Megosztás ezzel:

Úgy történt egyszer, egy ronda napon,
Dolgozni mentem, de untam nagyon.
Tengerhez vágytam, a napra feküdni,
Sós vízben ázni, a mélybe merülni.

Tettem egy kanyart, a céget feledtem,
A déli tengerhez az irányt bevettem.
Pár óra sem kellett, a kocsi repesztett,
Délután kettőkor a homokba feneklett.

Hagytam a csudába, majd holnap kiásom,
Juhé, a tengerbe! – boldogan kiáltom.
A ruhámat leszórva, egy szál gatyában
Pogácsát vettem a sarki bodegában.

A gyomrom korgását erővel elnyomtam,
A süteményt egy darab frottírra dobtam.
Mezítláb szaladtam a forró homokban,
Későn vettem észre, hogy égett a talpam.

Kapkodtam a lábam, gyorsan be a vízbe,
Egy rohadt medúza azonnal megcsípte.
Szidtam, sőt, átkoztam, feldagadt a combom,
Később rájöttem, ez a legkisebb gondom.

Feküdtem a parton, ebédem elázott,
Amíg én álmodtam, a dagály rám mászott.
Hasamra fordulva folytattam az álmot,
Az orrom csiklandták lagymatag hullámok.

Hólyagos a vállam, a hasam, a hátam,
Összeaszott számból eltűnt minden nyálam.
Énnálam szárazabb nem lehet sivatag;
Patikus asszonyság eléggé hervatag.

Mutatom, makogok, adjon már valamit,
Ami e fájdalmas szakaszon átsegít.
Kaptam egy kenőcsöt, remélem, jól értett,
Mert aranyérbalzsamtól nem sokat remélek.

Míg élek, áldom a hervatag mosolyát,
Amellyel próbálta leplezni fintorát.
Két napig szenvedtem, a kence elfogyott,
Mire a fájdalom emléke megkopott.

A kocsit kiástam, működött, túlélte,
Nem tudta, hogy gazdája kencére cserélte.
A vonaton volt időm tanulságot vonni:
Jobb lett volna a cégnél unatkozni.

Megosztás ezzel: