***************

Victoria gyermekorvosnak készül, még sok-sok évig tartó kemény tanulás vár rá. De megvan hozzá minden adottsága. És még azok a különleges képességek, amit hármuk közül csak ő kapott a sorstól. Ha kisgyerek van a közelében, nem lehet levakarni a nyakáról. Valami vonzza őket Toryhoz. Mellette elfelejtik minden bánatukat, fájdalmukat. De nem csak a gyerekek, a felnőttek is érzik ugyanazt a megmagyarázhatatlan vonzalmat. És feltétlen bizalmat.

Valerie a legföldhözragadtabb mindhármuk közül. Ő szakácsnak tanult, de nem elégedett meg ezzel, most a cukrászattal ismerkedik. A nagyszüleik vendéglőjében segédkezik, és roppantul élvezi. Szerte Floridában híres a Wells étterem. Már csak a neve miatt is, hiszen ki nevezné a vendéglőjét úgy, hogy „Sült krumpli ketchuppal”?

Virginia színésznő akar lenni. Hollywoodban fürkészi a színművészet titkait. Már kapott néhány kisebb szerepet, sőt egy mesefilm címszerepét is ő alakította, és ragyogóan megállta a helyét. Épp tegnap hívta fel az ügynöke, hogy egy komoly főszerepet kell eljátszania hamarosan. Végre egy igazi film! Giny madarat fogott volna örömében, amikor megkapta a hírt.

 

Giny és Valerie egy szomszédos szobából fürkészték a vendégeket. Titkon lestek be a résnyire nyitott ajtón. Arra azért vigyáztak, hogy senki ne vegye őket észre, mert akkor oda a meglepetés.

– Ki az a férfi, akivel Tory beszél? – kérdezte Valerie a testvérét.

– Hol van? – Giny is bekukkantott a résen, és menten felszisszent. – Hogy kerül ez ide? Még a születésnapomat is el akarja rontani? – mérgelődött.

– Ismered?

– Bár ne ismerném! Egy pökhendi alak. Azt hiszi, a nők csak azért vannak, hogy a lába előtt heverjenek.

– Megjártad vele? – kíváncsiskodott a húga.

– Én? Vele? Inkább ő járta meg velem! – harciaskodott Giny. – Jól kiosztottam. Megmondtam neki a véleményemet. Pedig nem nagyon akarta hallani.

– Elmeséled?

– Majd máskor, Valerie, ma nem hagyom tönkretenni az örömömet – fújtatott a lány.

Közben visszatért Tory. Giny azonnal faggatni kezdte. Tory elmesélte, hogy fogadott a férfival. Mindhárom lányból kitört a felszabadult kacagás.

– Jó móka lesz, már előre örülök neki, hogy le fog esni az álla. – Giny kárörvendve nevetett. – Ideje, hogy valaki letörje a szarvát. Úgyis elég elbizakodott alak.

– Tudod már, hogy fogod büntetni? Mit kérsz tőle? – így Tory.

– Figyelmeztetni kellene anyát, és megkérni, hogy jöjjön oda velünk együtt Friendly-hez – vélte Valerie. – Mi meg majd szépen felsorakozunk előtte, hogy kedvére választhasson. Mi lesz, ha véletlenül ráhibázik? Egy a háromhoz az esélye. Nem olyan nagyon rossz! – figyelmeztette a nővéreit józanul.

– Teljesen gyanútlan. Rettenetesen meg fog lepődni. Nem sikerülhet neki. – Giny biztos volt a dolgában. – Megyek, beszélek anyával.

 

A nagy hallban álló óra méltóságteljesen kezdett kongatni. Este hét óra volt. Eljött a perc!

Nicholas Sanford, a büszke apa, kézenfogta feleségét, odahúzta magával az előkészített apró emelvényhez, és beleszólt a mikrofonba.

– Hölgyeim! Uraim! – Ahogy elhalkult a beszélgetés zsivaja, folytatta. – Kedves vendégeink! Mint ahogy önök közül sokan tudják, ez a nap kétszeres ünnep nálunk. Húsz évvel ezelőtt, épp ezekben a percekben gyarapodott a családunk. Ismerjék meg őket, immár felnőtten! Gyertek be, lányok!

Ahogy elnézett a vendégek feje felett, mindenki hátrafordult. Nyílt a kétszárnyú ajtó és ott állt szorosan egymás mellett három gyönyörű, tökéletesen egyforma lány.

A vendégek közül többen is felszisszentek. És ezekben a pillanatokban sokan kezdtek el azon gondolkodni, hogy vajon elmenjenek-e a szemészetre egy alapos kivizsgálásra? Az egyik vendég, aki kicsit mélyebben nézett a pohár fenekére, azon töprengett, hogy ha a lányból hármat lát, akkor a pohárból miért nem?

Giny szeme Christian Friendly-t kereste. Vajon még mindig biztos magában? Elkerülte, hogy a pillantásuk találkozzon, nehogy épp arról ismerje fel a férfi.

Közben az édesapjuk tovább beszélt.

– Karácsonyra kaptam az élettől a második nagy ajándékot. Az első Vicky volt – lehelt egy apró csókot a felesége kezére. – Aztán jöttek a lányok. Victoria, Virginia és Valerie. Engem is akkora meglepetés ért, mint most sokakat önök közül. Kérem, ünnepeljenek velünk ezen a szép napon!

A lányok egymásba karolva közeledtek. A vendégek próbálták kitalálni, melyik lányt ismerik. Hiszen egyiket mindegyiküknek ismernie kellett. De melyiket?

Most Vicky Sanford hajolt a mikrofonhoz.

– Kedves vendégeink, van itt még valami. Egy fogadás. Amit önök közül kötött valaki az egyik lányommal. – Néma csend volt. Kíváncsian várták a folytatást. – Mr. Friendly azt állította, hogy ezer nő közül is felismerné Virginiát, bárhogy is álcázza magát. Igaz ez, Mr. Friendly?

Minden szem a filmrendezőre szegeződött. Ő mereven nézte a lányokat, és lassan bólintott.

– Igen, igaz – ismerte el összehúzott szemöldökkel, kénytelen-kelletlen.

– Nos, nem kell ezerből választania, csak háromból – nevetett az asszony vidáman. – A lányok engem kértek meg, hogy beszéljek helyettük, hogy a hangjuk ne lehessen árulójuk. Higgye el nekem, Mr. Friendly, ha sikerül kiválasztania Ginyt, én nem fogom letagadni.

A férfi előrement a dobogóhoz. Fürkészően nézte a lányokat. De hiába, semmi, de semmi különbséget nem tudott felfedezni köztük. Egyforma szabású fehér selyemruha, egyforma aranyhaj, egyforma égszínkék szemek. Egyforma dacos tekintet. Na, kit választasz? – kérdezték ezek a szemek. Mind a hat!

Ezek aztán összetartanak! – morfondírozott magában Friendly. Harminchárom százalék esélyem van, hogy eltalálom. De hatvanhat, hogy nem. A fenébe is! Amilyen nagy szája van, mérget vettem volna rá, hogy csak blöfföl. Persze, tudhattam volna, hogy valami bibi van a dologban. Most aztán megehetem, amit főztem! Biztosan egy jó kis főszerepet fog kérni! Egy év alatt megbánhatta már a régi döntését.

Rábökött a bal szélsőre. Ez a leányzó mintha egy kicsit melegebben tekintett volna rá. Próba, szerencse!

– Ő az a lány, akivel fogadtam. Ő Virginia. – Kimondta. Már nincs visszaút. Sikerült?

– Valóban vele fogadott, csakhogy ő nem Virginia, hanem Victoria – mosolygott elnézően az anya. – Sajnálom, de veszített. Megtudhatom, mi volt a tét?

– Most, hogy veszítettem, teljesítenem kell Virginia egy kívánságát. Vagy talán Victoriáét? Hiszen ezek szerint vele fogadtam.

– Én a testvérem nevében fogadtam önnel, úgyhogy ő a nyertes – hárította el Tory.

– Nos, Miss Sanford, mi a kívánsága? Bármit kérhet, hisz bianco csekket adtam önnek – jó képet vágott a dologhoz, pedig belül fortyogott. Egy kis kezdő színésznőcske, aki most bármit kérhet a producertől, az kénytelen megadni neki.

– Az a kívánságom – kezdte lassan, megfontoltan Giny –, hogy vigye el a kislányát Disneylandbe. – Dacosan állta a férfi meglepett tekintetét. Látta rajta, hogy másra számított. Persze, kihasználhatta volna a lehetőséget, de akkor csak alátámasztotta volna a férfi rossz véleményét a nőkről. Amit volt szerencséje megismerni.

– Maga pedig elkísér minket, Miss Sanford? – a férfi kárörvendően somolygott a bajusza alatt. – Hiszen félig megnyertem a fogadást. Azt a lányt felismertem, akivel fogadtam.

– Szó sem lehet róla. Ne is álmodjon erről – sziszegte oda neki Giny. Eszében sincs elkísérni ezt a felfuvalkodott alakot. Még az kéne!

– Azt hiszem, ez így lenne fair – jegyezte meg Mrs. Sanford. Ismerte a lányait. Tudta, hogy szeretnek játszani, de mindig tisztességesen tették. Gyerekkorukban sem történt meg soha, hogy valamelyikük megpróbálta volna a másikra kenni a bűnét. Bármit tettek, azt vállalták.

– Az ünnepek között eljövök magáért, Virginia. Most már csak arra van időm, hogy az édesapjával aláírjuk a szerződésünket, aztán mennem kell. Már várnak rám. De úgy készüljön, hogy a szilvesztert Disney World-ben töltjük.

Giny elhúzta a száját. Ő jót akart, de arra nem gondolt, hogy visszafelé sül el a puskája. Hogy ő ezzel a pöffeszkedő, pökhendi pasassal töltse a szilvesztert? Hogyisne! Vigye csak el a kislányát, ő teljes szívével arra vágyik, hogy vele lehessen.

Eszébe jutott az első találkozása a férfival.

***************

Az érettségi után rábeszélte a szüleit, hogy színművészetet tanulhasson. Leghőbb vágya volt, hogy színésznő legyen. Már az iskolában is ezért dolgozott. Énekelni tanult, beiratkozott a színjátszó csoportba, és hamarosan nélkülözhetetlen tagja lett. Egyre komolyabb szerepeket játszottak, és bár amatőrök voltak, jelentős sikereket értek el.

A csoportnak híre ment, és egyszer eljött megnézni őket egy filmes szakember. Meghívta Ginyt Hollywoodba, ő pedig rajongója lett a filmvilágnak. Így aztán az iskola befejezése után visszatért oda, és tárt karokkal, valamint egy kisebb szereppel fogadták.

A forgatáson, amíg a szerepére várt, felfigyelt egy pityergő kislányra. A kicsi ott szaladgált, és ahogy rábámult az egyik jelmezesre, felbukott. Most ott ült a földön, lehorzsolt térdét felhúzva, és halkan sírdogált.

A lányka talán öt éves lehetett, világos szőke haja két vastag copfba volt befonva. Csinos, piros ruhácskája csupa por lett az eséstől. Arcán fényes csíkokat húzott a könny.

Előtte egy magas férfi, mind a száznyolcvanöt centijével fölé tornyosulva, közömbösen szidta.

– Megérdemled – fejtegette éppen fojtott hangon. – Megmondtam, hogy ne futkoss, itt kemény munka folyik. Csak zavarsz mindenkit. Már bánom, hogy elhoztalak. Holnap hazamentek Lisával New Yorkba. És ne sírj! – folytatta idegesen. – Annyira nem fájhat, hiszen csak egy horzsolás.

Giny nem bírta megállni szó nélkül. Odaperdült a férfi elé, és ráförmedt.

– Nem szégyelli magát? Nem látja, hogy fél magától?

– Mi köze hozzá? Ki hatalmazta fel magát, hogy beleszóljon a dolgomba? Végtére az én lányom… – vágott vissza haragosan a férfi.

– Na és? Ez még nem jogosítja fel magát arra, hogy megfélemlítse. Egy jó apa bekötné azt a horzsolást, és letörölné a lánya könnyeit. Egy ilyen kicsi gyereknek más a fájdalomtűrő képessége, mint magának. – Giny fel volt háborodva. Kék szemei dühös villámokat szórtak. Arca kipirosodott. Aranyhaja ragyogott a napfényben. Varázslatosan szép volt.

De ő ennek nem volt tudatában, még azt sem vette észre, hogy a férfi, akit éppen ledorongol, elbűvölten figyeli őt. Nem tudta, ki ez az ember, de nem is érdekelte. Ingerülten nézte, ahogy felveszi a gyereket.

– Ha tényleg a maga gyermeke, tudhatná, hogy egy csepp szeretet többet ér egy halom orvosságnál.

– Na persze, majd éppen maga fog kioktatni! – és elment.

 

Később megtudta, hogy a készülő filmjük producerével beszélt. Hívatta a rendező, és közölte, hogy az ő legnagyobb sajnálatára ki van rúgva. A producer nem hajlandó szerepeltetni őt a filmjében.

Ginynek sem kellett több. Megkereste Friendlyt a forgatáson. Épp a lánya könyörgését utasította vissza. Kemény hangon közölte vele, hogy nem mennek el Disneylandbe. Sem ma, sem máskor. Neki ilyen ostobaságokra nincs ideje.

Giny minden felgyülemlett haragját rázúdította. Nem válogatta meg a szavait. És a hangsúlyát sem.

Nem érdekelte, hogy alapjában véve a jövője függ ettől az embertől. Hiszen már úgyis elküldte. Majd keres magának másik szerepet. De a pasas viselkedése mélységesen felháborította.

– Mit képzel magáról? Maga nem is ember! És engem nem fog megfélemlíteni, mint a gyerekét – tette hozzá, ahogy a férfi bosszúsan feléje fordult. – Kirúghat, de ezzel csak azt érte el, hogy még eltökéltebben keressek valaki mást, aki megérdemel engem. Aztán szidhatja majd a konkurenciát, hogy elhappolták az orra elől ezt a remek színésznőt. Mert az leszek! – meg sem próbálta visszafogni magát.

A férfi csak bámult, és várta a szóözön végét. A harag szemmel láthatóan gyűlt benne. De még nem robbant. Ha a lány ismerte volna, talán fejvesztve menekül előle. Amíg lehet. Amikor Giny befejezte, fojtott hangon szólalt meg.

– Már sok kis színésznőcske akart megkörnyékezni, hogy általam jusson egy jó szerephez, de amit maga művel, az mindegyiket felülmúlja. A gyerekemet még senki nem próbálta meg felhasználni. Ajánlom, ne merészelje még egyszer megtenni. És most tűnjön el végre. Menjen bizonyítani, kisasszony!

– Beképzelt majom! – fújtatott a lány. – Mit képzel rólam? Csak arra vágyom, hogy az ágyába bújhassak? Annyit nem ér meg egyetlen szerep sem, hogy magával kelljen…

Friendly megragadta a karját, és magához rántotta. Erőszakosan rászorította a száját a lányéra, így hallgattatva el. Giny kísérletet tett, hogy ellökje, de a vasmarokkal szemben tehetetlen volt. A férfi megfogta a fejét, hogy ne tudja elhúzni. Mikor végre elengedte, a lány ölni tudott volna a pillantásával.

– Ez jólesett – fújta ki a levegőt a tüdejéből a férfi. – Úgy látszik, magát csak így lehet elhallgattatni. Akarja folytatni? – kérdezte, ahogy a lány szóra nyitotta a száját. – Én ráérek.

– Még magának sincs joga ahhoz, hogy így bánjon valakivel – kezdte a lány, de a férfi újra megcsókolta. Giny már nem ellenkezett vele. Elernyedt a karjában, és hagyta, hogy a nyelvével a szájában kutasson. Aztán egy óvatlan pillanatban erőteljesen beleharapott a gyanútlan férfi nyelvébe.

Az felkiáltott a váratlanul kapott fájdalomtól, és azon nyomban elengedte.

– Ez jólesett – utánozta Giny a férfit. – Akarja folytatni? Én ráérek! – közölte a legkedvesebb mosolyával. Az önérzetének nagyon jót tett, hogy érezte a vér ízét a szájában, és figyelte, ahogy a férfi titkolni próbálja a kínját. Nem volt kíméletes hozzá, néhány napig biztosan meggondolja, mennyit beszéljen.

Giny megsemmisítő pillantást vetett rá, sarkonfordult és otthagyta. Azóta nem látta. Még aznap távozott a forgatásról.

Persze a filmvárost nem hagyta el. Szorgalmasan járta a stúdiókat, és alig egy hónap múlva már új szerepet tanult. Szerencséje volt, épp olyan alkatú lányt kerestek, és a hajába rögtön beleszeretett a rendező.

– Így kell kinéznie egy tündérnek! – bizonygatta mindenkinek. – Hiszen mesefilmet forgatunk. Kérdezzetek csak meg egy gyereket, milyenek a tündérek! Hát ilyenek, mint ez a lány!

Giny fel volt véve. És nem epizódszerepre! Nem ám! Címszerepre! Ő lett Ariel, a kis hableány, a mese legújabb változatában.

***************

Most pedig itt áll előtte az a férfi, aki rémálmaiban kísértette néha. Mert minden pimaszsága ellenére nem tudta kiverni a fejéből annak a csóknak az emlékét.

– Sajnálom, de a szilvesztert a családommal töltöm – szögezte le a lány jegesen. – Csak keveset tartózkodom itthon, és azt zavartalanul akarom élvezni.

– És elbírná a lelkiismerete, hogy egy hatéves kislány maga miatt legyen szomorú? – kérdezte kajánul a férfi. – Jessica rajong Arielért, és ha megtudja, hogy vele mehetett volna Disneylandbe…

– Jessica megtalálja Arielt Disneylandben, és boldog lesz vele – hárította el Giny. – Egy olyan kicsi lányka imádja a mesealakokat, de nem a színészeket.

– Téved. A kislányom magáért rajong – vetette ellen Friendly. – Látta a filmjét, sőt megvetette velem DVD-n. Hetente legalább egyszer megnézi. Ha rajta múlna, minden áldott este az lenne a műsoron – húzta el a száját.

– Én azt hiszem, kislányom – szólt közbe Victoria Sanford –, hogy úgy lenne tisztességes, ha elmennél. Neked is tetszene, és annak a kislánynak is örömet szereznél vele.

Giny beletörődött a sorsába. Ha már az anyja is ellene van… Persze ő nem ismeri az előzményeket.

***************

2. rész