Nem megyek el! Nem is akarok elmenni! Dehogynem, hiszen tiszta idegbajos vagy már két álló napja. Nem is vagyok ideges! Különben sem lesz ott. Nem is vár, csak jót szórakozik majd, hogy felültem neki. Vajon örül majd, ha meglát? De hiszen el sem megyek! Akkor meg miért készülődsz ilyen lázasan?

Victoria fejében össze-vissza kavarogtak a gondolatok. Már egyáltalán nem tudott uralkodni rajtuk. Saját magával beszélgetett, mint akinek tudathasadása van. De nem tudta eldönteni, melyik énje legyen az erősebb. Közben sorra próbálgatta fel a ruháit, hogy melyiket vegye fel, pedig talán el sem megy vacsorázni. Végül a kedvenc kék ruhája mellett döntött, aminek egyetlen dísze a puhán omló kámzsagallér volt. Finoman kikészítette magát, majd körbeperdült. Jó lesz – gondolta. Felemelte a telefont és hívott egy taxit. Még gyorsan feltűzte a haját, táskát vett magához és elindult.

Pár perccel múlt nyolc óra, amikor belépett a vendéglőbe. Körülnézett és már látta is, hogy Nick jön elé. Örömtől sugárzó szemmel üdvözölte a lányt.

– Boldoggá tett, hogy mégis eljött. Köszönöm, Victoria. – Melegen csengő hangjától libabőrös lett a lány háta. Milyen jó hallgatni! El lehet benne merülni, mint a zenében. Andalító, ez a helyes kifejezés! Pedig még csak most jöttem – morfondírozott magában. Mi lesz még ebből, ha már az első percben így a hatása alá kerültem? A végén még bajba jutok! Kellett nekem pont egy ilyen jóképű, vonzó férfit kiszúrnom! Vagy ő szúrt ki engem?

Vizsgálódva nézte a férfit. Fekete nadrág, borvörös zakó, halványkék ing, fekete nyakkendő, finom arcvíz. Tökéletes testhez tökéletes csomagolás. Vajon hogy öltözött volna, ha a Hiltonba hív meg?

Zavartan elmosolyodott és elindult az asztalukhoz. Nick udvariasan aláigazította a széket, majd ő is leült. A pincér rögvest hozta az étlapot. Miután felvette a rendelést, csendben távozott.

Vicky szorongva nézte a férfit. El kellene menekülni, amíg nem késő. Amíg még nem estem bele a csapdájába. Minek is jöttem el egyáltalán? – tűnődött. De nagyon jól tudta a választ.

Ekkor Nick elmosolyodott és Vicky elveszett. Most már, ha akart volna, akkor sem tud elmenni. A férfi mosolya megbabonázta. Jól állt neki, éppúgy, mint a sűrű, hullámos barna haj, amelyet képtelen volt megzabolázni. Egy rakoncátlan tincs folyton a homlokába hullt. Ez már a múltkor is feltűnt a lánynak. Káprázatosan néz ki! – gondolta. Sőt! Veszélyesen! Ez már akut életveszély!

– Miről ábrándozik? – kérdezte Nick, miután kihozták az italukat.

Rólad – ragyogták a lány szemei, de nem válaszolt, csak visszamosolygott. Megfogta a poharát és ivott egy kortyot a hideg narancsléből. Meglepte, de örült is, hogy Nick nem tette szóvá, amiért nem kért alkoholt, és csak magának rendelt egy pohár bort.

– Szeretnék többet tudni magáról – szólt a férfi. A lány kérdőn nézett rá. – Azt mondta a múltkor, hogy egyetemista. Mit tanul?

– Művészettörténetet. Az utolsó évet végzem. Mellette egy ügyvédi irodában dolgozom félállásban, hetente két délután.

– Ebből fedezi a tanulás költségeit? Elég ez a kereset az egyetemre, meg a megélhetésre? – Nick hitetlenkedve csóválta a fejét. Igencsak össze kell húznia magát – gondolta. Nem csoda, ha a Hiltonnak már a nevétől is megijedt.

– Valerie segít. Elég szépen keres a festményeivel – vont vállat közönyösen a lány.

– Maga meg élősködik a nővére nyakán? – tréfálkozott a férfi, de a tekintete komoly maradt. Nem igazán tetszett neki, amit hallott. Ilyen léha lenne ez a nő? – hüledezett magában. Pedig nem látszik annak!

– Ez az élősködés – fortyant fel a lány –, ahogy maga nevezi, kölcsönös. Amíg Valerie képzőművészetet tanult, addig én dolgoztam pincérnőként egy éjszakai bárban. Két álló évig. Akkor én segítettem őt, most ő segít engem. És egyikünk sem panaszkodik. – Hogy merészel ez az ismeretlen bírálatot mondani rólunk? Semmi joga hozzá!

– Bocsánatot kérek, nem akartam megsérteni. – Nick látta, hogy a lány egyre dühösebb lesz. Tényleg nem akarta bántani, de hát honnan tudhatta volna? – És a harmadik testvér? – érdeklődött. Reménykedett, hogy ezzel a témával nyugalmasabb vizekre evezhet.

Meghozta a pincér a vacsorát. Egy darabig szótlanul ettek, csak lassan oldódott a feszültség. Finom volt a ravioli, mindketten jó étvággyal fogyasztották. Tényleg jól főznek és a sajtot sem sajnálják – állapította meg Nick magában.

Úgy látszik, az evés jót tett Vickynek. Elterelte a gondolatait. Már nem haragudott a férfira. Végülis honnan tudhatná, hogy ők hárman nem is…

– Virginia adott még pár évet magának, mint fotómodell, csak azután dönt a jövőjéről. Addig gyűjti a pénzét, hogy legyen miből fizetnie a tandíjamat – csipkelődött a férfival. Örömmel látta, hogy már nincs rosszallás a tekintetében, csak érdeklődés. – Mint mondtam, kölcsönösen segítjük egymást. Ha Virginiának szüksége lesz ránk, megtalál.

– Egy mindenkiért, mindenki egyért? Mint a három testőr?

– Úgy valahogy – nevette el magát a lány.

– Meséljen a családjáról! – kérte a férfi.

– Mit meséljek? A nővéreimet már bemutattam, több testvérem nincs. A szüleim Floridában élnek, ott vásároltak egy kis vendéglőt. Azt építgetik, szépítgetik. Ha van egy kis pénzük, azt befektetik az üzletbe. Szeretnek emberekkel foglalkozni. Ha van időm, meglátogatom őket. És az ön családja? Hogy is volt az a mostohahugica?

– Jó a memóriája, Vicky! A húgom huszonhét éves, anyám második férjének az egyetlen lánya. – Melegség ömlött el a tekintetén. – Én is ritkán látom a családomat. Anyám külföldre ment férjhez, és bizony elég nagy a távolság köztünk. De hát már felnőttem, nem ülhetek anyuci szoknyáján, nem igaz? Apám halála után elég nehezen állt újra talpra. És most végre éli megint a saját életét. Én meg örülök, ha boldognak látom.

 

Vacsora után Nick felhívta a lakására. Nem volt erőszakos, sem tolakodó. Egyszerűen megkérdezte, van-e kedve felmenni? Volt.

Kíváncsi volt rá, milyen lehet a lakása. Van-e nyoma női kéznek? Egy lakás berendezése sok mindent elárul a tulajdonosáról.

Amikor a fekete sportkocsi megállt a bérház előtt, Vicky ránézett a férfira. Ő viszonozta a pillantását. Hosszan fürkészte a lány arcát, majd lassan odahajolt, és finoman megcsókolta a száját. Olyan gyöngéden, minden erőszaktól mentesen tette, hogy a lánynak eszébe sem jutott tiltakozni. Jólesőn sóhajtott.

Teljesen megőrültem! – gondolta. Képes vagyok felmenni egy vadidegen férfi lakására. Mi lesz ebből?

De valahol belül érezte, hogy megbízhat benne. Ez a férfi nem fog tovább menni, mint ameddig ő engedi. És éppen ez a baj! Mert ő engedné!

Most hevesen dobogó szívvel ment a lépcsőn a férfi után. Nick a második emeleten lakott. A ház elég jó környéken állt. Szerencsére nem a milliomosnegyed – gondolta a lány.

Nick elfordította a kulcsot és kitárta az ajtót Vicky előtt.

– Semmi különös – mosolygott a férfi, látva, hogy a lány milyen elfogódottan néz körül. – Csak egy agglegénylakás. Van egy bejárónőm, ő tart rendet utánam. Ott a nappali – mutatott a szemközti ajtóra.

A lány megindult a jelzett irányba. Tehát nincs állandó barátnője – ujjongott magában. Nem értette, miért, de nagyon jólesett ezt hallani.

– Ülj le, Vicky! – mutatott helyet a férfi. Mindkettőjüknek természetes volt a tegeződés.  – Kérsz egy sherryt?

– Kérek. – Megkerülte az alacsony dohányzóasztalt és le-ült a pamlagra. Előtte nyitott könyv hevert. Nem tudta megállni, hogy bele ne olvasson. Ismeretlen volt számára a szöveg. Mi lehet ez? Felemelte és megnézte a borítóját.

– Az utolsó ember – tette le az italokat Nick. Rámosolygott a lányra, miközben melléült.

Vicky fejében kavarogtak a gondolatok. Sci-fi? Krimit, vagy kalandregényt jobban el tudott volna képzelni a férfi kezében, de egy sci-fi? Álmában sem jutott volna eszébe.

– Meglep, hogy tudok olvasni? – tréfálkozott Nick, a lány értetlen arckifejezését látva.

– Az lep meg – felelte komolyan a lány –, hogy ilyesmit olvasol. Azt hittem, komolyabb könyvek érdekelnek. Ez gyerekeknek való.

– Még nem olvastad, ugye? – komolyodott el a férfi is. Vicky megrázta a fejét. – Vidd el! – biztatta erre Nick. – Ha majd nem lesz más dolgod, vagy egyszerűen unatkozol, vedd elő és olvasd el! Meglátod, nem is olyan könnyű iromány. És tudod, mi a megdöbbentő? Bármelyik percben valóra válhat. Az emberiség már elérte azt a fejlődési fokot, hogy képes elpusztítani önmagát.

Vicky határozatlanul forgatta a kezében a könyvet. Őt tulajdonképpen nem nagyon érdekelte ez a témakör. Fantasztikus mesének találta őket a gyerekek számára. De Nick olyan komolyan beszélt róla. Talán mégis el kellene olvasnom? – tűnődött.

– Vidd csak el nyugodtan! – nógatta Nick. – Ha elolvastad, majd megtárgyaljuk.

Ezek szerint még találkozni akar velem! – ujjongott magában a lány. Úgy érezte, egyre jobban vonzódik Nickhez. Pedig volt egy időszak az életében, amikor azt gondolta, rá sem néz többé egyetlen férfira sem. Persze, az eszével tudta, ez butaság, de érzelmileg annyira mélyponton volt, hogy hosszú hónapokba telt, amíg képes volt újra félelem nélkül beszélni egy férfival. Mára már csak annyi maradt az érzelmi káoszból, hogy nagy ívben elkerüli a csinos, fiatal milliomosokat.

– Nagyon elgondolkoztál! – riasztotta fel a férfi hangja.

– Bocsánat – mosolyodott el Vicky zavartan. – Pedig tudom, hogy nem illik.

– Nem baj. – Nick felemelte a poharakat. Egyiket odanyújtotta a lánynak. – Igyunk arra, hogy a mai találkozásunkat több is fogja követni.

Ittak egy kortyot. Vicky a pohár pereme felett ránézett a férfira. Ő látta a kék szemek ragyogásán, hogy neki sincs kifogása a találkozások ellen. Tetszett neki, ahogy a lány elpirult, mikor észrevette, hogy figyeli. Elvette tőle a poharat, vissza-tette az asztalra. Nevető szemmel fordult újra a lány felé. Pillantása lassan a piros ajkakra tévedt.

Mindjárt megcsókol – futott át a lány fején. Nem volt biztos benne, hogy ő is akarja. Még nem. Félrekapta a pillantását és felállt.

– Látom, vannak komoly könyveid is – lépett oda a polchoz.

– Elterelő hadművelet? – csúfolódott Nick.

A lány kissé zavarba jött. Ilyen könnyű átlátni rajtam? Mindegy. Ez nekem túl gyors.

– Majd lassítom az iramot. Nem akarlak letámadni. – A komoly szavak hallatán Vicky rájött, hogy alighanem hangosan gondolkodott. Lesütötte a szemét. Úgy viselkedek, mint egy csitri az első randevún – gondolta.

– Kérdezhetek tőled valamit? – Hogy felpillantott, Nick folytatta: – Miért kérdezted meg, hogy gazdag vagyok-e? Az volt az első gondolatom, hogy milliomos férjet akarsz fogni.

Vicky belenézett a meleg, barna szemekbe. Válaszoljon? Vagy váltson inkább témát? Nick tekintete őszinteséget kért, s ő úgy döntött, megadja neki.

– Éppen ellenkezőleg – felelte halkan. – Más a leprásokat kerüli, én a milliomosokat. Ennyi. – Lehajtotta a fejét. – Fájdalmas a téma.

Nick megértette, hogy nem akar erről beszélni, hát nem erőltette. Lesz még ideje, hogy megtudja, mi az oka a lány bánatának. Most inkább úgy néz ki, mint akit fel kell vidítani.

– Kérsz még egy italt? Vagy hallgassunk zenét?

– Inkább hazamennék, Nick. Késő van.

Nick hosszan fürkészte az arcát. Nem látott rajta haragot, csak végtelen szomorúságot. Álomszép volt, ahogy ott állt, párás szemmel. Legszívesebben lecsókolta volna a kitörni készülő könnyeket. De nem akarta elriasztani.

– Megbántottalak? – kérdezte tanácstalanul.

– Nem, dehogy – sietett megnyugtatni a lány. Nagyra értékelte, hogy a férfi nem próbálta meg kihasználni a gyengeségét. – Csak holnap nehéz napom lesz. Jobban mondva, most néhány hétig minden napom nehéz lesz. Vészesen közelednek a vizsgáim.

– De azért találkozunk még, ugye?

Bizonytalan volt a férfi hangja. Hiába mondja, hogy nem bántotta meg. És, ha mégis? Ha nem lesz hajlandó többé találkozni vele? Rágondolni sem mert. Néhány óra alatt ez a lány fontosabb lett neki, mint az összes többi nő, aki valaha volt az életében.

– Igen. Szeretném – suttogta a lány. Mélységes zavarban volt, hogy így kiadja magát, de nem akart hazudni. Gondoljon róla a férfi, amit akar.

– Hazaviszlek – mondta Nick. – De előbb még…

Lassan felemelte a kezét, és óvatosan kihúzkodta a tűket a lány hajából. Egy pillanatig elgyönyörködött a derékig leomló aranyzuhatagban. Finoman felemelte az állát és hosszan nézett a szemébe, mielőtt megcsókolta. Leheletnyi, gyöngéd csók volt, nem lett volna értelme tiltakozni ellene. Érezte ezt a lány is, mert nem ellenkezett, inkább viszonozta a csókot. Egy szempillantás alatt csupa tűz lett a teste.

Nick kibontakozott az ölelésből. Nem volt könnyű rászánnia magát, de tudta, muszáj. Még nincs itt az ideje, hogy csillapíthassa vágyát. Türelmesnek kell lennie.

– Ha tényleg haza akarsz menni – sóhajtotta a lány hajába –, akkor jobb, ha most abbahagyjuk.

Vicky nyelt egyet, hogy csillapítsa száguldó vérét, csak utána tudott megszólalni.

– Menjünk.

 

Megmondta a címét. Minek is titkolta volna tovább? Ha igazán akar találkozni még a férfival, ha valóban szeretné, hogy a kapcsolat kifejlődjön, előbb-utóbb úgyis el kell árulnia. Akkor miért ne most? Halkan szólt a zene az autórádióban. Kristálytiszta hegedűhangok. Nick a ház előtt állította le a kocsit. A kapuig kísérte a lányt.

– Késő van egy búcsúpohárhoz – állapította meg. Vicky is ezen törte a fejét, míg előhalászta a kulcsait. Talán elvárja, hogy behívjam. De ma már inkább nem. Hát bólintott. Nick elfogadta a döntését. – Akkor csak egy búcsúcsókot kérek.

Összesimultak és szomjasan csókolták egymást. Vicky érezte a férfi izgalmát, ettől kijózanodott. Elhúzódott egy kicsit és Nick rögtön elengedte.

– Holnap valószínűleg nem érek rá, de holnapután eljövök. Hétre itt leszek érted. Rendben?

Vicky csak bólintani tudott, és a férfi már ott sem volt. Nézte az autó távolodó lámpáit, majd bement a házba.

Folytatás…