A koldusasszony a karja után kapott, de a kidobóember visszatartotta és megakadályozta, hogy elérje.

– És az én pénzem? – rikácsolta a nő.

Victoria szánakozva nézett rá, miközben továbblépett.

– Alkoholra nem adok senkinek – mondta határozottan.

A sofőr tett egy lépést feléjük, de már nem volt szükség a segítségére.

– Boldog újévet, Pete! – köszönt rá a bankár, miközben beszálltak a kocsiba. – Nem unatkozott?

– Boldog újévet önöknek is – viszonozta a sofőr. – Nem, nem unatkoztam, mert szinte állandóan akadt csodálóm. Jöttek-mentek az emberek, és szinte mindenki meg akarta nézni a limuzint. Némelyek még fényképezkedtek is mellette.

– Hát szó, ami szó, elég feltűnő jelenség ez az autó – mondta vidáman Tory. Pillanatnyi lehangoltsága elillant a semmibe. – El tudom képzelni, hogy páran még egy kört is szívesen tettek volna vele.

– Akadt olyan – helyeselt Pete. Ő is beszállt, és indított. – Hova parancsolják?

Marc kérdőn nézett a lány szemébe, de igazából nem várt választ. Finoman elmosolyodott, és határozottan azt mondta.

– Hozzám.

A sofőr csak bólintott, és folytatta az előző témáját.

– Volt egy fiatal pár, akik mindenáron el akarták vitetni magukat valahova. Szerették volna ámulatba ejteni a barátaikat. Mondtam, hogy sajnos szolgálatban vagyok, nem mozdulhatok el innen. Pedig ötszáz dollárt ígértek! – tárta szét a karját egy pillanatra. Aztán már tette is vissza a kormánykerékre. Akármennyit beszélt is, éberen figyelte a forgalmat, és biztonságosan vezetett.

– El kellett volna kérnie a telefonszámukat – sajnálkozott a bankár. – Ilyen üzletet nem szabad elszalasztani. Én ugyan hajnali hatig foglaltam le a kocsit, de nekünk ma már nem lesz rá szükségünk. Reggelig szabadon garázdálkodhatna. Ha már dolgoznia kellett egy ilyen éjszakán, amikor mindenki mulat, legalább egy kis zsebpénzt kereshetne. Apropó, zsebpénz! Victoria! Miért a másik asszonynak adtál, amikor emez sokkal rongyosabb volt?

– Mert annak nem italra kellett. Büszkeségét legyőzve állt oda kéregetni, kénytelenségből. Gondjai vannak. Az ilyeneken szívesen segítek, de az alkoholistáknak nem vagyok hajlandó adni egy centet sem.

Közben megérkeztek Marc lakásához.

– Akkor mostantól szabad vagyok? – kérdezte a sofőr. Benyúlt a szivarzsebébe, előhúzott egy fehér cédulát. Vigyorogva mutatta fel. – A fiatalok ideadták a névjegyüket. Hátha meggondolom magam.

– Akkor csak menjen! Sok sikert! Viszlát!

– Viszontlátásra! – köszönt el Tory is.

*****************

Marc otthona kétutcányira volt Tory rendelőjétől. A környéken csupa előkelő ház állt, gondosan nyírt kertek közepén. Mindössze az utca vége felé építettek néhány két-háromemeletes épületet, amiben több lakás volt kialakítva. Egy ilyenben lakott a bankár, a második emeleten. Lakása az egész szintet elfoglalta, nem kellett osztozkodnia senkivel. Eltérő életmódjuk miatt még a lépcsőházban is csak ritkán találkozott a szomszédaival.

Most izgatott várakozással mentek fel a lépcsőn, kéz a kézben. Tory nem tudta eldönteni, hogy a pezsgőtől vagy a szerelemtől szédül. De nem mindegy? Úgy érezte, mintha felhőkön lebegve tenné meg az utat felfelé. Lába szinte nem is érintette a lépcsőfokokat. Lelke szárnyalt a boldogságtól, és a testét is könnyűvé varázsolta.

Ahogy beléptek az ajtón, rögtön kibújt a cipőjéből. Nem viselt túl gyakran magas sarkú topánt, de Marc százkilencven centije mellett kicsinek és védtelennek érezte magát. Ez a nyolc centi tánc közben nagyon jót tett az öntudatának. De sajgó lábfeje már élénken tiltakozott a szokatlan megpróbáltatások ellen. A szőnyeg puha bolyhai lágyan simogatták a talpát.

– Menj csak beljebb – mondta Marc. – Ismered a járást.

Karácsonykor már volt fenn Lawrence lakásában, amikor ő magához vett néhány ruhadarabot. De siettek, így nem nagyon nézett körül. Most bepótolta akkori mulasztását.

Az előszobát, ahova beléptek, meleg földszínek uralták. Barna szőnyeg, halványsárga falak, nyersfa színű bútorok. A nappali kékben pompázott. A sötétkék szőnyegpadlón apró pöttyök a kék minden árnyalatában, a tapéta annyira világoskék volt, hogy már majdnem fehérnek látszott. A falon széles, kék keretben színes képek. A bútorok itt is nyers színűek voltak. Tory megállt az ajtóban, és töprengve bámult befelé. Nagylábujjával megpiszkálta a szőnyeget.

– Nem tetszik? – érdeklődött a férfi.

– Azt hittem, konfetti – nevetett rá a lány –, de nem jön fel. Beleszőtt minta. Nagyon mutatós. És hiába kék itt minden, mégsem egyhangú. Rendkívül jól kiemelkednek belőle a képeid. Azt például – mutatott rá az egyikre – lehet, hogy ellopom, ha egy pillanatra félrenézel.

A festmény valami csodálatos naplementét ábrázolt, az egész táj bíborszínben tündöklött. A nap utolsó sugarait szórta szét a világra, mielőtt lebukott a háttérben magasodó hegy mögött. Az előtérben egy tó vizében tükröződött vissza a káprázatos látvány.

– Majd szemmel tartom – felelte rá Marc nagyot kacagva.

A másik képen zöld levelek ölelésében egy rózsaszínű lótuszvirág nyitogatta szirmait, amelyek befelé egyre sötétedtek, a közepén sárgára váltottak. A harmadikon egy hófehér és egy világosbarna ló vágtatott egymás mellett a harsogóan zöld mezőn. A réten apró sárga virágok nyíltak, a fű majdnem a lovak hasáig ért. Tory még sohasem lovagolt, de ezt a képet elnézve kedvet kapott hozzá, és úgy érezte, merne vállalkozni rá.

– Jó – mondta komoly képpel –, te csak figyeld azt, akkor nem látod, ahogy leakasztom ezt.

Kuncogva ült le a kanapéra, és két kezébe kapta a bal lábfejét. Erőteljesen kezdte masszírozni, és lehunyt szemmel, jólesően sóhajtozott hozzá.

– Soha többé nem veszek fel ilyen magas sarkú cipőt – esküdözött. – Inkább veled csinálok valamit, hogy ne legyél ilyen hosszú. – Töprengő szemekkel méricskélte, honnan vághatna le belőle.

– Annyira fáj? – Lawrence nevetve odakuporodott a lába elé, kinyújtotta a kezét. – Add ide, majd én!

Kevés szakértelemmel, de nagy buzgalommal látott hozzá a feladathoz. Szembe ült a lánnyal, és mindkét lábát az ölébe vette. Egyszerre kezdte nyomkodni mindkettőt. Finoman, mégis energikusan. Annyira belemerült a munkájába, csak arra eszmélt fel, hogy a lány sóhajai megváltoztak. Most már inkább hallatszottak kéjes nyögdécselésnek.

Abban a pillanatban újra felébredt a férfiassága, amit sikeresen féken tartott a hazavezető úton. A masszírozás lassan átalakult erotikus simogatássá, mindkettőjük közös örömére. Keze elindult a doktornő lábszárán felfelé, a ruha hasadékán át a combjáig. Tovább már nem ért el a keze ebben a testhelyzetben, hát feltérdelt, és úgy folytatta.

Tory lehajolt hozzá, az ajkát csókra nyújtotta. Érezte Marc kutató kezét a mellén, és kissé megremegett, amikor a ruhán keresztül a bimbójához ért. Aztán a simogató kéz becsusszant a dekoltázson, és máris a meztelen bőrén érezte a melegét. De ketten nem nagyon fértek el a szűk ruhában.

– Nem kellene tönkretennünk a ruhádat – suttogta a fülébe a férfi.

– Szerintem sem – súgta vissza Tory. – Hátul nyílik…

 

– Tudod, mit mond a babona? – kérdezte Tory reggel a szerelmesétől. Az ágyban fekve nézegette a falon függő képet, édesanyja ifjúkori művét. Eddig csak fényképről ismerte a részeg kiskutyát.

– Melyikre gondolsz? – Kedvese kérdő hangjára riadt fel az ábrándozásból.

– Arra, amelyik szerint úgy fog eltelni az évünk, ahogy elkezdtük.

– Remek! – Marc csettintett egy nagyot a nyelvével. Visszagondolt fergeteges szerelemben eltöltött éjszakájukra, és az emlék kéjes mosolyt csalt az arcára. – Nincs ellenvetésem.

*****************

Kapcsolatuk egyre szorosabbá vált Marc-kal. Szilveszter óta minden szabad idejüket együtt töltötték. S bár Sanford doktornőt nagyon lefoglalta a rendelője, azért igyekezett úgy beosztani a napirendjét, hogy a szerelemre is jusson elég idő. Legkésőbb hatkor befejezte a munkát, bezárta a rendelőt, és felment a lakásába.

Egyik este moziba invitálta kedvesét. Minden médiából ömlött a hír, miszerint: „A csodálatos, álomszép színésznő, Virginia Sanford Karavánszeráj című új filmjének bemutatója, ma este!” Giny küldött két tiszteletjegyet a premierre.

– Még sohasem voltam díszelőadáson – morfondírozott Marc. – Jól gondolom, hogy ki kell vennem a gálaruhámat a naftalinból?

– Jó lesz az a szép meggyszín zakód – fintorgott a lány, elképzelve a naftalin orrfacsaró illatát.

A filmszínház tele volt híres emberrel, de Marc egyiket sem ismerte. Nem forgott a film világában. Megnézett egy-egy jó filmet, de ennél tovább nem érdekelte a dolog. Amikor a nézőtér elsötétedett, néma csend lett. Mindenki izgatottan várta az első képeket.

Történelmi témájú film volt, fordulatos, látványos, és még mondanivalója is akadt bőven. Lekötötte a figyelmet, senki nem sugdolózott a szomszédjával unalmában. Persze, valamilyen szinten mind érdekeltek voltak, a készítők a fogadtatást lesték, a kritikusok a hibákat keresték. A szereplők azon tanakodtak, mit csinálhattak volna még jobban. A Vége feliratnál felcsattanó taps egyöntetű tetszést mutatott.

A fogadáson épp Tory szüleihez igyekeztek közelebb jutni, miután szívből gratuláltak Ginynek, amikor megszólította őket egy ismeretlen nő.

– Miss Sanford, kérem, elárulná, hogy érezte magát, amikor ezt a gyönyörű aranyhaját feketére festették? És ki ez a fess úriember ön mellett? Csak nem az új barátja? Mesélne erről valamit? Az olvasóimat roppant érdeklik az efféle pikáns részletek. Úgy tudom, az ön férje Christian Friendly, a híres rendező-producer…

Tory csak egyetlen pillanatra hökkent meg, aztán rájött, hogy valami újságíró lehet a hölgy, aki még azt sem tudja, kit kérdez. Nyugodt, de gunyoros szavakkal félbeszakította a szóáradatot.

– Talán választ kapna a kérdéseire, ha azt a másik – mutatott Giny felé – Miss Sanfordot kérdezné.

A nő odanézett és fülig elvörösödött. Na, persze, nem szégyenében. Azt az érzést talán nem is ismerte. Látszott rajta, mennyire sajnálja, hogy lecsúszott egy szaftos kis pletykáról. Valószínűleg késve érkezett, és még nem volt ideje körülnézni. Ezért nem tudhatta, hogy két egyforma lány van itt. Lehet, nem volt annyira tájékozott, hogy tudott volna az ikertestvérekről.

– Nem lennék a húgod bőrében – jegyezte meg fanyarul Lawrence.

– Én sem. Giny ezért utálja a premiereket.

– Megszökünk?

– Nem, Marc, nem szökünk meg. Szépen elbúcsúzunk Ginytől és anyáéktól – mondta oktató hangon Tory. – Aztán eliszkolunk!

*****************

Néhány héttel később Mary Smithy beszállni készült a kocsijába. Nagyon ötletes módon a bank alagsorában úgy alakították ki a garázst, hogy elöl mindkét oldalon néhány hely az ügyfelek részére volt fenntartva. Ők a bank utcai bejáratát használták, ami csak néhány lépésnyire volt a lehajtótól. Beljebb, egy mágneskártyával működő kétszárnyú ajtó mögött voltak a dolgozók parkolóhelyei. Az ajtó golyóálló üvegből készült, és bár őr nem volt odalenn, mégis egy bankhoz illően biztonságos volt. Ide csak az tudott behajtani, aki rendelkezett megfelelő kártyával.

Itt, az átjárón belül találkozott össze Mary a doktornővel, és azon nyomban elfelejtette, hogy vásárolni készült az ebédszünetében.

– Ez a parkoló a dolgozók részére van fenntartva – figyelmezette dühösen. – Csak külön engedéllyel lehet behajtani.

– Tudom – mosolygott rá kedvesen Tory. – Marc adott engedélyt. – És megmutatta a kártyát.

 

Egyik alkalommal tíz percig keringett a háztömbök körül, míg talált egy szabad parkolóhelyet. Tréfásan megemlítette Marcnak, hogy nehezebb bejutni hozzá, mint az elnökhöz.

– Rögtön teszünk ellene – tüsténkedett a férfi, és átnyújtott egy mágneskártyát. – Ezzel bármikor bejöhetsz a belső parkolóba. A harminckettes helyre beállhatsz – mutatta a kártya számát.

Hát most beállt. De úgy tűnik, van, akinek ez nem tetszik. Elindult az épületbe felvezető lift felé, amely a mélygarázs végében volt, a hátsó lépcsőház mellett. Érezte a hátában Miss Smithy gyűlölködő pillantását, de igyekezett tudomást sem venni róla. Nem hagyom, hogy elrontsa a kedvem! – gondolta. Csak mérgelődjön magában, a saját napját teszi tönkre!

Felment az igazgatói irodába. Penny Jamison örömmel fogadta, de nem eresztette be Marchoz.

– Kicsit várnia kell, doktornő – mondta. – Mr. Lawrence éppen tárgyal. De bármelyik percben végezhetnek.

Alig mondta ki, máris nyílt az ajtó. Először egy hatvan felé közelítő, jólöltözött, de gondterhelt úriember jelent meg a küszöbön, majd Marc. Kinyitotta a folyosóra nyíló ajtót a vendége előtt, és kilépett utána.

– Rögtön jövök – mosolygott vissza Victoriára.

– Igazad volt Karl Simmons-szal kapcsolatban – mondta, amikor visszatért. Tory értetlen tekintetét látva megmagyarázta. – Szilveszterkor. Akire azt mondtad, hogy alattomos szándékai vannak. Emlékszel? Nemet mondtam neki, ahogy ajánlottad, és ahogy én is éreztem, hogy nemet kell mondanom. Még tavaly betársult egy másik bankba is, nem olyan jónevű, mint a miénk, de valamivel nagyobb. Mindössze nyolc hónap kellett neki, és megszerezte a többségi tulajdont. Beolvasztotta az egészet a saját üzletébe. Tony Sacks épp most panaszolta el nekem.

– Övé volt a bank?

– Igen. Kedvelem Tonyt, bár csak ritkán beszélgetünk. Remek ember, és talpig becsületes. Talán ezért nem gondolt arra, hogy kegyetlenül átverhetik. Teljesen gyanútlan volt, így aztán váratlanul érte az eset. Sajnálom azért, amit Simmons tett vele.

– Valószínűleg veled is ugyanezt tette volna.

– Szerencsétlenségére találkozott veled. És az én szerencsémre – tette hozzá hálás tekintettel.

*****************

Valentin-nap… A szerelmesek közelgő ünnepnapja miatt minden üzlet telerakta piros vagy rózsaszínű szívekkel a kirakatát. Kisebb-nagyobb szívek díszítették a ruhákat, az ajándéktárgyakat, a cserepes virágokat. A lakberendezési áruház bútorait. Sőt! Az autókereskedésben is ott virítottak a szélvédőkön.

Hétfőn délben Marc visszafelé tartott egy tárgyalásról. Hirtelen ötlettől vezérelve megállt az utazási iroda előtt, ami ott volt a bankkal szemben, és megkérdezte, hogy szerveznek-e utat Valentin-napkor Velencébe, a szerelmesek városába.

– Hogyne – felelte a hölgy. – A híres velencei karnevált februárban szokták megrendezni, és ebben az évben a Valentin-nap éppen beleesik. Úgyhogy kétszeres okunk is van arra, hogy ne hagyjuk ki az időpontot.

– Remek – mondta Marc elégedetten. – Két személyre kérek ajánlatot, teljes körű kiszolgálással.

– Tehát repülőjegy, szállás, ellátás?

– Igen, így gondoltam.

– Szándékukban áll esetleg meglátogatni a környező szigeteket? Mert akkor hajójegyről is gondoskodunk. Ajánlanám a Venice Card-ot, amellyel ingyenesen használhatják a vaporettót, a nyilvános mosdókat, és bemehetnek bármelyik múzeumba. Nem kell sehol sem sorbaállniuk. Rengeteg időt megtakaríthatnak vele.

– Az jó lenne! A szigetek? Nem tudom. Van ott látnivaló, ami érdekelhet egy fiatal hölgyet?

– Hogyne lenne! Burano szigetén még ma is kézzel verik a csipkét. Sok helyen ott a boltban, ahol árulják.

– Miért kell a csipkét verni? Az egy tárgy, akkor sem fog engedelmeskedni, ha megverik…

– Ilyet csak egy férfi kérdezhet – mosolygott a nő a pult túloldalán. – Nem megverik, csak verik! Így nevezik azt a technikát, ahogy készül.

– Aha! Érdekes lehet.

– És nagyon munka- és türelemigényes elfoglaltság. Én már láttam, de meg kell, hogy mondjam, nem ideges embernek való. Murano szigetén gyönyörű üvegkristályokat készítenek. Az üvegfúvók tartanak bemutatót is a tudományukból a turistáknak. Ha az idejük engedi, én mindenképpen azt ajánlom, ne hagyják ki! Hány napig szeretnének ott tartózkodni?

– Még meg kell beszélnem a hölggyel, de én úgy gondolom, egy meghosszabbított hétvége lehetne. Csütörtök délutáni indulással, vasárnap esti érkezéssel. Meg lehet ezt így szervezni?

– Hogyne. Amit parancsol, uram, mi azt szolgáltatjuk. Tehát két éjszaka lesz, mert a csütörtök éjjelt a gépen töltik. A város szélén valamivel olcsóbb a szállás, viszont többet kell sétálni a központig. A Szent Márk tér közelében drágábbak a szállodák, de ott zajlik az egész karnevál az ablakok alatt.

– A központban legyen a szállásunk. Ha sétálni van kedvünk, ott is megtehetjük.

– Biztos, hogy lesz hozzá kedvük – bólintgatott aprókat a hölgy. – És a gondolát feltétlenül próbálják ki! – Elővett egy prospektust. – Ez lenne a szálloda épülete. A Majestic. Közvetlenül a Basilica di San Marco mellett áll. Rögtön megnézem a menetrendet, melyik gép lesz önöknek megfelelő.

Keresett gépet, számolt, és mondott egy árat.

 

– Szabaddá tettem magam a hétvégére – újságolta Tory este, amikor találkoztak. – Ha te is ráérsz, elmehetnénk valahová weekendezni.

– Én már meg sem lepődök – felelte a férfi rezignáltan. Belenyúlt a zsebébe, és kivette a papírokat, amiket az utazási irodában kapott. – Velence jó lesz?

Most viszont a lány lepődött meg. Érezte, hogy utaznak, de Velence? Álmaiban sem fordult meg a fejében. Messze van, még sohasem járt ott, annál többet hallott-olvasott a lagúnák városáról.

– Velencébe megyünk? – kérdezte hitetlenül, de végtelen örömmel. – Mikor?

– Csütörtök délután, ha neked is jó.

Amikor Victoria hevesen bólogatott, nevetve tette hozzá.

– Igaza volt a kisasszonynak az irodában. Én mondtam, hogy előbb megbeszélem veled, de ő állította, hogy nem lesz kifogásod. „Kevés az időnk, uram – mondta ő –, a hölgy egész biztosan meg fogja oldani, hogy szabad legyen azokon a napokon. Ellenben, ha én nem foglalom le a repülőjegyeket, és a szobát, talán el sem tudnak menni. Ilyenkor telítettek a járatok is, a szállodák is.” Hagytam magam rábeszélni, és most a kezemben van a teljes programunk.

– Velence! Jövööök! – kiáltotta Tory boldogan, és Marc nyakába vetette magát. Forró csókokat kapott ajándékul.

*****************

Tízórányi repülés után, péntek reggel kilenckor szállt le a gépük a San Marco reptéren. Onnan vízibusszal mentek be a Piazza di San Marcóra.

Az utazási irodában a kedves hölgy felvilágosította az ügyfelét, hogy a lehető legkevesebb poggyásszal utazzanak, mert sok bőrönddel nagyon nehéz lesz közlekedni. Igaza volt. Bármerre néztek, mindenütt emberek sokasága. Szárazföldön, vízen egyaránt. A vaporettók tömve voltak utasokkal. A világ minden tájáról özönlöttek a turisták a látványosságra.

Ma kezdődik a karnevál! Álarcos, maskarába bújt emberek vigassága, amely minden évben a nagyböjt előtt, húshagyókedd napjával zárul, és ahol az utcai sátrakban étel-ital is fellelhető bőven.

Könnyedén megtalálták a szállodájukat. Mindössze néhány lépésnyire volt a Szent Márk Bazilikától. De mire átverekedték magukat a tömegen! Valóban jó volt minimálisra korlátozni az útiholmit – gondolta Tory. Ahogy kerülgették az embereket, vidáman fogták egymás kezét, el ne sodródjon valamelyikük.

Tudták, ráérnek egy kicsit kipihenni az utat, a megnyitó csak délután lesz. A Szent Márk Bazilika külső erkélyére is szerzett belépőt az iroda, ahonnan a legjobb a rálátás a jelmezes felvonulásra. A többi eseményre, amin részt szeretnének venni, maguknak kell gondoskodniuk belépőről.

Persze, nem bírtak megülni a szobájukban. Úgy tervezték, lezuhanyoznak, hogy felfrissítsék magukat a hosszú repülés után, aztán máris nekiindulnak felfedezni a várost. Hiszen olya kevés idejük van! Aludni ráérnek majd otthon! Csakhogy Tory váratlanul megszólalt a zuhany alatt.

– Azt olvastam az egyik prospektusban, amit hoztál – kezdte pajkos mosollyal –, hogy a karnevál szó jelentése: „ég veled, hús”. De nemcsak az állati húsra vonatkoztatják!

– Hanem? – kérdezte gyanútlanul Lawrence.

A lány keze elkalandozott kedvese vizes testén. Valahova lejjebb. Oda, ahova kíváncsi szemek előtt nem illik nyúlni.

– Erre is! – felelte. – A karnevál ideje alatt rendkívül felerősödik a szexualitás az emberekben. És áldoznak is a szerelem istenének intenzíven. Szerintem nem kellene megtörnünk a helyi hagyományokat!

Nem törték meg.

