Hazám

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


„bárha a véletlenek hozták
hazám ez a gyönyörű ország”,*

mit elhagynom vétek, halálos,

bár lakhelyem Nyugattal határos.

Ide születtem, hol az élet borsos,

itt lesz a sírom, ha úgy hozza sorsom.

A kettő közt élem átlagos létem,

nem jelzi dicsem csillogó érem.

Nincs nekem semmim nagy kerek világon,

csak hűséges szívem és szerető családom.

Embernek maradok ezen a földön,

mégha a valóság sárba is döngöl.

Hullhatnak bombák a szikrázó égből,

mardoshat hazug szó szívembe égőn,

köröttem a világ ledőlhet egykor,

a napot fedheti sötétlő szénpor,

özönvíz áztathat teljesen bőrig,

magamhoz térek, mint tűzből a főnix.

Fegyverek ropognak a világon szerte;

kíváncsik indulnak a távolba, messze,

látni és hallani halók sikolyait,

vérükben fel-le száguld az adrenalin.

Szépséget nem kérnek, nyugalom nem kell,

a béke szigetén harcol az ember.

Jön már az idő, hogy azt mondják, elég!

S egy bolygó népe a tűzben elég.

Nem lesznek javaink és nem lesz testünk,

nem lesz bőrünk, mit színesre fessünk.

Nem lesz több harc, nem lesz több vér,

csak a szeretet marad, lélektestvér!

 

Én nem várom meg, míg meghal a világ,

míg végleg elpusztul az utolsó virág.

Vállamra veszem őseim sorsát,

mert „hazám ez a gyönyörű ország”.*

 

 

* Ihász-Kovács Éva: Apró Szigetem Magyarország

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Share

A képzelet tengerén hajózom…

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát!