– Micsoda számító nőszemély! – dühöngött magában a férfi. Farmert és kockás inget viselt, mint a bárban majdnem mindenki. Végülis ez egy vadnyugati stílusú bár, valódi countryzenével. Persze, a zenekar sokoldalú volt, lassú, szerelmes számokat, világslágereket is lehetett hallani tőlük.

Akkor is ilyet játszottak, amikor megpillantotta a lányt. Eredetileg csak egy kávéra tért be, aztán ahogy körülfuttatta a tekintetét, már el sem tudott szakadni a látványtól. Álmai asszonya jelent meg előtte. Illett hozzá ez a mélabús zene. Úgy ült a zajos társaság közepén, mintha nem is oda tartozna. A tünemény aranyszőke volt, kékszemű, hosszú, bársonyos szempillákkal. Ismerősnek tűnt, de nem bírt rájönni, hol láthatta már.

Percek óta figyelte a lányt, le sem tudta venni róla a szemét, annyira megtetszett neki. Csak valahogy olyan hűvösnek, elutasítónak látszott, nem merte megzavarni. Beletelt egy kis időbe, amíg Nick rászánta magát, hogy felkérje táncolni, pedig nem volt éppen gyáva. Bátorságának egy szemtelen, fölényes kérdés volt a jutalma.

– Gazdag? – villant meg a lány szeme.

Nicket elfutotta a méreg. Úgy látszik, a kicsike gazdag férjet akar fogni. Bár meglehetősen rosszul kezd hozzá! De úgy kell neki!

– Ha arra gondol, ki tudom-e fizetni a vacsoráját – jött a jeges válasz –, akkor igen. De ha milliomos férjet keres, úgy ki kell ábrándítanom. – Ezzel sarkon fordult és otthagyta. Úgy tűnt, álmai asszonya helyett rémálmai asszonyát találta meg.

– Várjon! – szólt utána a lány. Nick visszafordult és meglepve látta, hogy mosolyog. Így még sokkal szebb volt. – Ha nem milliomos, akkor szívesen táncolok önnel – ragyogott a szeme a férfira.

Azt mondják, a női lélek rejtelmeiről köteteket lehetne írni. Nos, ez a nő egymaga megtöltene egy tucatnyit – gondolta Nick.

Honnan is tudhatta volna, hogy a lány már régóta figyelte őt. Ahogy belépett, rögtön feltűnt neki a magas, jóképű idegen. Fürkészte, egyedül van-e, és furcsamód örült neki, hogy igen. Látta, ahogy a kávéscsésze pereme felett körülnéz a teremben.

Már jó ideje unatkozott a vidám társaság közepén. Az egyik évfolyamtársa ünnepelte a születésnapját, és szerencsétlenségére őt is meghívta. Vagy fél órája azon töprengett, hogyan tűnjön el anélkül, hogy megsértené az ünnepeltet. De most örült, hogy mégis maradt.

Azonnal megérezte, amikor a férfi felfedezte őt. Szinte bizsergett a bőre, valahányszor magán érezte a pillantását. Csak akkor nézett arrafelé, amikor elmúlt a bizsergés, kerülte a férfi tekintetét. Ki tudja, mi történt volna, ha összetalálkozik a két fürkésző szempár?

De most már kénytelen volt ránézni, hiszen a férfi a kezét nyújtotta felé, és a táncparkettre vezette.

– Nicholas Sanford a nevem – mutatkozott be.

– Victoria Wells – mondta a szőkeség.

– Tudom, hogy rég lejáratott lemez, de maga olyan ismerős nekem – kezdte a férfi, átkarolva a lányt. Lassan mozogtak a zene ritmusára. – Pedig biztos vagyok benne, hogy még soha nem találkoztunk. Nem színésznő véletlenül?

– Egyetemista vagyok. De az ikertestvérem, Virginia fotómodell. Kozmetikai cikkeket reklámoz. – Félrehajtotta a fejét, sanda pillantást vetett a partnerére. – Csak nem használ női kencéket?

– Nem – nevette el magát Nick felszabadultan. – Odáig még nem süllyedtem. Neki is ilyen derékig érő göndör aranyhaja van? Akkor bizonyára keresett modell. A magáé csodaszép. Mindig szerettem volna egy testvért magamnak – váltott témát. – De sajnos nem lehetett. Jó magának, hogy van testvére, ráadásul még iker is! Irigylésre méltó nőszemély! – jelentette ki halálos komolysággal. – Igaz, már felnőtt fejjel kaptam én is egy mostohahugicát. Szerencsére jól kijövünk egymással. Csak ritkán találkozunk.

– Akkor már meg sem merem mondani, hogy hármas ikrek vagyunk – húzta be a nyakát Vicky. – Valerie festőművész. Jó úton halad a hírnév felé. Már több képet is eladott.

Felnézett a férfira. Rögtön rabul ejtette a meleg barna szeme. Sűrű, barna haja a homlokába lógott. Kísértést érzett, hogy félresimítsa, aztán inkább lejjebb vándorolt a tekintete. Most a száját nézte, de ez veszélyes gondolatokat vonzott maga után. Nick talán megérezte, mert elmosolyodott.

Vicky zavarba jött. Hogy tudtam így elbambulni? Nem csoda, ha jól szórakozik rajtam. Na, várj csak! Fürkésző pillantást vetett a férfi arcára, majd látszólag habozva kibökte:

– Egyre sárgább lesz az arca! Csak nem beteg a mája?

– Valószínűleg az irigységtől van – súgta a lány fülébe Nick. – Maga egyedül is elbűvölő, de három példányban… – ábrándozott. – Egypetéjű ikrek?

– Igen.

– Fenomenális lehet, ha hárman együtt vannak. Gondolom, fejre állítanak mindent, ahol csak megjelennek.

– Éppen ezért nem szoktunk hármasban járni. Vagyis, csak nagyon ritkán – helyesbített. – Évente két-három olyan alkalom van, amikor egy időben, egy helyen vagyunk.

– Most hol vannak a nővérei? – tudakozódott Nick.

– Valerie-nek kiállítása van Bostonban. Virginia otthon pihen egy hawaii fotósorozat után – felelte kelletlenül Vicky. Micsoda kíváncsi férfi! De nagyon vonzó! Ellenállhatatlan! – sóhajtott fel magában. – És maga? Csak faggatózni tud, vagy hajlandó beszélni is magáról?

– Mit akar tudni? – nézett mélyen a lány szemébe.

– Mindent – vágta rá Vicky, mielőtt meggondolta volna. De most már mindegy. Elárulta, hogy érdekli a férfi, hát megismételte. – Igen, mindent.

Közben véget ért a zene, de alig vették észre, úgy belemerültek a beszélgetésbe. A zenekar most a „Szerelmes asszony” című számot kezdte játszani. Vicky csak azt érezte, hogy Nick magához húzza. Szorosan összesimulva táncoltak az andalító muzsikára. A lány elmerült az emlékeiben, megfeledkezve a világról maga körül.

 

Lassan négy éve lesz, hogy ezzel a zenével várta haza a barátját. Örömhírt akart közölni vele, de az este mégis tragédiát hozott. Azóta már megtanulta, hogyan maradjon száraz a szeme, ha ezt a gyönyörű számot hallja. Hiszen nem a zene tehet az ő nagy szerencsétlenségéről, még, ha örökké arra emlékezteti is.

Nick észrevette, hogy a lány hangulata megváltozott, és nem tetszett neki ez a változás. Szomorúság áradt feléje. Fel kéne rázni, elterelni a gondolatait!

– Harminckét éves vagyok, nőtlen, és egy építőipari cégnél dolgozom – súgta a lány fülébe. Úgy néz rám, mintha először látna, futott át a fején. Bár meg kell adni, gyorsan összeszedi magát.

– Mint mindenesfiú? – váltott át tréfás hangra Vicky. – Vagy már felküzdötte magát a téglaadogatásig?

– Óh, annál azért már feljebb küzdöttem magam – vette át a hangnemet Nick. – Én mondom meg, hova tegyék azt a téglát. Tervezőmérnök vagyok – húzta ki magát büszkén. Ez nevetésre ingerelte a lányt.

– Akkor tényleg ki tudja fizetni a vacsorámat! Ki hitte volna! Mikor hív meg? – Jézusom, már megint előbb beszélek, mint gondolkodom! Zavarában úgy elpirult, nem mert a férfira nézni. Hátha nem hallotta meg! – reménykedett. Megkockáztatott egy sanda pillantást a szeme sarkából.

Hiú remény volt. Nick szemmel láthatóan jól szórakozott.

– Felejtse el! – szólt rá a lány dühösen. Majd szétpukkadt mérgében, hogy így bolondot csinált magából. Szerencsére véget ért a szám, a zenekar szünetet jelentett be. Vicky mogorván sarkon fordult, és otthagyta a férfit, aki alig tudta követni. Csak az asztalánál érte utol.

– Péntek este nyolckor – mondta Nick mosolyogva.

– Tessék? – A lány olyan dühös volt, hogy nem értett semmit. Egyszerűen nem fogott az agya. Még arra sem volt képes, hogy saját magát szidja.

– Meghívtam vacsorázni – mondta lassan a férfi. Minden szót külön hangsúlyozott, mintha egy szellemi fogyatékossal beszélne. – Péntek este nyolckor. Fél nyolcra magáért megyek, ha megadja a címét. – Tényleg jól szórakozott. Pontosan leolvashatta a lány arcáról, hogyan váltakoznak az érzései. Öröm viaskodott a dühvel. Vágy a daccal.

A lány mélységes zavarban volt, ment is volna, meg nem is. Na, de azért másodszorra nem teszem magam nevetségessé – gondolta. Nehogy azt higgye, hogy rá akarok akaszkodni. Bármilyen jóképű is. Bármilyen gyönyörűséges meleg barna szeme van is. Biztosan hozzászokott, hogy körüldongják a nők, mint a méhek az illatos virágokat. Hát én nem leszek egy újabb név a sorban. Győzött a düh a vágy felett.

– Mondtam, hogy felejtse el! – támadt Nickre harciasan. – Eszemben sincs megadni a címemet, csak azért, mert kellemesen eltáncoltuk az időt egymással.

– Valami baj van, Vicky? – kérdezte Allan, az egyik asztaltársa, egy vöröshajú fiú. Átölelve tartotta a barátnőjét, csak a hangos szavakra rezzent fel.

– Semmi. Én is el tudom intézni – vetett rá egy hálás pillantást Vicky.

– Ha nem mondja meg a címét, hazáig követem és úgy tudom meg! – fenyegetőzött a férfi széles vigyorral az ábrázatán.

Ez képes lenne rá! – ijedt meg egy pillanatra a lány. De az én eszemen csak nem jár túl?

– Nincs szerencséje! – vágott vissza fölényesen. – Ma éjjel nem megyek haza, a barátnőmnél alszom. Az ő házának viszont két kijárata van, és mindkettőt nem tudja egyedül őrizni, még, ha ott éjszakázik is a ház előtt – ingerkedett Vicky. Visszatért az önbizalma. Kárörvendőn nézte, hogy Nick összehúzza a szemöldökét.

– Boszorkány! – sziszegte bosszúsan. De egyre jobban tetszik. Micsoda humora van ennek a nőnek! Elképesztő! – Oké. Maga győzött – nevette el magát. – Nem megyek el magáért.

Jól látta vajon, hogy a lány elszomorodott? Csak egy pillanatig tartott, aztán összeszedte magát, már megint vidám volt. Nick elbizonytalanodott. Pár pillanatig fürkészte a lány arcát, aztán úgy döntött, megkockáztatja:

– De azért pénteken este várni fogom a Hilton… – micsoda rémült szempár! Persze, a Hilton túlságosan előkelő hely! Gyorsan helyesbített. – … mögötti kis olasz vendéglőben. Ismeri?

Vicky megkönnyebbülten nézett rá.

– Jártam már ott – bólintott. – Hangulatos hely és jól is főznek.

– És még én is képes vagyok megfizetni az áraikat – ne-vetett felszabadultan Nick. – Ugye, eljön? – kérdezte remény-kedve.

A lány gondolkodóba esett. Biztosan szép este lenne! Egy ilyen remek férfival! Finom vacsorát ennének, táncolnának, aztán… Már megint ábrándozol! – szólt magára. Elfelejtetted, hogy Paul is milyen remek férfi volt! Mégis… Szedd már össze magad, lassan már mindenki téged néz! Erőszakkal kiszakította magát a gondolataiból.

– Nem. Köszönöm, de inkább nem – válaszolta a férfi kérdésére. Beletelt pár másodpercbe, míg felfogta végre, hogy Nick még mindig a válaszát várja. Egyre dühösebb lett, amiért hagyta magán így eluralkodni az érzéseit. Nagyon rég volt már, hogy ezt utoljára megengedte magának. Akkor határozta el, hogy Pault végérvényesen kizárja az életéből.

Már megint mit tehettem rosszul, hogy így elszomorodott? – töprengett Nick. Látta, hogy a lány nagyon elmerült a gondolataiban, és ezek a gondolatok nem lehettek valami vidámak. Sosem érzett védelmező ösztön kezdett mocorogni a lelke mélyén.

– Azért én várni fogom – sóhajtotta. Hangjára felrezzent a lány, tágra nyílt szemmel nézett fel rá. – Várni fogom – ismételte meg. – De most már nem zavarom tovább. Viszlát, Victoria! – Csak egy pillanatig habozott, majd odahajolt a lányhoz és egy futó csókot lehelt a szájára. Hogy el ne felejts! – tette hozzá gondolatban.

Folytatás…