A szeretet ereje

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page



Volt egyszer egy ország, ahol mindenki törődött a másik emberrel. Boldogok voltak és kiegyensúlyozottak. A gyerekek vidáman nőttek fel, jó kedvvel tanultak, soha nem panaszkodtak a rengeteg tudni-tanulnivaló miatt.

Ám egy gonosz boszorka megirigyelte ezt a nagy boldogságot. Őt ugyanis senki nem szerette. Mindig csak rosszat tett. Esőt hozott, vihart varázsolt, amikor napfényre vágytak, forró napsütést, amikor amúgy is csapadékhiány volt. Láthatatlan akadályokat helyezett az emberek útjába, hogy felbukjanak benne. Elzárta a gázt, amikor főztek, a szakácskönyvből kitépett egy lapot, amit, ha nem vettek észre, ehetetlen ebédet főzött a kezdő szakácsnő. Ármány nevetett, hogy éhesek maradnak. A legváratlanabb pillanatokban kitörte a ceruzák hegyét, a gyerekek rajzai sorra tönkrementek a rájuk ömlő tinta miatt. Szétrúgta az épülő homokvárat, zörgő konzervdobozokat kötözött a macskák farkára. Koromfekete éjszakában lekapcsolta az utcai villanyt, hogy sötétben kelljen hazamenniük. Kihúzta a dugót a fürdőkádból. Összecserélte a sót a cukorral. Minden csínyt elkövetett, ami csak eszébe jutott. Számára szórakozás volt, az embereknek bosszúság. Bár elnézőek voltak, egy idő után elegük lett a boszorkányból.

Felkeresték a varázslót, hogy segítsen nekik elűzni a szipirtyót. Araoo meg is ígérte, hogy segít. Csakhogy a gonosz Ármány megtudta, és csapdába ejtette őt. Ásott egy hatalmas gödröt, és a varázsló beleesett. Nagyon megütötte magát, de a legnagyobb baj az volt, hogy a varázspálcáját is eltörte. Anélkül pedig egy varázsló nem tud varázsolni!

Ármány ki is használta rögtön, hogy nincs ellenfele. Átkot szórt az országra, és elvette tőlük az összes jó érzelmet, hogy ne őt gyűlöljék, hanem egymást. Nem volt többé szeretet az emberek szívében. Eltűnt a segítőkészség. Elveszett az öröm, a vágyakozás, a bátorság. Megmaradt viszont az irigység, a gyűlölet, a félelem, a szomorúság.

Az emberek türelmetlenek voltak egymással, nem tudtak többé beszélgetni, csak vitatkozni. Végtelen önzésükben nem törődtek senkivel önmagukon kívül, még a tulajdon családjukkal sem. Ha valamit megkívántak, egyszerűen elvették, ha kellett, hát verekedtek érte. Eszükbe sem jutott, hogy a másiknak adjanak valamit csak úgy, ok nélkül. Ha éhesek voltak, ettek, ha szomjasak voltak, ittak. Aludtak, mert jött az éj, és felkeltek, mert a Nap is azt tette.

A doktoroknak megszaporodott a dolguk. Alig győzték a betegeket gyógyítani. Az emberek maguk sem tudták, mi bajuk, csak azt, hogy valami elromlott. Pedig nem a testük volt beteg, hanem a lelkük! Hiába írt fel a doktor türelem-tablettát vagy megértés-kapszulát, zsugoriságukban túl drágának találták, és nem váltották ki a receptet. Ahogy a szeretet-pirulákat és az öröm-tapaszt sem. Maradt minden a régiben…

Araoo ezalatt szomorúan bandukolt. Rajta nem fogott az átok, az ő érzései érintetlenül megmaradtak. Segített volna, de hát a pálca… Újat pedig csak az Üveghegy tetején növő titkos bűbájbokor ágából faraghat. Oda eljutni varázslattal egy szempillantás lett volna… Sóhajtva indult neki a nagy útnak.

Útközben találkozott Lilivel, a kis tündértanulóval. Elpanaszolta neki bánatát, és hogy nagyon sok idejébe fog telni, míg végre tehet valamit az emberekért.

– Én nem tudnék segíteni neked? – kérdezte Lili.

– Juttass el az Üveghegyre – kérte Araoo –, gyorsan faragok magamnak egy új varázspálcát, és felveszem a harcot a gonosz boszorkánnyal.

Lili azonnal teljesítette a kérését. Még szerencse, hogy az Üveghegyet épp a múlt héten tanultuk – gondolta. Addig is, míg a varázsló visszatér, vajon tehetnék-e valamit? – töprengett.

Igen! Megvan! – ujjongott fel hamarosan, és elindult megkeresni a boszorkányt. Az olyan hirtelen termett előtte, hogy majdnem megijedt tőle.

– Miért vetted el az emberektől a jó érzéseket? – kérdezte tőle Lili bátran.

– Hogy ne engem utáljanak – vihogott a boszorka.

– De így megbetegszenek!

– Legalább megtudják, hogy rosszat tettek… Érzik a büntetést, és elgondolkodhatnak rajta, miért kapták! Nagyon remélem, hogy furdalja őket a lelkiismeretük!

– Tévedsz! Lelkiismeret-furdalást csak akkor érezhetnének, ha lenne bennük megbánás.

Ármány eltöprengett ezen egy percet.

– Akkor azt visszaadom nekik.

– Nem elég. Kell a megértés is, hogy benned is meglássák és elfogadják a jó tulajdonságokat. Anélkül nem fognak megbánni semmit.

– Akkor a megértést adom vissza.

– A megértéshez viszont az kellene, hogy kíváncsiak legyenek rád, és meg akarjanak ismerni.

– Vagyis a kíváncsiságot adjam?

– Kellő bátorságra is szükség lenne, hogy eléd merjenek állni…

– Szóval a bátorság a legfontosabb…

– Kell még a vágy, hogy segíteni akarjanak másokon. Az öröm az eredmény láttán. A szeretet, hogy képesek legyenek elviselni a kevésbé jó érzelmeket is, melyek ugyanúgy hozzájuk tartoznak. Kell még a…

– Elég! Ne mondd, hogy ennyi minden hiányzik nekik!

– Nem érzik a hiányát, hisz az emlékeiket is törölted. Nem tudják, hogy volt valaha egy másfajta világ, amikor nemcsak haragot, önzést és gyűlöletet éreztek. Ha legalább egyetlen jó érzelmet meghagytál volna bennük, látnák a különbséget.

– Jó, akkor egyet – de csak egyet! – visszaadok nekik. Melyik legyen az?

– A szeretet! – vágta rá Lili.

– Rendben – bólintott a boszorkány, és visszaadta a szeretetet az embereknek.

Abban a szempillantásban visszatért az öröm, a boldogság. Megszűnt az acsarkodás, megjelent az önzetlenség. Egyensúlyba került a világ.

– Mi történt? – csodálkozott értetlenül Ármány.

– Visszatért a szeretet – felelte Lili mosolyogva. – És aki szeretni tud, az elnézi mások hibáját, sőt igyekszik segíteni rajta. Türelmes a gyengébbekkel, és bátor az erősebbekkel szemben. Akinek szeretet van a szívében, nem veszekszik, szép szóval győzi meg a másikat ököl helyett. Tűri a bántásokat, anélkül, hogy viszonozni akarná. Haragját elnyomja a megértés. Örömmel tölti el mások sikere. Elégedett, ha letörölhet egy könnycseppet…

– Átvertél! – sikoltotta a boszorkány. – Az összes érzelmet visszaadattad velem? Csak egyről volt szó!

– Megint tévedsz! – vágta rá Lili, a kis tündértanuló. – Ha ismernéd az embereket, tudnád, hogy abban az egyetlen érzésben, a szeretetben benne van minden. Általa boldogok, nélküle ilyen sivárrá válnak, mint amilyen te vagy! Tanulj meg inkább te is szeretni!

– Szeretni? Hiszen szeretek… szeretem önmagam, szeretem a sötétséget, szeretem az embereket bosszantani, szeretek borsot törni az orruk alá. És jobban szerettem, amikor nem ilyenek voltak – kacagott gonoszul.

Felemelte a kezét, vicsorgó ajkakkal kezdte duruzsolni a varázsigét, hogy újra megátkozza az emberiséget. Ám torkán akadt a szó. A semmiből bontakozott ki előtte Araoo, és meglegyintette vadonatúj varázspálcájával. A boszorkány azonnal száraz kóróvá változott. Araoo varázsszavára kigyulladt, és egy hatalmas lobbanással eltűnt.

– Nagyon jól csináltad, Lili! – dicsérte meg a varázsló a kis tündértanulót.

– Örülök, ha segíthettem! – válaszolta a tündérke, és elillant.

Megosztás ezzel:

FacebookTwitterGoogleLinkedInEmail this page


Share

Vélemény, hozzászólás?


Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

A képzelet tengerén hajózom…

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a cookie-k használatát!