 

Viszont a városnézést elhalasztották későbbre, mert már erősen gyülekezett a tömeg a téren, a megnyitóra várva. Megebédeltek a szálloda éttermében, és belevetették magukat a több tízezres tömegbe, hogy időben elfoglalhassák helyüket a Bazilika erkélyén.

Megcsodálták a Bazilikát. Csupa csipke gótikus tornyocskáit, a kupolákat. A gyönyörű freskókat a homlokzaton, és a bejárat felett. Belül annyi volt a látnivaló, hogy nem is maradt idő mindenre. Majd, egyszer… lehet, hogy csak egy másik alkalommal… most fel kellett menniük az erkélyre.

– Nézd, mennyi ember! – álmélkodott a lány. Amíg köztük jártak, nem tűnt fel, milyen sokan vannak. Nem látszott az emberektől a tömeg. De innen, fentről! – Hogy tudtunk mi ezen az irdatlan emberseregen átjutni? Nézd – nevetett fel –, a galamboknak nem maradt hely, ahol leszállhatnának.

Valóban, egy talpalatnyi hely sem volt szabadon a téren. Közeledett a perc, amikor megkezdődik a vigadalom. És eljött! Harangzúgás, harsonák köszöntötték, színes léggömbök szálltak fel a magasba.

A sokadalom közepette megindult a karneváli felvonulás, sejtelmes, ábrándos maszkokkal, díszes, barokk ruhákkal, harsogó zenekarokkal. Marc odaállt a lány háta mögé, saját testével védve őt a lökdösődő turistáktól. Bár az első sorban álltak, és pontosan alattuk haladt el a menet, onnan, fentről csak hangyáknak tűntek az emberek. Színpompás hangyáknak, és óriásinak, de akkor is hangyáknak. El is határozták, hogy ha elvonult a menet, lemennek, és elvegyülnek a maskarások között.

Este sétálgattak a környező utcácskákban. Mindenütt jelmezesekbe botlottak, akik méltóságteljes lassúsággal közlekedtek, óvatos, széles mozdulatokat tettek. Szívesen álltak meg egy fotóra bármely turistának, aki akár mutogatással is felkérte őket erre. Valószínűleg a személytelen maszkoknak is köszönhető volt ez, ami mögé elbújnak, és nem ismerik fel őket. A karnevál idejére levetik saját személyiségüket, és átalakulnak valami általuk megálmodott alakká.

– Marc! – kiáltotta a lány, hogy párja meghallja a zsivajban. – Gyere! – És húzni kezdte a karjánál fogva egy kisebb csődület felé. Vidáman befurakodott az emberek közé, hogy lássa, mi történik ott.

Rikító piros-sárga bohócruhába öltözött valaki serénykedett egy fiatal lány mellett, aki egy széken ült. A bohóc fürtös, neonzöld haján kis fekete sapkát viselt, orrán piros bohócorr virított. Ábrázatán vidám vigyorral festette ki a lány arcát. Keze alatt tüneményes minta rajzolódott ki. A lány fekete hajú és kékszemű volt, a művész királykék és ezüst festéket használt. Körülfestette a szemeit, a homlokát egészen a haja tövéig, valódi félálarcot készítve. Csak ezt nem kellett tartani. Tündérszép lett, és viselője felismerhetetlen.

– Én is szeretnék ilyet! – közölte Tory határozottan. És amikor a bohóc új alany után nézett, már ült is a székbe.

A lány még a szállodában feltűzte a haját a feje tetejére, és így sűrű, göndör haja szabadon hagyta az arcát. A bohóc vizsgálgatta néhány pillanatig, aztán munkához látott. Mivel Tory bordó pulóvert viselt, ő is főleg azt a színt használta, némi kékeszölddel, sok rózsaszínnel, még több arannyal vegyítve. Marc filmre vette az egész folyamatot, úgy állt, hogy ne zavarja a művészt, de a kamera mindent lásson. Azt a pillanatot is, amikor a bohóc tükröt tartott a lány orra elé, és ő megpillantotta benne a saját arcát. Azt az arcot, amelyen egy kékszemű aranysárkány kígyózott, tüzet okádva a világra.

5. rész