Isteni sakkjátszma

Isteni sakkjátszma

      A történet a Fény és a Sötétség istenének vitájával indul, kettejük sakkjátszmája nyomán követhetjük figyelemmel a földi történéseket.
A főszereplő Yakisz herceg, később király, ki természetesen némi misztikus hatalommal is rendelkezik. Kellően kegyetlen, hogy könyörtelenül elérhesse céljait, de kellően emberi, hogy szeressék és becsüljék ezért. Komoly és kitartó harcot vív, hogy egy hajdani rokonszenvből, mely az események folytán ellenségességbe, rettegésbe váltott, – akár az élete árán is – igaz, mély barátság legyen. Olyan alak ő, akit akkor sem lehet gyűlölni, amikor félholtra kínozza ellenfelét.

ISBN 978-615-5007-125
méret: A5
borító: félkemény, színes, 2 füllel
terjedelem: 208 oldal
bolti ár: 2310 Ft
a kiadónál 1850 Ft

Megrendelhető:
a Garbo Kiadó webáruházában
a Bookline-on
a Líránál
a Könyvvárostól

Az első néhány oldal…

Egy rövid részlet :

       „Yakisz! – ismerte fel Captor. – Vortann fia! De hát az nem lehet, ő meghalt! Én magam adtam parancsot a megölésükre, és legmegbízhatóbb embereim végeztek velük. Yakisz halott! Halottnak kell lennie… halottnak kellene lennie…
– Megismersz, Captor? – kérdezte a férfi, aki nem élhetne már. – Igen, megismersz, látom a szemeden. Ma megfizetsz apám haláláért, s az ellenem elkövetett merényletért. Nagylelkű leszek, megengedem, hogy harcban halj meg, de előtte áruld el, hol van Arilana, a húgom! Tudom, hogy a palotádban volt, láttam őt, azt is tudom, már nincs ott. Hol van?
– Pusztulj, te átkozott! – ugrott neki Captor, de korábbi sérülése miatt erősen lelassultak a mozdulatai. Yakisz félrehajolt a pengéje elől, kirántotta saját kardját, és a második csapást már védte. Captor rákiáltott maradék katonáira, akik szintén támadni akartak. – Ne! Ez kettőnk harca. Ne avatkozz bele, fiam!
Tehát valamelyik a fia – állapította meg Yakisz. – Remek, megvan az egyik herceg is. Vagy talán mindkettő? – pislantott feléjük, de nem ért rá most ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert a király ismét támadott. Szikráztak a pengék, csattantak a kérdések, de nem késtek a válaszok sem.
– Hol van Arilana?
– Sohasem fogod megtalálni, te démon!
– Dehogynem! Majd a kínpad megoldja a nyelved.
– Nem jutok el odáig – suttogta a király fáradtan, és akaratlanul hibázott, fedetlenül hagyva a mellkasát. Yakisznak nem állt szándékában megölni, még nem, de már nem tudta visszafogni kardja erejét. Captor összegörnyedt, kezéből kihullt a fegyver, torkán vér tört elő. Orra bukott volna, ha Yakisz nem kapja el. Szeme a fiát kereste.
– Szyrion! – bugyborékolta.
Az egyik harcos hozzálépett. Nem akadályozták meg, pedig nem dobta el a fegyverét. Letérdelt apja mellé. Kardját a fűre fektette, megfogta a haldokló kezét.
– Captor! – szólt keményen Yakisz. – Add vissza a húgomat!
– Sosem… fogod…
– Ne mondd, hogy soha! Amíg a fiadban van élet, tud beszélni is.
– Szyrion… nem tud… semmit…
A fiú tehetetlenül nézte végig apja haláltusáját. Nem értette, miről vitatkoznak. Nem a szavakat, hiszen saját nyelvén folyt a beszéd. Azt nem értette, ki ez az ember, milyen merénylettel vádolja az apját, és miért követeli tőle a húgát. Akárhogy is, de megölte, a szeme láttára megölte! A pokolba vele! Elöntötte a harag, felkapta a kardját, szembefordult a gyilkossal.
– Nincs esélyed, Szyrion! – figyelmeztette Yakisz. Hiába, a fiú támadott. Ügyesen vív – állapította meg a bantar király –, jó harcos, de ellenem, ha friss lenne, akkor sem győzhetne. Hidegen hárította a csapásokat, nem viszonozta a támadást, csak védekezett. – Hol van a húgom, herceg?
– Nem ismerem a húgodat, pokolfajzat!
Erre a megszólításra Yakisz is támadásba lendült. Erős csapásokkal űzte egyre hátrébb ellenfelét. A fiú belelépett egy gödörbe, lába megbicsaklott, egyensúlyát veszítve hanyatt vágódott. Ugyanazzal a lendülettel már pattant volna fel, de szinte a semmiből egy kard hegye szegeződött a szívének. Mozdulata megtört. Felnézett gyűlölt ellenfelére.
– A nevem Yakisz, Bantaria királya vagyok. A húgomat, Arilanát az apád rejtegeti… – vetett egy oldalpillantást a halottra, és javított: – rejtegette előlem. Neked is ismerned kell, magam is láttam a palotátokban. A bal karján van két vércsepp. – Szyrion szeme kitágult. A vércseppek… igen, valóban ismeri azt a lányt. – Már tudod, ki ő, igaz? – mondta elégedetten Yakisz. – Hol találom meg?
– Tőlem biztos, hogy nem fogod megtudni.
– Ha jól tudom, te az ifjabb herceg vagy. Hol van a bátyád?
– Nagy az ország, csak keresd! – vetette oda Szyrion szemtelenül.
– Látom, engedelmességre kell bírnom – lépett hátrébb a bantar király. – Vedd fel a kardod!
A fiú vívóállásba helyezkedett. Imént megsérült bokája erősen tiltakozott a terhelés ellen, de igyekezett tudomást sem venni a fájdalomról. Yakisz látta, hogy biceg, de nem kímélte. Néhány oldalvágás után megakasztotta ellenfele pengéjét, kettőt csavart rajta, és Szyrion kardja nagy ívben elrepült.
– Kötözzétek meg! – A parancs a katonáinak szólt, de közben merőn nézett a legyőzött szemébe. – Visszamegyünk a táborba. Ott keményebben foglak kérdezni. Hidd el, jobban jársz, ha beszélsz.
– A többinek mi legyen a sorsa, uram?
Yakisz most jobban megnézte a négy katonát. Mindegyik több sebből vérzett. Vajon hány emberemet ölhették meg? – merült fel benne a gondolat. – Nem ismerte az idősebb pyarai herceget, aki immáron király, de ezeknél fiatalabbnak kell lennie. Gyorsan döntött.
– Ha leteszik a fegyvert, rabszolgák lesznek, ha nem, halottak. – Szeme sarkából látta, hogy az ifjú herceg jelt ad megkötözött kezével, mire a katonák eldobták kardjukat. Bantaria királya egy bólintással nyugtázta a néma parancsot. – Indulás!
A foglyokat a lovak után kötötték, de Szyrion már az első lépéseknél elbukott. Sérült bokája nem bírta el a testsúlyát. Yakisz, aki mögöttük lovagolt, egy darabig hagyta, hogy a földön vonszolják. A fiú meg sem kísérelt felállni, tudta, reménytelen. Lehunyta szemeit, összeszorította a fogait, és tűrt.
– Állj! – vezényelt Yakisz. Leugrott a lóról, a herceghez lépett. Szabaddá tette feldagadt bokáját, óvatosan körbetapogatta. – Fájni fog – közölte olyan lágy hangon, hogy hallatán a fogoly csodálkozva emelte rá a szemét; majd egy hirtelen mozdulattal helyére tette a kifordult csontot. Szyrion felordított a kíntól. – Legalább tudod, mi vár rád, ha nem felelsz a kérdéseimre – ez már újra az erős uralkodó hangja volt. – Adj alá lovat! – parancsolta Zogriennek.

