Természetesen semmi szüksége nem volt a gyerekek közreműködésére, csak azért állította őket Lisa mellé, hogy érezzék, ők is tesznek valamit kedves nevelőnőjük gyógyulásáért. Ettől egy kissé megnyugszanak, és nem aggódnak annyira.

– Ne haragudj! – mondta bocsánatkérő hangon kedvesének. – Segítenem kell egy betegnek. Nem tart sokáig. Legfeljebb tíz-tizenöt perc. Kibírod addig?

– Talán – felelte a férfi. – Kimenjek?

– Nem muszáj. Csak azt kérem, legyél csendben.

Tory keresett egy szál gyertyát Val fiókjaiban, meggyújtotta, vett néhány mély lélegzetet, és nekiállt, hogy közvetítse a beteg számára az egyetemes energiát.

Marc csendben figyelte. A lány egyenes derékkal, mozdulatlanul ült, csukott szemmel, két tenyerét felfelé fordítva. Arcán valami mély nyugalom ömlött szét. Valóban nem tartott tovább, mint tíz percig, amíg ilyen átszellemülten ténykedett. Vajon mit csinálhat ilyenkor? – töprengett a bankár. Lelkében valami enyhe idegenkedést érzett. Nem tudta volna szavakba önteni, mi bántja, de egy apró kis csíra hajtani kezdett a tudatalattijában.

– Köszönöm a türelmedet, Marc! – nyitotta ki a szemét a lány. Tekintetén látszott, hogy az elmúlt perceket nem ebben a világban töltötte.

Akkor szokott ilyennek látszani, amikor reggel felébred álmából – gondolta Marc. Mintha idegen lenne a környezet, mintha egy pillanatig nem tudná, hol van egyáltalán.

Tory elfújta a gyertyát, és odaült a kanapéra a férfi mellé. Féloldalasan ült le, egyik lábát felhúzta maga alá. Kacéran előredőlt, jobb kezét rátette Lawrence combjára. Tenyere még mindig sütött, mint a lázas betegé.

– Megyünk zuhanyozni? – kérdezte évődő pillantással.

 

Victoria később, ígéretéhez híven érdeklődött a beteg hogyléte felől. Lisa maga vette fel a telefont.

– Én nem tudom, mit csinált velem, doktornő – kezdte a beszámolóját –, de olyan forróságot éreztem, hogy majd’ meggyulladtam.

– Ezt úgy hívják, hogy reiki – magyarázta a doktornő. – Mindenkinek a rendelkezésére áll, csak nem mindenki tudja, hogyan jusson hozzá.

– A gyerekek szorgalmasan álltak mellettem, és sütött a kezük, mint a kemence a szomszéd pékségben. Nem is tudom, meddig bírtam volna még, már fontolgattam magamban, hogy kérem, hagyják abba, mert elégek. De nem volt rá szükség, magától eloszlott rólam a melegség.

– Addig tartott, ameddig igénye volt rá, Lisa. Most hogy érzi magát? Szédül még?

– Nem szédülök, teljesen elmúlt. És remekül vagyok. Talán lesz néhány kék foltom, de az már semmi. Mondták, hogy csuda dolgokra képes, doktornő, de most magam is megtapasztalhattam. Köszönöm a segítségét.

– Nagyon szívesen, Lisa. A gyerekek? Megnyugodtak?

– Meg, a drágáim.

– Puszilja meg őket helyettem, Lisa. És nagyon vigyázzon magára! Viszlát!

 

Szombaton Marc lábát elfogta valami a hullámok között. Talán egy afféle felelőtlen alak törött üvegdarabot dobott a vízbe, talán csak egy éles kavics volt. Szerencsétlenül rálépett, és elvágta a talpát. Kisántikált a partra, és levetette magát a homokba. Felkapta a lábát, hogy megnézhesse. Erősen vérzett.

– Mi történt? – jött utána Tory. Leguggolt a férfi elé, úgy vizsgálgatta a sebet. Körülbelül háromcentis vágás éktelenkedett a bankár talpán. – Szerencsédre nem túl mély – mondta. – Megengeded? – nyújtotta felé a két kezét. De csak akkor érintette meg, amikor a férfi tétován bólintott.

Eleresztette a saját lábát, és odatartotta a doktornőnek. Ő az ölébe vette, és szinte nem is érintve köré fonta az ujjait. Jobb tenyere a vágás fölött helyezkedett el. Pár percig így tartotta, aztán elvette a kezét. A vérzés elállt, a seb kissé összehúzódott. Marc hitetlenül bámulta.

Kicsit sántikált, de nyugodtan ránehezedhetett a lábára, a heg nem nyílt szét.

Ettől a kis balesettől eltekintve két csodálatos napot töltöttek a floridai tengerparton, ragyogó napsütésben, kedves emberek között. Jókat beszélgettek, fürödtek az óceánban, babusgatták a kéthetes csöppséget. A bankár végigjárta az összes „krumpliszálat”, és nem győzött ámulni Wells nagyapa leleményességén.

Észrevétlenül múlt el az idő. Úgy elszaladt, mintha valaki kergette volna. Pedig ők szívesen visszatartották volna, csak maradhassanak még egy kicsit! De eljött a vasárnap délután, búcsúzniuk kellett.

– Hamarosan találkozunk – ígérte Valerie.

*****************

Hazaérve Victoria elővett egy terhességi tesztet. Csak a bizonyosság kedvéért. Bár nem szokták megcsalni a megérzései, de egy teszt mégis kétségtelen eredményt mutat.

Pozitív! – ujjongott. Gyermekünk lesz, Marc! Vajon örülni fogsz-e neki úgy, mint én? Már csak egy alkalmas pillanat kell, amikor elárulhatom neked! Ilyet mégsem lehet az ebédszünetben, két falat között bejelenteni. Annál sokkal fontosabb dolog. Meg kell adni a módját!

Gyertyafényes vacsorát álmodott a rendkívüli alkalomhoz. Csak az alkalom késett. Már két hét is eltelt, anélkül, hogy édes titkát megoszthatta volna a párjával.

 

Marc egyre nehezebben viselte Tory dolgait. Szerette a lányt, testileg-lelkileg egyaránt, de kezdett az idegeire menni, hogy mindig mindent tud. Félelmetes volt, hogy elég volt csak rágondolnia, a lány máris jelentkezett. A múltkor vacsorázni készültek, és amikor a zuhany alá állt, felötlött benne, hogy milyen jót lehetne ott szeretkezni. Egy perc múlva megcsörrent a telefon.

– Ne menjünk vendéglőbe, Marc! – hallotta a lány sejtelmes hangját. – Veszek valami kínait, és felviszem hozzád, jó?

És, persze, a zuhanykabinban kötöttek ki. Frenetikus volt, egy szót nem szólhat ellene, csak azok a misztikus körülmények! Zavaróak voltak, de nagyon!

Előfordult, hogy Marc olvasott a Timesban egy színdarabról, amit akkor kezdtek játszani a Broadway-n, és megtetszett neki, amit írtak róla. Meg akarta lepni szerelmét, hogy vesz két jegyet, és elviszi színházba. Úgy tervezte, hogy a bank zárása után elmegy a jegyért, és a hétvégén megnézik az előadást. Ámde még a munkaideje sem járt le, amikor telefonált Tory, és boldogan újságolta, hogy szerzett két jegyet arra a bizonyos előadásra. Szombatra.

Egy másik alkalommal a lány terített asztallal, és finom vacsorával várta. Pedig úgy volt, hogy aznap nem is találkoznak, mert neki tárgyalása lesz késő délután. De az üzlettársának közbejött valami, és lemondta a megbeszélést. A bankár bejelentés nélkül hajtott a rendelőhöz, boldogan, hogy mégis láthatja szerelmesét.

– Jókor érkeztél, pillanatokon belül kész lesz a vacsora – nevetett rá a lány. Még azt is tudta, hogy mikorra kell készen lennie!

Ráadásul a múltkor az a vérzéscsillapítás! Ilyen, és ehhez hasonló apróságokat gyűjtögetett a lelkében Marc. És eljött az a perc, amikor önkéntelenül felmerült benne a kérdés: képes lesz-e ezzel együtt élni?

*****************

Először még azt hitte, véletlen, hogy Marc mindig épp akkor tárgyal, amikor ő szeretné elhívni valahová. De kezdett sorozatossá válni az elutasítás. Egyre ritkábban találkoztak. Mi történhetett? – töprengett lázasan Tory. Megfutamodik, mint a többi férfi az életében? Eddig úgy tűnt, a férfi megbarátkozott az ő szokatlan dolgaival. Most mégis lazítani akar a kapcsolatukon?

