Megosztás ezzel:
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény kovácslegény, aki fülig beleszeretett a király lányába. Csakhogy a király nem adta a lányt, hiába kérte feleségül.
– Majd, ha valami olyat teszel, amivel úgy megfogsz engem, hogy ne tudjak nemet mondani – nevetett.
Törte a fejét a kovácslegény, aztán rájött a megoldásra. Hét nap és hét éjszaka dolgozott, izzította, formálta a vasat, aztán gyönyörű kerítéssel vette körbe a palotát, de úgy hogy ő maga belül maradt, kaput pedig nem hagyott.
Amikor a király hazatért a vadászatból, nem tudott bemenni a saját kastélyába. Hiába kerülte meg háromszor is, egyetlen rést sem talált, ahol beférhetett volna. Még a kutyák is csak nagy nehezen tudták átpréselni testüket a kovácsoltvas rudak között. Akkor arra gondolt őfelsége, hogy lovával átugratja a kerítést. De az túl magas volt, az utolsó pillanatban a paripa megtorpant.
A kovácslegény egy terebélyes fa árnyékában heverészve figyelte az uralkodót. A király, látva, hogy nem talál módot a bejutásra, megszólította:
– Engedj be, te kovácslegény! Micsoda dolog az, hogy kirekesztesz engem a palotámból? Élet és halál ura vagyok, nem teheted, hogy kizársz a tulajdon kastélyomból, és jószerivel fogva tartasz az országomban.
– Elismeri-e felséged, hogy megfogtam ezzel a kerítéssel? Ha nem jut be a saját palotájába, s nem tud uralkodni, király sem lehet. Feleségül veszem a lányát, és elfoglalom a trónját. Hacsak…
– Hacsak?
– Hacsak nem adja nekem a királykisasszonyt önként és örömmel.
– De adom, mert okos, furfangos legény vagy. Kitartó, becsületes, és ha még igazságos is, akkor jó uralkodó leszel.
A királykisasszony boldogan ugrott a legény nyakába, hiszen titokban ő is szerette a fiút. Hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak, a megnyitott kerítésen át csak úgy tódultak befelé a vendégek. Én is besurrantam, pedig engem elfelejtettek meghívni.
Telt-múlt az idő, a kovácslegényből valóban becsületes és igazságos uralkodó vált, s még ma is boldogan élnek, ha…
Megosztás ezzel:
