Egy este csengettek az ajtónál. Vicky kinyitotta és egy hatalmas halványsárga rózsacsokorral találta magát szemközt. Elképedten bámult, amikor a csokor lassan ereszkedni kezdett lefelé, és egy vigyorgó arc bukkant elő mögüle. Hát persze, hogy Nick!

– Szia! Elmentem egy virágüzlet előtt, és ezek a rózsák rám kiabáltak, hogy hozzád akarnak jönni. Nem hagyhattam ott szegényeket sínylődni egy kanna vízben.

– Honnan tudtad, hogy szeretem a sárgát? – kérdezte a lány, amikor már szóhoz tudott jutni. – Nagyon szépek. Köszönöm, Nick!

– Illik a hajad színéhez. Ezek is olyanok, mint a napfény. Mint te.

– Én mint napfény?

– Igen, igen! – bólogatott buzgón. – Nekem azt jelented, drágám!

 

Már hat hónapja jártak együtt. Hat boldog hónapja. A nappalok a munkáé és a tanulásé voltak, de minden szabad idejüket egymással töltötték. Ha nem sikerült mégsem, Nick nem mulasztotta el a telefonálást.

Így, amikor egy este megcsörrent a telefon, biztos volt benne, hogy Nick hívja. Fölvette a kagylót és gondolkodás nélkül beleszólt.

– Szia! Szeretlek!

– Ez aztán az üdvözlés! – hallott egy férfihangot. Nem Nickét. Szörnyen zavarba jött, alig jutott el a tudatáig, hogy azért ezt a hangot is ismeri.

– Gerry? – kérdezte tétován.

– Szia, szépségem! Én is szeretlek, főleg, ha ráérsz egy fotósorozatra. Van egy isteni munkám számodra.

Gerry Hayes híres fényképész volt, Virginia Wells felfedezője és munkaadója. Szoros barátság fűzte őket egymáshoz, annyira, hogy a lány életének néhány titkát csak ő ismerte. És nála jó kezekben voltak ezek a titkok évek óta.

– Nem érek rá, Gerry! Most vannak a vizsgáim!

– Jól fizetek! – duruzsolta a fényképész.

– Tudom, de…

– Azért szólok már most, időben. Addigra szépen levizsgázol, mire mi kezdünk július elején. Gondolkodj rajta, jó? Veled szeretném elkészíteni.

– Rendben – hagyta rá Vicky. – De ezzel csak annyit ígértem, hogy gondolkodni fogok rajta.

– Ez egyelőre elég nekem. – Elégedett volt a hangja. – És most áruld el szépen, kinek szólt a szenvedélyes üdvözlés?

Vicky elpirult. Még jó, hogy a telefonban nem látszik – gondolta. Bár Gerry csak örül, ha megtudja, hogy boldog vagyok. De nem akart még erről beszélni senkivel!

– Neked, drágám! Hát ki másnak? – incselkedett a férfival. Szerencsére Gerry híres a humorérzékéről.

Beszélgettek még pár percig mindenféléről, hiszen rég találkoztak, aztán elbúcsúztak azzal, hogy majd a lány jelentkezik a vizsgák után.

 

************************

 

– Hát ez meg ki lehet ilyenkor? – tűnődött Victoria. Este tíz óra volt, már lefekvéshez készülődött. Épp most jött ki a zuhany alól, csak egy rövidke fürdőköpeny volt rajta. – Előtte állt az egész nap, de neki pont ilyenkor kell jönnie – zsörtölődött magában.

– Ki az? – szólt ki az ajtón keresztül.

– Nick – hangzott a válasz, mire Vicky szíve kiesett a ritmusból és összevissza kezdett kalapálni. Alig tudta kinyitni az ajtót. Közben lázasan lesegetett körbe, nincs-e valami áruló nyom. Még egy darabig őriznie kell a titkát.

– Szia, drágám! – kapta a karjaiba Nick. – Elkéstem? Már végeztél a zuhanyozással? – nézett végig a lányon. Élvezettel legeltette a szemét a fürdőköpeny kivágásán, ami a heves mozdulatoktól egy kissé szétnyílt.

Vicky nevetve szedte rendbe magát.

– Hja, aki késik, az lemarad az ilyen élvezetes dolgokról – cukkolta a férfit. Nick megcsókolta hosszan, szenvedélyesen.

– Hogy azért valami jusson nekem is az élvezetekből – mormolta.

Vicky kibontakozott a karjaiból, bár azon nyomban hiányozni kezdett neki az ölelés melege. Legszívesebben odasimult volna a férfi mellkasához, szorosan hozzátapad és el sem engedi reggelig. De hát már késő van, és neki holnap rengeteg dolga lesz.

– Mit keresel itt ilyen későn tulajdonképpen? Úgy volt, hogy elutazol. Vagy rosszul emlékszem? – kérdezte.

– Időben végeztünk, így még ma vissza tudtam jönni. De nem bírtam ki, hogy ne lássalak. Vagy rosszkor jöttem? Kit rejtegetsz az ágyad alatt? – Nick komoly képpel elindult az ágy felé, és benézett alá. – Hmm. Senki. Akkor biztosan a szekrényben van! – kiáltott fel. Aztán, ahogy Vicky meglepett arcára nézett, kitört belőle a nevetés. – Hiányoztál – lágyult el a hangja.

– Te is nekem – suttogta a lány. – Pedig igazán igyekeztem lefoglalni magam és a gondolataimat. Nehéz volt, fárasztó és meglehetősen eredménytelen.

– Akkor hagylak pihenni. Én is fáradt vagyok. Csak azt akartam, tudd, hogy itthon vagyok, és reggel eljövök érted. Elmegyünk kirándulni.

– De Nick! Én most igazán nem érek rá! Annyi dolgom van…

– Vasárnap? – vágott közbe a férfi.

– Igen, vasárnap. Mostanában nekem ez ugyanolyan nap, mint a többi. Tudod, hogy készülnöm kell a vizsgáimra! Már csak két hetem van. Meg aztán van egy szörnyű ismerősöm, akinek mostanság lesz a születésnapja – nézett szeretettel a férfira –, és én meglepetést készítek neki. Valódi meglepetést – hangsúlyozta.

– Ez azt jelenti, hogy nem maradhatok itt segíteni, nehogy meglássam. Eltaláltam? – Mikor a lány bólintott, folytatta. – Nem tudom, miben mesterkedsz, de egy nap halasztást biztosan kibír. Ha nem lennél készen, majd beszélek azzal a szörnyű ismerősöddel, hogy halassza el a születésnapját. Ha kell, hát kiverem belőle. Ki én! – fogadkozott komolyan Nick.

– Angyal vagy! – lágyult el a lány hangja. Ha rögtön nem megy el, késő lesz, és oda az éjszakai nyugalmam – gondolta magában. De jó lenne! De hogyan bánnád reggel, amikor nem bírsz felkelni – piszkálta egy belső hang. Hát aztán! Azért ráérek reggel bánkódni.

– Igen, angyal vagyok. Ezért nem hagyhatom, hogy halálra dolgozd magad. Holnap megyünk kirándulni, és kész! Ne vitatkozz, édes – kérte, amikor látta, hogy a lány megint ellenkezni akar. Magához húzta, mélyen a szemébe nézve, mint a kígyó, amikor bűvöli az egeret. Lágyan végigsimított a hátán, hogy Vicky beleborzongott a kéjes érzésbe. Már tudta, hogy engedni fog. Már nem tehetett mást.

– Igenis, Gábriel! – suttogta, és hozzábújt. Nem éppen szent helyre illő gondolatok motoszkáltak a fejében. Belemerült Nick barna szemének melegébe, szája enyhén elnyílt, úgy várta a csókot.

A férfi meghökkent egy pillanatra a megszólításon, és mire magához tért volna, Victoria lehúzta a fejét és a szájára tapadt. Nem bírta kivárni, hogy Nick megcsókolja. Egész teste lázban égett. Úgy érezte, képes lenne lángra lobbantani a gyufát, egyetlen érintésével. Szenvedélyes csókolózásuknak a légszomj vetett véget. Szorosan egymáshoz simulva kapkodtak levegőért, aztán elemi erővel tört ki belőlük a nevetés. Kénytelenek voltak elengedni egymást.

– Most nem lehet, szívem – sajnálkozott a férfi. – Tényleg késő van. Nem akarom tönkretenni a jó híredet azzal, hogy itt töltöm az éjszakát. Reggel érted jövök. Aludj jól! Álmodj valami szépet!

 

Vicky kikísérte a férfit. Bezárta az ajtót, és háttal nekitámaszkodott. Lehunyta a szemét. Istenem, hogy én mennyire szeretem ezt az embert! – gondolta. Pedig azt hittem, ez már soha többé nem eshet meg velem. Paul után! Az a nyomorult egy életre elvette a kedvemet a férfiaktól. És tessék! Most megint szerelmes vagyok. Szerelmesebb, mint valaha.

Mint valaha? – tűnődött. Lehet, hogy nem is voltam igazán szerelmes Paulba. Különben nem is bírtam volna elviselni, amit tett velem. Fájt, sokáig fájt, de túléltem. De, ha Nick elhagyna, abba belepusztulnék.

Ellökte magát az ajtótól, felment a műterembe. Megállt az állványon lévő kép előtt, és bíráló szemmel nézegette. Látszott, hogy még nincs teljesen kész, de már csak a végső simítások hiányoztak. Egy férfi arcképe volt, teljesen élethű, pedig emlékezetből készült.

– Gratulálok, Valerie! Remek munkát végeztél. – Sarkon fordult, visszament a szobájába. Lefeküdt, és szinte azonnal elaludt.

 

*********************

 

Mesébe illő vasárnap volt. Nick már hajnali nyolckor csengetett. Vicky éppen csak elkészült. Reggelijének utolsó morzsáit tüntette el, majd gyorsan rendet rakott. Nyugodtan alhattam volna még egy kicsit – gondolta, vágyakozva nézve az ágyára. Töprengését a csengő hangja szakította félbe.

– Már készen is vagy? – ámult a férfi, mikor meglátta.

– Á, nem, most akartam visszabújni az ágyba még egy órácskára! – sandított rá. Vágyakozása rögtön új célt talált. Nick kapott a szavain.

– Benne vagyok!

– Csak szeretnéd! Te akartál kirándulni, hát nosza! Kiránduljunk! – tuszkolta kifelé vidáman Nicket, bár legszívesebben ő maga is itt maradt volna.

A ház előtt várt Nick fekete Porshéja. A férfi udvariasan kinyitotta az ajtót, és besegítette a lányt. Majd átnyúlt előtte, hogy bekapcsolja a biztonsági övet. Közben beszívta a lány illatát, amitől azon nyomban megrészegült. Mélyet sóhajtva nézett a ragyogó kék szemekbe, majd lassan odahajolt és hosszan, élvezettel megcsókolta. Gyengéden harapdálta a szája szélét, apró csókokat lehelve rá. Mikor elhúzódott, Vicky csalódottan tiltakozott.

– Sajnálom, kedves, de ez nem a megfelelő hely. Meg aztán, így sosem érünk oda. – Szenvedő képpel ment át a másik oldalra.

Vicky át akarta ölelni, de az öv nem engedte rendesen mozogni. Csak félig tudott odafordulni, a kezét nyújtotta, még egy érintést kérve.

– Most inkább ne érj hozzám egy darabig – figyelmeztette Nick. – Hacsak nem akarsz egy árokban piknikezni. Hagyj megnyugodni.

– Oké – nevetett a lány.

Boldogsággal töltötte el, hogy ilyen nagy hatással van a kedvesére. Rásandított. Imádom a hullámos fürtjeit. A barna szemét, ami olyan melegen néz rám. A száját, ami olyan forrón csókol. Az erős kezét, ami most a kormányt fogja helyettem. Észre sem vette, hogy merőn bámulja a férfit. Ábrándozott.

 

Nick rápillantott, és a lány arckifejezését látva rögtön elöntötte a forróság. Ha nem hagyja abba, még tényleg felcsavarodunk egy fára. Lassított. Hát ez nem igaz! Olyan érzésem van, mintha gondolatban szeretkezne velem. Mi ez? Telepátia?

– Hagyd abba! – szólt rá élesen a lányra. Az összerezzent a váratlan hangtól.

– Mit? – kérdezte kábán. – Hiszen nem csináltam semmit. Hozzád sem értem! – védekezett.

– És a gondolataid hol jártak, ha szabad kérdeznem?

– Öööö… Na, igen… ezt inkább hagyjuk! – Meglepődött, mikor érezte, hogy elpirul. Gyorsan témát váltani! – Még mindig meg akarsz ismerkedni a nővéreimmel?

– Hát persze! – vágta rá Nick. – Nem is értem, miért rejtegeted őket? Hacsak nem vagy rájuk féltékeny! – ugratta a lányt. – Attól félsz, hogy ők majd jobban tetszenek nekem?

– Nincs szerencséd, Nick! Úgy döntöttem, hogy nem rejtegetem őket tovább. Pénteken érkeznek, a születésnapodra. Azt hiszem, jaj lesz neked, drágám! – kacagott önfeledten Vicky. – Három ilyen szeszélyes nőszemély talán még neked is sok lesz egyszerre.

– Biztosíthatlak, imádni fogom őket! – cukkolta a férfi. Majd elkomolyodott és a szeme sarkából lopva Vickyre pislantott. – Egyébként én is szolgálni fogok egy meglepetéssel – jelentette ki.

– Éspedig?

– Mondtam, meglepetés. Majd pénteken mondom el. Addig fel kell készülnöm lelkileg, mert lehet, hogy mindhárman nekem estek.

Úgy látszik, mintha félne valamitől – töprengett Vicky. De mitől? Vajon mit titkol? Remélem, nem valami rosszat! Bár, ha olyan nagyon jó lenne, nem kellene lelkileg felkészülnie a vallomásra. Bárhogy is van, ki kell bírnom péntekig!

 

Lassan kezdte észrevenni maga körül a tájat. Varázslatosan szép vidéken jártak. Enyhe domboldalon kaptattak felfelé, fenyőerdők által ölelt úton. Aztán egy kanyar után eltűnt az erdő és egy tó csillogó víztükrét lehetett látni. Vicky felkiáltott az elragadtatástól.

– Milyen gyönyörű! Jaj, Nick, ne menjünk tovább, álljunk meg itt a tónál! Kérlek, kérlek! – könyörgött játékosan a lány, mire Nick felszabadultan elnevette magát.

– Ez volt az úticélunk, Vicky! Néhány perc, és odaérünk.

Az út szélén feltűnt egy tábla. Magánterület! – hirdette nagy, piros betűkkel.

– Biztos vagy benne, hogy jó helyen járunk? – fordult a lány Nickhez, amikor az megállt egy kis házikó előtt.

– Hát persze, ne izgulj! – Kivette a kulcsot a zsebéből, és meglengette a lány orra előtt. – Ez a terület a cégé, de a főnök megengedte, hogy lejöjjek néha a tóhoz. A villába nem megyünk, bár felajánlotta azt is, de hát az ember ne legyen túl szemtelen. Nem igaz? Jó lesz nekünk a kerti lak is. Gyere!

Kiszállt a kocsiból, kisegítette a lányt is. Vicky felnézett a villára. Kicsit magasabban állt, talán száz méterre tőlük, egy kiserdő szélén. Ablakai büszkén ragyogtak a napfényben.

Érdekes látvány volt. A régi görög építkezésekhez hasonlóan két oszlop tartott a bejárat felett egy timpanont. Csakhogy ezek nem márványból voltak. Aprólékos munkával fából faragta ki a készítője. Az oszlopok és a timpanon domborművei is valódi mester kezét dicsérték. Álomszép volt. Kívül. Belül vajon milyen lehet?

– A villa kulcsát, gondolom, el sem hoztad? – Nick tagadó fejmozdulatát látva sajnálkozva sóhajtotta. – Kár. Már így első látásra is káprázatos! Szerettem volna megnézni.

Még csak az hiányzott volna! – gondolta Nick. Korai még az, drágám!

 

Kipakolták a piknikkosarat, bevitték a házikóba. Vicky kíváncsian nézett körül. A ház egyszerűen, de lakályosan volt berendezve. Az egyetlen, jókora helyiség egyik sarka volt kialakítva konyhának. Ide rakták a kosarat.

A lakórészen kényelmes ülőgarnitúra állt, néhány ügyesen elrendezett szekrény adta a térelválasztó falat. Mögötte széles franciaágy. Két hatalmas ablakon ömlött be a napfény. Az egyik sarokban egy kis ajtó. Biztosan a fürdőszoba – tippelt Vicky.

– Lehet fürödni a tóban? – érdeklődött.

– Hogyne. Azért hoztalak ide. Többek között – vigyorgott Nick. – A fürdőszobában átöltözhetsz – mutatott a sarokba.

– Inkább együnk előbb! Éhes vagyok. Vagy te szívesebben kezdenéd a fürdéssel? Biztosan csodás a víz! Tényleg nincs itt senki rajtunk kívül? És nem jön az őr, hogy elzavarjon? Nick… – ránézett a férfira és elakadt a szava.

Nick tűnődve szemlélte, majd lassan, megfontoltan válaszolt.

– Én is. Nem. Igen. Nincs. Nem. – Vicky meglepett arcát látva elnevette magát. – Kellett neked így lerohannod a kérdéseiddel? Most aztán bogozd ki a válaszokat! Vagy segítsek? – pimaszkodott.

– Köszönöm, nem kell. Ezután csak egyet kérdezek egyszerre. Megfelel? – érdeklődött álnokul. – Nem fogja nagyon megviselni a kis szürke agysejtjeidet, hogy ilyen sokat kell gondolkodnod?

Nick szeme veszélyesen kezdett csillogni. Szinte észrevétlenül közelített a lányhoz. Megragadta, és acélos karjaival szorosan átölelte.

– Szemtelen perszóna, te! Majd én megtanítalak hallgatni! – Ajkát vadul a lány szájára tapasztotta. Vicky először ellenkezett, de inkább csak játékból. Tudta, hogy ezzel még jobban felszítja kedvese vágyát.

Ő maga már tűzben égett. Szorosan tapadt a férfi izmos testéhez, kezével a hajába túrt. Szerette Nick selymes, göndör hajába mélyeszteni az ujjait. Aztán lejjebb vándorolt a keze. Már a férfi hátát simogatta, és egyre lejjebb jutott. Ölén érezte Nick izgalmát. Testén kezének érintését, játszi simogatását mindenütt.

Apró csókok között súgta a lány fülébe:

– Akarlak, Vicky! Most, rögtön! – A lány halk, kéjes nyögdécselését helyeslésnek vette. Keze elöl tapogatózott. Kigombolta a lány blúzát, majd lassan leengedte a válláról. Hangosan szedve a levegőt, a farmer cipzárját húzta le. Vicky kilépett a nadrágból és ott állt a férfi előtt, csupa-csipke fehérneműben. Nick kedvtelve legeltette rajta a szemét.

