Bár tudnám

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


 

„Úgy hazamennék már holnap!”
Dobolt fülében a mondat,
S ő könnyeit nyelte csendben,
Fájón, tehetetlen.

Édesanyja sóhajszavai,
Mint olvadó hó, tavalyi.
Ez a földmélybe szívódott,
Az a lelkébe ivódott.

Gubbasztott a párnán,
Mint veréb fa ágán,
Bágyadtan pislogott,
Már sírni sem tudott.

Bár tudnám, tudta-e,
Nem lesz több reggele…
Elküldött, menjek el,
Ne legyek ott vele.

Úgy sejtem, elaludt,
Lelke a csendbe hullt,
Elfáradt a szíve,
S nem volt ott senki se.

Nézem a képeit,
Őrzöm a hamvait,
Oltáron gyertya ég,
Emléke bennem él.

 

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Share

Vélemény, hozzászólás?


Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A képzelet tengerén hajózom…

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát!