt. Chris kézenfogva vezette fel a lányt az emeleti hálószobájába.

Betették az ajtót maguk után, és attól a pillanattól fogva az érzékeik uralkodtak rajtuk. Gyönyört adtak-kaptak, míg csak teljesen ki nem fulladtak. Akkor aztán összeölelkezve elaludtak.

 

Reggel Giny boldogan ébredt. Még mindig Chris karjában feküdt. Végighúzta a kezét a férfi mellkasán. Milyen körültekintő, milyen óvatos volt! Arra is volt gondja, hogy védekezzenek. Szerencse, hogy előrelátó voltam, és gondoskodtam tablettáról – tűnődött. Amikor úgy alakult a kapcsolatuk, hogy bármelyik percben megtörténhet, elment a nőgyógyászához, és íratott fel fogamzásgátlót.

Chris megmozdult a keze alatt.

– Mmmm… de jó lenne minden reggel így ébredni! – mormolta álmosan. Aztán egy hirtelen mozdulattal a lány fölé kerekedett, és leszorította a párnák közé. Szomjasan tapadt a szájára, majd egyre lejjebb vándoroltak apró csókocskái. Két szép, fedetlen halom között válogatott. – Köszönöm – súgta nekik.

– Mit köszönsz? – értetlenkedett a lány.

– A csodálatos ajándékodat. Amit nem mondtál el előre. A szüzességedet, amit nekem adtál. Mivel érdemeltem ki?

– Ki mondta, hogy kiérdemelted? – incselkedett Giny.

– Évekig vártál vele, hogy aztán odaadd valakinek, akit nemrég még ki nem állhattál – emlékeztette. – Most már nem gyűlölsz engem?

Furcsa. Azt hiszi, még mindig ellenségemnek érzem? Az az ártatlan tekintet, ahogy néz rám, reménykedve, mint egy kisgyerek! Hát nem érzi?

– Nem lennék az ágyadban, ha gyűlölnélek, erre mérget vehetsz! Ahogy te, úgy én is változok. És az érzéseim is.

– Szeretlek, Giny! Teljes szívemből szeretlek. Remélem, egy napon képes leszel ezt viszonozni!

– Talán előbb eljön az a nap, mint gondolnád.

***************

7. rész