– Túl vagy öltözve, drágám! Mi ez a rengeteg ruha rajtad? Hova készülsz? – lehelte a lány fülébe, miközben keze a melltartó kapcsán babrált.

– Hát, apácának nem, az biztos – súgta vissza Vicky. – Mindamellett te sem lennél jó szerzetesnek. Rohamosan szűkül a nadrágod! Tán összement? – csipkelődött. – Biztosan szorít. Segítek levenni, ne szenvedj tovább.

 

Nick leszórta magáról a ruháit, és felkapta a lányt. Úgy vitte, mint a pelyhet. Óvatosan letette a széles franciaágyra, majd melléfeküdt. Keze nem tudott tétlen maradni, rögtön felfedezőútra indult a lány testén. Végigingerelte a már ismert pontokat, és meglepődve fedezett fel újabbakat. Ez a lány tetőtől talpig erotikus zónából áll! Annál jobb!

Megállapodott a mellén, majd a lány sóhajára lassan odahajolt, és megnyalta az egyik mellbimbóját. Vicky testén remegés futott át. Nick örömmel állapította meg, hogy a lány ugyanolyan izgatott, mint ő.

Szájába vette a bimbót, és élvezettel szopogatta. A másikat két ujja között morzsolgatta. A lány egy darabig tétlenül tűrte, de nem bírta sokáig. Belemarkolt a férfi hajába, és felhúzta magához a fejét. Belenézett Nick elködösödött szemébe, majd lázasan a szájára tapadt. Keze a férfi hátán, csípőjén kalandozott. Testük felforrósodott, szívük hangosan dübörgött. Vérük száguldozott az ereikben.

Nick anélkül, hogy elengedte volna a lány száját, kezét lecsúsztatta a lány csípőjére. Beleakasztotta az ujját a csipkebugyi szélébe, és lassan lehúzta, majd messzire hajította. Nyelve Vicky szájában kutakodott, az ujjai pedig a lány ölén.

– Nick! Nick, nem bírom tovább! – lehelte Vicky. – Gyere már!

– Jövök! – felelte a férfi, de még váratta a lányt. Az őrületig akarta fokozni a vágyát. Simogatta, csókolta, harapdálta mindenütt. A fájdalom, amit a lány körmei okoztak a hátán, csak még jobban felizgatta. Végül már ő sem bírta tovább. Ráfeküdt a lányra, erőteljesen beléhatolt.

Vicky felsikoltott a kéjtől. Rögtön átvette a ritmust, teljesen eggyé olvadtak. Ütemesen hajtogatta a férfi nevét, mint valami varázsigét. Egyazon pillanatban értek fel a csúcsra, és oldódtak fel egymás szerelmében. Még reszkető testtel, kimerülten, de csillogó szemekkel néztek egymásra.

– Jó, hogy vagy nekem, Vicky! Boldog vagyok veled. Szeretlek.

– Én is téged – súgta a lány fáradtan. Szeme önkéntelenül lecsukódott. Befészkelte magát a férfi vállgödrébe, és elaludt. Már nem érzékelte, hogy Nick egy takarót húz magukra, majd ő is álomba merül.

 

Amikor Nick felébredt, a lány még mindig hozzábújva szuszogott. Csodálatos nő vagy! – gondolta –, csodálatos ember és csodálatos szerető.

– Nagyon szeretlek, Vicky! Remélem, meg tudsz majd nekem bocsátani! – súgta a hajába. – Nem akarlak elveszíteni.

A lány mocorogni kezdett, aztán kinyitotta az egyik szemét, és odasandított, hogy a férfi ébren van-e már? Nick elnevette magát, és könnyedén megcsókolta.

– Tényleg szeretsz? – kérdezte a lány. Nick bólintott. – Megnyugtató. Akkor van rá remény, hogy nem hagysz éhenhalni.

– Nem. Most még nem – felelte. – Esetleg úgy ötven-hatvan év múlva. – Felkelt, felhúzta a nadrágját, átment a konyhába. Tányérokat, evőeszközöket szedett elő. Megterítette az asztalt, majd kirámolta a piknikkosár teljes tartalmát. Nagy buzgalmában nem is vette észre, hogy Vicky is felöltözött és odament. Ahogy fordult, majdnem feldöntötte a lányt. Utána-kapott, és kihasználva az alkalmat, futó csókot lehelt a szájára.

– Sült csirke. Pástétom. Ropogós kifli – nézett végig az asztalon Vicky. – Narancs. Banán. Bor. Mennyi mindent hoztál! Egy hétre jöttünk?

– Gondolod, hogy elég lenne ez neked egy hétre? – évődött a férfi. – Amilyen éhesnek látszol, még ma estére sem marad belőle. Láss hozzá!

Vicky jó étvággyal kezdett falatozni. Nick még poharakat szedett elő, és kibontotta a bort. Töltött mindkettőjüknek, aztán ő is hozzálátott.

 

Miután jóllaktak, megkeresték a fürdőruhájukat és átöltöztek. Vicky bevonult a fürdőszobába, magára kapta parányi piros bikinijét, és már jött is. Élvezettel hallgatta, hogy Nick lélegzete kihagy, ahogy meglátja. De őt sem hagyta hidegen a férfi teste. Nick csak egy szűk, sötétkék fürdőnadrágot viselt. Vicky szíve erősebben kezdett dobogni. Ahányszor látom – gondolta –, annyiszor megkívánom.

– Gyerünk fürödni! – kiáltotta, és kiszaladt a házból. Nick utána eredt. Odakint derűsen sütött a nap, meleg volt a levegő. A fákon madarak csicseregtek. Biztosan ők is szerelmesek – gondolta a lány.

Habozás nélkül belevetette magát a tiszta, átlátszó vízbe. Első pillanatban hűvös volt, de ahogy úszni kezdett befelé, egyre jobban hozzászokott. A hátára feküdt a vízen, lebegve nézte maga felett a ragyogó kék eget. Egyetlen apró felhő sem látszott. Olyan, mint a pillanatnyi hangulatom – ötlött eszébe a hasonlat.

Körülnézett. Nick erőteljes karcsapásokkal úszott befelé, mint aki menekül valami elől. Vagy csak ledolgozza az ebédet? Vicky utána iramodott, de persze nem érte el. Egyszer csak Nick eltűnt a szeme elől. Hiába forgolódott, sehol nem látta. Már eltelt egy fél perc, és még mindig nem került elő.

Valami súrolta a lábát. Majd újra. Aztán Nick hirtelen átölelte a víz alatt, majd prüszkölve bukkant a felszínre. Vicky ököllel esett neki, közben majdnem elsüllyedt.

– Te őrült! Többet ne tegyél ilyet! Azt hittem, bajod esett. Hogy valami alattomos víz alatti csapdába estél. Bár ez a tó nem látszik hínárosnak, de ki tudhatja? – dühöngött.

– Tényleg csapdába estem. De a szerelem csapdájába! És erről egyedül te tehetsz! – vigyorgott a férfi. Aztán magához húzta Vickyt, és szenvedélyesen megcsókolta. Csak akkor engedte el, amikor kezdtek lesüllyedni a víz alá. – Ne menjünk ki a partra? – súgta ködösödő tekintettel.

– De. Menjünk! – válaszolta a lány. Alig várta, hogy kiérjenek. A hűvös víz ellenére is forró volt a teste.

Nick nézte a lányt, és nem bírta tovább. A partmenti sekély vízben elkapta. Lehúzta róla a bikinit, majd lehámozta a saját fürdőnadrágját is. Szenvedélyesen szeretkeztek a vízben, miközben a ruhadarabjaik körülöttük lebegtek a felszínen.

– Még szerencse, hogy tényleg nincs itt senki – sóhajtotta a férfi kielégülten.

Folytatás…