A gépük délután háromkor indult vissza.

Friendly megállt a kocsival a Sanford-ház előtt. Kezét nyújtotta a lánynak, kisegítette az ülésből. Kivette a csomagját a csomagtartóból és a ház kapujához vitte.

Giny elbúcsúzott Jessicától, és ő is a bejárathoz lépett.

– Köszönöm, hogy eljöttél velünk, Virginia – kezdett búcsúzkodni a férfi. – Nagy örömet szereztél Jessie-nek. És nekem is – tette hozzá. – Megadnád a mobiltelefonod számát?

Giny szomorúan ingatta a fejét. Bánatos tekintete egyre lejjebb vándorolt a férfi arcán. Nem bírt a szemébe nézni.

– Nem. Nem adom meg – mondta halkan. – Ne haragudj! Nem akarok kapcsolatban maradni veled. Felejtsük el ezeket a napokat!

– Virginia, kérlek! – szólt Chris. Mikor a lány csak rázta a fejét makacsul, elővette a tárcáját, és kiemelt egy névjegyet belőle. – Legalább ezt tedd el! Szükséged lehet rá.

Giny eltolta a kezét, anélkül, hogy akár csak rápillantott volna a kártyára. Felvette a táskáját, és kinyitotta az ajtót.

– Szervusz, Chris! – köszöntött el, belépett, és becsukta maga mögött az ajtót. Odabent nekitámasztotta a hátát, és hátrahajtott fejjel, végtelen szomorúan suttogta maga elé:

– Vajon jól tettem, hogy elküldtem?

 

Nem adom fel! – határozta el Chris. Egyre biztosabb volt benne, hogy erre a nőre várt. Ott, a hajón, amikor a színes fények villództak a haján, ott ejtette rabul a szívét. Addig a tulajdon érzései ellen küzdött, de most már a lány ellenkezését kell legyőznie.

Virginia nem titkolta, hogy gyűlöli őt. Tudta, hogy csakis ő tehet róla, mert ahányszor találkoztak, mindig goromba volt hozzá. Most már bevallotta magának azt, amit a lány nem is sejthetett, hogy mindezt önvédelemből tette.

De ennek már vége! A lány tudtán és akaratán kívül meghódította a szívét. Ő pedig úgy érzi, végre újra képes lesz bízni az emberekben. A nőkben!

Meglebbent az emeleti ablak függönye. Egy szőke fej nézett ki, egyenesen Friendly-re. Vajon melyik lány az?

 

– Mit csináltál vele? – kérdezte Tory a húgát odafent. – Tisztul az aurája. Úgy tűnik, kezd magára találni. Te viszont zavartnak látszol. Csak nem szerettél bele?

– Nem tudom. Jól látod, teljesen össze vagyok zavarodva. Nem igazodok ki ezen az emberen. Egész másképp viselkedett, mint az eddigi találkozásaink alkalmával. Nem tudom, melyik az igazi énje. Nem merek bízni benne. Bárcsak én is láthatnám őt úgy, ahogy te, Tory!

Victoria Sanford látta az emberek lelkét. Az aurája mindent elárult neki arról, akivel épp beszélt. Ő a mélyen a vesékbe látott, neki aztán nem lehetett ártatlan képpel a szemébe hazudni. Reménytelen kísérletet tett, aki megpróbálkozott vele.

– Mit gondolsz, megbízhatok benne? – érdeklődött Giny a húgától. Nem volt biztos abban, hogy milyen választ szeretne hallani. Még le kell tisztáznia magában a saját érzéseit.

– Adj neki időt! Ne utasítsd el! – felelte Tory. – Oka van, hogy ilyen lett. De az emberek állandóan változnak. Mi is, ő is. Mindenki. Csak van, akinek több időre van szüksége.

***************

Friendly bérelt egy lakást New Yorkban. Az év nagy részében Jessie egyedül tartózkodott benne a nevelőnőjével, Lisával. Lisa Adams jóravaló, kedves, ötvenes nő volt. Évtizedek óta abból élt, hogy idegenek gyermekeit nevelte fel, tanította meg az életre. Egy személyben volt nevelőnő, házvezető-nő, pótanya.

Ő maga egy régi csalódás miatt úgy döntött, hogy inkább egyedül marad, de nem keseredett meg. Sőt! Nagyon is életvidám volt. Csak férfit nem akart az életébe. Ebből az okból kifolyólag aztán gyermeke sem lett.

De bőven kárpótolta magát az ilyen kicsikkel, mint most Jessica. Türelmes volt, béketűrő, és okos. Születésétől fogva anyja helyett anyja volt a kislánynak. Christian Friendly nem szólt bele a dolgába, teljesen rábízta a gyereket. Keveset volt otthon, hét közben mindig úton volt valahol, de gyakran még hétvégén is.

Lisa sejtette, hogy szándékosan nem veszi maga mellé a kislányát. Nem véletlenül dolgozik a kontinens túlsó partján, ahonnan nem egyszerű dolog hazajönni. Így aztán teljesen a maga kedve szerint formálhatta a kislányka személyiségét. És mivelhogy ő egy optimista, derűlátó teremtés volt, Jessie is ilyen lett.

Néhány hónapja kezdte el óvodába hordani a kislányt, hogy mire iskolába megy, megszokja a közösséget. Hozzá kell edződnie, hogy az iskolában nem ő lesz az egyetlen. Hogy ott a tanító néni egyszerre több gyerekkel is foglalkozik, nem csak vele. Hogy a társainak is lesznek igényei, amiket majd ki kell elégíteni, sőt esetenként a saját kívánságai elébe helyezni a másokét.

A fegyelemmel nem lesz baj, úgy érezte, mert a kislány rendkívül szófogadó. És, ha le tudják kötni a figyelmét, akkor a tanulással sem lesz gond.

Nemrég beíratta a közeli iskolába Jessie-t. Még pár hét, és kezdődik a tanítás. A napokban el kell vinnie egy áruházba, hogy beszerezzenek mindent, amire szüksége lesz. Néhány ruhadarab sem ártana, mert kezdi kinőni a régieket. Kellenek iskolaszerek, könyvek, táska… minden.

Szerencsére az anyagiakkal sokkal bővebben bánt a megbízója, mint a szeretettel. Pénzben nem szenvedett hiányt a kicsi.

– Apa mikor jön haza, Lisa? – vékony hangocska az ajtó irányából. Reménykedő hangsúly. Talán ma megjön az apja, és ő odabújhat hozzá egy kicsit. De csak egy egészen kicsit, mert Jessie már régen észrevette, hogy az apja nem szereti, ha az ölébe mászik. Ezért ezt csak nagyon ritkán engedte meg magának, igyekezett nem zavarni őt.

– Hamarosan, kincsem – felelte az asszony. – Talán már csak percek kérdése, és itthon lesz. – Természetesen ő is látta, hogy Friendly távol tartja magától a lányát. De az okát csak sejthette. Soha nem kérdezte, joga sem volt hozzá, és nem is tartozik rá. De őszintén szurkolt a gyermeknek, hogy sikerüljön megnyernie az apja szívét. És akkor végre annyi szeretetet fog kapni, amennyit igényel.

 

Kulcs csörrent a zárban.

– Megjött! Apa! Apa! – lelkendezett a kislány, és szaladt az ajtó felé. Amire odaért, az apja már be is lépett.

– Szia, Jessica – üdvözölte a lányát. – Jó estét, Lisa!

– Jó estét, Chris! – viszonozta a nő. Már a kezdet kezdetén megállapodtak abban, hogy elhagyják a Miss, és Mister megszólítást. Elvégre évekig tartó, bizalmas állás a nevelőnőé, és értelmetlen lenne ez a nagy távolságtartás.

– Apa, tudod, hogy iskolába fogok menni? És rengeteget fogok tanulni, hogy én is olyan okos lehessek, mint a felnőttek.

– Ha igazán okos akarsz lenni, akkor most maradj csendben egy kicsit – kérte az apja fáradtan. – Kifújom magam, aztán mesélhetsz, jó?

Jessie elhallgatott. Már megint elutasították. Hát ő már soha nem tud úgy viselkedni, hogy az apjának kedvére legyen? Apának örökké rossz kedve van! Lehajtotta a fejecskéjét, hogy ő ne láthassa a szemébe szökő könnyeket, és szótlanul kiment a szobából.

Lisa szánakozva figyelte, ahogy kivonul. Nem először látta ezt a jelenetet. Nyelt egy nagyot, miközben azon morfondírozott, hogy szóljon-e? Végül beérte annyival, hogy vádlón nézett a kenyéradójára. Kivárta a pillanatot, amíg Friendly felpillant, és észre is veszi a rosszallását. Akkor aztán tüntetően ő is elhagyta a szobát.

Friendly elszégyellte magát. Ahogy ez a nő nézni tud, az minden szónál többet mond – gondolta. Biztos megvan a maga véleménye, de hát ő nem láthat a lelkembe. Ugyan mit tud ő rólam? Semmit az égvilágon!

Lepakolta a holmiját, bement a fürdőszobába, és nyakig merült a forró vízbe. Addig áztatta magát, amíg kihűlt a víz alatta. Félórás lubickolás után úgy érezte, kicserélték minden porcikáját. Felfrissült, és a vízzel együtt az ingerültségét is le-eresztette a lefolyón. Mégiscsak tudhatnak valamit a nők, hogy nem érik be egy gyors zuhannyal – gondolta.

Kényelmes farmert húzott, és kiment a konyhába, hogy készítsen valami harapnivalót. Ha otthon volt, nem várta el Lisától, hogy őt is ellássa. Már régóta önálló volt. Ettől függetlenül, ha Lisa tudta, hogy hazajön, neki is adott vacsorát. Most is ott szorgoskodott már, és az asztal is három személyre volt megterítve.

– Egy fél óra múlva kész a vacsora, Chris – közölte. Úgy látszott, már elfeledte a mérgét. A hangján legalábbis nem hallatszott neheztelés. – Addig foglalja el magát!

– Értem. Tűnjek el a konyhájából – Chris felhúzta az orrát, és sértődést játszva távozott. Még épp idejében tette be az ajtót. A hozzávágott vizes mosogatószivacs így nem az ő hátán landolt.

Benézett Jessica szobájába. A kicsi ott ült a szőnyegen, és egy mackót ringatott az ölében. Halkan dúdolt neki valami gyermekdalt. Ahogy felnézett az apjára, a szemét megint elfutották a könnyek. Vékony hangocskája elcsuklott.

Friendlyt valami megmagyarázhatatlan érzés kerítette hatalmába. Ebben a percben halálosan biztos volt benne, hogy a kicsi bánatát ő okozta. És, amire még nem volt példa, meg akarta vigasztalni.

Leguggolt a lánya mellé, és felé nyújtotta a kezét. Jessie hitetlenül nézte, de aztán ledobta a maciját, és felugrott. Olyan lendülettel vetette magát az apja karjába, hogy feldöntötte. Chris hátraesett, és magához szorította a kislányt, nehogy megüsse magát. Nagyot nevettek mindketten.

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen jó érzés egy gyereket tartani a karomban – Friendly most jött csak rá, hogy talán mégsem tette jól, hogy eltaszította magától a lányát. Ugyan kit érdekel, ha nem én vagyok a vér szerinti apja, ha egyszer a sors megajándékozott vele? Megsimogatta a szöszke fejecskéjét, és rászólt:

– No, kicsim, most mesélj!

És elhallgatta a szózuhatagot egészen addig, míg Lisa nem szólította őket asztalhoz. Azt már nem tudhatta, hogy Lisa csak akkor hívta ki őket, amikor már veszélybe került a vacsora. Azt azért nem szerette volna, ha tönkremegy.

A nyitott ajtó mellett hallgatta őket egy darabig, ahogy alkudoztak. Nekidőlt a falnak, és lélegzetvisszafojtva figyelte a halk szóváltást. Jessie vissza akart menni Disney World-be, hiszen még a felét sem bírták megnézni. Az apja tett egy bizonytalan ígéretet, hogy talán, ha Giny is ráér eljönni velük. Lisa csendben hálaimát rebegett az égiek felé.

Talán megtört a jég!

Végre!

Mélységesen meg volt győződve arról, hogy a férfiban végbemenő változásokat a számára még ismeretlen színésznőnek köszönhetik.

***************

Teltek a hetek. Giny belevetette magát a munkába. Egy izgalmas krimi női főszerepét alakította. Oscart nem fog kapni érte, de a nevét megismerhetik a szakmában. Lelkesen játszott.

Épp New Yorkban vettek fel egy jelenetet, amikor pénteken délelőtt egy kis csomagot kapott. Futár hozta, nem volt ráírva semmi. Kíváncsian bontotta fel. Egy kedves, piros, szív alakú selyempárnát rejtett a doboz. Mellette egy boríték.

Boldog Valentin-napot! – állt a névjegyen. Christian Friendly névjegyén. Hatalmasat dobbant a szíve. Újév óta nem hallatott magáról a férfi. Giny azt gondolta, hogy már el is múlt a szilveszteri fellángolás. Úgy tűnik, tévedett, és mégsem felejtette el őt a rendező.

Felhívjam? – tűnődött, de a keze már a telefont kereste. Beütötte a hívószámot, és hallgatta a kicsengést.

– Igen? – szólt bele a férfi.

– Hello, Chris! Virginia Sanford vagyok.

– Virginia! – Őszinte öröm hallatszott ki a hangjából. – Örülök, hogy felhívtál. Titkon reméltem, hogy megteszed, de nem fogadtam volna rá!

– Köszönöm az ajándékodat. Én is boldog Valentin-napot kívánok neked. De én nem készültem. És azt sem tudom, hol vagy.

– Pillanatnyilag még itt vagyok, Hollywoodban. De megyek az édesanyámhoz Harrisburgbe. Jessicával ott töltjük a hétvégét. Ő New Yorkban van a nevelőnőjével. Hamarosan indulok oda repülővel. Nincs kedved velünk jönni? – szegezte neki a kérdést Chris. – Mikor végzel? Ráérsz?

Micsoda ajánlat! Giny eltöprengett. Menjen el velük? Az elmúlt hetekben eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha… Ha a férfi keresné, és ő igent mondana… Ha ő keresné a férfit, és az nem tiltakozna… De ezt nem akarta. Még jól emlékezett az első találkozásaikra. Nem! Ő nem fogja zaklatni a nagy producert!

De most itt a lehetőség, és neki döntenie kellene. Most.

– Giny! Itt vagy még? – hallatszott a telefonból.

– Itt vagyok – válaszolta. – Csak elgondolkodtam az ajánlatodon. Megleptél.

– Viszonozhatnád – vágta rá a férfi. – Lepj meg te is! Fogadd el! Ez csodás Valentin-ajándék lenne számomra. Jessie is örülne neked.

– Ne próbálj zsarolni, te csirkefogó! – nevetett a lány. – OK. Megyek. Ma már nincs jelenetem. Szabad vagyok hétfőig.

– Hurrá! A szüleid házában laksz? – A lány nemleges válaszát hallva folytatta. – Ha adsz egy címet, érted megyünk. Négykor nem túl korai? Cirka három óra lesz az út, szeretnék időben indulni.

Giny megadta a címét. Vegyes érzésekkel várta az előtte álló hétvégét. Vajon helyesen cselekszik-e?

***************

Jessica kitörő örömmel fogadta. Fel-le ugrándozott, még jó, hogy be volt kötve a hátsó ülésen. Így csak annyira tudott fickándozni, amennyire a biztonsági öv engedte. Be nem állt a szája. Szünet nélkül csacsogott.

– A nagyim már vár ám téged! Felhívtam, és elárultam neki, hogy Ariel is velünk jön. Nagyon szeretett volna megismerni, sokat meséltem neki rólad. Meg Disneylandről is. Tudod, a nagyi egyedül él, és ezért nagyon szereti, ha meglátogatjuk, és akkor ő mindenféléről szokott mesélni nekem. Meg csoda finom sütiket tud készíteni, és még sosem tudtunk úgy menni hozzá, hogy ne lett volna ott valami finomság számunkra. És van egy szép nagy kutyája, aki eddig ér nekem – mutatta a derekát –, és úgy hívják, hogy King, és ő vigyáz a nagyira, hogy baja ne essen…

A felnőttek összenevettek. A kislány kifogyhatatlan volt a témákból, ahogy eszébe jutott valami, rögtön mondta is. Hogy összefüggéstelenül? Kit érdekel? Ő nem zavartatta magát ilyen apró dolgokkal.

– Jessie! Nem szeretnél egy kicsit csendben maradni? – kérdezte az apja derűsen.

Biztos kézzel vezetett. Hamar elszaladt alattuk az út. Este hét óra felé érkeztek meg Harrisburgbe. Jessie kikötötte magát, és már szállt is volna kifelé, ha a gyerekzár engedi. Friendly kinyitotta neki az ajtót, és a kislány máris elszáguldott. Kivágta a kertkaput, és a mögötte toporzékoló hatalmas, fekete kutya nyakába vetette magát.

– Szia, King! Hát a nagyit hol hagytad? – zengett a környék a hangjától. De már nyílt is a bejárati ajtó, és megjelent az asszony.

Mrs. Friendly ötvenhárom éves, csinos, vígkedélyű asszony volt. Bronzvörös melírral csíkozott gesztenyebarna haját divatosan rövidre vágatta. Vékony aranykeretes szemüvege a valóságosnál nagyobbnak mutatta a szemeit. Vígan letagadhatott volna a korából tíz évet.

– Itt vagyok, te rosszcsont! – A kicsi máris a karjában volt. – Hú, de nehéz lettél! Nem kellene most már a saját lábadon járnod? – adott cuppanós puszikat a rózsás arcocskára. Majd odafordult a nagyok felé.

– Jó estét kívánok! – köszönt Giny udvariasan.

– Szervusztok! Ugye, nem haragszol, ha tegezni foglak? – kérdezte Ginyt. – Úgy tudom, a tündéreket senki nem magázza – mosolygott.

– Persze, hogy nem haragszom, Mrs. Friendly. Köszönöm a meghívást. Jessie egész úton önről beszélt. Úgy érzem, mintha már rég ismerném – felelte.

– Remek. És Rose vagyok, ha kérhetem. A tündérek sem szoktak magázni senkit! – kacagott vidáman. – Bezárjam a kutyát?

– Azt hiszem, ha meg akart volna enni, már megtehette volna. De csak kóstolgat. – King bőszen nyalogatta a kezét.

– Tetszel neki – tapsikolt a kislány. – Nem mindenkivel ilyen barátságos ám! Apára rá szokott morogni, ha rossz hangulatban volt.

– Kicsoda? Apád vagy King?

– Hát persze, hogy apa! És akkor apa visszamorog neki. Én meg nem merek nevetni, pedig olyan mulatságosak. De apa nem szereti, ha kinevetik. Olyankor rám is morog, mint Kingre – panaszkodott Jessie.

Giny szemrehányó pillantást vetett a férfira. Az kiolvashatta a tekintetéből: – Még mindig megfélemlíted ezt a szegény kisgyereket?

– Mostanában már ritkábban van rossz hangulatom – védekezett. – Inkább csak akkor, ha eszembe jutsz. Hiányzol nekem, Giny!

– Hiányzom? Nem is ismersz! Hogy hiányozhatnék? – értetlenkedett a lány.

Csak egy sejtelmes mosoly volt a válasz.

– Megmutatom a szobádat, Giny! – mondta Rose. – Én csak a földszintet használom, egymagamnak elég. Az emeleten van a vendégszoba. Chrisé és Jessicáé mellett. – Felértek a lépcsőn. – Ez lesz az. Ott van a fürdőszoba. Érezd otthon magad! Pakoljatok le, addig megnézem a vacsorát.

 

Giny lement a konyhába. Rose ott sürgölődött a vacsorával. Jessie a kutyával hancúrozott a kertben, Chris valami csöpögő csapot bütykölt.

– Segíthetek? – kérdezte az asszonyt.

– Köszönöm, de nincs mit. Minden kész, a többi már a tűzhely dolga.

– Miért nem szereti Chris a lányát? – tört ki Ginyből a kérdés.

– Te is észrevetted? – Az asszony hangja nagyon komoly volt. – Jessie nem Chris lánya. Sejtelmem sincs, hogy ő tudja-e, de hogy érzi, az biztos. Soha nem mertem erről beszélni a fiammal. Ha mégsem tudná, akkor csak bajt kevernék vele. Hisz épp csak megtűri maga mellett, de képtelen arra, hogy szeretetet adjon neki.

– Nem az ő lánya? – suttogta Giny értetlenül. Igaz, hogy nem hasonlít rá, de az anyjára hasonlíthat. Chris elmondta még úton Orlandóba, hogy a felesége meghalt. Talán őrá emlékezteti a kicsi?

– Nem lehet az övé. – Az asszony visszhangozta Giny gondolatait. – Nem hasonlít a fiamra, de ez még nem jelentene semmit. Szakasztott Melanie. Csakhogy a gyerekek valamelyik szülő vércsoportját öröklik. De sem Chris, sem Melanie nem volt AB-s vércsoportú.

– Akkor kapott az élettől egy aranyos, szeretetreméltó gyermeket ajándékba. Meg kellene becsülnie, ahelyett, hogy eltaszítja magától – vélekedett Virginia.

– Talán eljön az az idő, hogy megtanul feltétel nélkül szeretni. – Rose jelentőségteljesen pillantott a lányra. – Valaki egyszer majd megmutatja neki, milyen az.

Csapódott a bejárati ajtó.

– Éhes vagyok, nagyi! – Jessica beszáguldott. – Mit sütöttél nekem?

 

Este lenn beszélgettek a nappaliban. Jessicát már lefektették, édesdeden aludt az ágyában. Rose kiment, hogy főzzön még egy teát.

– Kedves asszony az anyukád – mondta Giny. – Miért hagyod, hogy egyedül éljen itt? Biztosan nem tudsz olyan gyakran jönni, ahogy ő szeretné.

– Hallottam ám! – szólt be Rose. Behozta a teát. – Ne aggódj értem, javában hódítgatok valakit. Kemény dió, de megéri küzdenem érte.

– Anya! – Chris eltátotta a száját. – Csak nem szántad rá magad végre? Ugyancsak jóravaló úriember lehet, ha tíz év után hajlandó vagy férfira nézni…

– Na, azért én rájuk néztem apád halála után, csak egyik sem nyerte meg a tetszésemet. De most van valaki… Nemrég költözött ide a környékre. Özvegy, két felnőtt gyereke van. Már mindkettő kirepült. Akkor eladta a nagy házat, és itt vett egy kisebbet magának.

– Bemutatod?

– Ha összejön, akkor persze. De most még korai lenne – felvette a csészéjét, és lassan kortyolni kezdte a forró italt.

Még egy kicsit beszélgettek, aztán mindannyian elvonultak lefeküdni. Friendly felkísérte a lányt a lépcsőn. Mielőtt belépett volna a szobájába, megfogta a karját, és maga felé fordította.

– Boldog Valentin-napot! – suttogta, és megcsókolta. Giny hozzásimult. Nem akart védekezni. Most nem. Esélyt akart adni maguknak. Meg akarta ismerni ezt a férfit, kívül-belül, minden gondolatát, érzését. Bár csak én is beléd láthatnék, mint Tory!

– Boldog Valentin-napot! – Nehéz volt kibontakozni a karjaiból. De még nem lehet! – figyelmeztette magát. Majd, ha már valóban megbízom benne.

***************

4. rész