Egyik este Yellow Joe jött látogatóba. Valerie örömmel fogadta, már hetek óta nem találkozott a fiúval. A zenészek Chris Friendly vendégszeretetét élvezték New Yorkban. A producer-rendező új filmjéhez készítettek el egy videoklipet.

– Hallom, hamarosan a világhírnév útjára léptek – piszkálta Val a barátját. A sógora már beszámolt róla, hogy a felvétel nagyon hatásosra sikerült.

– Ha így lesz, ezt csakis neked köszönhetjük – felelte Yellow Joe. – Te hívtad fel ránk a figyelmet.

– Előbb, vagy utóbb megtette volna valaki – mentegette magát a lány. – Aki igazán tehetséges, azt úgyis felfedezik. Akkor már miért ne legyen enyém az érdem? – tartotta fel az orrát mókásan Valerie.

– Köszönöm neked – komolyodott el a fiú. – De most búcsúzni jöttem.

– Megint elutazol?

– Két hónapra megyek vissza Indiába. Akad még tanulnivalóm bőven. Tudod, a siker kötelez! Nem léphetek a világhírnév felé felkészületlenül. – De nem bírta tovább ezt a fennkölt hangsúlyt, elnevette magát. – Hozok neked valami szépet. Megérdemled.

– Nekem elég, ha visszajössz – hárította el a lány kedvesen az ajándék-ígéretet. – És, ha majd híres leszel, akkor is megismersz az utcán.

– Téged? Örökre a szívem csücskébe vagy rejtve.

– Akkor elárulok neked egy nagy titkot – hajolt a füléhez Valerie. – Karácsonykor eljegyzést tartunk. Joel és én össze fogunk házasodni.

– Mikor?

– Valentin-napkor szeretném.

– Remek. Akkor már itthon leszek én is. Nélkülem nem mehetsz férjhez!

*****************

Ez évben Christian Friendly hívta meg az egész családot karácsonyozni. Titokban, hogy még a felesége se tudjon róla, hatalmas születésnapi tortát készíttetett az ikreknek. Giny sütötte a megtermett pulykát, Lisa Adams segített neki. Lisa Jessica nevelőnője volt a születése óta, és a házasságkötésük után is marasztalták. Hiszen férj-feleség dolgozott, gyakran távol az otthonuktól. A kislány nem maradhatott egyedül.

Most vidáman viccelődve küszködtek a hatalmas madárral, ami majdhogynem nagyobbnak bizonyult, mint a sütő befogadóképessége. Jobbnál jobb, de bolondabbnál bolondabb ötletekkel bombázták egymást. Kihallatszott hangos kacagásuk a konyhából.

Jessie szaporán futkosott ajtót nyitni a vendégeknek. Elsőként a nagyanyja érkezett. Rose Friendly Harrisburgből jött, Peter White társaságában. Chris anyja nem ment újra férjhez, csak összeköltözött a nehezen meghódított férfival. Házasságlevél nélkül is boldognak látszottak.

Később Nick és Vicky Sanford csengetett. Tory letette őket a kapu előtt, és kiment a reptérre a nagyszüleiért, Valerie-ért és Joelért. Alig egy óra múlva teljes volt a létszám. A hatalmas nappaliban beszélgettek mindannyian felszabadultan, amikor újfent megszólalt a csengő.

– Vársz még valakit, drágám? – kérdezte Giny a férjét. Ő nem tudott más meghívott vendégről, de talán Chris elfelejtett szólni róla, hogy valakit még elhívott?

– Igen, kedvesem – felelte a férfi. – Várok még valakit. A mai este egyik legfontosabb szereplőjét. – Ezekkel a rejtélyes szavakkal kiment a lánya után.

Menet közben halkan odaszólt Peternek.

– Állj az ajtó elé, Peter! Ne eressz ki senkit, és ha kopogok, kapcsold le a villanyt!

White nem csodálkozott ezen a különös kívánságon, csak bólintott némán. Chris biztosan tudja, mit miért tesz!

Friendly már korábban kicsempészte a zsúrkocsit az előszobába, hogy kéznél legyen, amikor kell. Most odahúzta a suttyomban kilopott bútordarabot az ajtóhoz, hogy a szállítók rátehessék a hatalmas, háromemeletes tortát. Művészi munka volt a maga nemében. A hófehér cukorbevonatot vérvörös rózsák díszítették, zöld levelekkel övezve. A torta tetejére három csokoládátáblácska volt fektetve, rajtuk a lányok neve. Nagyon mutatós volt. Remélem, finom is lesz – nyelt egy nagyot a férfi.

– Betolhatom én, apa? – kérdezte reménykedve Jessie.

