Kegyed

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


 

Mint antik istennő márvány szobrát

– mit hajdanvolt művész keze formált –,

Csodáltam kegyed kecses idomait,

míg ajkam zavartan szólásra nyílt.

 

Esti légyottunk ingerlő öröme,

körme csíkot vájt érzékeny bőrömre.

Midőn ruhája alól csipkeszegély villant,

szívem azonmód a torkomba robbant.

 

Mint elveszett gyermek anyja illatát,

úgy vágytam kegyed kéjes sóhaját.

Halk szavait fülembe sugdosva

zsongott lelkemben mennyei óda.

 

Barackszín kendőjét szememre kötötte,

bársonyos tenyerét mellemre fektette.

Édes játékunktól izzott a levegő,

jól szolgált a lágy-puha keszkenő.

 

Mint felkelő napnak vakító sugara,

font körbe kegyed hajának aranya.

Bódító ajkával érinté ölemet –

ennyire boldog senki nem lehet.

 

Sötét fellegek sustorgó lomb felett –

kegyed a búcsú csókjával ébresztett.

Szétfoszló álom pirkadó hajnalon,

elhozta nékem borongó alkonyom.

 

Mint fogoly csalogány egeknek magasát,

örökké vágyom bőrének illatát.

Könnyem törlöm gyűrött keszkenővel,

versenyt zokogok a zuhogó esővel.

 

 

 

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Share

A képzelet tengerén hajózom…

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát!