Eliza Beth: Isteni sakkjátszma - Visszavágó

       Zogrien háttal egy vastag fa érdes kérgéhez simult, két karja hátrafeszítve, bokáin is béklyó. Vállát átütötte egy nyílvessző, tolla letört, amikor sérülésével mit sem törődve, durván a tölgyfának taszították. Halántékán véres nyomot hagyott egy szikladarab. Metsző tekintetű férfi, Shadanföld uralkodója járkált előtte fel-alá izgatottan az apró máglyák sejtelmes fényében. Hibátlanul, bár furcsa kiejtéssel beszélt bantarul.
       – Megjutalmazom a katonáimat, hogy ilyen nemes foglyot ejtettek. A bantar király bizalmasa, leghűbb embere! Nálad értékesebb már csak a királyod lehetne. Ne nézz oly büszkén! – öklözött bele a védekezésképtelen férfi gyomrába. – Nagyon hamar megtörlek, ha nem válaszolsz a kérdéseimre. Mindjárt az első: Ki őrzi a mágikus jogart? A második: Mi védi a királyodat, hogy nem fogja fegyver? Valamiféle varázslat, igaz? Talán éppen a Fényisten Ajándéka? Hogyan lehet feloldani a hatását?
       Kérdéseit tőrének apró, alattomos vágásaival támasztotta alá. Zogrien keskeny patakokban vérzett, de fájdalmát csak szemének rebbenése, izmainak megfeszülése jelezte.
       – Shaha! Hozd a kotyvalékodat! – Barab kikapta a sámán kezéből az apró üvegcsét, és foglyának szétfeszített szájába erőltetett néhány cseppet. Folyékony tűz áradt szét a testőr bensőjében, vére lángra lobbant. Homlokán kövér verítékcseppek jelentek meg a kíntól és az erőlködéstől, hogy visszafojtsa kitörni készülődő ordítását.
        – Ez csak a kóstoló – figyelmeztette a király. – Ha nem akarsz belőle még többet, felelj! Hol van a jogar, amely képes a világ urává tenni gazdáját? Mondd meg, hol találom, és meghagyom a nyavalyás életedet! – Zogrien sejtette, csak tovább bőszíti, mégis az arcába köpött. – Véged! – recsegte Barab, és újra megütötte, szándékosan ugyanazon a ponton, mint előbb.
       Zogrien az ereiben dúló tűzvihartól szinte nem is érezte a zsigereibe vágódó öklöt, bár megkönnyebbülve állapította meg: a varázsló titokzatos löttyének borzalmas a hatása, de szerencsére nem túl hosszú.
       – Immár hiába is rimánkodsz a nyamvadt létedért! – Újabb ütés zúdult rá, visszatérítve gondolatait a pillanathoz. – Apránként foglak megölni, lassan, élvezettel. – Barab ökle minden mondata után áldozata gyomrába csapódott. – Ne is reméld, hogy életben maradhatsz! Könyörögni fogsz, rimánkodni, hogy legyek kegyes hozzád, és gyorsan végezzek veled. De csak akkor halhatsz meg, ha én megengedem! – Már lihegett a megerőltetéstől, nem volt hozzászokva a hóhérmunkához – erre mindig megvolt a megfelelő ember –, de most roppantul élvezte a hatalmát. Megint odaütött, és Zogrien képtelen volt visszatartani egy fájdalmas nyögést. – Én pedig csak akkor engedem, ha elárultad végre, hol van az az istenverte jogar! – dühöngött az uralkodó, mert a másik makacsul hallgatott.
       – Te akartad! – sziszegte Barab foglya arcába néhány pillanatnyi várakozás után, keményen megmarkolva az állát. – Nyisd ki a szád! Nyisd ki! – Zogrien feje nagyot koppant a fatörzsön. Egy katona ugrott királya segítségére, befogta a bantar testőr orrát, és együttes erővel leöntötték a torkán Shaha üvegcséjének egész tartalmát. A sámán halkan suttogta: sok lesz, túl sok, nem fogja kibírni. Hangosan azonban nem merészelt ellenkezni, annyira nem aggódott a fogolyért, hogy a saját épségét kockáztassa miatta.

       – Tűnj el onnan, fénylelkű! …Bc2. Cahayiwa, ez alattomos húzás volt!
       – Alattomos? – csodálkozott a fény istene. – Ugyan, miért? Mert keresztezi a szándékaidat? Netán még szabálytalan is? 32. Be8 Sakk!
       – Nem, nem szabálytalan – morogta Onghamorro. – De semmi keresnivalója ott! …Bxe8. Fölösleges veszélyeknek teszi ki magát. Miért engeded?
       – Aggodalmat hallok a hangodban, vagy romlik a fülem? 33. Bxe8 Sakk!
       – Persze, hogy aggódom érte, meg akarom szerezni a sötét oldalnak, és meg is fogom, ha abbahagyja végre ezt az őrültséget, és visszatakarodik a saját testébe. …Kf7.
       – Éppen gyilkolod a legjobb barátját – figyelmeztette a testvére. – 34. Be2.
       – Pontosan azért tűnjön el, úgysem tudja megmenteni, hát hagyja, hadd gyilkolásszam kedvemre! ….Bxe2. Ennyi szórakozás nekem is jár.
       – Tudod, az emberekben érzések élnek. 35. Kxe2.
       – Bennem is!
       – Igaz, de milyenek!

       Zogrien fuldokolva köhögött, míg végre levegőhöz jutott, de az is égette a torkát. Megállíthatatlanul patakzott a könnye. A méreg szétáradt a gyomrában, az ereiben lobogó tűztengerré változott, s szinte látta, ahogy belső forrósága elemészt körülötte mindent. Vergődött a szoros kötelékben, szakadt róla a víz, ráadásul mérhetetlenül ingerelte a közelében hallatszó folyamatos, fülsértő üvöltés. Aztán a gondolatok is elhagyták, egyetlen szűnni nem akaró fájdalommá lett a teste. Szédült, káprázott a szeme, csengett a füle, és teljesen berekedt, mire valamelyest enyhülni kezdett a folyadék hatása. Remegtek a lábai, ha nincs szorosan a fához kötözve, összecsuklik.
       Barab ráripakodott a sámánra, adja be az ellenszert, de az tehetetlenül széttárta a karját, mondván: nincs, sosem volt, minek is lenne egy vallatófőzetnek ellenszere? A király türelmetlenül várta, hogy újra értelmet lásson áldozata szemében.
       – Majdnem megölted, te ostoba! – legyintette meg a varázslót.
       – Én? – háborgott Shaha, vérző orrát törölgetve. – Én figyelmeztettelek, hogy nagyon erős a főzet, bánj vele óvatosan, én megmondtam, uram…
       – Hol van a Fényisten Ajándéka? – kiáltotta Barab, hangerejével próbálva áttörni a fogoly kábaságán. – Hol őrzi a királyod? Biztos, hogy Yakisz rejtette el, de hová? Hová?
       Fényisten Ajándéka? Az meg vajon mi lehet? De furcsa! Mennyi egyforma ember, és mind ugyanazt ordibálja. Hol vagyok? Yakisz? Yakisz… honnan ismerem ezt a nevet? Miért fáj mindenem? – tűnődött Zogrien. Nagyon lassan tisztult ki a tudata annyira, hogy választ tudjon adni saját kérdéseire. Kínzójára emelte a tekintetét. Most már csak egyet látott belőle, de ilyen utálatos féregből azt is soknak találta. Gúnyos fintora elnyerhette vallatója tetszését, mert jutalmul újabb gyomorrengető ütést kapott a bordái alá.
       – Nem felelsz… akkor másképpen kérdezlek. Lássuk, mit teszel, ha kiszúrom a híres ezüstszemedet? – Ujjai közé fogta a tőrt, és a hegyét csigalassúsággal a fogoly szeméhez közelítette. Zogrien önkéntelenül elhúzta a fejét a penge elől, de kínzója a hajába markolva a fa törzséhez szorította. – Először csak az egyiket, hogy komolyan vedd a kérdéseim. A másik szemed elvesztése előtt gondolkodhatsz egy kicsit, de csak egy kicsit! – Gúnyosan kacagott áldozata tehetetlenségén, és kiélvezve erőfölényét, kiszámítottan lusta mozdulattal a bal szemébe szúrt.
       – Itt vagyok! – sugallta Yakisz a barátjának, s a penge útjába emelte szellemkezét.
       – Ááá! – ugrott hátra Barab, mert a fogoly szeméből kicsapó szikrák megégették. Ráadásul csúfondáros mosolyt is felfedezni vélt a szája sarkában. – Tudni akarom! – ordított. – Beszélj, vagy itt halsz meg! – S mivel ekkor sem kapott választ, a fogolyhoz lépett, s a vállából kiálló nyílvessződarabot megmarkolva könyörtelenül megforgatta a sebben. Zogrien a végsőkig meggyötörve, halk sóhajjal vált meg eszméletétől.
       A shadan herceg intett katonáinak. Leoldozták a fogoly alélt testét, és a lábánál fogva egy fa alá vonszolták. Iuxiár egykedvűen nézte, ahogy Barab dühödten belerúg, majd a sámánhoz fordult:
       – Shaha! Gyógyítsd meg! Apám biztosan vallatni akarja még.
       – Igen, uram! – hajolt meg a varázsló, és keresgélni kezdett a füvei között.