Június másodikán, édesapja születésnapján a szülői házban gyűltek össze, mint mindig. Hazajött Giny a teljes családjával, Valerie Joellel, és a kicsi Gabriellel. Victoria egyedül érkezett. Marc megint talált valami kifogást, hogy miért nem ér rá pont akkor.

– Marcot hol hagytad? – kérdezte Vicky Sanford.

– Nem ér rá – húzta félre a száját Tory. – Mostanában sohasem ér rá. Már egy hete nem is láttam. Azt mondta, majd jelentkezik, de hiába várom.

– Összezördültetek?

– Nem, anya. Én azt hiszem, megijedt, mint a többiek.

– Akkor időt kell hagynod neki, hogy alaposan átgondolhassa a dolgot. Magad is tudod jól, nincs könnyű helyzetben.

– Tudom, hogyne tudnám. Ezért még kap néhány napot, de aztán lépek! – fenyegetőzött a lány zordan.

– Mire készülsz, lányom? Mit tehetsz egyáltalán, ha ő nem akar téged?

– Akar. – Tory nyomatékos fejbólintással támasztotta alá a szavait. – Csak még nem jött rá, hogy nélkülem félember. De majd én rádöbbentem!

– Vigyázz, Tory – figyelmeztette Vicky Sanford jószándékúan –, ha túlságosan erőszakos vagy, talán épp azzal űzöd el magadtól jó messzire.

– De ha semmit nem teszek, csak várok ölbe tett kézzel, biztos, hogy elveszítem.

– Az én véleményem az, hogy ha végre letisztázza magában az érzéseit, ő maga fog jelentkezni. Saját akaratából, és nem kényszerből. Akkor tartós lehet a kapcsolatotok. Ellenkező esetben, ha nem hagyod őt dönteni, kétséges, hogy mi lesz a végeredmény. De valószínűleg semmi jó.

– Igazad van, anya! – ismerte el Victoria. – Hagyom, hogy ő döntsön. De a lehetőséget nekem kell ehhez biztosítanom. Alkalmat fogok teremteni, hogy választhasson: velem vagy nélkülem akarja leélni az életét.

És a gyermeke nélkül – tette hozzá gondolatban. Úgy határozott, addig senkinek nem árulja el édes titkát, amíg nem vitte dűlőre a dolgot Marc-kal. Mégiscsak ő kell, hogy az első legyen, aki megtudja!

Még egy álló hétig várt, de a férfi nem jelentkezett. Victoria Sanford doktornő döntött: Most én következem!

*****************

– A segítségét szeretném kérni, Mrs. Jamison – kezdte Tory. – De tudnia kell, hogy amire készülök, az enyhén szólva is törvénysértő.

– És mi lenne az?

– El akarom rabolni Marcot.

– Elrabolni? Miért? – hüledezett a titkárnő. – Hiszen megy ő magától is, ha hívja.

– Nem. Sajnos, most már nem – rázta a fejét a lány. – Megijedt tőlem, és most rá kell döbbentenem valahogy, hogy én is ugyanolyan ember vagyok, mint akárki más. Csak mások a képességeim.

– És én mit tehetnék?

– Bele kellene csempésznie ezt az altatóport Marc kávéjába – mutatta a tasakot a doktornő. – Persze, tudom, nincs jogom ilyesmit kérni, és nyugodtan vissza is utasíthat. De, ha megbízik bennem, hogy nem ölöm meg a kenyéradóját, és nem váltságdíjért akarom elrabolni, akkor…

– És hogyha hajthatatlan lesz? Ha akkor sem enged szabad utat az érzelmeinek?

– Akkor kénytelen leszek belátni, hogy elveszítettem őt. A gyermekünk pedig apa nélkül fog felnőni.

– Babát vár? – örvendezett a titkárnő.

– Igen, és nagyon örülök neki.

– Végre igazi családja lehet Mr. Lawrence-nek is! De mi van abban az esetben, ha végül feljelentést tesz ellenünk? – tette fel a figyelmeztető kérdést az asszony.

– Olyannak ismeri őt? – Tory kitágult pupillákkal nézett a szemébe. Merthogy ő nem olyannak ismerte meg a férfit. Nem tudta elképzelni róla, hogy börtönbe juttatná őt. Tisztán érezte, hogy a férfi szereti, és képtelen lenne ártani neki. És remek humora is van, tehát van esély arra, hogy jól viszonyul az eseményekhez.

De ugyanannyi esély van arra is, hogy megmakacsolja magát, és csökönyösen kitart az elhatározása mellett. Hiszen Bika-szülött, és a Bikák állhatatosak, mert mindennél fontosabbnak tartják a biztonságot. És mi lehet fontosabb valakinek, mint a saját létbiztonsága? Egy emberrablás pedig alapjaiban rengetheti meg a világukat.

– Nem – rázta a fejét tagadólag a titkárnő. – De nem lehet tudni, mit vált ki belőle.

– Igaz. Akkor természetesen mindent magamra vállalok. Ön, Mrs. Jamison, nem is tud semmiről.

– És ön, doktornő?

– Én akkor nem sokáig leszek doktornő, azt hiszem. Egy ilyen eset után holtbiztos, hogy elveszik az engedélyemet.

– Megkockáztatja?

– Ez az utolsó reményem. Nem akarom elveszíteni őt, Penny. Szeretem.

– Tudom – bólintott mély meggyőződéssel Penny. – Rendben van, segítek. Mikor szándékszik véghezvinni?

– A hét végén, Mrs. Jamison. Akkor a bank is bezár, és a rendelőmben sem lesz senki rajtunk kívül. Aztán, ha két nap alatt nem tudom meggyőzni, akkor vége.

– Hogyan visszük ki innen? Szép szál ember az igazgató úr. Ha egyikünk megfogja a hóna alatt, másikunk a bokájánál, leér a feneke, mert szerintem nem bírjuk megemelni. A szőnyegből kilóg a lába, hiába göngyölnénk bele. És akkor még a vállunkra kellene vennünk…

– Szereti a krimiket, Mrs. Jamison? – A doktornő elképzelte a jelenetet, szája vidám mosolyra görbült. – Én ennél egyszerűbben gondoltam… Van tolószékem, amiben a járóképtelen betegeket szoktuk szállítani. Szerencsére itt van a lift a lépcső mellett, csak addig kell kínlódnunk, amíg a székbe beemeljük, a többi már az én gondom.

 

Pénteken délután már mindenki elhagyta a bankot, az igazgató és a titkárnője kivételével. Lawrence még el akarta intézni a levelezését, hogy a hétvégén ne legyen rá gondja.

Mrs. Jamison megígérte, hogy gyorsan legépeli és postázza. De belül szerfelett izgatott volt, hiszen ma kell elrabolniuk a főnökét. Hogy mi lesz ebből, abba bele sem mert gondolni.

Amikor a bankár közölte vele, hogy már csak egyetlen levél van hátra, főzött egy kávét, belekeverte az altatót, és megkínálta a „frissítő” itallal. Ő kedvesen megköszönte, és oda sem figyelve megitta.

Amikor Penny legépelte az anyagot, és már nem hallott bentről motoszkálást, óvatosan bekukkantott a nyitva hagyott ajtó résén. Lawrence az íróasztalra dőlve, fejét a karjára hajtva békésen durmolt. Hozzálépett, és finoman megrázta a vállát. Nem ébredt fel.

Most még visszaléphetek – ötlött fel az asszonyban. A főnököm kialussza magát, és senki nem fog sejteni semmit. Csak a szerelem tűnik el az életéből! – figyelmeztette önmagát. Meg kell tennem!

Kiment, és a saját telefonjáról felhívta Sanford doktornőt. Úgy suttogta bele a kagylóba, mint egy valódi összeesküvő.

– Doktornő? Jöhet! Mélyen alszik.

 

Tory gyakorlottan tolta Marc alá a gurulós széket. Ketten együttes erővel átemelték az öntudatlan embert, és elgördítették a liftig. Mrs. Jamison magához vette a postát, gondosan bezárta az irodát, és lement a parkolóba ő is.

Victoria kölcsönkérte az egyik betegétől a furgonját, aminek a belseje úgy volt kialakítva, hogy egy tolókocsiban ülő embert fel lehessen rá gurítani, lerögzíteni, szállítani. Így már csak be kell tolni a rendelőbe, és felrakni az ágyra. Az már menni fog, egyszer már megcsinálta.

A titkárnő hosszan nézett a furgon után, ahogy a doktornő elhajtott. Istenem, segíts, hogy jó vége legyen! – fohászkodott. Pedig nem is volt vallásos! De most jólesett kimondania.

*****************

Marc ébredezett. Meg akarta mozdítani a kezét, de nem ment. Egyszeriben eszébe ötlött, hogy ezt már egyszer átélte. Szemvillanásnyi idő alatt vált tökéletesen éberré. Résnyire nyitotta a szemét, és kilesett a szemhéja alól. Félhomály volt a helyiségben, csak egyetlen szál gyertya pislákolt valahol a feje mögött. Mi történhetett már megint? – töprengett. Nem észlelt mozgást a környezetében, hát bátrabban körülnézett.

Ismerős szoba. A függönyök behúzva, mint ahogy akkor, a rácsok ugyanúgy a helyükön, és a szíjak is. Várta, hogy elöntse az ingerültség, amiért korlátozzák a szabad mozgásában. De egészen másfajta érzések kezdtek eluralkodni rajta. Hiszen szerette ő a mókát, hát most épp ő lett a szenvedő alanya az egyiknek. Nem tudott haragudni, valahogy inkább a nevetés készülődött kitörni belőle.

Bolond ez a lány! – gondolta. – De én akkor is szeretem. Valószínűleg kénytelen leszek bevallani neki, hogy pokolian hiányzott.

Arra készült, hogy elmegy hozzá, megbocsátást kér a bűneire, amiért meghátrált a nehézségek előtt. Elviszi valami gyönyörűséges, csendes helyre, ahol csak ketten lesznek, és egy alkalmas pillanatban megkéri a kezét. Ha kell, akár térden állva, csak mondjon igent. Már nem tudta az életét elképzelni enélkül a boszorkány nélkül. Az utóbbi hetek borzalmasak voltak.

Nyílt az ajtó, és belépett rajta a boszorkány. Most is ugyanolyan észveszejtő volt, mint ahogy az emlékezetében élt. Egy kissé határozatlanul közelített az ágyhoz, mint aki nem biztos magában.

Aha, tehát nem tudod, hogyan fogok reagálni? – mulatott magában a férfi. Akkor játsszunk rá egy kicsit! Morcos képet vágott, és dacosan félrefordította a fejét. Igyekezett uralkodni magán, nehogy elárulja, igazából nem bánja a történteket.

– Szia, Marc! – köszöntötte tartózkodó hangon a lány.

Ráemelte a pillantását, és továbbra is játszotta a haragost. Rámordult.

– Oldozz el!

A doktornő csak finoman megrázta a fejét, és sajnálkozva nemet mondott.

– Nem, Marc. Meg kell beszélnünk a problémáinkat.

– Nekem nincs semmi problémám. – Tory nem tudhatta, hogy ő már lerendezte magában mindegyiket. Megbeszélte önmagával, hogy kedvese különleges képességeit a sors adományának tekinti, és többé nem lázad ellene. Ahogy ezt eldöntötte, már nem is tűnt olyan félelmetesnek a jövő. Belátta végre, hogy úgy kell elfogadnia a lányt, ahogy van. Megváltoztatni nem tudja, de nem is szeretné.

– Akkor miért kerülsz engem hetek óta, ha nincs benned ellenérzés?

– Boszorkány vagy! – vádolta szigorú hangsúllyal.

– Már akkor is az voltam, amikor megismertél. – Nem tiltakozott, hiszen mások szemében a felfoghatatlan egyenlő lehet a varázslattal. – Eddig nem zavart?

– Van sejtésed arról, milyen érzés, ha valaki belelát a gondolataidba? Ha egyetlen icipici titkocskád sem lehet előtte?

– Ezt nem tudom szabályozni, Marc. Nagyon nehéz, hogy ne vegyek tudomást azokról a dolgokról, amiket felém sugározol. Legfeljebb annyit tehetek, hogy nem reagálok rájuk. De akkor is sugárzod őket! Ha te nem engednéd, nem látnék a fejedbe.

A férfi vasvillaszemeket meresztett rá.

– Még én vagyok a hibás?

– Természetesen! – bólintott halálos komolysággal Tory.

8. befejező rész