*****************

Virginia színésznő akar lenni. Hollywoodban fürkészi a színművészet titkait. Már kapott néhány kisebb szerepet, sőt egy mesefilm címszerepét is ő alakította, és ragyogóan megállta a helyét. Épp tegnap hívta fel az ügynöke, hogy egy komoly főszerepet kell eljátszania hamarosan. Végre egy igazi film! Giny madarat fogott volna örömében, amikor megkapta a hírt.

Valerie a legföldhözragadtabb mindhármuk közül. Ő szakácsnak tanult, de nem elégedett meg ezzel, most a cukrászattal ismerkedik. A nagyszüleik vendéglőjében segédkezik, és roppantul élvezi.

Victoria gyermekorvosnak készül, de addig még sok-sok év kemény tanulás vár rá. De megvan hozzá minden adottsága. Ha kisgyerek van a közelében, nem lehet levakarni a nyakáról. Valami vonzza őket Toryhoz. De nem csak a gyerekek, a felnőttek is érzik ugyanazt a megmagyarázhatatlan vonzalmat.

– Már pillantásra sem méltat, Miss Sanford? – valaki elkapta Tory karját, miközben az édesanyjához igyekezett. Visszafordult, és ránézett az ismeretlen férfira. Hmm. Csinos. Fekete haj, mélykék szemek, hátborzongató basszus.

Lehunyta a szemeit egy pillanatra és megnézte őt a lelki szemével is. Érezte a belőle áradó energiát. De a benne lappangó zavart is. Vajon ki lehet?

– Méltassam? – kérdezte, és csak egy icipicit húzta fel a szemöldökét.

– Úgy néz rám, mintha először látna. Ne mondja, hogy nem ismer meg! Én ezer közül is felismerném önt, Virginia – duruzsolta a férfi.

– Valóban? Fogadjunk, hogy három közül sem ismerne fel! – Tehát Giny ismerőse. Valószínűleg valami filmes lehet, akinek a húga nem kötötte az orrára, hogy nem egyke. – Igazán sajnálom, de mennem kell. Anya vár.

– Egy pillanat! Ennyire meg akar szabadulni tőlem? – firtatta a férfi. – És a fogadásunk? Mit szeretne elveszíteni? Amit elnyerhetnék magától.

Tory csak nézte némán, és töprengett. Ekkora önbizalma lenne? Vagy egyszerűen nagyképű? Na várj csak, pár perc és adod még lejjebb! Nem is sejted, mit vállalsz egy ilyen fogadással. De megérdemled a sorsodat!

– Mit szeretne elnyerni tőlem? – búgta vissza az ismeretlennek sejtelmesen.

– Egy napot az életéből? – ajánlotta a férfi. – Nos? Megkockáztatja? Bármilyen álcát magára ölthet, akkor is fel fogom ismerni a teremben lévő összes nő közül.

– OK. – Vidáman egyezett bele. Úgysem sikerülhet neki. Csak ezt ő még nem tudja. Annyira szeretne Ginyvel lenni, vajon tetszik neki a nővérkém? És Giny hogy viszonyulhat hozzá? Nem mesélt arról, hogy lenne valakije. Sőt, egyáltalán nem beszélt férfiakról a filmvilágból. Csak egy rámenős filmrendezőt említett, akit ki nem állhat. – És én mit kapok, ha mégis én nyerek?

– Teljesítem egy kívánságát, Virginia. Jó lesz így? Még csak el sem kell árulnia előre, hogy mi lesz az. Úgysem kerül rá sor. – Széles vigyorral az arcán, önhitten közölte ezt, győzelme biztos tudatában.

– Rendben van. – Kicsit sajnálta ugyan, mert Giny biztosan nem lesz kíméletes hozzá. Ki fog találni valami vad dolgot. De hát úgy kell neki!

Odament az édesanyjához. Vicky szeretettel nézett rá. A lányok nagyon készültek a mai napra. Valahogy ez most más volt, mint a többi születésnap. Talán azért, mert már szétváltak az ikrek útjai? Mindhárman a saját maguk által választott életcélt követik.

– Izgultok? – kérdezte. Tory bólintott.

– Anya! – kérdezte sürgetően. – Láttad, kivel beszélgettem az előbb? Nem ismered véletlenül?

– Dehogynem. Christian Friendly. Apád üzletfele. Egy hatalmas házat akar építtetni a város szélén. Ma este írják alá a szerződést, mert mindenképp pontot akarnak tenni rá még az idén. De holnap már elutazik a városból. Ezért apád meghívta a partira. A belépőtök után ők ketten visszavonulnak egy rövid időre. Miért kérded?

– Kötöttem vele egy fogadást.

– Már megint miben mesterkedtek, lányok? – csóválta a fejét az anyja.

Tory kacagva továbbállt.

*****************

Victoria elmosolyodott, ahogy visszagondolt a hat évvel előbbi karácsonyra. Mennyi minden történt vele azóta!

Amíg együtt jártak a gimnáziumba a húgaival, addig nem akart leszakadni tőlük. De nehezen viselte, hogy a többi diáknak olyan rengeteg sok idő kell a tananyag elsajátításához. Amire a többieknek napokra volt szüksége, azt ő néhány óra alatt megtanulta. És nem csak bemagolta, értette és alkalmazni is tudta. És amit egyszer megtanult, azt többé nem felejtette el.

Tory különleges képességeket kapott a sorstól, amit a testvérei elfogadtak, de ők maguk már nem rendelkeztek vele. Ők nem látták az emberek érzéseit, nem látták az aurájukat, nem látták, ha valakinek valami baja volt. Tory meg tudta állapítani egyetlen pillantással bárki betegségét. És, mióta felnőtt, már orvosolni is tudta.

Még egészen kicsi gyermek korában elhatározta, hogy orvos lesz. Gimnázium mellett ezért természetes gyógymódokat tanult, keleti masszázstechnikákat, gyógymasszázst. Mivel rendkívül gyorsan megragadt a fejében minden tudomány, volt ideje bőven. És szorgalma is. Keresett egy olyan embert, aki kitanította az ízületek, csontok elhelyezkedésének titkaira. Megtanulta hogyan tegyen helyre kificamodott vállat, bokát. A jóga és a meditáció élete szerves részévé vált.

Megismerkedett egy füvesasszonnyal, és elleste a titkait. Tudta, melyik növény mire való, mikor és hol kell őket gyűjteni, hogy minél hatásosabbak legyenek. Kitanulta, és használta is a homeopátiát.

Elvégzett egy radiesztéziai tanfolyamot. Kitapasztalta, hogyan lehet egy pálca segítségével bemérni az emberi szervezetre káros földsugárzásokat. Megtanulta, hogy nem minden hely jó arra, hogy hosszú órákat töltsön ott valaki. Márpedig az ágyában elég sokat időzik az ember.

Az élet új lehetőséget kínált számára, amikor találkozott a reikivel. Azokat az energiákat, amiket addig ösztönösen használt, attól a perctől fogva már tudatosan alkalmazta. Tizenhét éves korában reiki mesterré lett. Mélységes hittel, és hatalmas energiával rendelkezett, amit át is adott annak, aki kérte.

Érettségi után aztán belehúzott. Külön engedélyekkel két év alatt elvégezte az orvosi egyetemet. Végül úgy döntött, hogy mégsem szakosodik kizárólag gyermekgyógyászatra, belgyógyász is lett, hogy többet tudjon hasznosítani a természetes gyógymódokról szerzett tudásából.

Már két éve, hogy otthagyta a kórházi állását, és itt a város szélén nyitott egy kis magánrendelőt. Szülei segítségével vett egy kétszintes házat, átalakíttatta tetszése szerint, és az alsó szinten felszerelte a rendelőjét. A felső szinten volt a lakása.

Hamar híre ment, hogy van itt egy kedves, fiatal doktornő, aki nem akar mindenáron gyógyszerrel tömni, tud sok más lehetőséget, és enged is választani. Aki már ismerte, az ajánlotta az ismerőseinek, és a betegek egymásnak adták a kilincset. Fel kellett vennie egy asszisztenst, hogy bírja a tempót. Most már ott tart, hogy úgy kell lopnia egy kis időt a magánéletre.

De valójában élvezte a rengeteg munkát, az emberekkel való foglalkozást. Ő erre született.

*****************

Az idei karácsonyt is otthon akarta tölteni a szülői házban, de a sors közbeszólt.

Kivette a kocsiból az élelmiszercsomagot, és megnyomta a központi zár kapcsolóját. Ahogy kinyitotta a ház ajtaját, hallotta, hogy a férfi szentségel. Tehát felébredt végre! Érezte a belőle áradó haraghullámokat. Hallotta, ahogy rángatja a csuklóját rögzítő szíjakat.

– Azok a szíjak dühöngők megfékezésére készültek – szólt be aggódva. – Nem tudod eltépni. Bár elég biztonságos, inkább hagyd abba, mielőtt megsérülsz!

Csend lett odabent. Tory fél kézzel kinyitotta az ajtót és bement.

 

A lekötözött férfi rábámult az ágyból.

Amikor felébredt, félhomály volt a szobában. Szemével az ablakot kereste, és látta, hogy vastag rácsok zárják el a külvilágtól. Bár be volt húzva a sötétítő függöny, nem ért össze teljesen, és a résen ki lehetett látni egy kissé.

Fel akarta hajtani a takaróját, hogy felkelhessen, és megdöbbenve tapasztalta, hogy nem tudja mozgatni a kezét. Mindössze néhány centiméternyi mozgástere volt, a szíjak nem engedtek többet.

Sötétség, rácsok, szíjak… Hát mégis megtették? Hetek óta kapta a fenyegető leveleket, hogy el fogják rabolni. Nem vette túl komolyan őket, hiszen a bankárok gyakran kapnak ilyeneket. Hiba volt, most már belátta.

Nem emlékezett rá, hogy került ide. Elkábították? Vajon mit akarnak? Pénzt? Hát persze, hogy pénzt! Minél többet!

Felnézett a belépő nőre, és elöntötte a rémület. Ha az elrablója nem tesz álarcot, az csak egyet jelenthet. Hogy nincs szándékában élve elengedni. Összeszorult a szíve. Megborzongott. Fiatalnak érezte még magát a halálhoz.

Némán figyelte, ahogy a lány felkapcsolja a villanyt. Életében nem látott még ilyen gyönyörű nőt. Hosszú, sötét pillákkal keretezett kék szemében szinte elmerült. Erőnek erejével szakította el tőle a tekintetét. Az a hullámos aranyzuhatag a hátán arra csábítja a férfiembert, hogy rejtse bele a kezét, borzolja össze még jobban. És épp neki kell emberrablónak lennie? Bár az a sötét folt a bal szeme alatt eléggé marconává teszi a külsejét.

– Mitől félsz? – kérdezte a lány lágyan. Észlelte a félelem rezgéshullámait a férfi felől. Ránézett. Az aurájában szürkés-vörös színfoltok jelentek meg. Amikor itthagyta, még nyoma sem volt ennek.

– Tőled – csúszott ki az idegen száján. – Elkábítasz, elrabolsz, és még az arcod is megmutatod. Tehát nem szabadulhatok élve. És még te kérded, hogy mitől félek? – Hangja gyűlölettől izzott. Meg tudta volna fojtani a nőt, ha szabad a keze.

Tory ámulva nézett a mélybarna szempárba, amely most jeges villámokat szórt rá. Fejsérülése is lenne? Nem vette észre, amikor megvizsgálta.

– Nem. Most már azt kérdem: jól vagy? – összehúzott szemmel vizslatta. Egyik karjában hatalmas csomagot tartott. Közelebb ment az ágyhoz, és a férfi homlokára tette hűvös tenyerét. Nincs olyan magas láza. Talán harminckilenc fok. Ennyitől még nem beszélhet félre. – Mindjárt eloldozlak, csak leteszem a csomagot.

– Hogy hívnak? – kérdezte, miközben levette a kabátját.

Néma csend volt csak a válasz. A férfi maga elé meredt. Nem értette a dolgot. Mi történik itt? Még azt sem tudja, kit rabolt el? Mégis, a lány érintésétől valami furcsa nyugalom szállt rá.

– Mintha nem tudnád – morogta halkan, dacosan összeszorított fogakkal.

– Honnan a csodából tudnám? A zsebedben nem voltak iratok, a kocsidat meg nem kutattam át. De már bánom. Mindig ilyen barátságtalan vagy? – Közben kicsatolta a kezén a szíjakat. – Így már jobban érzed magad?

A férfi elkapta a csuklóját. Olyan erősen szorította, hogy az már fájt. Fel akart ülni, de nem számított arra, hogy a derekát átölelő szíj nem engedi. Visszahanyatlott az ágyba, de a lány kezét nem eresztette el. Lehúzta magához.

– Ki a fene vagy te? – sziszegte az arcába közvetlen közelről. Sziklaszilárd akarattal fogta vissza az indulatait, hogy ne robbanjon ki belőle a gyűlölködés. Még ne!

– Elengednéd a karom? Még szükségem van rá – megpróbálta elhúzni, de a férfi nem hagyta, csak a szorításon lazított egy keveset. – A nevem Victoria Sanford. Orvos vagyok. És te ki a fene vagy? – kérdezett vissza.

Orvos? Nem, az nem lehet! Ahhoz túl fiatal. Jó, ha megvan huszonöt éves. Ráadásul szakasztott úgy néz ki, mint az egyik híres színésznő. A nevét sajnos nem jegyezte meg.

– Mielőtt válaszolnék – kezdte tétován –, elárulnál még valamit?

– Kérdezz – egyezett bele a lány nagylelkűen. Jól látta, hogy a férfi össze van zavarodva, az ő türelme pedig végtelen volt a betegeihez.

– Hogy kerültem ide?

– Fel akartál mászni az almafámra. Csakhogy az autód nem ismeri a függőleges irányt – mosolygott kajánul.

– Bolonddá akarsz tenni? – értetlenkedett az ismeretlen.

– Ahhoz én nem kellek. Azt már rég megtették a szüleid.

– Szemtelen vagy, tudod? Így viselkedik egy orvos? – Az idegen szemrése egyre jobban összeszűkült. – Ha az vagy egyáltalán. Túlságosan fiatal vagy hozzá.

A lány megkísérelte elhúzni a karját, de a férfi még most sem hagyta. Tekintetét belemélyesztette a szemébe, aztán jelentőségteljesen a kezére pillantott. Majd újra a férfi szemébe, mire ő habozva eleresztette. Serényen kioldozta a többi szíjat is, ami még fogva tartotta, majd odament a falhoz, és leakasztotta az egyik bekeretezett képet. A diplomája volt. Odadugta a férfi orra elé.

– Dr. Victoria Sanford. Ez vagyok én – jelentette ki magabiztosan. – De elsősorban ember vagyok. És fiatal, ahogy te is megállapítottad. A fiatalság minden velejárójával. Akár a szemtelenséggel is, ha kell.

– OK. Akkor most komoly választ szeretnék kapni. Hogy kerültem ide? Nem emlékszem semmire.

– Elájultál az autódban – váltott komoly hangra Tory. – Érezhetted, hogy valami baj lesz, mert viszonylag lassan jöttél. Valószínűleg le akartál állni az út szélén, mert lehúzódtál. Talán másodperceken múlt az életed. Ha nem lassítasz, és teljes gázzal mész a fának, már odafentről figyelhetnél minket, halandókat. Így csak a lökhárítód bánja. Szerencséd volt, hogy még itthon voltam. Már mindenkit elküldtem az ünnepekre, és én is indultam haza a szüleimhez, amikor megérkeztél.

Visszagondolt a tegnap este történtekre. Végre rászánta magát, hogy elinduljon. Maga sem tudta, mire várt addig, de valahogy olyan érzése volt, hogy még nem mehet. Épp a ház ajtaját akarta bezárni, amikor felfigyelt a furcsán imbolyogva közeledő autóra. Nesztelenül jött, de még elég gyorsan ahhoz képest, hogy a vezetője ráborult a kormányra. Nyilván volt még annyi ereje, hogy levegye a gyújtást, de aztán elveszítette az eszméletét. Így a kocsi fokozatosan lassult, a lökhárító pedig felfogta az ütközés erejét, és nem lett nagyobb baj.

– Jöhettél volna egy-két órával előbb, akkor nem kellett volna egyedül becipelnem a házba. Jó hosszúra nőttél. Még szerencse, hogy ezek a betegágyak összecsukhatóak, nem kellett ilyen magasra felemelnem. Így is küszködtem veled eleget.

Miközben beszélt, felszívta egy ampulla tartalmát az injekcióstűbe. Odafordult a beteghez.

– Nem! – kiáltott rá a férfi.

A doktornő tágra nyitott szemekkel meredt rá.

– Mi van már megint?

– Nem fogsz nekem semmit beadni! – Lehet, hogy mégis elkábította? Jobb az óvatosság.

– Nem ez az első, amit beadok neked. És még élsz. Sőt! Egyre virgoncabb vagy.

– Miért kötöztél le?

– Mert nem bírtalak egyedül lefogni. Rángógörcsöd volt. Amikor felkentél a falra, kénytelen voltam ezt a módszert választani. Nem akartam, hogy kárt tegyél magadban. És bennem se, ha lehet.

– Az a folt a szemed alatt…

Tory odanyúlt a szeméhez. Finoman megsimította, miközben elnézően mosolygott a férfira.

– Erős kezed van.

– A rácsok az ablakon? Miért vannak?

– Óvatosságból. Nem szeretnék váratlan látogatókat. Ez egy orvosi rendelő. Sokféle gyógyszer van itt. Kábító hatásúak is. Nem kockáztatok. Inkább elviselem a rácsokat.

A ház minden ablakára szereltetett. És mozgásérzékelőket is, puszta elővigyázatosságból. Hiszen utólag már hiába okos az ember! Ha már megtörtént a baj…

– És miért hagytál leszíjazva, amikor elmentél? Akkor már biztos nem volt görcsöm, mert nem hagytál volna magamra. Vagy rosszul gondolom?

– Jól gondolod. De így biztosabb volt. Arra számítottam, visszaérek, mielőtt felébredsz. Tudsz róla, hogy allergiás lennél valamire? – váltott témát.

– Nem. Allergiás rohamom volt?

– Igen. Majd megkeressük, hogy mi volt a bűnös. Lehet, hogy az váltotta ki a rángógörcsöt, de az is lehet, hogy elfelejtetted kinőni ezt a hajlamot. Általában kisgyermekek szoktak a magas láztól görcsölni. Egy alapos megfázás is rátett még. Negyven fok fölé ment a lázad.

Akkor azért érzem magam olyan gyengének, mint a harmat – gondolta a férfi. Fájt mindene, mintha agyonverték volna. Eszébe jutott, hogy napok óta kellemetlen volt a közérzete. Kezdett hinni az ismeretlen lánynak. Nem értette, hogy miért, de valahogy megbízott benne. Már nem nézte emberrablónak.

– Megengeded végre, hogy beadjam az injekciót? – kérdezte a doktornő türelmesen. – Vagy inkább a hűtőfürdőt választod? Az is jó módszer, csak kellemetlenebb. – Victoria Sanford doktornő ügyesen ötvözte a természetes gyógymódokat a keleti, és a nyugati orvostudomány tanításaival. Mindig azt használta, amelyiket a leghatásosabbnak gondolta.

A férfi szó nélkül az oldalára fordult. Tory felhajtotta a takarót, kicsit lehúzta a boxeralsót, és észrevétlen beszúrta a tűt. Nagyon ügyes! – dicsérte magában a férfi. Csak azt vette észre, hogy már húzza is vissza a boxert. A következő mozdulatával egy pohár vizet tartott elé.

– Idd meg! Segítek – támasztotta meg a fejét. Csak most érezte meg, hogy teljesen kiszáradt a szája. – Sokat kell innod, bár az éjjel kaptál infúziót. Igyekeztem pótolni a folyadékveszteségedet.

Hálás tekintetet kapott érte cserébe a betegétől. Letette a kiürült poharat az asztalra.

– Nem felejtettél el valamit? – tudakolta a lány. Mikor a férfi értetlenül pillantott fel rá, vidáman elnevette magát. – Bemutatkozni.

Igaz. Tényleg elfelejtettem. Ez a nő teljesen megzavarta a fejem. De tetszik. Nagyon tetszik. Csak ne lennék ilyen gyatra állapotban! Meg is mutatnám neki, mennyire!

– A nevem Marcus Lawrence – közölte halkan.

– És mit lehet tudni Marcus Lawrence-ről? – érdeklődött csúfondáros mosollyal Victoria.

A férfi kíváncsian nézett fel rá. De a lány tekintetében a szikráját sem látta, hogy felismerte volna. Semmit nem mondott neki ez a név. Bár igaz, hogy a Lawrence eléggé gyakori családnév. Azért a büszkesége apró csorbát szenvedett. Önkritikája felébredt, egy kicsit elszégyellte magát a kivagyiságáért.

– Bankár vagyok.

– A Lawrence Bank? – Ismerte a jónevű pénzintézetet, itt, a közelben van a székháza. Ezért választotta őket a folyószámlája vezetésére. De még soha nem találkozott az igazgatóval. A férfi bólintott feleletként a kérdésre. – Értem. Ezért gondoltad, hogy elraboltalak? Bankársors?

– Kaptam mostanában néhány kedves figyelmeztetést – fintorgott. – Tudod, olyan kivágott betűkből összeragasztgatott levélkék. Nem vettem komolyan őket, de ez a környezet… rácsok, szíjak… te mit gondoltál volna?

– Ilyen előzményekkel valószínűleg én is azt, amit te. – Odaült az ágy szélére. Kezébe vette a széles, puha szivaccsal bélelt bőrszíjat, amit csak az imént oldozott le a betegéről, és játszadozni kezdett vele. Félrehajtotta a fejét. Szemében huncut fény villant. – Mindjárt hatni kezd az injekció. Lehet, hogy visszaszíjazlak, ha már tehetetlen leszel. Mennyit is érsz?

Lawrence megrökönyödött tekintetét látva bolondosan felkacagott. Lágyan megérintette a vállát.

– Nyugodj meg! Nem vagy veszélyben – mondta aztán halkan, nagyon komolyan. Ahogy a férfi kifújta a tüdejéből az eddig visszatartott levegőt, megkérdezte tőle: – Ragaszkodsz a Marcushoz, vagy szólíthatlak Marcnak?

Halvány mosoly volt a jutalma. A férfi kezdett elálmosodni. Egyre laposabbakat pislogott. Mindössze néhány perc kellett, és már a szemét sem bírta nyitva tartani. A tudatáig már nehézkesen értek el a szavak.

– Jó lesz a Marc. Nagyon jó – dünnyögte már félálomban. Még hallotta, hogy a lány motoszkálni kezd, aztán belehullt a semmibe.

*****************

A telefon csörgésére ébredt. A lány beszélt valakivel. Úgy tűnik, várják valahol, és miatta nem tud menni.

– Ott leszek, anya. De nem hagyhatom magára… Ha kell, eltolom a gurulós betegágyon, de ott leszek… Giny és Valerie megjött már?… OK… Igyekszem. Szia.

Vaksötét volt a szobában. Marc megpróbálta felemelni a kezét. Sikerült. Nem volt lekötözve. Óvatosan felült az ágyon. Kicsit szédült.

– Ne kelj fel, Marc! Várj, amíg elmúlik a szédülésed! – hallatszott a másik helyiségből. Gondolatolvasó ez a lány? Semmi zajt nem csaptam. Honnan tudja, hogy fel akarok kelni? És azt, hogy szédülök?

Nyílt az ajtó, halovány fény szűrődött be kívülről. Tory felkapcsolta a mennyezeti lámpát. Kellemesen tompított fényerőre volt állítva.

– Csak óvatosan! Ki akarsz menni? Segítek! – lépett hozzá a lány.

Eltolta a kezét. Úgy érezte, egyedül is menni fog. Már nem volt olyan összetört. Egyre inkább visszatért az ereje.

– Honnan tudtad, hogy fel akarok kelni? – érdeklődött.

– Láttam – felelte egyszerűen a doktornő.

– Kamera? – nézdegélt körbe a helyiség magasabb régióiban. Jól eldughatták, mert sehol sem látott olyasmit, amiről feltételezte volna, hogy kamerát rejt.

– Nem, dehogy. Nincs szükségem kamerára – mosolygott rá szerényen a lány. Közben figyelte a férfit, hátha mégis segítségre szorul. De nem. Úgy tűnik, rendbejön. Már szépen tisztul az aurája is.

– Feküdj hasra! – szólította fel, amikor visszatért a mosdóból. – Úgy látom, még fájnak az izmaid.

Olajat öntött a tenyerébe egy apró üvegcséből, és elkezdte gyúrni a férfi hátát. Az kéjesen mormogott.

– Mmm… De jó! – Kis csend után, töprengőn folytatta. –Ismerős érzés. Mintha már átéltem volna ugyanezt valamikor.

– Tegnap. És ma hajnalban. A görcsök után átgyúrtalak egy kicsit. Persze csak óvatosan, hisz nem voltál magadnál.

– Ki az a Giny, és Valerie? – érdeklődött Marc.

– A testvéreim. Karácsonykor mindig a szüleinknél gyűlünk össze valamennyien. Neked van családod? Asszony, aki hazavár? Van, aki gondoskodjon rólad?

– Egyedül élek. A szüleim már rég meghaltak, feleségem még nincs. Sajnos testvérem sincs. Legfeljebb a házvezetőnőmnek hiányoztam, ha egyáltalán feltűnt neki, hogy nem mentem haza.

Victoria csodálkozva pislogott. Észre sem veszik, ha nem megy haza? Micsoda élete lehet?

– Nem jön minden nap – magyarázkodott a férfi. Mintha csak megérezte volna a doktornő rosszallását. – Azonkívül most karácsony előtt nem is kértem rá. Neki van családja. Hadd ünnepeljen velük.

Tory helyeslően bólintott. Akkor tényleg haza kell vinnie magával a férfit. Nem hagyhatja egyedül. Még visszaeshet. És azt is ki kell deríteniük, mire allergiás, hogy nagy ívben elkerülhesse azt az anyagot a jövőben.

Csengett a telefon. A lány óvatosan vette fel olajos kezével, és belehallgatott.

– Köszönöm, Steve. Leköteleztél. Boldog karácsonyt! – letette a kagylót, és eltűnődött. Fogott egy papírtörlőt, és beletörölte az ujjairól a maradék olajat.

– Mondd csak, nem ettél tegnap sok tengeri herkentyűt? – fordult aztán a férfihoz. – Bevittem a vérmintádat a laborba, és Steve soron kívül megvizsgálta nekem. Minden értéked jó, csak a jódszinted magas.

– Tegnap tartottuk a karácsonyi bulit a bankban, és igen, valóban ettem tengeri herkentyűt, ahogy te mondod. Kaviáros szendvicset, bár túlzottan sósnak találtam. De éhes ember nem válogat.

– Nos, a jövőben válogass akkor is, ha éhes vagy! Jobban teszed, ha elkerülöd a magas jódtartalmú ételeket. Nem hinném, hogy hiányoznak neked az effajta túlérzékenységi reakciók. Most elviszlek a szüleimhez. Még nem merlek felügyelet nélkül hagyni, neked meg nincs, aki vigyázzon rád. Készítsd fel a lelkedet, Marc! – figyelmeztette. – Új élmények várnak.

– Mit fognak szólni, hogy odaviszel egy vadidegen embert? Karácsonykor?

– Anya ajánlotta fel. Ők már megszokták, hogy velem mindig történik valami. Nem kell félned tőlük, szeretetreméltó családom van. Nagyon éhes vagy? – váltott témát. – Vagy kibírod még egy kicsit, amíg hazaérünk? Ha tetszel anyának, még a szülinapi tortából is kaphatsz.

– Kibírom, persze – bizonygatta a férfi. Bár a gyomra rögtön meghazudtolta, mert egy hatalmasat kordult. Erre aztán mindketten elnevették magukat.

– Értem. Sietünk – mondta a doktornő.

– Kinek van születésnapja? – érdeklődött Marc.

– Megtudod. Légy türelemmel.

– Tényleg nem fogok zavarni? – Igaz, hogy nem érezte magát valami fényesen, de nem akart betolakodni egy családba. Ahol tulajdonképpen semmi, de semmi keresnivalója nincs! – Karácsony is lesz, családi ünnepetek is van ráadásul. Én meg egy idegen…

– Ne aggodalmaskodj! Ha zavarsz, akkor majd kiteszlek az ajtó elé. Ott nem leszel láb alatt, és mégis szem előtt. OK?

– OK – hagyta magát meggyőzni a férfi.

*****************

2. rész