– De csak óvatosan! – figyelmeztette az apja. – Vigyázz a küszöbnél! Jó lenne, ha egyben érkezne meg, és még csak nem is hasonlítana a pisai ferde toronyra.

– Mi az a pisai ferde torony, apa? – csicsergett a lányka.

– Az egy építmény Európában, Olaszországban, és olyan ferde, hogy folyton alá kell támasztani, nehogy idő előtt eldőljön – magyarázta az apja türelmesen. – Ha szépen kéred Nick papát, biztosan tud neked mutatni róla képeket.

A csukott ajtó előtt megálltak. Chris belenyúlt a zsebébe, kivett három különböző színű pöttöm dobozkát, és a három táblára helyezte. Aztán a másik zsebének rejtekéből elővette a tortára való tüzijátékot, beleszúrta és meggyújtotta. Kopogott, és félreállt az útból. Jessica lelkesen betolta a zsúrkocsit az elsötétített helyiségbe, és hatalmasat kiáltott.

– Boldog születésnapot, Giny, Tory, és Valerie!

Mindenfelől szerencsekívánatok hallatszottak, bőven alátámasztva füttyszóval és tapssal. A három lánynak sorra gratuláltak, és a családtagok megragadva az alkalmas pillanatot, átadták az ajándékaikat az ünnepelteknek.

Virginia leemelte a tortáról, és kinyitotta a nevével jelzett dobozt. Gyönyörű rubinköves fülbevalót talált benne. Felnézett a húgaira, akik mellette állva bontogatták a saját szelencéjüket. Valerie-é egy opálköves függőt tartalmazott, vékony aranyláncra fűzve. Victoriáé ugyanolyan láncon egy tisztafényű, lila ametisztkövet rejtett. Giny meghatottan pislogott a férjére.

– Köszönöm a meglepetést! – tett egy határozatlan mozdulatot a torta irányába. – Hogy tudtad így eltitkolni?

– Muszáj volt – mosolygott rá Chris. – Nem szeretnék unalmas lenni. És egy meglepetés akkor sikerül igazán, ha nem is sejtik, mi készül.

– Giny! – rángatta meg a mostohaanyja kezét a kislány. – Mikor kóstoljuk meg?

– Először a vacsora, kicsim! – pillantott rá elnézően Virginia. – A torta csakis aztán jöhet.

– Óh! – szontyolodott el a lányka. – De amikor az a rózsa ott olyan szép! – mutatott az egyik marcipánvirágra a sok tökéletesen egyforma közül.

– Később, Jessie! – nevelte Giny. – Megkapod, megígérem! De előbb a vacsora, aztán a desszert.

– OK – egyezett bele a gyerek letörten. – Előbb a vacsora. – De azért mire Giny legközelebb odanézett, az egyik virág elpárolgott a helyéről. Nem tette szóvá, csak elmosolyodott a kislány falánkságán.

Vacsora után, akibe még fért, kapott a tortából. Majd’ mindenki hagyott egy kis helyet a pocakjában a finomságnak. Andy a maga két évével még megengedhette magának, hogy két marékkal tömje a szájába az édességet. De egyszer ő is eltelt vele, és az édesanyja felvitte lefektetni. Számára véget ért a nap.

Kicsivel később a házigazda felbontott két üveg finom, száraz pezsgőt. Töltött mindenkinek, még Jessie is kapott egy apró kortynyit a kelyhébe.

– Fontos bejelenteni valóm van – kezdte Chris. Ahogy minden tekintet rászegeződött, magához húzta a feleségét, és átölelte. – Vagy akarod te mondani, drágám?

Giny csak ránézett ragyogó szemekkel, és megrázta a fejét. Elszorult a torka, most nem bírt volna megszólalni. A férje lehelt egy apró csókocskát a szájára, és merészen közölte:

– Gyermeket várok – amikor halk kuncogás hallatszott, rádöbbent, hogy mit is mondott. – Vagyis Giny vár gyermeket. De én is várom. Szóval gyerekünk lesz!

– Lesz még egy kistestvérem? – ujjongott Jessica. Vígan szökdécselt álló helyében az örömtől. – Hurrá! Hurrá!

Újabb szívből jövő, meleg gratulációk után Joel emelkedett szólásra. Felállt, és megköszörülte a torkát.

– Ha már ennyi sok szép családi esemény történt ma, akkor én is teszek egy bejelentést. – Valerie is felállt, és hozzásimult. – Valerie és én úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk. Vicky! Nick! Remélem, áldásotokat adjátok ránk! – nézett a szemben ülő Sanford-házaspárra. – Szeretem a lányotokat, és vele akarom leélni a hátralévő életemet.

– Te mit szólsz ehhez, kislányom? – fordult Valerie felé az apja.

– Én is szeretem őt, apa – válaszolta a lánya egyenesen. – És Valentin-napkor hozzámegyek feleségül.

– Áldásom rátok – bólintott beleegyezően Nick Sanford. Aztán odahajolt a feleségéhez. Sajnálkozó hangon, de vidám arccal közölte vele. – Öregszünk, asszony! Már a második lány repül ki a fészekből. Az unokák meg úgy szaporodnak, mint ottfelejtett szőlőfürtön a muslica.

Elérzékenyülten figyelték, ahogy Joel a zsebébe nyúl, elővesz egy parányi dobozkát, és felnyitja a tetejét. Egy meghitt csók után a fiatalok felhúzták egymás ujjára a keskeny, sejtelmesen ragyogó aranykarikát.

*****************

Újév első napjaiban megérkezett Indiából Yellow Joe. Haladéktalanul tudtára adta Valerie-nek, hogy visszajött. Még aznap este beállított a vendéglőbe, egy hatalmas, formátlan csomagot cipelve a hóna alatt.

– Cukrásznők gyöngye! – harsant a kiáltása a lány felé. Végigjárta a „krumpliszálakat”, míg az amerikai részben végre rálelt a keresett személyre. – Megjöttem!

Nem törődött senkivel-semmivel, ledobta a csomagot az egyik üres asztalra, és felkapta a lányt. Hatalmas karjaival átölelte, és megforgatta. A vendégek jókedvűen bámulták őket. A vidámság ragályos volt, ők is jókat nevetgéltek a látványon. Többen törzsvendégek voltak, rendszeresen jártak az étterembe. Ismerték a lányt, és szerették kedves modoráért, közvetlenségéért, szolgálatkészségéért.

– Ez a tied! – húzta közelebb a csomagot a fiú.

– Mi ez? – kérdezte szédülten, mindamellett kíváncsian Valerie. Közben már bontogatta a zsinórt, amivel át volt kötve.

– Te jutottál eszembe, amikor megláttam – mondta komolyan Joe. – Meg az, hogy esküvőre készülsz.

A kibontott csomagból álomszép indiai selyem bukkant elő. Az anyag hófehér volt, magábaszőtt apró virágmintákkal. A lány kicsit felemelte, és az ujjai között morzsolgatta a puha kelmét. Alig bírt megszólalni a meghatottságtól.

– Joe! Ez gyönyörű!

– Nem voltam biztos benne, hogy mennyi kell, hát elhoztam az egészet, amekkora volt a kereskedőnél. Biztos elég lesz. Van vagy tíz méter. Arra gondoltam, hogy talán még nem késő, és valaki varr neked belőle egy mesés menyasszonyi ruhát.

– Mondjuk, én – szólt egy hang a hátuk mögött.

Mr. Taylor törzsvendég volt. A palacsintaevő-verseny óta gyakran, szinte hetente járt hozzájuk a feleségével és a kisfiával vacsorázni. Val egyik ámulatból a másikba esve bámult rá.

– Ön, Mr. Taylor?

– Ez a szakmám, elhiheti, hogy értek hozzá – mondta a férfi. – Úgy hallottam itt az imént fél füllel, hogy férjhez menni készül. Ha még nem választott ruhát valahol, akkor én nagyon szívesen megoldom ezt a gondját. Csekély viszonzásaként a sok finomságnak, amit itt kapunk magától. És a sikeres gyógymódnak – tekintett jelentőségteljesen az asztal mellett ülő fiára. Szeretettel simogatta meg a gyerek fejét.

*****************

Elmúlt este kilenc óra. A környék már sötétségbe borult, a nyaralók többsége visszavonult a szállására kipihenni az egész napos semmittevést. Itt-ott akadt már csak néhány kitartó vízimádó, akit nem riasztott el a dagály hatalma.

Valerie a tengerparton sétált. Aranyszőke fürtjeit lófarokba kötötte. Rövid sortjában, tarka pólójában olyan volt, mint egy kislány. Úgy beszélték meg Joellel, hogy itt találkoznak. A férfinak még be kellett fejeznie egy sürgős munkáját, amit megígért a megrendelőnek.

A lány a sziklához igyekezett. Magányos farkasként állt ott a vízben, közel s távol nem volt másik. Csak a finom szemcséjű homokkal borított part. Ez a szikla volt Val kedvenc helye. Könnyűszerrel fel lehetett kapaszkodni rá, és elég nagy volt a felülete, hogy többen is kifekhessenek oda napozni. Mármint akkor, ha valaki merte vállalni azt az apró kellemetlenséget, hogy néhány bordáját böki a kő.

Napközben sokan kihasználták a lehetőséget. A gyerekek imádtak felmászni. Ezen a szakaszon annyira sekély volt az óceán, hogy be lehetett sétálni a kőig, és a legmélyebb részen is egy felnőttnek csak combközépig ért a víz. Apálykor pedig még addig sem.

Ilyen későn már nem volt látogatója a hatalmas sziklának. Valerie kilépett könnyű szandáljából, és ott hagyta a parton. Belegázolt a vízbe, odasétált a sziklához, és tenyerét a hűs kőre fektette. Érezte rajta az óceán hullámzását, az óriási víztömeg megfékezhetetlen erejét. Felmászott a tetejére, és végigfeküdt rajta. Karjait széttárta, mintha magába akarná fogadni az égboltot, minden csillagával együtt. Hosszú percekig töltekezett a kozmosz energiájával a fárasztó nap után. Nézte az apró lámpásokat odafenn, és megpróbálta felismerni bennük a távoli csillagképeket. Néhányról tanultak az iskolában, azokat könnyűszerrel meg is találta.

Halk csobbanás. Aztán még egy. Valaki közeledett a vízben. Az ő léptei csobogtak. Megérkezett Joel! Végre!

Felült, és a part irányába kémlelt. Magas, karcsú férfialak közelített a sziklához, lehajtott fejjel. A sötétben nem láthatta az arcát. A hold gyenge fénye nem világította meg eléggé.

– Szia – szólt oda neki bársonyosan búgó hangon.

A férfi felkapta a fejét. Úgy tűnt, nem számított arra, hogy talál itt valakit. Amikor már csak néhány lépés választotta el a sziklától, Valerie felismerte. Nem Joel volt. Hanem Bobby!

A lány reménykedett, hogy józan. Bár, őt ismerve, erre igencsak kevés esély volt. Aztán, ahogy megszólalt, az a kevés remény is szertefoszlott.

– Tegnap nem jöttél el hozzám – támadt rá Bobby. – Pedig megbeszéltük, és meg is ígérted! Ne mondd, hogy tanulnod kellett, nem lehet örökké csak tanulni! Néha szórakozni is kell! Teljesen elhanyagolsz engem – panaszkodott.

Valerie úgy gondolta, meghagyja őt abban a hitben, hogy még mindig együtt járnak, csak nincs ideje randevúkra. Talán így egy óvatlan pillanatban el tud szabadulni. Nem akart ellenkezni vele. Ki tudja, mit hozna elő az agya rejtekeiből.

Egyáltalán hogy kerülhetett ide? Igaz, annak idején sokat jártak a sziklánál együtt, de nem ez lett a kedvenc helyük. Bobby nem szerette a vízből kiálló hatalmas követ. Kicsinek érezte magát mellette. Vajon mi hozhatta most ide? Lehet, hogy meglátta a gazdátlan szandált, és ösztönösen utánozta a tulajdonosát? Anélkül, hogy valójában tudatában lett volna annak, mit is tesz, ő is kilépett a cipőjéből, és belegázolt a vízbe?

– Dehogy hanyagollak, Bobby – mondta neki. – De tényleg sokat kell tanulnom. Nagyiék már alig várják, hogy átvegyem tőlük az éttermet. Öregek már, és én igyekszem minél többet segíteni nekik.

– Az én rovásomra! – hajtogatta a magáét a fiú. – Alig töltesz velem egy kis időt. Lassan elfelejtem a csókjaid ízét is. Ez így nem mehet tovább, Val!

– Hétvégén találkozni fogunk…

– Szombaton sem jöttél el! És nem voltál otthon sem. Kerestelek. Gyere már le onnan! Mit szeretsz annyira azon a ronda kövön? – méltatlankodott. – Inkább engem ölelj!

A lány óvatosan leereszkedett a szikláról. Kartávolságon kívül állt meg, hogy a részeg el ne érhesse. Bár nehéz a vízben futni, de az üldözőnek sem könnyebb. Ha mégis menekülnie kell, talán van valamennyi esélye.

– Tudod még, melyik a mi csillagunk? – próbálta Valerie elterelni Bobby figyelmét.

– Az ott! – Bobby fellendítette a karját, csak úgy találomra, oda sem nézett. Ködös agyában már újabb emlékképek merültek fel. – Meg kell ismételnünk a tegnapi éjszakát, Val! Olyan csodálatos voltál! Ahogy nem takarta más a testedet, csak a csillagok fénye. Ott, a szokott helyünkön, ott szeress újra! Gyere!

Olyan hirtelen nyúlt a lány felé, hogy már nem tudott kitérni előle. Bobby megragadta a karját, és vonszolni kezdte kifelé a vízből. Valerie megijedt. Mi lesz, ha a parton letámadja? Egy férfi természetnél fogva erőfölényben van a nővel szemben, egy részegnek pedig az ital megsokszorozhatja az erejét. Képes lesz-e védekezni ellene? Hol vagy már, Joel? – csak magában sikoltott segítségért.

Befejező rész