       Egy kopasz fához kötözték az ifjú herceget. Felsőtestét lemeztelenítették, teljes szabadságot kínálva a korbácskígyónak. Yakisz adott neki egy utolsó esélyt, de ő továbbra is makacsul hallgatott. A király intett Radunak, aki hóhér, katona, és teljes bizalmát élvező testőr volt egy személyben.
– Sokáig akarom vallatni, Radu. Ha kell, napokig. Úgy üsd, hogy nem halhat meg, amíg nem beszélt.
– Akkor a vastagabb korbácsokat egyelőre mellőzöm, nehogy összetörjem a csontjait – válaszolta gazdájának Radu. Vékonyfonású ostort vett a kezébe. Éles csípése feltépte a fogoly hátának bőrét, véres csíkokat szántott rá. A hóhér kiszámított ütésekkel sújtott le. Pontosan tudta, hová és mekkorát kell ütnie, hogy elviselhetetlen kínt okozzon, de áldozata még ne ájuljon el.
Yakisz közömbösen nézte. Csak a tizedik suhintás után kérdezett újra. Szyrion görcsösen összeszorított szájjal hallgatott, dacosan viszonozta a király átható pillantását. Ő Radura nézett, csak apró biccentéssel parancsolta: – Üsd! – S a herceg máris megvonaglott az újabb, húsába maró csapás alatt. Hófehér fogait vörösre festette a szétharapott ajkából kiserkenő vér.
– Utoljára teszem fel a kérdést, Szyrion – szólt hozzá vallatója jeges hangon. – Hol van Arilana és a bátyád? – S hogy a kérdezett maradék erejét összeszedve büszkén elfordította a fejét, haragosan vetette oda neki: – Így is jó. Tudod, hogyan állíthatod meg Radut. – Hóhérjára parancsolt: – Folytasd!”

Share

11 hozzászólás a(z) “Isteni sakkjátszma” bejegyzéshez

  1. Kedves Eliza!
    Köszönöm!Egy élmény ez a könyv!Sajnos nem igazán tudom kifejezni magam írásban, de nálunk a családban nagyon sikeres!Kívánom a könyv sikerét és alig várom folytatást!

  2. Szia, Laci!

    Megpróbálok tételesen válaszolni mindenre.

    Köszönöm, hogy túlélted a könyvemet! Látod, a fantasy sem nehéz, csak olyat kell írni, amit nem tudsz máshová besorolni. 🙂

    Igen, ő az a John Saxon.

    Kicsit irigyellek, hogy tudsz sakkozni, én csak a lépéseket ismerem. És akkor itt a későbbi kérdésre: Azért választottam ezt a játszmát, mert ezt találtam meg leírva. Bár eredetileg olyat kerestem, ahol a világos győz, de nem találtam, úgyhogy a szöveget kellett a játszmához alakítanom. Végülis csak azon múlt, ki a kihívó, bár jobban passzolt volna, ha világos nyer…
    Valóban gondolkodom folytatáson, de készülj, lehet, téged macerállak majd egy leírásért, mivel én nem tudok sakkozni. 🙂

    Melyik rész volt a mag? Na jó, elárulom, de csak neked 🙂
    Az első mondat (a “mag”): Életet ígértem, nem egy másik halált. Megtalálod, hol van? E mondat körüli jelenet a “csíra”… a többi pedig a “termés”…. 🙂

    A párbeszédekkel úgy vagyok, ahogy te. Nem nagyon bírom, ha túl sok a leíró rész, amikor egy oldalon keresztül ecsetelik, hogy pl. zöld a mező. Peregjen a cselekmény, vigyen, ne eresszen, ne tudjam letenni. Ezeket szeretem én is.

    A többihez csak azt tudom mondani: KÖSZÖNÖM!

    Puszi!
    Eliza

  3. Laci engedélyével idemásolom a levelét:

    Szia Erzsike!

    A nagy kavalkádban végre sikerült egyhuzamban (írtam, hogy nem szeretem elaprózni) elolvasnom a könyvedet, és minden udvariaskodást elkerülve jól szórakoztam. Közlöd a könyvszélen, nem írtál még fantassyt, jelentem én meg nem olvastam. Valahogy nem tudott lekötni. Itt filmekről beszélek, valószínűleg gyenge alkotások (nekem), bár hát a “Gyűrűk ura”, vagy a Harry Potter (jól írtam? látod, a címét sem jegyzem meg rendesen…) sokak szerint remekmű.

    Ha nincs John Saxon, nincs Isteni sakkjátszma? Ez az a Saxon, akinek kamionos történetét te szerkesztgetted a Tollalon? Hát kár lett volna, ha nem írod meg. Látod, ilyenek a véletlenek!

    Először is az alapötletről. Kiváló gondolat a fény-árnyék, jó-rossz, fehér-fekete, együtthangzása. Fény és sötét istene sakkjátékban mozgatja a halandókat.

    Sakk. Engedj meg egy kis kitérőt.

    Apám első táblás versenysakkozó volt, valamit örököltem tőle, mert előbb tanultam meg lépni figurákkal, mint például írni. Én nem játszottam versenyszerűen, de mások szerint jól vezetem a figurákat, igaz ritkán játszom manapság. Tehát a sakk a szívem csücske.

    Szóval a gyémánttal kezdődött a bonyodalom. Mindig, minden ember bonyodalma az anyagi javakra, a hatalomvágyra, vagy a szerelemre vezethető vissza. Szerintem ezek alaptézisek.

    Ezek mind mind szerepelnek művedben.

    Kiválóan megformáltad a szereplőket. A kemény könyörtelen Vortann király, a látszólag kemény, ám csupaszív félisten Yakisz. Aztán Nel, akinek aranypettyek vannak a szemében (ez a megfogalmazás rendkívül tetszett), Zorgien a hű barát, vagy a félelmekkel teli Dzsaayk.

    Lendületes a cselekmény. Yakisz hol büntet, hol felemel.

    Érzékelhető a sakktábla csatája a földi eseményekben

    Jut eszembe, megírtál egy magot? Az melyik része volt?

    Nagyon szép írói képeket használsz pl.: “Apró fehér csillagok szikráztak fel körülöttük, mikor az anyai érintés megtörte a húszéves varázst”.

    Az egész regény párbeszédekben gazdag, nem kis örömömre.

    Elárulom, gyerekkoromból maradt egy rossz szokásom. Sokat voltam beteg akkoriban, és sokat olvastam. Mindent, amihez hozzájutottam. Viszont, ha abban a valamiben nem volt párbeszéd, egyszerűen alig tudtam átrágni magam rajta, előfordult hogy félredobtam. Te viszont ügyesen kezeled a párbeszédet, egyszer sem fordult elő, hogy ne tudtam volna, ki, kinek mit mondott. Manapság a “kockaírások”( tagolás nélküliek, magam is írok ilyesmit néhanap) egyre jobban terjednek. De azért párbeszéd nélkül? Mi lenne a szinházakkal?

    Negyvenhat szereplőt mozgatsz remekül(megszámoltam), kivétel nélkül fantázia nevekkel, amilyenek a mindennapi életben nincsenek is(?). Ezek csak úgy jöttek?

    Tetszett ahogyan befejezed. Cahayiwa győz Onghamorro ellen abban a bizonyos sakkjátékban (már a nevük hanglejtése is elárulja ki a jó, ki a gonosz). Kiteljesedik a jó, beteljesedik a szerelem, mi kell még? Boldog vég.

    Összességében elmondhatom, hogy nagyon tetszett. Néha meglepődtem egy-egy kemény, már-már brutális mozzanaton, mondtam is magamnak, hűha. Dehát megkivánta a cselekmény.

    Valahol olvastam tőled, lehet hogy folytatod a történetet, én arra bíztatlak kezdj hozzá!

    Még egy pici sakk, és egy kérdés (bár nincs jelentősége…).

    A játszma forrása Akiba Rubinstein lengyel nagymester egyik huszadik század eleji zseniális mérkőzése. Hogyan választottad ki épp ezt a partit, véletlenül, vagy a hirtelen fordulatok miatt?

    Mégegyszer gratulálok a könyvedhez, társulva Balázshoz szót ejtek róla a Tollalon is.

    Kivánom, érjen meg sok utánnyomást.

    Puszi Laci

  4. Balázs, remélem, nem haragszol meg, de átmásoltam a hozzászólásodat a Tollalról.
    Az eredeti szöveg itt található: http://tollal.hu/mu/isteni-sakkjatszma

    Balage
    #45. 2011. augusztus 18. 14:29
    Már rég beszéltünk az Isteni sakkról.
    Szeretném megosztani veletek a véleményem. Sokan tudjátok, hogy imádom a horror-sci-fi vonalat, talán kevesebben fedeztétek fel, de a fantasy és a mese, az igazán jó fantasy és az igazán jó mese még az előbbi kettőt is felül tudja múlni az én ízlésvilágomban. Az egyik legjobb fantasynek a már ezer éve olvasott Jeffrey Stone Éj trilógiáját tartom/tartottam. A másik, a kb 10 évvel ezelőtt olvasott, Vavyan Fable mese-fantasy-je, az Álomhajsza. Harmadikként pedig befutott most Eliza Beth fenti könyve. A sorrend az általam történő elolvasás sorrendje. Míg az előbbiek mára már inkább egy-egy nagyon kellemes emlékként élnek bennem, s lehet, ha újraolvasnám, akkor sokkalta gagyibbnak találnám őket (főleg az Éj trilógiájától félnék), mint amilyennek egykoron éreztem, mindenesetre ebben a műfajban ők alkottak eddig olyat, amire bármikor szívesen visszaemlékszek. És Gyűrűk ura ide vagy oda, nekem akkor is ezek a könyvek a legek.
    Úgyhogy köszi Eliza, hogy egy újabb elraktározandó könyvvel ajándékoztál meg minket! 😀

    *****************

    Én köszönöm a méltatást! 🙂

  5. Vigyék, mint az akciós cukrot! Köszi!
    Igen, fantasy, és igen, végig ilyen, én sem írtam még, inkább csak sci-fit, ez meg úgy jött, és remélem, győz 🙂
    Szurkolj, hogy megnyerd a sorsoláson! 🙂 Én mindenkinek szurkolok, de sajnos annyit nem tudok kisorsolni, hogy mindenkinek legyen.

  6. Ez nagyon jó Eliza, ha a többi rész is ilyen – márpedig miért ne lenne – szerintem siker lesz! Fantazit még nem írtam, ez az ugye? Keveset olvasok ebben a témában, de a stílus nagyon tetszik.
    Szívből kivánok sok sikert a megjelenéshez, és vigyék mint a cukrot!
    (Lehet, hogy a cukor most rossz példa volt) Szóval eredményes terjesztést4
    Ölellek Laci

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A képzelet tengerén hajózom…

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát!