Ben Jonson – Volpone

Megosztás ezzel:


Nem tudom, illik-e egy amúgy jó előadásról negatív véleményt írni. Amiért tartottam Alföldi Róbert rendezésétől, az a szabadszájúsága. Nem is csalódtam, sajnos, bár csalódtam volna.

Mások nevében nem beszélhetek, de nagyon remélem, nem vagyok egyedül, aki kulturálódni megy a színházba. Bizonyos (magasabb) szellemi színvonalat befogadni készen, úgymond lelki táplálékot a mindennapok ellensúlyozására.

Hogy mit kaptam? Akárha az utcán járkáltam volna, röpködtek a b-betűsek, meg az f-betűsek. Félreértés ne essék, nem vagyok prűd, sem álszent, ha mérges vagyok, én is mondok cifrákat, b-betűset is, f-betűset is. De mint író, pl. egy művemben le nem írnám. Körül lehet azt úgy keríteni, hogy az indulat kifejezése mellett még mulatságos is legyen. Vagy még erősebb indulatot váltson ki, ha az kell.

Ezen felül persze más negatívumot nem is tudok említeni. Ha a trágárságot leszámítom, egy jól felépített, szórakoztató társadalomkritikát láthattam, ami egyben az emberi jellemet is nagyszerűen bemutatta.

Mindenki mindenkivel szövetkezett, és ugyanakkor mindenki ellen is. A sok kapzsi, ostoba ember hatalmas áldozatokat hozott, egy nagyobb vagyon reményében. Itt semmi sem szent, sem a becsület, sem az erény, sem a hit. Az aranyak hamis csillogása minden korban és minden társadalmi rétegben egyaránt elvakít.

Nem kivétel ez alól Volpone sem, aki „kemény munkával” rúgja az utolsókat, elhitetve teljes környezetével közelgő halálát. Hű szolgája és segítője, Mosca, miközben teljesíti ura parancsait, a saját pecsenyéjét is sütögeti, majd a végjátékban élvezettel el is fogyasztja. Befejezésül mindenki azt kapja, amit kiérdemelt a sorstól.

A díszlet a maga egyszerűségében is telitalálat. Két ajtó, egy elképzelt ablak elég, felesleges is lenne több.

A színészek közül, azt gondolom, sértő lenne a többiekre nézve, ha egyvalakit kiemelnék. Mindannyian nagyszerűen játszottak, a véresen komoly komédia szabályai szerint. Összességében véve egy remek előadást láthattunk, amit a közönség vastapsa is bizonyított.

 

A fotó a színház honlapjáról származik.

Megosztás ezzel:


Share

A képzelet tengerén hajózom…

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát!