Walt Disney World.

Giny nem is merte remélni, hogy ilyen jól fogja magát érezni. Friendly hű volt a nevéhez, és feltűnően barátságosan viselkedett.

Amikor huszonkilencedikén délelőtt beállított a lányért, Giny a pokolba kívánta. Aztán meglátta Jessicát. A kislány olyan elárvultan ült a kocsiban, hogy azonnal megesett rajta a szíve. Elhatározta, hogy a kicsi kedvéért erőt vesz magán. Majd csak kibírja valahogy ezt a pár napot.

Fogta a táskáját, és elindult. A férfi udvariasan kivette a kezéből, és betette a csomagtartóba. Kinyitotta az első ajtót a lány előtt. Kezét nyújtotta, hogy besegítse, de Giny elhárította, beszállt, és bekötötte magát.

– Te tényleg Ariel vagy! – hangzott a meglepett suttogás a hátsó ülésről.

– Szia, Jessica! – köszöntötte meleg hangon Giny. – Ugye, tudod, hogy igaziból nem vagyok tündér? – Jobb lesz tisztázni már az elején, nehogy a kislány valami olyat higgyen, amiben aztán keservesen csalódni fog.

– Igen, tudom. Apa is filmeket csinál. Azok sem igaziak. Az igazi tündérek nem a filmekben vannak. Azok elbújnak, és csak nagyon ritkán mutatják meg magukat. És csakis a jó gyerekeknek – csicseregte bájosan. – Apa mondta, hogy jössz, csak nem hittem el igazán. Azt is mondta, hogy te akartad, hogy elvigyen Disney Worldbe, tehát te mégiscsak egy jó tündér vagy.

Hát ez nem sikerült! Nehéz egy ilyen kicsi gyermek képzeletét átalakítani a mi kedvünkre. Ő még ötvözi a reálisat a természetfelettivel. Neki nincs lehetetlen. Tündérek vannak, és kész!

Friendly biztos kézzel vezetett. Az autót a reptéren hagyták a parkolóban, és repülővel mentek Orlandóba. Jessica nagyon élvezte az utat. Ritkán ülhetett repülőre, és szerencsére gyönyörű tiszta idő volt. Az ablakból bámult kifelé, vékony hangocskáján állandóan közvetítette a látnivalókat.

– Egy lakosztályt foglaltattam le – kezdte a férfi. Csitítóan emelte fel a kezét, amikor Giny tiltakozni akart. – Szilveszter van. És mi elég későn jelentkeztünk. Egyáltalán nem volt szoba, nem hogy kettő külön lett volna. Ezt is csak azért kaphattuk meg, mert épp jókor telefonáltam. Egy család pontosan akkor mondta vissza a foglalását, mivel a gyerekeik bárányhimlősek lettek.

Giny magában mérgelődött. Mit képzel ez az ember? Minden mesét beveszek? Ha azt hiszi, hogy ilyen olcsó trükkel rávehet, hogy egy szobában aludjak vele, hát nagyot fog csalódni! Vajon még mindig az a tévhite, hogy az összes nő az ő ágyába vágyik?

– A lakosztály két külön szobából áll, és mindkettőhöz van fürdőszoba is – folytatta a férfi. – Csak egy közös nappali köti össze őket. Tehát teljesen külön tud vonulni, Virginia. Jó lesz így?

– Rendben van – vetett rá egy szúrós pillantást. – Ha tényleg különálló szobák, akkor nem lehet kifogásom. – De a gyanú még ott motoszkált a fejében. Nem bízott ebben a férfiban. De nem ám!

Aztán, amikor odaértek a szállodához, és meglátta a tömeget, titkon elismerte magában, hogy a férfinak mégiscsak igaza lehetett. Mintha a fél világ itt lenne! Ennyi embert még soha nem látott egyszerre, egy helyen.

Jessica belebújtatta kis kezét Giny tenyerébe, és vidáman ugrándozott. A reptéri busz a szálloda bejáratáig vitte őket, nem kellett sokat cipekedniük. Friendly vitte a nagyobb csomagokat, Giny egy utazótáskát, Jessica a másik oldalán büszkén tekintgetett körbe, hogy ki látja az ő Arieljét. Természetesen nem sokan törődtek velük, mindenki el volt foglalva a maga dolgával.

A lakosztály csodás volt. Biztosan egy vagyonba került – tűnődött Giny. De úgy kell neki! Ő akarta, hát csak fizessen! Én nem akartam idejönni, bár el kell ismernem, eddig nincs okom panaszra. És a kicsi olyan boldog! Jó látni. És az apja végre nem kiabál vele, mint eddig, ahányszor csak láttam őket együtt.

***************

Káprázatos napok voltak. Megérkezésük délutánján körülnéztek a városban. Jessica kívánságára hamburgert ettek a McDonaldsban, egészségtelen kólát ittak hozzá. A szájuk összeragadt tőle, de a szomjukat nem oltotta.

Disney World-öt másnapra hagyták. Reggel frissen, kipihenten indultak a nagy túrára. Hamupipőke kastélyának tornyai messziről csábították a gyerekeket. Meglátogattak minden híres mesehőst, rajzfilmfigurát, aki csak érdekelhet egy ilyen kicsike emberpalántát.

Ariel, a kis hableány fenn ült egy kagylóban, mint valami igazgyöngyszem. Aranyvörös haját egy tengeri csillag díszítette. Csillogó zöld sellőfarkával időnként verdesett néhányat, mintha vízben úszkálna.

Aladdin kis piros fejfedőjében szorgalmasan dörzsölgette az olajlámpást. Amikor odaértek, felnézett a kislánykára.

– Segítenél nekem egy kicsit fényesíteni? – kérdezte. – Már nagyon fáradt vagyok. De ennek a lámpásnak örökké fényesnek kell lennie. És, tudod – súgta oda –, ha te is megdörzsölöd egy kicsit, akkor a te kívánságodat is teljesíteni fogja a lámpa szelleme.

Jessie felpillantott az apjára, hogy vajon engedi-e? Nem látott rajta ellenkezést, hát odaszaladt Aladdinhoz, és átvette tőle a lámpást. Szorgosan csiszolgatta, és közben töretlen gyermeki hittel maga elé suttogta a kívánságát. Nem mondta ki hangosan, legyen titok, hogy egészen biztosan teljesüljön.

Hófehérke sárga szoknyája a földet seperte, a törpék nem voltak magasabbak, mint Jessica. Épp csak szélesebbek. Színes sapkájuk messzire virított. Körbetáncolták a látogatókat, néha egyet-egyet magukkal ragadtak.

Megnézték a Karib-tenger rettenetes kalózait. Félelmetes alakok, fél szemmel, kivont karddal, halálfejjel díszített kalappal. A kalózhajó árbócán is ott lengett a halálfejes zászló. A hajón hemzsegtek a kalózok, áldozatokra lesve.

Roger nyúl fel-alá száguldozott nagyszemű sárga autójával. A tőle megszokott széles mozdulatokkal integetett a gyerekeknek.

– Nincs is olyan hosszú orra Pinokkiónak! – csacsogott Jessie. – A filmekben sokkal hosszabb van neki. És Peter Pan tényleg tud repülni! – csodálkozott. – Te is tudsz repülni, Ariel? – kérdezte Ginyt. – A tündérek tudnak, ugye?

Giny már nem védekezett a tündérség ellen. Úgysem tudja kiverni a fejéből. De azért megpróbálta megmagyarázni a kicsinek:

– A tündérek tudnak repülni, Jessie, de Ariel nem tündér, hanem hableány. Ő a vízben élt. Ő úszni jobban tudott, mint repülni.

Tarzan ordítása betöltötte a teret. Persze nem félt tőle senki, roppant barátságos volt, és mindenkit meghívott a fa tetején épült házába. Ingatag kötélhágcsókon lehetett megközelíteni, de megérte. Odafenn Jane várta a vendégeket.

Amikor elfáradtak, csónakba ültek, és kirándulást tettek a vizeken. Utastársaik ekkor kezdtek érdeklődést mutatni irántuk. Néhány gyermek felismerte Ginyben Arielt. Felugráltak, és oda akartak szaladni hozzá. A kormányos alig bírta visszatartani őket. Veszélyesen megingott az egyensúlyuk.

Persze a gyerekeknek ez is tetszett, nekik még nem fejlődött ki a veszélyérzetük. Azt hitték, a csónak himbálózása is a műsor része. Akkor aztán hirtelen elfogyott alóluk a víz, és ők zuhantak csónakostól a mélybe. Dobhártyaszaggató sikoltások hangzottak minden torokból. Egyszer csak újra a vízen voltak. A csónak „a talpára” esett, mint a macska.

Később Donald kacsa kék tengerészkabátjában invitálta beljebb őket a hajójára. De nekik aznapra már elég volt a vízből és a hajókból.

Másnap Mickey és Minnie egér következett. Minnie piros pöttyös ruhájában, piros pöttyös masnival a fején várta a látogatókat sajtból készült házacskája előtt.

– Milyen szép háza van Mickey egérnek! – lelkendezett a kislány. – Ha nagy leszek, én is ilyen szép fehér kerítést szeretnék a házam köré. És ugyanilyen piros cserepeket a tetőre, mint Mickey-nek! És a padlásszobában fogok lakni, ahonnan jó messzire el lehet látni. És a kaput soha nem zárom be, hogy mindenki bejöhessen hozzám látogatóba.

Dumbó, a repülő elefánt hatalmas körhinta formájában csábította őket. Kihagyhatatlan volt, a sok kék elefánt fel-le emelkedett-süllyedt a levegőben. A gyerekek nagyon élvezték, de a kísérő felnőttek sem unatkoztak. Hangos kiáltásoktól zengett a környék.

– Jaj, apa, nézd, ez Csodaország! – kiáltott fel Jessica. – Keressük meg Alice-t! Biztosan itt van valahol. Egész biztosan itt van – könyörgött az apjának reménykedve.

Megkeresték. Ott volt a szívtelen Bádogemberrel, a gyáva Oroszlánnal és buta Madárijesztővel együtt, épp a sárga köves utat járták. Ők Ózt keresték, a nagy varázslót.

– Elfáradtam, apa – panaszkodott Jessie. – Felülhetnénk az omnibuszra?

– Persze, hogy fel – felelte az apja. – Nézd, épp ott jön.

– Az emeletre menjünk, az emeletre! – könyörgött a kislány. – Olyan szép lépcső vezet fel! – mutatott a kocsi hátulján emelkedő csigalépcsőre. – És fentről többet lehet látni! És különben is, alulra csak a félősek ülnek. Akik nem mernek felmenni a tekergőlépcsőn.

– Tekergőlépcső? – nevetett az apja. – Honnan szedted ezt a kifejezést?

– De hát tekereg! – érvelt a kicsi kristálytiszta logikával.

Nem vitatkoztak. Szilveszter éjjele volt. Már régen besötétedett, csak az erős világítás miatt nem vették észre.

Felszálltak a Mark Twainről elnevezett folyami hajóra. Ott vacsoráztak, és most várták az éjfélt. Már csak percek voltak hátra az évből. Jessica szemei már majdnem leragadtak, de hősiesen tartotta magát.

– Mindjárt éjfél lesz – mondta az apja. – Megnézzük a tüzijátékot, iszunk egy pezsgőt, te kapsz egy kólát, aztán hazamegyünk. Kibírod addig?

– Igen, apa – felelte álmosan a kislány.

A pincérek elkezdték felszolgálni a pezsgőt. A vendégek jókedvűen, hangosan számolták a másodperceket.

Aztán megkondították a hajó harangját. Éjfél volt.

– Boldog újévet! – hangzott mindenfelől.

– Boldog újévet! – köszöntötte rá a poharát Friendly.

– Boldog újévet! – Jessie vékony hangja elveszett a nagy zsivajban.

– Boldog újévet! – felelte Giny. Odakoccintotta a pezsgőspoharat a férfiéhez, majd a kislány kóláspoharához, és ivott egy kortyot belőle.

A férfi is ivott néhány kortyot, aztán lehajolt a lányhoz, és gyöngéden megcsókolta. Giny meglepődött. Bár számíthatott volna rá, mégis meglepte. Nem is annyira a csók, hanem a gyöngédség. Nem ilyennek ismerte a férfit. Zavarba is jött kellőképpen.

Lehajolt a kislánykához, és adott neki két puszit. A férfi álnokul figyelte. Ő is megpuszilta a lányát. Felemelte, és lassan a korláthoz sétált vele.

Hirtelen vaksötét lett. Disney World összes lámpáját lekapcsolták. Egyetlen pillanatig néma csend volt. Aztán egy hatalmas durranás.

Színes tüzijáték robbant az égbolton. Egymás után lőtték fel a rakétákat. Az emberek hangos üdvrivalgással fogadtak minden újabb durranást. Friendly megbűvölten nézte Giny aranyhaját, ahogy kék, zöld, piros színek ragyogása váltakozik rajta.

– Tényleg olyan vagy, mint egy tündér – suttogta a lány fülébe. Azt hitte, meg sem hallja, de épp abban a másodpercben nem robbant egyetlen rakéta sem.

Giny rácsodálkozott. Nem várt ilyen szavakat attól a férfitól, aki eddig annyira távolságtartóan viselkedett, és kizárólag magázva szólt hozzá. Nem tudta, honnan tudhatta volna, hogy a férfi ellenállását épp ebben a pillanatban győzte le végleg?

– Ne kezdd el te is! – önkéntelenül tegezte vissza. – Nem vagyok tündér. Hús-vér ember vagyok. És még csak nem is hibátlan. Tele vagyok rigolyákkal, akárcsak bárki más. A tündérek tökéletesek. Én nem – szögezte le ellentmondást nem tűrő hangon.

Értetlenül megcsóválta a fejét, és visszafordult a tüzijátékhoz. De nem rázta le magáról a férfi kezét. Hagyta, hogy átölelje a vállát, és magához húzza. Kicsit hátradőlt, és megtámasztotta a hátát a férfi széles mellkasán.

Csak a pezsgőtől van – gondolta. Majd holnapra kialusszuk, és elfelejtjük.

***************

Csak a pezsgőtől van – gondolta a férfi. Egy álló évig meg tudtam állni, hogy nem gondoltam erre a lányra. Egy álló évig küzdöttem a hiányával – javította ki magát.

Már ott a forgatáson megtetszett neki a lány. Nem is lett volna semmi baj, ha nem színésznő a drága. Csakhogy a felesége is az volt, és mint kiderült, nem a két szép szeméért ment hozzá. És azóta a többi kis kezdő színésznőcske, akik rajta keresztül akartak a filmvászonra kerülni, nem javítottak a nőkről alkotott véleményén.

Melanie, a felesége, hozzáment szerelem nélkül, és elhagyta, amint egy jobb lehetőséget vélt találni. Két évig éltek együtt, amikor
Melanie teherbe esett. Nyolchónapos terhesen közölte, hogy másba szerelmes. Hogy a gyermek is attól a másiktól van. És ő most elmegy vele, azzal a másikkal.

Friendly-ben egy világ omlott össze. Rajongva szerette szép feleségét. Meg sem fordult a fejében, hogy annak ez nem elég. Nem ezt akarta. Hogy csak a híres rendező felesége kívánt lenni, jó szerepeket kapni. Kihasználni a férfit. És amint nincs többé szüksége rá, már dobja is el.

A legnagyobb csapás a gyerek volt. Őszinte örömmel várta az érkezését. Addig a percig. Amikor az asszony kíméletlenül közölte vele, hogy nem az övé, minden érzés kihalt belőle a gyerek iránt.

Melanie elment. Bepakolt az autójába, és elhajtott. Csakhogy figyelmetlen volt, és karambolozott. A másik autó utasainak óriási szerencséjükre nem esett bajuk, de Melanie a kórházban meghalt. Csak a gyereket tudták megmenteni.

Ám akármilyen szép kislány volt is, Friendly nem tudta szeretni többé. Sejtelme sem volt, ki az a másik, hogy ki az apa. Az asszony ezt nem árulta el. De nem mondhatta, hogy nem viszi haza, amikor értesítették a szerencsétlenségről.

Eltemette a feleségét, fogadott egy nevelőnőt a lányka mellé, és gyűlölte a nőket. Így élt évekig, amíg nem találkozott Ginyvel. Ez a találkozás aztán alaposan felrázta.

Nem akart többé egy nő szeretetétől függeni, nem akart szeretni senkit. Ezidáig, ha megkívánt egy nőt, megszerezte, aztán mehetett.

Virginia másnak tűnt. Olyannak, akit nem lehet csak úgy elküldeni, ha ráunt. Ezért már akkor megszabadult tőle, amikor még el sem kezdődött köztük semmi. Esélyt sem adott. Sem neki, sem saját magának.

Az elmúlt évben gyakran eszébe jutott az aranyhajú lány, aki olyan harciasan kiállt az igazáért. Eltűnődött, mi lehetett volna, ha van mersze megpróbálni. De a keserűség mindannyiszor felülkerekedett rajta, és úgy döntött, hogy jó ez így, ahogy van.

 

És a sors most újra útjába hozta ezt a lányt. Hogy legyen így hű az elveihez? Annak idején megfogadta, hogy többé nem hagyja felborítani az életét. Most pedig mindent megtenne azért, hogy felboruljon végre.

Érezte a lány ellenszenvét. Érezte, és valahogy tetszett neki. Talán mégis van olyan nő a világon, aki nem az ő ágyán keresztül akar érvényesülni. Bár a tudata be akarta bizonyítani, hogy Giny is csak egy színésznő a sok közül, olyan, mint a többi, a lelke mélyén már biztos volt benne, hogy ez nem igaz.

Szenvedélyes találkozásuk után a lány egyetlen egyszer sem próbálta megkörnyékezni őt. Nem kereste, nem üzent, nem hívogatta telefonon, mint a többiek. Sorra járta a stúdiókat, keresett, kutatott egy-egy szerep után, de az ő portáját messze elkerülte.

Önmaga előtt is szégyellte a viselkedését, de figyelemmel kísérte a lányt. Tudta azt is, hogy egyszer betért egy stúdióba, amiről nem tudta, hogy az övé. Amikor meghallotta, hogy a műhely Friendly-é, büszkén mondta, hogy abban az esetben köszöni, de mégsem kér itt munkát. És elment.

Néhány hét múlva Friendly próbaképpen felajánlott neki egy viszonylag jó szerepet, amin bárki más kapva kapott volna. De Virginia Sanford elutasította. Udvariasan ugyan, de jéghidegen, és roppant határozottan. Pedig akkor még nem kapta meg Arielt.

***************

Hát igen, ez a lány egyéniség! – ismerte el magában. Még szorosabban ölelte a testéhez. Vajon csak a pezsgő teszi, vagy tényleg kezdi lerombolni a falaimat? Jessica mindenesetre odavan érte.

Ez is furcsa volt. Hogy ő törődött Jessica érzéseivel. Kezdett odafigyelni a kislányra, akit eddig jóformán csak megtűrt maga mellett. Soha nem tekintett rá úgy, mint a saját lányára. Soha nem foglalkozott vele, mit érezhet, mit akarhat a kicsi. Most sem lennének itt, ha nincs az a fogadás.

Végetért a tüzijáték. Az emberek harsány örömujjongással köszöntötték az új esztendőt. Friendly ránézett a kicsire, aki a vállára dőlve bóbiskolt.

– Menjünk – szólt a lányhoz. Az beleegyezően bólintott. A férfi megfogta a kezét, és maga után húzva utat tört a tömegben.

 

Holtfáradtan érkeztek vissza a szállásukra. Jessica olyan mélyen aludt, hogy azt sem vette észre, amikor ágyba fektették. Giny levetkőztette, és bedugta a takaró alá. Ma este eltekintettek a fürdetéstől. Hadd aludjon a kicsi.

Kimentek a közös nappaliba. Friendly elővett két poharat, és egy üveg pezsgőt, amit ki tudja, honnan szerzett ilyenkor. Mindenesetre be volt hűtve, tehát valószínű, hogy a szobapincér keze lehetett a dologban.

Halk pukkanással nyílt az üveg. A férfi töltött, és az egyik kelyhet odanyújtotta a lánynak.

– Boldog újévet, Virginia! – nézett mélyen a szemébe.

– Boldog újévet! – felelte a lány. Elfordította a tekintetét, nem akart beleveszni a sötétkék szemekbe. Inkább a pohár tartalmát fürkészte.

Friendly az álla alá nyúlt, és gyengéden kényszerítette, hogy ránézzen.

– Christian a keresztnevem, ha esetleg nem tudnád – halkan mondta, minden gúny nélkül. – A barátaim, már az a kevés, aki van, Chrisnek szólítanak. Te is megtehetnéd.

A lány egy néma bólintással vette tudomásul az ajánlatot. Aztán mégiscsak megszólalt.

– Nem tartozom a barátaid közé. Ettől a kirándulástól függetlenül, amit kierőszakoltál, inkább az ellenségemnek érezlek, mint barátomnak – mondta csendesen.

– Ellenség? Nem túl erős kifejezés ez? – hökkent meg Chris. Összevont szemöldöke alól kérdőn tekintett a lányra.

– Nem – mondta komolyan Giny. – Az eddigi találkozásaink mind veszekedéssel végződtek. Teljesen eltérő a mentalitásunk. Te azt képzeled, minden nő téged akar kihasználni. Hogy csakis kihasználni akar. Mintha másra nem is lennél jó. Ez egyfajta kisebbrendűségi érzés, ami viszont nem fér össze számomra a rólad alkotott képpel.

– Miért, milyen képed van rólam? – érdeklődött komolyan Friendly. De nem volt biztos benne, hogy hallani akarja.

– Valóban tudni szeretnéd? – Giny elhúzta a száját, amikor a férfi tétován bólintott. – Egy roppant erőszakos, pöffeszkedő hím képe. És ezen ez a pár együtt töltött nap nem változtathatott.

– Szándékosan sértegetsz? – kérdezte Friendly csendesen.

– Csak a véleményemet mondtam, amit viszont te kérdeztél – felelte a lány. – Talán valóban sértő, bár nem azért mondtam, hogy megsértselek vele. Néha túlzásba viszem az őszinteséget, tudom. Ez az egyik nagy hibám.

– Miért utasítottad el azt a szerepet, amit felajánlottam neked? – váltott témát a férfi. Vizsgálódva figyelte a lányt. – Büszkeségből, azt sejtem, de megengedhet-e magának ilyet egy kezdő színésznő? Vagy ennyire biztos voltál magadban? Akkor már megkaptad Arielt?

– Nem, nem kaptam meg. – Giny eltűnődött. Mit mondjon neki? Az igazat? Bár megérdemli azt is. – Azután, hogy kirúgtál a forgatásról, akkor sem kellett volna tőled semmilyen szerep, ha soha nem lehetek színésznő. Életemben még nem gyűlöltem annyira senkit, mint akkor téged – vallotta be.

– És még most is ennyire gyűlölsz? – firtatta Chris. Soha nem törődött azzal, mit gondolnak róla mások. De ettől a lánytól rosszul estek neki a csendesen kimondott szavak.

– Igen – felelte lassan, mély átérzéssel Giny. Egy kissé lehajtotta a fejét. Összevont szemöldökkel elgondolkozott. – Nem, ez nem igaz. Már nem igaz. Az a gyűlölet, amit akkor éreztem irántad, mostanra elcsitult. De még él bennem.

Halkan törtek elő a szavak, szíve legmélyén kutakodott. Nem bántani akart, az őszinte érzéseit tárta fel. A férfi jól látta ezt. De ez nem vigasztalta őt. Akkor is fájtak a szavai.

– Az elmúlt év alatt sokszor gondoltam rád – folytatta Giny. – Hogy miért lehetsz olyan, amilyen vagy. És úgy döntöttem, hogy sajnálatra méltó az a szerencsétlen ember, akinek nincsenek érzései. Mert, ahogy a lányoddal bántál, biztosra vettem, hogy belőled kihaltak.

Felpillantott a férfi arcára. Látta, hogy komoly szemekkel figyeli őt. Némi megbántottságot vélt kiolvasni a szép sötétkék szempárból. A lelkiismerete megszólalt: „Ne gyötörd!”

– Sajnálom – szólt halkan. – Nem kellett volna elmondanom. – Szomorúan lehajtotta a fejét, és elfordult. Letette a poharat, anélkül, hogy ivott volna belőle. – Lefekszem. Holnap hazamegyünk, és szépen elfelejtjük ezeket a napokat.

A férfi nézte, ahogy a lány lassan az ajtó felé indul. Jól látta vajon, hogy könnyes a szeme? S ha igen, vajon miért a könnyek? Mielőtt kilépett volna az ajtón, Chris halkan megszólalt.

– Én inkább az első találkozásainkat felejteném el. Az a megjegyzésed, hogy egyetlen szerep sem ér annyit, hogy velem kelljen érte lefeküdnöd, jobban fájt, mint a nyelvem, amit olyan kegyetlenül megharaptál. Tudod, hogy napokig nem mertem szólni senkihez? – Friendly fanyarul mosolygott.

Giny beleharapott az alsó ajkába. Lesütötte a szemét. Úgy látszik, van önkritikája a rendező úrnak – gondolta. Mégis vannak érzései, csak jól rejtegeti őket? Életében először kezdte sajnálni, hogy ő nem rendelkezik a húgáéhoz hasonló képességekkel. Egy pillantást vetett hátra a válla felett.

– Sajnálom – ismételte meg alig hallhatóan.

Amikor az ajtó bezárult mögötte, a férfi káromkodott egy nagyot. De ez sem segített. Lelkében ugyanolyan heves vihar dúlt, mint annak idején, amikor Melanie elhagyta. Felemelte a pezsgőskelyhet, és felhajtotta a tartalmát.

– Boldog újévet, Christian Friendly! – morogta maga elé kesernyés humorral.

***************

3. rész